Déli Hírlap, 1990. április (22. évfolyam, 76-98. szám)

1990-04-07 / 81. szám

Valóban fantomvállalatok? Ismét a privatizációról • Az érdekeltek másképp látják A privatizáció buktatói címmel közültünk cikket a Borsod-Abaúj-Zemplén Me- gyei Tanács Végrehajtó Bi­zottságának üléséről, melyen a testület helyeselte, hogy a Legfőbb Ügyészséghez, illet­ve a Legfelsőbb Bírósághoz küldték jogorvoslatra a Bor­sodi Iparcikk-kereskedelmi Vállalatnál, és a Borsodi Ruházati Kereskedelmi Vál­lalatnál, valamint a Bükkvi­déki Vendéglátóipari Válla­latnál történt átalakulást. Az érintettek egyoldalúnak tartják a tájékoztatást, és aláírásaikkal ellátva a kö­vetkező levelet juttatták el szerkesztőségünkbe, amit változtatás nélkül közre­adunk. A még szocialistának ne­vezett magyar állam 1984-ben arról tájékoztatta vállalatai­nak többségét, hogy a jövő­ben rábízza ama vagyoná­val való teljes körű gazdál­kodást, amelyet zömmel az 1950-es években államosí­tással szerzett, és ennek ér­dekében a tulajdonosi jo­gok gyakorlásával a válla- laiati ún. önkormányzó tes­tületeket (vállalati tanács, közgyűlés, küldöttgyűlés) ru­házta fel. Rövidesen kiderült azon­ban, hogy az állami gaz­dálkodás eredménytelensé­géért való e íelelösségátha- rító akció kevés eredmény­nyel járt, ezért szükségessé vált az 1875. évi XXXVII., ún. Kereskedelmi Törvény leporolása, kiegészítő jog­szabályainak „modernizálá­sa”, minek alapján az álla­mi vállalatok azt a tájékoz­tatást kapták, hogy megszü­letett az a társasági tör­vény, amely legalább száz évre szól, s mint „húzó tör­vényhez” minden más jog­szabály ehhez igazodik majd.. Ebből az a következtetés volt levonható, hogy a tár­sasági törvény alkalmazását elkerülni nem lehet, így azok a vállalatok, amelyek a szocialista gazdasági me­chanizmus ismert viszonyai közepette is talpon tudtak maradni, felkészültek szer­vezeti-működési rendszerük megfelelő átalakítására. Ekkor még bátran, az idő­ben előrelátók, a szocialista gazdaságirányítás valameny- nyi elemét eddig is elsők között alkalmazók, a szak­májukat profi szinten értők magabiztosságával készül­hettek a kor újabb kihívá­sára, hiszen az állampárt folyamatosan úgy tájékoztat­ta őket: nem lesz pluraliz­mus, nem lesz többpárt­rendszer. nem lesz pártsza­kadás, majd: nem lesz rend­szerváltás. Mára bebizonyosodott: egyik tájékoztatás sem volt igaz! De mire mindez kiderült, a Borsodi Iparcikk-kereske­delmi és a Bükkvidéki Ven­déglátó Vállalat már létre­hozta az állami vállalati struktúra helyébe lépő gaz­dasági társaságok rendsze­rét, és elvileg jogvédett helyről, „páholyból” hallgat­hatta a társasági törvény első korrekciójának minősít­hető. ún. átalakulási törvény parlamenti elfogadásakor előterjesztett azon miniszte­ri tájékoztatást, hogy ez a jogszabály csak „technikai norma”, s nem jelenti a tu­lajdonviszonyok megváltoz­tatásának eszközét. Ez a tájékoztatás igaz volt-e? Az 1989 második felében megei’ősödő, ún. ellenzéki pártoknak a hatalomért, s ezen belül az állami vagyon egybentartásáért vívott küz­delmében, ebben szinte egy­öntetű figyelmeztetései sze­rint a válasz megintcsak: nem. Ekkor — de csak cikkor! — jelennek meg az fogalmak, mint „spontán pri­vatizáció”, az „állami va­gyon elherdálása, elkótyave­tyélése”, az „ország kiárusí­tása”, a „politikusok, a me­nedzserek, a vörös és á zöld bárók hatalmának átmenté­le”. stb. A kormány és a parla­ment azonban az így nyil­vánvalóvá vált politikai akaratnak is csak több hó­napos késedelemmel vagy egyáltalán nem tett eleget, hiszen az Állami Vagyon­ügynökségről, az állami va­gyon védelméről seóló tör­vények — ma is hiányos szabályozással — csak 1990. március 1-jén léptek ha­tályba. Ilyen „tájékoztatások” mel­lett mit tehettek az állami vállalatok? Egyetlen dolgot: a jogállamiság megteremté­sének ígéretében bízva, al­kalmazkodtak a mindenkor hatályos jogszabályi előírá­sokhoz. Borsod megyében a jelek szerint vesztükre, mert az átalakulásukról a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága testületi tagjai számára és az újságcikkekben Miskolc város lakóinak adott tájé­koztatásból az derül ki, hogy e vállalatok különféle ügyes­kedéssel „fantomvállalatok­ká” alakultak át úgy, hogy szinte teljes vagyonukat gaz­dasági társaságok részére ingyenesen átadták, amely­nek hasznát — „többnyire” — azok a volt vállalat­vezetők élvezik, akik egy­mást zárt körben irányítják és ellenőrzik. A tájékoztatásból az is megtudható, hogy a vállala­tok e tettüket az állami va­gyonkezelő szervezetet ki­játszva követték el, ami mi­att indokolt az eredeti tu­lajdoni állapot helyreállítá­sa, a renitens vállalatok ál­lamigazgatási felügyelet alá vétele, majd azoknak „sza­bályos formában” gazdasági társasággá alakítása. Az eddig említett ..félretá­jékoztatások” közül szá­munkra ez utóbbi a legfáj­dalmasabb. Amíg ugyanis az állami rendszabályok meg­hozatalánál az állampolgá­rok számára csak a tudo­másul vétel joga és az al­kalmazkodás lehetősége adott, addig a helyi önkor­mányzat és a közösségi de­mokrácia kiépítésére állítá­sa szerint, komolyan készü­lő tanácsi szervezet vezető­je módot adhatott volna a három vállalat átalakulásá­ban érintetteknek arra, hogy ítélethozatal és közösségi pellengérre állítás előtt a vb testületével megismertessék tetteik indítékát, célját, ered­ményét és az alkalmazott eszközök jogszerűségét. Ha ugyanis erre sor ke­rül, elmondhatták volna: az átalakulás terve már a tár­asági törvény 1989. január -jei hatályba lépése előtt készen állt, és megvalósítá­sa az átalakulási törvény 1989. július 1-jei életbe lé­pése előtt megtörtént. Em­lékeztették volna a vb tag­jait arra is, hogy a megyei tanács szakapparátusa tör­vényességi felügyeletet gya­korolt a vállalatok fölött úgy,- hogy folyamatosan el­lenőrizte a vállalati taná­csok által hozott határoza­tok jogszerűségét. Minthogy a vállalat rész­leteiben, .majd összegészé­ben való átalakulásának el­határozása és végrehajtása ellen törvényességi kifogás nem érkezett, az átalakulás jogszerűsége akkor meg sem kérdőjeleződött. Ha ugyanis az állami ellenőrzést törvé­nyi kötelezettség alapján fő- hivatásszerűen gyakorló me-, gyei tanácsi szakigazgatási szerv a vállalalati átalaku­lás e módja ellen annak el­határozásakor akár csak jel­zéssel is él, a gazdasági tár­saságok rendszere nem jön létre. Szóltak volna továbbá ar­ról is, hogy a vállalatokból alakuló gazdasági társaságok megszületésénél az átala­kuló vállalatokkal való leg­nagyobb egyetértésben szá­mos állami hatóság (pl. földhivatalok, tanácsi helyi­séggazdálkodási szervek stb.) is közreműködött, melynek oka, hogy ezen hivatalok is az akkor hatályos jog sza­bályai szerint jártak el. Utóbbirá legfőbb garancia a cégbíróság azon pozitív te­vékenysége, amellyel az új szervezeteket közhitelesen nyilvántartásba vette. Kiigazították volna azt a tudatos tévedést is, hogy a vállalatok a gazdasági tár­saságok részére vagyonukat ingyenesen adták át. Való­jában az átadás pénzbeli el­lenérték nélkül, de a va­gyon működtetésének köte­lezettségével, mintegy jog­utódlási formarendszerben történt, ami a vállalati kö­telezettségek átvállalását is jelenti. Mindez nem öncélú­an, nem az őket alapító ta­nács „kisemmizésével” tör­tént, hanem annak érdeké­ben, hogy a vállalatok gon­doskodjanak az átadott va­gyon társadalmi rendelteté­sének megfelelő nagyobb ha­tékonyságú működéséről, a kereskedelem szolgáltatási színvonalának emeléséről, a vásárlás körülményeinek és feltételeinek javításáról, ar­ról,- hogy „az elmúlt negy­ven évben” olykor dolgozó­ik bérfejlesztési lehetőségei­nek rovására is gyarapított vagyont a kollektíva számá­ra megőrizzék, részükre to­vábbra is, viszonylag biztos munkahelyet és elfogadható kereseti lehetőséget, szociá­lis biztonságot nyújtsanak úgy, hogy a főleg maguk közül kikerülő vállalkozó ke­reskedők lehetőséget kapja­nak arra, hogy a köz- és magánérdek összeegyezteté­sével megtakarított pénzüket volt vállalatukba fektessék be. ,Á „nem spontán privati­záció” ugyanis magában hordja annak veszélyét, hogy a jobb kereskedelmi vagy vendéglátó egységeket az alapító szerv közreműködé­sével olyan tőkeerős vállal­kozók veszik meg, akik te­vékenységüket — nem .is ki­fogásolható módon — a volt személyzet teljes lecserélésé­vel kezdik meg. Így pl. az a bolti eladó, aki a tőkések versenyébe beszállni nem tud, máról holnapra a mun­kanélküliek vagy az átkép­zésre várók amúgy sem kis számát gyarapítja, aminek költségeit a megyei tanács esetleg éppen a kereskedel­mi egységek eladásából szár­mazó bevételből kénytelen fedezni. A vb ülésére meg nem hívottak megkérdezték vol­na, hogy a megyei tanács — a Déli Hírlap állítása sze­rint —, miként rendelkezett ezekben a gazdálkodó szer­vezetekben „legalább 50%-os vagyonérdekeltséggel”, ak­kor, amikor a Bükkvidéki Vendéglátó Vállalatot ele­ve a Belkereskedelmi Mi­nisztérium alapította, és a három vállalat induló va­gyonát egybeszámolva, ez az összeg nem éri el a 200 mil­lió forintot!? Joggal vetődik fel a kér­dés: etikus-e ezen összeg több, mint tízszeresére igényt formálni akkor, amikor a vállalalatok fejlesztéséért a megyei tanács az elmúlt év­tizedekben szinte semmit sem tett; a vagyongyarapo­dást a vállalatok önerőből, a fokozódó adóterhek telje­sítése mellett érték el, s a kezdetekre visszatérve: az induló vállalati vagyon, a kereskedelemben és vendég­látásban köztudomásúan a magánszemélyektől „elvett” üzletekből származik, és az „igazi vagy végső tulajdo­nos” keresése még csak most folyik. Lehet, hogy a közeljövő­ben ezeknek az üzleteknek a tulajdonjogát — a termő­föld mintájára — az álla­mosításkori tulajdonosoknak vagy leszármazottai knak kell átadni; de az sem zárható ki, hogy a tulajdonjogot a do'gozók, vagy önkormány­zataik kapják meg. A vállalatok által kialakí­tott társasági tulajdoni for­ma alkalmas arra, hogy akár a magánszemély tulajdono­sok, akár a kiépülő önkor­mányzatok, vagy akár az ál­lam számára is, az átvett vállalalati vagyont megőriz­ze, gyarapítsa és a tulajdon- viszonyok megnyugtató tör­vényi rendezése után, azt jogos tulajdonosának átadja. Ugyanez komoly jogsére­lem nélkül nem történhet meg akkor, ha az alapító szervezett privatizáció kere­tében adásvételi szerződés­sel elidegeníti a boltokat a jóhiszeműen és visszterhe­sen tulajdonjogot szerzők­nek. A gazdasági társaságok képviselői rávilágítottak vol­na arra is, hogy a társasági törvény szabályai szerint lét­rehozott szervezetekben a tisztségviselők egymás által történő irányítása és ellen­őrzése a konszernjogi konst­rukció következtében elke­JVÁLLALATOK,INTÉZMÉNYEK, J0GI- ÉS MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE LAKÓ, KERESKEDELMI ES IPARI EP.UIETEK tervezése típustervek adartalasa LAKÁSSZÖVETKEZETEK, TARSASHA7- S LAKÓKÖZÖSSÉGEK RÉSZÉRE:;'- ÉPÜLETEK ES LAKÁSOK KARBA NT ARTASANAK RÉSZLEGES ÉS TELJES FELÚJÍTÁSÁNAK KOMPLEX LEBONYOLÍTÁSA IC- HATÓSÁGI ENGEDELYEZTETESI ELJÁRÁSOK LEBONYOLÍTÁSA KIVITELEZÉSEK SZERVEZETE MŰSZAKI ELLENŐRZÉSE PÉNZÜGYI LEBONYOLÍTÁSA- K0Z0S KOZMUCSATLAKOZASOK SZÉTVÁLASZTÁSÁNAK MŰSZAKI MEG0L0ÁSA-LAKÁSOK KORSZERŰSÍTÉSÉNEK. BŐVÍTÉSÉNEK TERVEZÉSE, KIVITELEZÉSE >> £ m m SK 88 38 TÉR 06 57 2: 3J olyan rülhetetlen, miként ez az ál­lami vállalati hierarchiában sincs másképp. Sőt: a társa­sági vezető tisztségviselők anyagi és büntetőjogi fele­lőssége a vállalati vezetőké­hez képest szigorúbb, és te­vékenységüket — a cégbíró­ságon és az APEH-en kí­vül — .felügyelőbizottság és könyvvizsgáló is ellenőrzi. Ugyanakkor visszautasították volna azt az állítást, hogy az átvett állami vagyon hasznát a társaságban dol­gozó magánszemély tagok is élvezik; ezt ugyanis a tár­sasági szerződések egyértel­műen kizárják. Ennek a konstrukciónak a közvetlen haszonélvezője a magyar ál­lam, amely a társasági gaz­dálkodás első évében, mint­egy 30;Vo-kal több adóbevé­telre tett szert. A magán- személyek az erre vonatko­zó szabályok szerint, csupán bevitt tőkéjük és végzett munkájuk után jutottak ré­szesedéshez. Ki kellett volna igazíta­niuk azt az információt is, hogy a három vállalat ta­valy szeptemberben kísérel­te meg teljes átalakulását A valóság ugyanis az, hogy ezt a vállalatok közgyűlései már 1989 július hónapban — a megyei tanács előzetes tájékoztatása mellett — el­határozták. Szeptemberben a vállala­tok közgyűlései — az alapí­tó képviselőinek jelenlété­ben — már azokat az ún. átalakulási dokumentumokat fogadták el, amelyek része volt a 10 millió forintos va­gyonmérleg is. Az erről döntő közgyűlési határoza­tok törvényességi megtáma­dása a mai napig nem kö­vetkezett be, pedig a me­gyei tanácsot 1989. július 1. napjától az alapítói és a törvényességi felügyeleti funkciója mellett, már meg­illetik az átalakulási tör­vény szerinti vagyonkezelői jogosítványok is, amely — többek között — a vagyon­kezelő számára vétójogot biztosít a vagyonmérleggel szemben. A gazdasági társaságok képviselői — meghallgatásuk esetén — be tudták volna mutatni azt az átalakulási törvény hatályba lépése után 88 nappal keltezett el­nöki levelet is, amely a me­gyei tijigács szakapparátusá­nak képviselői által nem ki­fogásolt, így az aláírásra al­kalmas átalakulási doku­mentumok tanulmányozáísá- nak szükségességérc'4 tájé­koztat, mondván: ezek a vállalatok elsőiként jelezték átalakulási szándékukat. E tájékoztatás hallatán a vb tagjaiban — miként az olvasókban is — felvetődhet a kérdés: tényleg csak a „joghézagok, késlekedő ki­egészítő törvények, s az ezekből fakadó, ügyeskedés­re alkalmat adó lehetőségek okolhatók azért, hogy ... eltorzulhatott a privatizálás] az" átalakulás a tanácsi ala­pítású vállalatoknál me­gyénkben is”? Nem lenne-e korrektebb dolog vállalni annak kimon­dását. hogy vannak vállala­tok. amelyek képesek voltak 1989 első felében az akkor hatályos jog szabályai sze­rint. elsősorban a megyei tanács, de i .ás állami szer­vek részvételével gazdasági érdekeiknek megfelelően, de lépéseik társadalmi hasz­nosságát is szem előtt tart­va. az állami vállalat helyé­be gazdasági társaságok rendszerét léptetni, s a 10 millió forintos „fantomválla­latokat” — szándékuk sze­rint csak igen rövid időre _ azért létrehozni, mert a tár­sasági törvény más megol­dási lehetőséget nem adott számukra? A vállalatok átalakulásá­nak történetét ily módon kiegészítve, az a következte­tés vonható le. hogy a me­gyei tanács egyes vezető dolgozói — feltehetően a fo­lyamatosan megváltozó poli­tikai környezet hatására — nem az átalakulás tényét, hanem annak eredményét nem merik felvállalni, ezért „az erősebb győz” elve alap­ján. látszólag a jog, valójá­ban a politika még el nem feledett eszközeivel mindent megtesznek az eredeti álla­pot helyreállítása érdekében, és céljaik szentesítéséhez tetszetős ideológiával — most éppen az önkormány­zati vagyon védelmének biz­tosítása — meg kívánják nyerrfi a közvéleményt is. Ide tartózik annak a tény­nek a pontos rögzítése is, hogy a cégbíróság a válla­latok teljes átalakulásának bejegyzését nem tartalmi ki­fogások, hanem alaki okok miatt — mint pl. és elsősor­ban az alapító képviselője aláírásának hiánya — ta­gadta meg, így az ügy jogerős elbírálásra a Legfel­sőbb Bírósághoz a vállalatok fellebbezése folytán került. A vállalatok és a belőlük alakult gazdasági társaságok vezetői ezúton is kijelentik: céljuk — minden ellenkező híresztelés ellenére — nem az állami vagyon elherdálá­sa. eltulajdonítása, annak hasznából minél nagyobb személyi részesedés elérése, vagy akár menedzseri ha­talmuk átmentése volt; az a szándék vezette őket. hogy a gondjaikra bízott állami va­gyont korszerűbb működési keretek közé helyezzék, a vállalati közösség, a vásár­lók, és az össztársadalom ér­dekeinek figyelembevételé­vel. Amikor ezt 1988-ban elhatározták, nem sejthették, hogy az „átmeneti idők” legfőbb gazdaságpolitikai célkitűzése az állami vagyon felélése, és azok kezére adá­sa lesz, akiknek addig is módjuk volt a szocialista gazdálkodás eredményeiből magántőkét kovácsolni. Az átalakult szervezetek vezetői éppen ezért nem ra­gaszkodnak a visszakövetelt .állami vagyon mindenáron való működtetéséhez. de azon igényükről soha nem mondanak le, hogy bebizo­nyítsák: a jogállamiság hir­detése. a vállalkozások tá­mogatása, a köz érdekében tett intézkedések hangozta­tása nem minden esetben, és nem mindenkinél teltek meg valós tartalommal. E szervezetek vezetői az államigazgatásnak — ha az erre irányuló akciójukat „si­ker” koronázza — jól mű­ködő, nyereséges társaságo­kat fognak átadni, olyano­kat. amelyekben tettrekész, felkészült szakemberek dol­goznak. A konszernjogi tár* sasági rendszer jelenleg biz­tosítja számukra, s ezáltal a lakosság, és a helyi önkor­mányzat számára is, hogy az itt képződő nyereség itt is kerüljön felhasználásra, és ne vándoroljon el más, netán veszteséges tevékeny­ség finanszírozására. A tár­saságok újraállamosítása, maid „szervezett” privatizá­lása esetén az előbbiek meg­változásával reálisan számol­ni lehet. Sajnálatos, hogy az or­szágban tapasztalható rossz privatizálási példák nyomán kialakult kedvezőtlen politi­kai megítélés kihasználásá­val sor kerülhet mindenki számára hasznos, és — vé­leményünk szerint — jog­szerű eszközökkel létrehozott szervezetek visszarendezésé­re. az átalakulásban „vétkes” közreműködők „kifárasztá- sos” módszerrel történő lik­vidálására. Tekintettel arra. hogy az átalakult szervezetek képvi­selői a vb-ülésen mindezt nem mondhatták el. úgy érezzük, hogy a testület tag­jainak és az olvasóknak a pontosabb és sokoldalúbb tájékoztatása e kiegészítő sorok közzétételét megkí­vánta. Miskolc. 1990. április 2. Szakács László, dr. Né­meth József, Jósvai László, Józsa Tiborné. Mező József- né, Iladványi Géza, dr. Bor­ijára János. Kereszti József, Fiikő Dezsőié, Huszág La- j*S, Csetnéki Gyula.

Next

/
Oldalképek
Tartalom