Déli Hírlap, 1990. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-12 / 36. szám
Mit akar a Szabad Demokraták Szövetsége? II. Erzsébet hozzájárult, hogy Anna hercegnő 16 évi házasság után elváljon férjétől, Mark Phillips kapitánytól, Az udvari pletyka a királynői — cs nem az anyai — döntéssel vált a lapok elsőoldalas szenzációjává. Anna hercegnő ezek után ismét férjhez mehet, ha akar. ahhoz a lovaskapitányhoz, akinek szerelmes leveleit egy titokzatos lopás nyomán már korábban ~iegszr” jztette a brit sajtó. Jött a kínai vírus... Ha a pápa tüsszög Ország-világ láthatta, hogy római tartózkodása során, januárban a magyar külügyminisztert fogadta a pápa. A találkozó azonban, „kínai beavatkozásra”, majdhogynem elmaradt. A Vatikánba ugyanis behatolt az Olasz- ország-szerte taroló vírus, melyet a sajtó „kínai influenza” néven jegyez. II. János Pál azonban, mint 1 áthattu k-h allhat tu k. találkozott Horn Gyulával. A január 15-d audienciát azonban törölték, az elsőt, influ».*v emzára hivatkozva. Az egyházfő ahhoz azonban ragaszkodott, hogy az egyik római parókiára tervezett látogatás ne maradjon el. Természetesen, orvosa is elkísérte. S amikor a szertartás befejeződött, így szólt a hívőkhöz: „Lehet, hogy meglepetést okoz, amiért a gyermekekhez oly közelálló pápa nem kívánja megölelni és megcsókolni egyiket sem. Ennek az az oka, hogy a pápát is megfertőzte a vírus, és semmiképpen sem akarja továbbadni.” Hosszú tapssal jutalmazták e szokatlan templomi szöveget. Ami tulajdonképpen történelmi bejelentésnek is nevezhető, hiszen korábban a pápák betegsége inkább volt államtitok, mint közügy. XII. Pius többször is ágynak esett az influenza miatt, erről azonban mit sem sejtett a külvilág. XXIIJ. Jánost viszont kímélte ez a betegség. Nem így VI. Pált, akit éppen akkor fertőzött meg, amikor lelki gyakorlaton vett részt. Így aztán a szószék közelében felállítottak egy sátrat, melyben diszkréten meghúzódott a szentatya. A prédikáció tehát azzal kezdődött, hogy a szónok meghajolt a sátor előtt, üdvözölte a pápát. VI. Pál azonban másnap már nem tudott felkelni. A szónok most is szertartásosan meghajolt, s a sátor lakója a vászon enyhe mozgatásával jelezte, hogy fogadta az üdvözlést. Senki sem vette észre, hogy a szerepet csupán egy bíboros vette át. Karol Vojtyla kínai vírus miatt törölt kihallgatás' programjában egyébként 50 cirkuszművésszel való találkozó is szerepelt volna. Kínaiak voltak. Ha Anna újból férjhez megy, ezzel sutba vágja a hagyományt, és főleg megsérti a konzervatív gondolkodást. Eddig ugyanis egyetlen brit uralkodó leánya sem élvezhette a második házasság előnyeit és újdonságait, legalábbis a modern korban nem. Éppen 35 esztendeje, hogy Margit hercegnő és Townsend kapitány idilljét bomlasztotta az udvari döntés: a királynő testvére nem alázhatja meg ma- sgát azzal a férfival, aki megsértette a házasság szentségét. Azóta persze, változtak az idők. Anna hercegnő, törvény szerint, két év múlva megint férjhez mehet. És akkor már csak azzal kell számolnia, hogy mit szól újabb frigyéhez a Ház magánéletére oly gondosan figyelő közvélemény. A lapok szerint a királynő most tulajdonképpen megadta magát. Két év múlva nyilván megadja az anyai áldást. Tiszta múlttal, a tiszta jövőért! Kedves honfitársunk, tisztelt választópolgár! Elérkezett az idő, amikor a magyar nép végképp megszabadulhat a kommunista hatalomtól, és történelme során először megalapozhatja a valódi népuralmat, a szabadságot és a jólétet. A Szabad Demokraták Szövetségét azok alapították, akik a demokratikus ellenzék soraiban tíz év óta ezért a pillanatért harcoltak: a szabad választásokért. A Beszélő, a Hírmondó és a többi szabad újság minden üldözés ellenére hirdette: fel kell számolni a diktatúrát, fel kell szabadítani a gazdaságot, Magyarországot be kell kapcsolni a Nyugat vérkeringésébe. De a Szabad Demokraták Szövetségét nem azért alaAz út Európához.— pítottuk, hogy a múltban szerzett érdemeinken ábrándozzunk. Olyan munkánk van, amelyhez honfitársaink millióinak támogatására van szükségünk. — Az egyik célunk, hogy befejezzük a múltat: hogy megalkuvás nélkül végigvigyük a rendszerváltást, győzelemre segítsük békés, demokratikus forradalmunkat. — A másik célunk, hogy elkezdjük a jövőt: hogy szakértelemmel, minél gyorsabban elindítsuk Magyarországot a virágzó gazdaság, az európai jólét útján. — Hogy befejezzük a múltat: ezért kényszerítettük ki a tárgyalásokat a rendszer- váltásról. Ezért álltunk fel a tárgyalóasztaltól, amikor ^ * L * 4 O' 4 kiderült, hogy a békés átmenetből békés hatalomátmentés lett. Ezért kértük a nép döntését a munkásőrség, a pártvagyon, a munkahelyi pártszervezetek és a korai elnökválasztás ellen. Ezért lepleztük le a Next— 2000-et. Ezért vettük fel a harcot a titokban továbbműködő politikai rendőrség ellen. — De immár el kell kezdenünk a jövőt. Ezért adtuk közre minden más pártnál korábban programunkat, amelyet az ország legjobb szakemberei írtak. Az Ön szavazatára is szükségünk van! — Birtokolhassuk, ami a miénk: valódi tulajdont az iparban és a mezőgazdaságban. — Élvezhessük a munkánk eredményét: szabad szakszervezeteket. — Soha többé diktatúrát, soha többé türelmetlenséget — Szabadságot a vallásoknak, a nemzeti kisebbségeknek, miként Erdélyben és a Felvidéken, azonképpen határainkon belül is. — Idegen csapatok nélküli Európát, ahol mindenki szívesen látott vendég, és az országok határai csupán rajzok a térképen. Miskolcon — Hálapénz nélkül is egészséges nemzetet. Latrán Béla (B.-A.-Z. megye 1-es szúmú választókerület, Miskolc város.) Geológus mérnök vagyok, 40 éve születtem Kistokaj- ban, egy ötgyermekes parasztcsalód negyedik gyerekeként. Foglalkazásomíból következő kisebb-nagyobb megszakításokkal 1968. óta élek Miskolcon. Az SZDSZ országos szervezetének alapító tagja vagyok. Amikor a múlt év tavaszán néhány társammal létrehoztuk a miskolci csoportot, talán magunk se hittük el, hogy ilyen robbanásszerűen nő a létszámunk, es csak titkos reményeink között szerepelt, hogy megmozdul a falu is. Mára ez is bekövetkezett. Az ország többi részéhez hasonlóan Borsodban is sorra alakulnak az SZDSZ falusi csoportjai. A legutóbbi választási gyűlésem egyik résztvevője így fejezte ki irántunk érzett szimpátiáját: „A szabaddemokraták ma is azt mondják, amit egy éve mondtak. Nekik nem kellett megváltoztatni a véleményüket. Ök nem kötöttek különalkutés tettekkel akadályozták meg a hatalom- átmentést. Maguk még nem csaptaik be bennünket!” Jólesett hallani. Jövőbeli politizálásommal is ezt a véleményt akarom erősíteni. Azok szavazatára számítok, akik számára a morális alapokon nyugvó hiteles politika az érték. Dr. Matyi László (B.-A.-Z. megye 2-es számú választókerület, Miskolc város.) Miskolcon élek. ügyvédként dolgozom. Feleségem szintén ügyvéd, egy kislányom van. Az SZDSZ miskolci csoportjának alapító tagja vagyok, Borsod-Abaúj- Zemplén megyét képviselem az SZDSZ Országos Tanácsában. Hiszem, hogy csaJk az egyetemes emberi szabadságjogok alapján létezhet egészséges társadalom. Akarom a gyerekek egészséges fejlődését. Akarom a felnőttek tisztességes bérezését. Akarom biztos megélhetését a nyugdíjasoknak. Kérem, jelenlétével és szavazatával támogassa ezt az új Magyarországot. Kérem, tiszteljen meg ...i.._ • '* ~ '* Ji.1 javaslataival. Minden kedden délután 3 órától az Avas kávéházban vagyok (székház hiányában). Tudjuk! Merjük! Tesszük! Tímár Éva (B.-A.-Z. megye 3-as számú választókerület, Miskolc város.) Színésznő vagyok, érdemes-művész, tíz évig éltem, dolgoztam Miskolcon. Pályám itt teljesedett ki. Sokat kaptam ettől a várostól. Nagy örömmel tölt el, hogy visszaadhatok valamit, és munkámmal továbbra is ehhez a városhoz kötődhetek. Szeretnék személyesen megismerkedni mindazokkal, akikkel eddig csak színpadról, nézőként találkoztam. Szeretném megismerni gondjaikat, bajaikat, terveiket, törekvéseiket, hogy együttes erővel tehessünk azért, hogy az Avas rideg panelrengetegéből tiszta, otthonos, emberi városrész legyen. Gondozott üzletekkel, ahol van mit és van miből vásárolni, ahol az eladók a vevőkkel foglalkoznak és nem árcédulákat cserélnek. Szeretnék olyan parlament tagja lenni, ahol azért hoznak törvényeket, hogy egészséges környezetben, tiszta levegőjű városban élhessünk, hogy a nyugdíjasok élete békés, biztonságos legyen. Mindent megtennék azért, hogy ne féljünk többé, hogy visszanyerjük hitünket, önbecsülésünket. Mindezt hogyan? Tegyünk ezért! Beszéljünk erről! Minden vasárnap délelőtt 10 órától az Avason a Platán étteremben vagyok. Várom Önöket! Dr. Bodó Pál (B.-A. Z. megye 4-es számú választókerület, Miskolc város.) Bizonyára ön is úgy véli. hogy a soron következő szabad parlamenti választások történelmi jelentőségűek lesznek mindenki számára. Nekem abban a megtiszteltetésben van részem, hogy a Szabad Demokrták Szövetsége jelöltjeként indulhatok el a 4. sz. választókerületben. Az SZDSZ Országos Tanácsának tagja vagyok. Dr. Bodó Pálnak hívnak, 18 éve élek Diósgyőrben. Miskolc eme talán legszebb kerületében. Az egyetemen dolgozom adjunktusként a Filozófiai Tanszéken. Doktori címet a politikai tudományok terén szereztem, s mivel kohómérnöki diplomával is rendelkezem, ismerem a nagyüzemi munkásság problémáit, s mindazokat a gondokat, amelyeket kerületünkben sürgősen meg keld oldanunk. A nyugdíjasok helyzete, s általában a szociális problémák várnak sürgős megoldásra. Egészséges, tiszta könyezetet kell teremtenünk magunk körül! 38 éves vagyok, nős. Feleségem — akinek segítsége nélkül el sem tudnék indulni a választásokon — történelem szakos tanárnő . Kérem, támogassa jelöltségemet és tiszteljen meg esetleges tanácsaival! Magyar Bálint (Bs-A.-Z. megyei lista.) Magyar Bálint 1952-be« született Budapesten. 1977- ben a bölcsészkaron szerzett diplomát. Fő kutatási területe a magyar és kelet-európai társadalmak története. 1980- ban doktorált. 1977-től 1981- ig a Világgazdaság Kutató Intézet munkatársa volt. 1979-ben írta alá a Václav Havel melletti szolidaritási nyilatkozatot. 1981-ben a lengyel Szolidaritás szakszervezettel tartott kapcsolatai miatt munkahelyéről elbocsátották útlevelét bevonták. 1982-től 1987-ig a Szövetkezeti Kutató Intézetben dolgozott. 1988-tól a Pénzügykutató Intézet szociológusa. Háromkötetes szociológiai tanulmányából készült A Dunánál című film, amelyet Schiffer Pál rendezett. A film 1988-ban a filmszemle különdíját nyerte. Az MSZMP-nek sohasem volt tagja. Az SZDSZ országos ügyvivő testületének tagja. Nős, gyermeke nincs. — Magukat igazgató falvakat, községeket, városokat Egyszóval: modern Magyarországot! Van kiút! A kommunista pártoknak Kelet-Európa valamennyi országában le kellett mondaniuk kizárólagos hatalmukról. Az abszolút igazság birtoklása jegyében szerveződött párt mindenütt beteg hiánygazdaságot, irracionális, centralizált, bürokratikus államot hozott létre, amely mára már nemcsak a jelen, de a jövő tartalékait is felélte. A magyar gazdasági csőd következménye 21 milliárd dollár adósság. Hogy mennyit jelent ez, érzékeltetésül csak annyit, hogy ennek fejében az ország valamennyi vállalatának összes gépét leszerelhetnék és kivihetnék az országból. Véleményünk szerint a gazdasági válságból nem lehet csak reformokkal kijutni, nem elegendő csak a személyes felelősöket leváltani. A rendszert kell megváltoztatni! A Szabad Demokraták Szövetsége a magántulajdonra épülő, a tulajdonformák szabadságát biztosító gazdasági rendszer megteremtését tűzte ki célul. A történelem és napjaink bizonyítéka, hogy a korszerű piacgazdaság eredményessége sokszorosa az állami bürokrácia által szabályozott gazdaságnak. Természetesen mi sem ígérhetünk azonnal bekövetkező gazdasági csodát, csak azt, hogy ha választóink a programunk megvalósításához segítenek, végre értelmet kapnak az áldozatvállalások. A radikális gazdasági változásokat előirányzó programnak reális célkitűzése az infláció 10 százalék alá szorítása és az adósságteher három éven belüli egyharmad- dal való csökkentése. A szabaddemokraták bíznak a jövőben, bíznak a maga erejére ébredt népben. A magyar nép a XIX. század végén, amikor kezét nem kötötték gúzsba, fel tudott zárkózni Európához. Most ismét itt a lehetőség. Zárjuk le végre a vereségek évszázadát. Ne legyünk többé kis- hitűek. Lehetséges a magyar újjászületés! Lehetséges a magyar demokrácia! Anna hercegnő elválhat II királynő igen! miÉtl