Déli Hírlap, 1990. március (22. évfolyam, 51-75. szám)

1990-03-24 / 69. szám

í állas Mm fiszak-magyarországi Inno­vációs Centrum (Park) Rt. Te­rületi Képviseleteinek Igazgató­sága pályázatot hirdet mened­zser állások betöltésére. Olyan, két diplomával, vagy felsőfokú végzettségük mellett legalább középfokú nyelvvizsgával is rendelkező fiatal szakemberek jelentkezését várjuk, akik ered­ményesen végzendő napi mun­kájuk során a képviseleti rend­szeren belüli külkereskedelmi, számítástechnikai és egyéb üz­letágak területén jelentkező szakreferensi feladatok ellátásá­ra is vállalkoznak. Jelentkezés: Ilku István területi igazgató­nál, vagy Szilágyi István terü­leti szakfőmérnöknél, Miskolc, MSZB tér 1. Telefon: (46) 37-185. A Diósgyőri Gépgyár vállalko­zási főosztálya külszerelői mun­kára keres minősített hegesztő­ket, hűtéstechnológiai szerelő­ket, szerelő lakatosokat és szi­getelő szakmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint. Felvilágosí­tás és jelentkezés: Diósgyőri Gépgyár, Miskolc, Kerpely An­tal u., Gályász Zoltán szerelő­üzem-vezetőnél. Telefon: 51-955/ 24-63-as mellék. A Mai Nap és hetilapok ter­jesztésére keresünk vállalkozó szellemű embereket, kitűnő ke­reseti lehetőséggel, fő- és mel­lékállásban. Érdeklődni: Mis­kolc, Madarász V. u. 3. II4. Szekeres Józsefnél, valamint reggel 6 és 8, este fél 6 és fél V között a 87-497-es telefonon. Kötöttáru-összeállítót keresek. »Piac 294633'» jeligére a Cent­rum-hirdetőbe. Virágpavilonomba szakképzett alkalmazottat felveszek. Érdek­lődni a Búza téri piacon, Tóm- páné. Most induló fogadóba keresek munkatársakat: szakács, portás, konyhai kisegítő, takarítónő je­lentkezését várom. Jelentkezni lehet: munkanapokon, 8—16 óra között, személyesen. Miskolc, Búza tér 6. Az Avas Szálló sörözője mel­lékhelyiségének üzemeltetésére alkalmazottat keresünk. Jelent­kezés kedden délelőtt tíz és ti­zenkét óra között a helyszínen, az üzletvezetőknél. Bsatergályost, szerszámköszö- rüst felveszek, megbízhatót, gyakorlottat. Jó kereseti lehető­ség, csak főállásban. Érdeklőd­ni 1* órától. Labócíki, Mályi. Széobenyl u. 1., gépműhely. Sxobafestfl-mázoló szakmunká­inkat .16 kereseti lehetőséggel felvessek, 25—35 éves korig. £rd.i 18—19 óra között, 73-028. Ingatlan 9ÜTf6itn eladó I szobás, 91 nt’-M, tehermentes, szövetkezeti lakás, garázzsal, vagy anélkül, a Ságvári Endre IS. sz. I. eme­let l.-es ajtó alatt. Érdeklődni a helyszínen (Győri kapuban). t,5 szobás, összkomfortos, te­lefonos. tehermentes szövetke­zeti lakás, garázzsal eladó a Győri kapuban. Ugyancsak el­adó egy nyaraló a Mál.vl-tónál. Érdeklődni: 32-359. este 6—7 óra között. Miskolc-Perecesen azonnali be­költözéssel félösszkomfortos csa­ládi ház eladó. Irányár: 800 000 forint. Érd.: 06-46-72-392. Eladó 2 szobás szövetkezeti lakás. Érdeklődni a helyszínen: Chlepkó Ede u. 29. 1/3., a dél­utáni órákban. Miskolcon, a Közdomb utcán, családi ház építésére alkalmas telek eladó. Víz, villany van. Érdeklődni a 31-350-es telefon­számon. Eladó Lyukóvölgy, Királydűlő hegyen 250 négyszögöl, termő gyümölcsös, lakókocsival, kör­bekerítve, villany van. „Jó nyár 500562’» jeligére a hirdető­be. Gyümölcsös, 380 négyszögöl telken, a Pingyom-tetőn eladó. Rajta alápincézett, tetőtérbeépí- téses, 40 négyzetméter lakterű kőházzal. Villany és kitisztítan­dó 8 méteres ásott kút van. A főúttól 500 méterre. Érdeklődni: a 68-573-as telefonon, esténként, munkaidőben: 16-059. Ara: 500 ezer forint. Kétszobás, erkélye*, telefonos, gardróbos, Vándor Sándor utcai, szövetkezeti lakás, a X. eme­leten, sürgősen, alkalmi áron eladó (20 ezer Ft/m2). A lakást terhelő 160 ezer Ft OTP-tarto- zás átvállalható. Érdeklődni es­ténként a 86-355-ös telefonon le­het, vagy napközben, a 86-934- esen. 3 szobás, összkomfortos, gará- zsos családi ház eladó, ugyan­ott miskolci zártkert eladó. Ér­deklődni : Szirmabesenyő, Köl­csey u. 80. Garzont, vagy másfél szobás lakást bérelnék hosszabb időre. Leveleket „Egyedülálló 500629»» jeligére a hirdetőbe. Eladó 64 m3-es, felújított, szö­vetkezeti lakás. Dankó P. u. 7. II/2., du. Avas III. ütemben, 73 m3-es, 3 szobás, szövetkezeti lakás, ga­rázzsal, vagy anélkül eladó. Ér­deklődni a 63-200-as telefonon. Eladó Sajópálfala, Szabadság u. 59. sz. alatti, összkomfortos, családi ház. Érdeklődni a hely­színen. Lángossütő forgalmas helyen, a Digép főbejáratánál, családi okok miatt sürgősen eladó. Ér­deklődni: (mindennap) egész nap a 65-189-es telefonon. Miskolctól 30 km-re, Dollárta­nya 33., komfortos, házas in­gatlan eladó. Kp. 500 ezer Ft. Tel.: 18-990. Elcserélném 1 + fél szobás tanácsi lakásomat 1 + 2Xfél szobásra, ráfizetéssel. „Diósgyőr előnyben! 294640*» jeligére % Centrum hirdetőbe. Eladó Mezöotát üdülőterületén, strand mellett levő. 040 négyzet- méteres telek. Érdeklődni: Mls- kolc-Pereces. B ollóalj a n. 24. m. Eladó 2 szoba-összkomfortos családi ház garázzsal, kis ud­varral. Miskolc, Zsarnai telep, Tölgyesi u. 10. sz. Alsózsolcán összkomfortos, központi fütéses, emeletes csa­ládi ház melléképületekkel, ga­rázzsal eladó. Cím: Alsózsolca, Dózsa Gy. u. 23. Tisztelt fogyasztóink! A MISKOLCI VÍZMÜVEK, FÜRDŐK ÉS CSATORNÁZÁSI VALLALAT ÉRTESÍTI A LAKOSSÁGI FOGYASZTÓKAT, hogy a Magyar Hitelbank Rt. által 1990. március hónap­ben kezdeményezett lakossági folyószámlarendszerhez nem csatlakozott Kérjük kedves fogyasztóinkat, hogy továbbra is fogadják díjbeszedőinket, akik az önök kényelmét is szolgálva, la­kásukon keresik fel önöket a víz- és csatornaszolgáltatási díjak beszedése érdekében. E díjbeszedési rendszer az önálló vízmérővel rendelkező lakások rezsiköltségének megosztásával egyenletessé teszi a család pénzügyi terheit. Kérjük kedves fogyasztóinkat, hogy a víz- és csatornadíj- szolgáltatás diját továbbra is közreműködésével szíveskedjenek kiegyenlíteni. Szives együttműködésüket köszönjük. MISKOLCI VÍZMŰVEK, FÜRDŐK ÉS CSATORNÁZÁSI VÁLLALAT Miskolctól 30 km-re, Taktake- nézen, komfortos családi ház eladó, vagy tanácsi lakásra cse­rélném. Érdeklődni: 87-309. Kazincbarcikán 3 szobás. 75 négyzetméteres, magasföldszinti, telefonos lakás garázzsal eladó. Érd.: 06-1-155-9801 (Bp.). Levele­ket „Áron alul 177 735’* jeligére a hirdetőbe. Eladó 64 m3-es, 2 szobás, össz­komfortos, (nagykonyhás, nagy fürdőszobás) terhelt OTP-örök- lakás, vagy garzonra + kp-re cserélhető a Táncsics mozi mel­lett. Érdeklődni: Miskolc, Hoff- mann O. 14., IV/3. munkanapo­kon 18 óra után. A Pingyomon, minden szem­pontból kedvező helyen, telek eladó. „Április 294588” jeligére a kiadóba. 240 négyszögöl építési telek közművesítési lehetőséggel Kom- lóstetőn eladó. Érdeklődni: 06-52- 26-181, vagy Komlóstető u. 67. Perecesen, Nagyerenyőben, részben közművesített, 334 négy­szögöl, beépíthető. belterületi telek, hétvégi házzal, termő gyümölcsfákkal eladó. Érdek­lődni a 73-908-as telefonon. Földszinti, telefonos, 2 + 2 fél szobás, tanácsi lakást cserélnék két lakásért vagy egy kétszo­básért, megegyezéssel. Más meg­oldás — kétszobás lakásért aján­lok garzont vagy 1 szoba-kony- hás, kertes tanácsi lakást. Tele­fon: 66-109. Az Árpád úton lévő 34 négy­zetméteres zöldség-gyümölcs el­árusítópavilon eladó. Víz, vil­lany bent van. Érdeklődni lehet 17—20 óra között, a 77-273-as te­lefonon. Eladó vagy családi házra cse­rélhető belvárosi, 1-1-2 fél szo­bás, szövetkezeti lakás. Szük­ség esetén ráfizetés lehetséges. Cím: Miskolc, Prieszol u. 5. VIII/5. Tel.: 52-798, 17 óra után. Eladó 28 négyzetméteres OTP- garzon nyárvégi beköltözéssel. Érd.: hétfő és csütörtök, 17—19 óra között. Cím: Miskolc, Leszib A. u. 3. IV/2. Belvárosi 3 szobás OTP-örök- lakásomat elcserélném diósgyőri családi házra. Levélcím: 3523 Miskolc 23. Pf.: 43. Bérbe adnám 860 négyszögöl bekerített gyümölcsösöm a For­rásvölgyben. Víz van, garázs van. Érdeklődni: 86-284-en este. Debrecenire cserélném 2,5 szo­bás, telefonos, 61 négyzetméte­res tanácsi lakásom. Érdeklőd­ni: 86-284-es telefonon este. Le­vélcím: Miskolc, Vörösmarty út 36. VII/3. Deák Andrásné. Hétvégi telek — Lyukóvölgy közelében — eladó. Víz, villany, szerszámos van. Irányár: 80 000 forint. Érd.: Miskolc, Hegyalja u. 6. III/l. (Tóth). Eladó Miskolctapolca, Szebeni út 12. alatt lévő lakóház, 515 négyzetméteres telekkel. Érdek­lődni: 17 óra után a 49-52-558-as telefonon. Eladó Pereces-Kőpadon 200 négyszögöl gyümölcsös. Villany, tíz a közelben. Érdeklődni lehet a 88-873 vagy 76-779-es telefon­Eladó 8 szobás, 87 négyzetmé­teres, II. emeleti, hagyományos építésű, gázfűtéses, telefonos, tehermentes lakás garázzsal vagy anélkül, a Báthory I. u. 34. sz. alatt (Győri kapuban). Érdeklődni a 76-134-es telefonon, 17 órától. üzlethelyiség 16 négyzetméter -!- mellékhelyiség, telefonnal bérbe adó. „Csendes tevékeny­ség 294215” jeligére a kiadóba. Garázst vennék a Jókai lakó­telepen vagy környékén. Tele­fon: 15-916. Szétköltözők, figyelem! Elcse­réljük másfél szobás, szövetke­zeti és 1 + 2 fél szobás, meg­vásárolható tanácsi lakásunkat 4 szobás, miskolci családi ház­ra. „Üj otthon 294667” jeligére a kiadóba. Eladom, vagy elcserélem fel- sőzsolcai, új, családi házamat. Lakótér: 5 szoba, 159 m2, plusz 42 m2 beépíthető tetőtér. Galé­riás, nagy légteres kialakítás, padlófűtés. Telek: 640 m2. Cse­relehetőség: 2,5—3 szobás, mis­kolci öröklakás. Ár: 1 990 000 Ft 4- OTP. Felsözsolca, Rétföld u. 46. sz. (Almásnál). Parasznyán eladó 3 szoba-össz­komfortos családi ház, 270 négy­szögöl telken. Érd.: 76-151. Eladó Tiszadobon, a Tisza kö­zelében fekvő, azonnal beköltöz­hető kétszobás, fürdőszobás, bú­torozott ház. Érdeklődni lehet mindennap Miskolcon, a 89-738- as számú telefonon. Elcseréljük 1 + 2 fél szobás, megvásárolható tanácsi lakásun­kat 3 szobás, tanácsira. „Kilá­tás 294666” jeligére a kiadóba. Lyukóban 1200 négyszögöl zárt­kert eladó, 30 négyzetméteres kőházzal, málnával, szederrel telepítve. Tel.: 72-138 (reggel, este). Ugyanitt eladó összerak­ható faház. 1 + 2 fél szobás OTP-lakás, a Vörösmarty úton és garázs a Tiszai pu.-nál eladó. 86-609. A belvárosban kétszobás, első emeleti, tehermentes lakás el­adó. „Másfél millió 294G79” jel­igére a kiadóba. Elcserélném sorházban levő, komfort nélküli, 1 szoba, kony­ha, éléskamra, saját tulajdonú, kertes házrészt, 100 m2-es telek­kel, tanácsi bérlakásra. Érdek­lődni: Pereces, Taksony u. 6/3. Garázst, vagy száraz helyisé­get bérelnék, fél évre előre fi­zetek. Sürgős. Tel.: 72-181, vagy 89-558, este. Eladó SX—511-es Sanyo hang­falpár. Érdeklődni: Miskolc, Le- szih u. 15. Orosz Zsolt. Üj büfékocsi eladó! 61-015. Eladó 1 db törzskönyvezett, fajtiszta, 2 éves kan kuvasz ku­tya. Érd.: 88-929 telefonon. Fejőstehenek eladók. Arnót, Petőfi u. 83. Utánfutót vennék! Somodi Endre. Alacska, Dózsa u. 24. HARMONIKA AJTÓ. reluxa-re­dőny-autóreluxa RÉSZLETRE Baloghtól! Pallós út 18., 15 órá­tól. Telefon: 11-459. Zongorát vennék, páncéltőké- set! Telefon: 68-836, vagy Mis­kolctapolca, Görömbölyi u. 12. Eladó stereo-állvány, gyors- másolós rádió-magnó, lemezját­szó, erősítő 25 W-os, hangfalak. Cím: Miskolc, Prieszol u. 5. VIII/5. Tel.: 52-798, 17 óra után. 80 kg-os hússertés eladó. Di­ósgyőr, Diófa u. 9. sz. Tapétát most vásároljon! 100- féle választékból. Egyes tapéták 10—30%-os árengedménnyel a Bartók Tapétaboltban. Miskolc, Vándor S. u. 9. sz. Menyasszonyi ruha kölcsön­adó. Tel.: 77-146. Biogiliszta humusszal együtt eladó. Miskolc, Csillag út 38. sz. 8 db 200 kg-os hízó eladó. Miskolc, Csillag út 35. sz. Nemescsinoziila tenyészállo- mány (négy család + utódok), teljes felszereléssel eladó, eset­leg autóra cserélhető. Érd.: Miskolc, Nagyváradi u. 7. Tele- , fon: 69-414. Berendezett új büfékocsi el­adó, vagy bérbe adó. „Tavasz 294214” jeligére a kiadóba. Zsákos laskagomba kapható. Tetemvár, Alsó-sor 54. sz. Betonkeverőt vennék, 220, vagy 380 V-osat. Ajánlatokat az esti órákban, a 78-004-es tele­fonra. Magaslábú tacskó szukakutyát állatszerető helyre adok. Hejő- csaba, Dohány u. 1. sz. lármáz Másfél éves Lada Samara, pi­ros, garázsban tartott, eladó. Tel.: 51-392. MTZ 50-es, háromszögre vizs­gáztatva, tartalék alkatrészekkel eladó. Tel.: 69-414. Citroen BX 14 RE, sötétszür­ke metál, 1988-as, eladó. Tel.: 38-022. ÉRTESÍTJÜK kedves ügyfeleinket, hogy A MARKETMAN KFT. MEGKEZDI a békéscsabai tetőcserép értékesítését, melynek áfával növelt fogyasztói ára:- natúr 24 Ft/db, mázas 28 Ft/db, Miskolcra leszállítva ELŐJEGYZÉS ES BEFIZETÉS: Miskolc, Vologda u. 4. sz., IV. em., 403. szobában (Agrober épülete) Érdeklődni lehet a 18-901 és 18-384-es telefonon if HUNGÁRIA ÍCASCO Wartburg 1,3 Stand-kiutalás eladó, visszaigazolva III. hóra. Érdeklődni: sajókeresztúr, Pe­tőfi u. 79. 17—20 óráig. oktatás Ezer mondat németül kezdők­nek. füzet alakban. Tanár nél­kül megtanulhatja. Ara 220 fo­rint + utánvét. Ujj András, 9400, Sopron, Állomás u. 11. Jó állapotú, GH-s, 1300 S La­da eladó. Érdeklődni 17 óra után. Tel.: 69-026. Eladó kitűnő állapotban lévő, KJ-s Trabant gépkocsi. 27 ezer km-rel. Tel.: 71-036. Mazda 626, első kézből, meg­kímélt állapotban eladó. Érd.: 61-219, az esti órákban. Kérjük annak a Skoda szgk. tulajdonosának a jelentkezését, aki 1990. január 10-én, este, Miskolc-Ruzsinszolőben baleset­nél segítséget nyújtott. Akinek a kocsijába a sérülteket beül­tették. Jelentkezése nagyon fontos lenne. Cím: Miskolc, II. kér. Testvérvárosok u. 8. sz. V/l. Eladó 4 hónapos Lada 2105 tí­pusú gépkocsi. Érd.: 83-617-es telefonon, egész nap. 126-os Polski Fiat 0 km-es/ el­adó. Érdeklődni a 64-924-es te­lefonon, 17 órától. P. F. 1600-as gépkocsi, vala­mint 300 kg-ot szállító utánfu­tó eladó. Érd.: 18-990. KD rendszámú 1200 S Lada, vonóhoroggal, rádiós-magnóval eladó. Érd.: 32-155, este 8-tól, 10-ig. Telefonügyeletet vállalok. Tel.: 52-354. Vezető beosztású, független hölgyet keresek, közös belváro­si üzlet kialakításához. „Kettő millió 294680” jeligére a kiadó­ba. MI ÖNÖKÉRT VAGYUNK! Nova Taxi. Különféle kedvez­mények, nyerési lehetőség, hív­jon éjjel-nappal. Telefon: 61-000. NH-s Lada Samara eladó. Tel.: 49/52-929. Eladó új Lada Niva. Érd.: Mencsik József, Bodrogszegi I., Kossuth u. 11. Eladó 2107 Lada-kiutalás, visz- szaigazolva 1992. I. félév. „Ró­zsa 177729” jeligére a hirdetőbe. 0 km-es, 1300 S Combi eladó, csere is érdekel. Érdeklődni: 87-309. AVIA tehergépkocsi, rakfelület nélkül eladó! Érdeklődni du. 4 óra után, Miskolc, Báthori sor 115. sz„ Keszler Gyula. házasság 50/167, csinos, középvégzettsé­gű, egyedülálló hölgy, hozzáillő társat keres. Kölcsönös szimpá­tia esetén házasság lehetséges. Leveleket „Tavasz 500578” jel­igére, a hirdetőbe kérem. 46/170, feltűnően csinos, közép­vezetői beosztásban dolgozó hölgy, intelligens, korrekt férfi Ismeretségét keresi. Szimpátia esetén házasság lehetséges. Le­veleket „Szivárvány 502672” jel­igére kérem a hirdetőbe. OSZTRÁK MENEDZSERKÉPZŐ Még jelentkezhet! Kiemelkedő­en magas jövedelemhez juthat. Egy osztrák cég menedzserkép­zést indít. Nyelvtudás, képzett­ség nem feltétel. Szemináriumi hanganyaggal Is rendelkezem. Érdeklődni személyesen: Z4-én, szombaton, 15—18 óráig, 25-én, vasárnap, egész nap. Cím: Ha­bi Károly, Miskolc-Pcreces. Ak­na út 3. ÉPÍTKEZŐK, FIGYELEMI Reklámáron, 3000 Ft-tal olcsóbban kaphatók széntüzelésű kazánok, továbbá víz-, fűtéssze­relvények, alumínium esőcsatornák, 0,65 mm- es horganylemez Miskolc-Szirma, Dienes László u. 38. szám alatt lévő műszaki kereske­désben. Telefon: 32-690. Anyakönyvi Hírek SZÜLETETT! Kovács Tibornak és Hárskúti Mariannának Máté; Nótár Sán­dornak és Nótár Szilviának Sándor; Juhász Jánosnak és Horváth Máriának János; Kör- möndi Józsefnek és Szabó Erzsé­bet Hónának Alexa és Zalán; Csőköly György Lászlónak és Nagy Mártának Zsófia; Hajdú Jánosnak és Méder Erzsébetnek Annabella; Németh Zsoltnak és Fakó Margitnak Mária Erzsébet; Szabó Árpádnak és Visnyánszki Ilonának Zsolt; Balajti Jánosnak és Sándor Mariannának Mari­anna; Kovács Józsefnek és Kállai Ilonának Tamás; Kovács Barnabás Zoltánnak és Lakatos Erzsébetnek Zoltán; Vaszily Jó­zsefnek és Krózser Ildikónak Roland; Visi Józsefnek és Oláh Andrea Zsuzsannának Orsolya; Kovács Sándornak és Vinai An­nának Gabriella; Hankó János­nak és Lakatos Ibolyának An­namária; Üveges György Jó­zsefnek és Tóth Máriának Or­solya; Egri Józsefnek és Fux Zsuzsanna Máriának Zita; Ko­vács Imre Istvánnak és Farkas Évának Anita; Azari János Csa­bának és Horváth Júlia» Máriá­nak Krisztina; Kovács János­nak és Pócsi Valériának Ágota; Korotki Ferencnek és Horvátit Honának Ilona nevű gyermeke. Sok szeretettel köszöntjük vá­rosunk legifjabb polgárait! ELHUNYT: őszinte részvéttel közöljük, hogy elhunyt: Csóka Lajosné (Tóth Ilona Anna); Baraksó Sándor; dr. Kovács Attiláné (Mártonfi Éva); Gelák Sándorné (Cserényi Mar­git) ; Koszteleczki Jánosné (Gom­bos Anna) ; Gyüker Lászlóné (Bian Margit); Bodnár János; Birinyi Barna; Tóth Jenő; Ho- monnai József; Szemes Béla Gyula; Csordás Jánosné (Kos- csó Margit); Rontó Tiborné (Bordás Hona); Hajnal Gábor; Káló Zoltánná (Bogár Ilona); Vass Barnáné (Leskó Olga); Belkó Jánosné (Vanek Anna); Csohány Albin Gyuláné (Orosz Etel Mária) ; Cziczó Károly; Mi­hály József; Ripszki Sándor; Rettegi Elemér; Vasziljevic Sán­dor Miklós; Pintér Gábor; Hor- nung Gézáné (Zámpory Klára); Molnár Emil Alajosné (Ráboka Sára); Gál Istvánné (Ruby Anna Julianna); Vadász Józsefné (Mé­száros Zsuzsanna); Külkey Dé- nesné (Vucskits Erzsébet); dr, Kálmán Dániel Géza. CENTUM-HÉTFŰ AJÁNLATUNK 30 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNNYEL: férfi- és fiúanorák (ballon, orkán, farmer); férfi szövetzakó (48-52-es méretig); minden maradék, 4 m-ig, a lakástextilosztályon (függöny, bútorszövet, PVC, futószőnyeg, padlószőnyeg, fényvédő); egyes női harsinyanadrág. MÁRCIUS 23-TÓL, AMÍG A KÉSZLET TART, 20 SZÁZALÉK ENGEDMÉNNYEL: padlóburkoló 800/m2 csempe 650/m2 MÁRCIUS 26-31-IG, 30 százalék engedménnyel, az autósboltban: minden Semperit ékszíj (Skoda, Lada, Dacia, Trabant, Polski-FIAT 126 gépkocsikhoz). KOSZTUMAKCIÚ MÁRCIUS 26-AN! Szövetkosztüm vásárlása esetén a vételárból 500 FORINT ENGEDMÉNYT ADUNK! Várja Ont a CENTRUM MISKOL CI.ÁRJJHÁZA

Next

/
Oldalképek
Tartalom