Déli Hírlap, 1990. március (22. évfolyam, 51-75. szám)
1990-03-24 / 69. szám
A divkf nkormányzatokat támogatják Alapítvány a középiskolásokért ^ Az Avas Szálló előterében hangulatos drinkbárt alakítottak ki. A „Fapadosban” mindennap frissen csapolt sört mérnek. (Kerényi László felvétele) Kassai kifli a kávéhoz Újra megnyílt a Fapados A kerthelyiségben zene szól * A diákparlanieutek he'yett néhány éve az igazlátó napok azok a rendezvények, ahol egy-cgy középiskola diákjai és tanárai, azaz iskolapolgárai közösen igyekeznek „második otthonuk” gondjaira megoldást találni. Kivételesen nemcsak anyagiak foglalkoztatják az itt résztvevőket; a néhány hetes beszélgetéssorozat után a diák-tanár kapcsolatok esetleges feszültségeit fel tudják oldani, az iskola és más városi intézmények közötti ügyek-bajok megoldódnak. Miskolcon is több gimnáziumban, szakközén iskolában vált be az igazlátó napok módszere, ám most azok küzdenek nehézségekkel, akik mindezt elindították, ötleteikkel, szaktudásukkal támogatták. A kezdeményezők már 1988 őszén létrehoztak egy alapítványt, melynek kuratóriumi tagjai (dr. Gáspár László, a neveléstudományok doktora, Kajos László tanár, dr. Kéri László, a politikai tudományok doktora, dr. Mihály Ottó, a nevelés- tudományok doktora, valamint a sokak által ismert Pál Tamás szociológus) több tucat vállalkozást támogattak már, mely az iskolai közélet, az iskolai demokrácia kialakulását segítette. Jelenleg azonban a pályázatokon elnyert pénzek kifizetése akadozik, a növekvő számban jelentkezőket el kell, hogy tanácsolják. Ezért az alapítvány kéréssel fordul minden diákhoz, tanárhoz, szülőhöz, hogy ha csak kis összegekkel is (10—20—100 forint is sokat jelenthet), de támogassák őket céljaik elérésében. Az alapítvány céljai közé tartozik, hogy segítse az állampolgárrá nevelést, kedvező környezetet teremtsen a demokrácia tanulásához, támogassa a konfliktus felismerő- és megoldókészség kialakulását, hogy az iskolákat Európára és a világra kinyissa. Az alapítvány előnyben részesíti a diákok, diák-tanár csoportok olyan önálló, alulról jövő törekvéseit, amelyek az iskolai önkormányzat, tanulói érdekvédelem, és tanárdiák együttműködés új útjait, szervezeti formáit keresik. A tapasztalatok alapján az állampolgári tudat és képességek fejlesztését célzó módszerek elterjesztésére továbbképzéseket szerveznek, szakértői csoportjaikkal segítséget is nyújtanak a kezdeményezések életben tartásához. Megmutatják a demokratikus eljárásmódokat, bátorítanak használatbavételükre. Különböző programjaikat kínálják az önkormányzatok felállítására. az igazlátó napokra. Tóth Imre festményei Tóth Imre festőművésznek nyílik kiállítása a Miskolci Galériában. A tárlatot dr. Kovács László, városunk tanácselnöke ajánlja a közönség figyelmébe. Megnyitó; hétfőn délután 5 órakor. A kiállítás április közepéig tekinthető meg. A Miskolci Nemzeti Színház \ társulata hétfőn este 7 órától gálaműsort ad. Engedjétek hozzám jönni a Havakat címmel. A jotéklubok tematikáira, az Országos Diákparlament hatékonyabb működésére, alternatív menedzser-közgazdász iskolakísérletek bevezetésére. Vannak ajánlásaik, melyeket igényelni lehet az alapítványtól. E programok közvetítésére, sokszorosítására, videó- és hangkazetták forgalmazására van szükség. Utólag meggondolva szinte hihetetlen, hogy felépül egy több, mint harmincezer lakosú városrész, az Avas-dél, és ma is mindössze egyetlen irányból lehet megközelíteni a város szíve felől. Mert aki ma az Avas-délre indul, akár autóval, akár busszal, a város nyugati részéből — pontosan a tízezreknek munkát adó nagyüzemek felől — kénytelen megkerülni a fél varost, pazarolva az időt, a 'pénzt, a benzint, feleslegesen szeny- nyezve az amúgy is pokoli miskolci levegőt. Bár már legalább húsz éve megkezdődött az avasi városrész azóta százszor megbánt építése, még most is csak arról van szó: talán jövőre megkezdődik egy nyugati út egy részének a kiépítése ... 9 AZT HITTÉK A MISKOLCIAK... A miskolciak tudják, hogy jobb híján afféle félhivatalos rejtekútként a Hidegh- sort használták az autósok: azt az utacskát, amely a Domus Áruháztól vezetett fel az avasi kilátó felé. Ennek az útnak, amely ma lezárva áll — és úgy tűnik, nem is lesz egy jó darabig megnyitva — sajátos története van. Ugyanis a Hideghkony célú est bevételét a marosvásárhelyi színészek támogatására fordítják. Jegyek 20-tól 120 forintig kaphatók. Hogy mindezt a jövőben is megtehesse az alapítvány, kérik, hogy támogatóik a következő számlaszámra juttassák el felajánlásaikat: MNB 219-98351/44421-15116. Címük: Iskolapolgár Közéleti Alapítvány, 2092, Budakeszi, Erkel u. 20. Telefon: 135-23-22. n. zs. sor macskaköves, igazi avasi út volt, míg az autóforgalom és karbantartás hiánya tönkre nem tette. Akkor egyszercsak elkezdték aszfaltozni, szélesíteni, közvilágítást és még buszmegállókat is építeni! örült az egyszerű miskolci nép, mert azt hitte, hamarosan itt járnak majd az Avas-délre a buszok. Hát nem jártak. Mert kiderült, hogy az út nem felel meg semmilyen előírásnak, és két busz el sem fér rajta a kanyarokban. Az egyik kanyarban az a malőr is megtörtént: présházak épültek, de annyira szorosan az út mellé, hogy nem is lehet már szélesíteni semerre. • PINCÉK ÉS PRÉSHÁZAK SZTORIJA A présház-ügy a mi lapunkban állandó szereplővé vált. de végül valójában nem derült fény arra, hogy ki mennyiben volt vétkes: a hivatal tévedett, vagy a pin- césgazdák játszották ki a hatóságot. Mindenesetre a présházak maradtak a helyükön. és esvszercsak jött a váratlan fordulat: beomlott a Hidesh-sor alatt az egyik pince. Vizsgálat kezdődött és a szakértők kiderítették, amit az itt élők mindig is tudtak, csak meg kellett volna kérdezni őket: az út alatt pincék vannak, és sokuk meglehetősen rozoga. A Hidegh-sort azonnal lezárták, és attól kezdve nem csak az autóbuszok, hanem az autósok is körbekeringe- nek a városban. A további vizsgálódások kiderítették, hogy könnyen lehet: nem is éri meg a Hidegh-sor megerősítése, inkább új utat kellene építeni nyugatról az Avasra. A legutóbbi tanácsülésen elővezették az új út javaslatót. A jelenlegi becsHosszú ideje zárva találtuk az Avas Szálló régi kedvelt éttermének, a miskolciak körében csak „Fapadosnak” emlegetett sörözőnek az ajtaját. Sokunknak hiányzott a belvárosban ez a társas összejövetelekre, baráti beszélgetésekre igencsak alkalmas környezet. Fájlalták a lések szerint a sok viszontagságot megélt Hidegh-sor korszerűsítése 45—50 millióba kerülne, az új építése 50—55-be. Ez majdnem egyforma költség, ám a mérnökök szerint a Hidegh-sor ennyi áldozat árán sem lenne alkalmas buszok hordására. Tehát új út kell, amely a Damjanich utcáról indul, és az izraelita temető sarkánál köt vissza a régi Hidegh- sori útba. • 1991, ÉS MÉG NÉHÁNY ÉV A tanács egyetértett ezzel a javaslattal, ám ez csak azt jelenti: leghamarabb jövőre kezdődhet el valami érdemben. mert az idén' nincs rá pénz. Ha el is kezdődik, akkor is több évre kell szakaszolni a munkát, mert a ie'enlevinél föbb nénze aligha lesz a városnak. Tehát ma ott tartónk, mint az avas-déli városrész építésének elején, több mint egy évtizede. Akkor is voltak tervek arra. hogv hova kellene éníteni az utat, csak énoen mégsem énült meg. Ma még kevesebb remé- nviink van arra. hosv a jövőben lesz pénz erre is. s a forgalom és az ezzel járó minden környezetromboló teher is sokszorosa az akkorinak a belvárosban. És még valami: ha meg is épül az új út, még hibádzik az izraelita temető sarkától a lakótelepig vezető szakasz. Merthogy ennek hiányában tucatnyi busz döbörög végig naponta egy általános iskola előtti, madzagnyi szélességű, természetesen nem erre tervezett utacskán, fenn, az Avas tetején ... (kiss) törzsvendégek is, hogy szinte egyik napról a másikra bezárták, és a sörkertben sem hűsölhettek már az árnyas fák alatt. A belvárosban ezen a helyen kívül nincs egyetlen nagyobb kerthelyiség sem, ahol esténként egy pohár ital mellett zenét hallgathatnánk. Most végre hosszú huzavona után — igaz, egyelőre csak egy esztendőre szóló engedéllyel — újra* megnyílt a söröző, és hamarosan elkészül a kerthelyiség is az Avas Szállodában. — Bízunk abban, hogy az egyéves határidő elteltével is maradhatunk — mondja Sashalmi József, a Korona Gold Kft. egyik vezetője. — Nem kevés az az összeg, amit a leromlott belső tér kialakítására és a kerthelyiségre költöttünk. Ha újra sikerül idecsalogatni a miskolciakat, hosszú időn át Tizennégy íagú angol delegáció tartózkodott csütörtökön délután Miskolcon. A csoport az egyesült királysági vízipart képviselte, s elsősorban azzal a céllal érkeztek hazánkba, hogy felajánlják széles körű szakértelmüket, segítséget nyújtsanak Magyarországnak a rá váró környezetvédelmi feladatok megoldásában. A Világbankkal folytatott tárgyalások során e szakem-, berek véleménye is közrejátszik majd a döntésben, hogy a Lengyel- és Magyar- ország számára elkülönített, a környezetvédelemre fordítható . 27 milliárdos hitelhez milyen szempontok szerint juthatunk majd hozzá. A vendéglátó Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság nevében dr Pados Imre igazgató köszöntötte a vendégeket. majd dr. Stéfán Márton igazgatóhelyettes ismertette a nemzetközi környezetvédelmi segélykeretre, azaz a Phare-programra eljuttatott 13 észak-magvaror- szági pályázat lénvegét. Ha ezek a beruházások megvalósulnak. javul a lakosság fogyasztására szánt vizek minősége, csökkenhet a vízszeretnénk meg is tartani a vendégeket. — A Törpe és a Korona vendéglő már hírnevet szerzett magának — folytatja XJhlár Gyula, a kft. másik tagja. — A jó hagyományokat akarjuk itt is folytatni, visszaadva a „Fapados” régi hangulatát. Már a belépéskor szeretnénk megnyerni a vendéget, aki az előtérben kialakított drinkbárban a reggeli kávé mellé egy kassai kiflit is kap. — Különlegességeket tervezünk a kerthelyiségben — mondja Jónás János, a harmadik vezetője a Korona Gold társaságnak —, , lesz egy nyitott konyha, s itt készülnek majd a grillezett ételspecialitások. Esténként a ’60-as, ’70-es évek miskolci ifjúsága körében jól ismert Bordás—Bánkúti—Bu- ri-trió szolgáltatja majd a zenét. (vadas) vezetékek hálózati vesztesége, kiépíthetnék a vízvédelmi hidrogeológiai védőidomok észlelőrendszerének hálózatát, s támogathatnák azt az egyetemi kutatást, mely a magyar lignitek kéhteleníté- si eljárására keres , megfelelő technológiát. Az angol, szakemberek a beszélgetés során több technológiai el-; járás alkalmazását ajánlót-, ták magyar kollégáknak, hiszen közülük többen magán-' vállalkozóként, tanácsadóként, vállalati vezetőként vettek részt a találkozón. A március 19-től 24-ig tartó magyarországi út j ükről* D. O. Lloyd, a delegáció vezetője, nemzetközi, vízügvi főelőadó elmondta: örülnek, hogy az északi országrész vízügyi problémáival is megismerkedhettek. hiszen tapasztalatuk szerint a központi elképzelések nem mindig egveznek a helvi szándékokkal. tev oéldául igen nagv érdeklődéssel iárták végig e találkoz.ó után a miskolci szennyvíztelepet, ugvanis a miskolci szennyvíziszapnak a mezőgazdaságban való hasznosítása az angol szakemberek számára is tartogatott műszaki-tec!*. nológiai meglepetéseket. n. 4 Gála a marosvásárhelyi színészek támogatására xxii. évfolyam, 69. szám ÁRA: 3,50 1990. MÁRCIUS 24., SZOMBAT FORINT Körbekeringünk a városban 0 Uttalanul az Avasra Jövőre: -talán. ingót vízügyi delegáció Miskolcon Segítség a környezetvédelemhez