Déli Hírlap, 1990. április (22. évfolyam, 76-98. szám)

1990-04-10 / 83. szám

XXII. ÉVFOLYAM, 83. SZÄM 1990. APRILIS 10., KEDD ÁRA: 3,50 FORINT IS ekés volna a választás Tanácselnök és (vagy) képviselő? Ezeket a házakat már felépítette a Főnix. De hogy lesz-e több épület is, azt ma nem tudja senki. (Kerényi felvétele) Az éhségsztrájk után csendes tüntetés Patthelyzet az A Főnix kisszövetkezet vezetője tiltakozik Sikeresen ért véget vasár­nap az országgyűlési válasz­tások második fordulója. Az új parlamentben egyetlen képviselői hely sem maradt betöltetlenül. Más kérdés, hogy egyelőre még nem tud­ni, mikor ül össze az új Or­szággyűlés, és az is kérdé­ses, marad-e az eddig meg­szokott rendszer és csak al­kalmanként tanácskoznak ezután is a honatyák, vagy főállású képviselők hozzák majd a törvényeket. < ­Erre a kérdésre egyértel­mű választ már csak maga az új parlament adhat, hi­szen a régi többszöri neki­rugaszkodásra sem tudott dönteni az országgyűlési képviselők jogállásáról, ja­vadalmazásáról. S hogy mi­re hajlanak a most megvá­lasztott képviselők, erről sincs egyértelmű informáci­ónk. Számos párt képviselő­jével beszélgetve úey tűnik, mintha többen lennének a folyamatosan ülésező parla­ment hívei. Igen ám, csakhogy akkor kinek-kinek ott kell hagynia civil foglalkozását a mandá­tuma idejére. S ha ez így lesz, igen furcsa választás elé kerülhetnek az érintet­tek. Aligha tévedünk például, ha úgy gondoljuk, meglehe­tősen nehéz választás elé kerülhet a megyei tanács jelenlegi elnöke, Szabó György, ha úgy hozza a helyzet, ö ugyanis ; Mag var Szocialista Párt Borsod- Abaúj-ZempLén megyei te­rületi listájáról jutott a par­lamentbe. Ott hagyná-e a tanácselnöki székét a képvi-. selői helyért? — kérdeztük tőle. Így válaszolt: —- Jelenleg nincs össze­férhetetlenség a két pozíció között, vagyis az, hogy kép­viselő lettem, pillanatnyilag nem zárja ki, hogy tanács­Húsvétra, olcsóbban Húsvéti engedményes vá­sárt rendez a Mátra Füszért a Diósgyőri Vasas Művelő­dési és Oktatási Központban. A tegnaptól, április 14-ig tar­tó vásáron különféle élelmi­szercikkek (konzervek, cso­koládék, italok) és kozme­tikumok 20—40 százalékos árengedménnyel kaphatók. elnökként is tovább dolgoz­hassak. Ha később • mégis születne ilyen szabály, ak­kor persze választanom kel­lene. Nehéz erről nyilatkoz­nom, hiszen hangsúlyozom, most még nyugodtan lehe­tek képviselő attól, hogy ta­nácselnökként is tevékeny- kedek. De ha mégis dönte­nem Kellene, a tanácselnöki tisztség mellett voksolnék. Ezt a feladatot vállaltam elsődlegesen, ezt csinálnám szívesebben. Ismétlem, nem tudni, mi lesz az új parla­ment álláspontja az ilyen és hasonló kérdésekben. Ha rendelkezne az Országgyűlés erről, el tudnám fogadni, hogy vannak bizonyos szak­mák, amelyeknek a gyakor­lása kizárja a képviselősé­get. A magamét nem tartom ilyennek. Előfordulhat azon­ban, hogy megszűnik a me­gyei önkormányzat, s ha ekkor kellene döntenem, a képviselőséget választanám. B. A. Mi legyen a lobogókkal? — kérdeztük a közelmúlt­ban. A lapunkban megjelent írásból kiderült, hogy a Vá­rosgondnokság körülbelül 3 ezer zászlóval rendelkezik. Ezeknek majdnem kéthar­mada piros-fehér-zöld színű, a többi vörös. Mivel úgy tűnik, ettől az évtől kezdve már nem lesz olyan állami ünnepünk, amelyen hasznát vehetnénk a piros zászlók­nak, a Városgondnokságon most tanácstalanok. Mit kezdjenek ezer vörös lobo­góval? A kérdés nem marad so­káig válasz nélkül. Az idé­zett cikk megjelenését köve­tő napon tollat ragadott a Kilián György Gimnázium tanulója, Orosz Ibolya, s olyan javaslattal állt elő, amélyre — talán olvasóink is így lesznek ezzel — ál­munkban sem gondoltunk volna. Ezt írja: „Tudomásom szerint, van­nak olyan iskolák, ahol a piros színű tornanadrág a kötelező, és vannak olyan szociális foglalkoztató egysé­gek, ahol ezeket az anyago­Az OTP állam az állam­ban! Támaszkodj az OTP- re, hogy unokáid is fizes­senek! A jelmondatok egy transzparensről, pontosab­ban egy precízen kivitelezett fa hirdetőtábláról olvasha­tóak az OTP megyei igaz­gatóságának előcsarnokában. A hirdetmény tulajdonosa, Hankó Vidor, a Mályiban lévő Főnix Kisszövetkezet vezetője, aki építőipari vál­lalkozó. Azzal tette ország­szerte ismertté a nevét, hogy éhségsztrájkba kezdett nem is olyan rég, hogy telkek­hez jusson végre. Most az OTP eljárása ellen tiltako­zik. s azt mondja, amíg nem jut dűlőre ügyében, min­kat szívesen átalakítanák és az iskolák rendelkezésére bo- csátanák kereskedelmi áron alul, minimális összegért, Ezzel szerintem a Város- gondnokság problémája is megoldódna, és a szociális foglalkoztatottak némi anya­gi forráshoz jutnának. Sok szülőnek is lekerülne a vál­láról egy csomó gond” — olvastuk a levélben, amely­ben írója azt, is kérte a DH- tól, hogy javaslatát továb­bítsuk a Városgondnokság­nak. Kérésének íme eleget^ tettünk. Más kérdés, hogy vajon a Városgondnokság méltányolja-e ezt az ötletet, s hajlandó-e odaadni torna­nadrágnak a zászlókat. A magunk részéről mindeneset­re várakozó állásponton va­gyunk. Hátha születnek még egyéb fantasztikus javasla­tok. Szinte biztosak vagyunk benne, hogy még többen is megírják majd, mit kellene csinálni ennyi piros zászló­val. Hátha megúszhatnék a vörös lobogók, hogy lobogó szárú, vörös klottnadrágot varrjanak belőlük ... (b. a.) dennap visszajön ide, az előcsarnokba. • CSAK HA KÉSZEN ALL S hogy mi baja van az OTP-vei? A kisvállalkozó Mályi határában épít tetsze­tős. és nem is drága sorhá­zakat. A vállalkozás meg­akadt. mert a Főnixnek szüksége lenne azokra az összegékre, amelyeket a most épülő lakások vevői kaphatnak állami, munkál­tatói támogatásként, köl­csönként az OTP-től. Csak­hogy ezt a pénzt az OTP a jelenlegi szabályozás szerint csak akkor adhatja oda, ha a Főnix ügyfelei kész laká­sokat vásárolnak, és nem akkor, amikor még nincse­nek készen az épületek, hallottuk az OTP megyei igazgatóságának illetékesei­től. Hankó Vidor szerint van jogszabályi lehetőség arra. hogy igenis megkapják az ügyfelei a kért pénzt, ő pedig folytathassa a megre­kedt építkezést. Az OTP il­letékesei szerint ez nem le­hetséges — és hasonló ér­telmű választ kapott Hankó Vidor a pénzügyminisztertől is. 9 MEGY AZ ALKOTMÁNY­BÍRÓSÁGRA Az OTP megyei igazgató­ságának osztályvezetője, Adámi Tibor, valamint Lindt György, igazgatóhe­lyettes azt fejtegették, hogy a Főnixnek, ahol saját vál­lalkozásban, úgymond „pi­acra” építenek lakásokat, vállalkozói hitelből kell lét­rehoznia a házakat, és majd eladni a vevőknek, akik persze jórészt hitelből fizet­nek majd érte. Ök azonban vállalkozói hitelt nem ad­hatnak Hankó Vidornak. mert a kisvállalkozó számla- vezetője, a Budapest Bank nem nyújtott bankgaranciát ehhez. Most jön a csavar: ha a Főnix által tervezett lakásoknak az építtetői a mostani vevők lennének, és a Főnix nem vállalkozó, csak kivitelező, akkor a ve­vők megkaphatnák a hitele­ket, és a Főnix dolgozhatna. Hankó Vidor sérelmesnek, vállalkozó- és vállalkozásei- lenesnek tartja az egész el­járást, kifejezésre juttatva azt is, hogy mindezt a régi politikai rendszer a gazda­ság területén még megma­radt befolyása eredményé­nek tekinti. Változást az új kormánytól és parlamenttől vár, és panaszával felkeresi az Alkotmányibíróságot is. • Ml LESZ MAJD EZUTÁN? Hankó Vidor makacs em­ber. ez kiderült már az éh­ségsztrájk idején is. Nem azért az. mert odaáll transz­parensével az OTP előcsar­nokába, hiszen ebben a patthelyzetben mást nem is igen tehetne. Hanem azért, mert miközben kisehb-na- gyobb vállalkozások, nagy­vállalatok sorra belebuknak az úgynevezett piaci és nem piaci lakásépítésbe, miköz­ben gyakorlatilag leáll az állami lakásépítés, ő mégis makacsul hisái, hogy a je­A szólásmondás azt tartja, hogy májusi eső aranyat ér, de a mezőgazdaságban dol­gozók szerint a most, április közepén hullott csapadék is ér annyit, ha nem többet. A szinte teljesen hó nél­küli tél, a csapadékban ugyancsak szerény tavaszi hónapok után végre-valahá- ra megnyíltak az ég csator­nái, s csendes, áztató eső hullott a kiszikkadt földek­re. A szakemberek megál­lapítása szerint a talaj fel­ső, egyméteres szelvényéből mintegy 120—140 milliméter- nyi csapadék hiányzik. S ha a most hullott eső ezt nem is pótolta, a felső, megkér- gesedett részt megáztatta. A sekélyebben húzódó nö­vényzeti gyökérzónához is jutott belőle valamennyi. És lemosta a port a zöldellő lenlegi körülmények között lakásépítési kisvállalkozó­ként meg lehet élni Magyar- országon. A mi véleményünk szerint nem az a legnagyobb baj. hogy most néhány sza­bály gátolja Hankó Vidor vállalkozását. Hanem az. hogy miközben továbbra is nyelik a milliókat a veszte­séges vállalatok, ódzkodás nélkül odaítélnek százmillió­kat a menthetetlenül süllye­dő hajók foltozgaitására, eközben nem jut pénz sem a Hankó Vidor-féle vállal­kozók támogatására, sem szociális lakásépítésre. S hogy most mi lesz a Főnix-szel, vevőikkel. és Hankó Vidorral? A megyei OTP igazgatóság illetékesei azt mondják: az ő kompe­tenciájuk az ügyben kime­rült, egyszerűen nem tud­nak mit tenni, kötik a ke­züket a szabályok. Minden­ki vár. miközben újabb tu­catnyi lakás nem épül to­vább ... (k—ó) növényekről, „lélegzethez” juttatta őket. Ez a csapadékmennyiség kevés például ahhoz, hogy a szőlő méternyi mélyen hú­zódó gyökérzetét is az éltető nedvességhez juttassa, és bár segített a fejlődésben, nem tette fölöslegessé az ön­tözést. Hozzájárult viszont, hogy erőteljesebben növe­kedjenek a tavaszi vetések, felgyorsuljon a kapások, a kukorica, burgonya l/elése. Bár az áprilisi csapadék megérkezése lehűléssel járt együtt, a szakemberek meg- ítélése szerint ez nem tett kárt a korai gyümölcsösök­ben. A korai fajták, mint például a kajszibarack már elvirágoztak, a később érők virágzása még várat magára. De az eső továbbra is kell a földnek. j Piros zászlóból — tornauatíráool? Ezer lobogó Csak megmosdatta a növényeket Továbbra is kell az eső

Next

/
Oldalképek
Tartalom