Déli Hírlap, 1990. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-28 / 50. szám

Amerika legmagasabb csúcsáról jöttek Miskolci hegymászók sikere ISem valami szép az Aconcagua • A hétezerhez csak néhány méter kellett volna 3+t A Déli Hírlap számára készített felvételen ha nem fe «* Aconcagua csúcsa, de egy 5500 méteres hegy, a Cerro Ct»- erno látható. ’ékkel borított a hegy, hold­béli tájra hasonlít. Ez egy kissé lehangoló volt szá­munkra, hiszen az erőgyűj­téshez sokszor inspiráló erő a szép táj, itt pedig kifeje­zetten csúnya volt a környe­zet Mozogni nemigen le­hetett a kevés víz miatt, fél­sivatagos éghajlat jellemző erre a vidékre. A szél ellen­ben sarki eredetű, s míg a nap nem kelt fel, igen hi­deg maradt a levegő, a hő- mérsékleckülönbség ötven fok is volt az éjszakai és a déli órák között. Feljebb ha­ladva még nehezebben jutot­tunk vízhez, egy glecccsertó jegét kellett megolvaszta­nunk. — Mennyire viseli meg a szervezetet a tengerszinl feletti több ezer méteres magasság? — Az oxigénhiány követ­keztében gyakran hegyi be­tegség törhet az emberre, közülünk például néhányan ezért nem tudtak feljutni a csúcsra. Ök négyen nem jártak még 5000 méter fe­lett, így ez is szép teljesít­mény amit elértek, étvágyta­lanság, szédelgés okozhat ilyenkor gondot, de szeive- zete válogatja. Itt azonban különösen kevés idő jutott arra, hogy a szervezet átáll­jon az új körülménvekre, hiszen például az 5300 és 6000 méter közötti szintkü­lönbséget mindössze két óra alatt tettük meg. Itt, a ..ber­lini-táborhelyen” ismét felál­lítottuk sátrainkat. majd visszaereszkedtünk 4300 mé­terre, egy kis pihenésre. Másnap, február 3-án. fél kilenckor indultunk neki az utolsó erőpróbának, viszony­lag szép időben. Ekkor már tudtuk, hogv a többiek közül négyen akklimatizációs és kondícióbeli gondok' miatt nem tartanak velünk. ígv az első csapatban nésven. illet­ve egy naopal később még kelten értük el az Aconca­gua tetejét. Két nő is köz­tünk volt, dr. Krizsó Eszter és Szalag Nóra. Az út első részét könnvedén tettük meg, ám úgy 5900 méter magas­ságban egv szakasz igencsak lélekölőnek bizonyult. Ismét bebizonyosodott, hogy csak messziről szép ez a hegy, pedig éppen most keltett volna az a többlet, ami erpt ad az embernek. Törmelé­kes, meredek lejtőn halad­tunk felfelé, egyet elő*« léptünk, kettőt hátracsúsz- tunk, pedig síbottal kapasz­kodtunk. egyensúlyoztunk. Idegtépő része volt ez urunknak, de azért délután négy óra körül elértük az Aconcagua csúcsát, azaz 6962 méteren voltunk. — Mivel töltötték el fenn az időt? — Szép, tiszta idő foga­dott bennünket, ellenben az iszonyatos szél miatt csak fél órát töltöttünk a csúcson. Elkészítettük a csúcsfotókat a csúcszászlóról, melynek egyik oldalán a nemzeti szí­neink, a másikon a klub jel­képe látható. Éppen a nagy szél miatt hiányzott a csúcs­doboz, mely más helyeken bélyegzőt, névjegyeket, vagy csúcskönyvet rejt, melybe mindenki beírhatja a nevét. De nem találtuk azt a jég- csákányt sem, melyet kicse­rélve a sajátjával bizonyít­hatja az illető, hogy valóban járt a tetőn. A nemzetközi szokásokkal ellentétben, a csúcskereszt is más volt. a három-négy méteres „testvé­reivel” szemben alig ötven- centis és műanyag. Ugyan­csak tönkretette a szél az úgynevezett „berlin-házakat” is. melyek igen alacsony kunyhók, s némi védelmül szolgálnának a kegyetlen időjárásban. — Talán korai még a 36 napos út után részletes tervekről érdeklődni, még­is. milyen csúcsokra ké­szülnek a közeljövőben? — Lehetőleg olyan helyre megyünk, melv szép tájak közelében találhatók. Készü­lünk a Dolomitokra, az Al­pokra. itt edzünk a nagvobb túrákra. Ezek nedig augusz­tusban indulnak a Tiensan- ra. a Győzelem-csúcsra. Ma­gassági csúcstartónk. Csíkos József úiabb magvar rekor­dot szeretne elérni, Tibet egyik 8201 méteres csúcsá­nak, a Shisha Pangmanak megmászásával. ★ Ehhez a hegymászótúrához, bár vittek magukkal, de nem volt szükségük kötelekre a miskolci hegymászóknak. 25— 30 kilós hátizsákjaikkal a síbotra támaszkodva egyensú­lyoztak a leginkább törmelékes talajon. A naptól feketére sülve néhány napja hazatértek Argentínából a miskolci Al- pin Sport Club hegymászói. A 6962 méteres csúcsot, az Aconcaguát tudhatják ma­guk mögött, melyről jó tud­ni. hogy ez a teljesítmény hegymaszókörökben is elis­merésre számíthat. Már több magyar csoportnak sikerült leküzdenie a hegyet, még­sem mindennapos ez a dél- amerikai utazás; negyedik hazai csapatként (a harma­dik alkalommal is a miskol­ci klub képviseltette magát!) jutottak el erre a csúcsra. — Hogyan teltek a jó egy hónapig tartó túra el­ső napjai? — érdeklőd­tünk tizük közül Csíkos Józseftől és Paczolay Zol­tántól. — Berlinen, Havannán és Limán át, ötnapos repülőút után érkeztünk meg Argen­tínába. Bár néhány napot a chilei vízumra várva töltöt­tünk el, néhányat pedig bu- szoznunk kellett, hogy eljus­sunk az Andok lábáig, a kezdeti „nehézségeket” azért átvészeltük. Ez nem jelent mást, minthogy egyikünk sem engedett kívánalmainak, s mindenki igyekezett a dél-amerikai gasztronómia iránti kíváncsiságát leküzde­ni. tartva az ottani higiéniai hiányosságoktól, illetve en­nek következményeitől. Egy könnyebb gyomorrontás is komoly gondot okozhatott volna, nem szabad ilyenkor kockáztatni, mert könnyen legyengülhet a szervezet. Mi­után ott a hegymászószezon ilyentájt javában tart, az utolsó településen. Puente dél Incap (2700 méteren ta­lálható) / szamarakat bérel­tünk, s/onnan két nap alatt elértük áz alaptábort, ahol már több nyugat-európai és amerikai hegymászócsapat táborozott. — Mivel tájékozódtak útjuk során? — A térkép segített ben­nünket, de úttalan utakon haladtunk. Kevés a tájéko­zódási pont, hiszen semmi­féle növény nem él meg ezen a tájon, kietlen, törme­A Pátriában, péntektől Megismerkedhet számítógépeinkkel (a laptoptól a mikroVAX-ig), szoftvereinkkel, szómitógépbútorainkkal, telefaxainkkal, fénymásológépeinkkel és egyéb termékeinkkel KERESSE A MEGOlDAS-t, S KÖZÖSEN TALÁLJUK MEG PROBLÉMAIKRA A MEGOLDÁS-t! Központ; 1106 Budapest, Keresztúri u. 4/B. Telefon: 1/164-1658 Kirendeltség: 3700 Kazincbarcika, Kun Béla tér 2. Telefon: 48/16-461 ipari Vállalattal, s tárgyalá­saink során elértük, hogy 20 százalékkal csökkentsék a nagykereskedelmi áraikat. Ezt a kedvezményt tovább­adjuk a fogyasztónak. Ak­ciónk április 15-ig tart, így a húsvéti nagy keresletet is ki tudjuk elégíteni. A füs­tölt húsvéti sonkát 340 he­lyett 280 forintért kínáljuk majd, és a gépsonkából is 60 forint árengedményt adunk. Egyedül a felvágottak árát nem tudjuk leszállíta­ni. Természetesen ügyelünk arra, hogy ugyanazt a hús­Önt is várjuk! TALÁLKOZZUNK AZ NME-N, A NEMZETKÖZI SZÁMÍTÁSTECHNIKÁI KONFERENCIÁN! készítményt kétféle áron ne kínáljuk, ezért az olcsó ba­jai mellett a pultokra nem kerül ki a máshonnan szár­mazó drágább is ... Egyéb­ként a Miskolci Élelmiszer­kiskereskedelmi Vállalat töb­bi boltjának a vezetői is ku­tatják, melyik húsipari vál­lalatnál, termelőszövetkezeti vágóhídon halmozódtak fel a készletek, és megpróbál­nak árengedményt kicsikar­ni.1 Ezért kapható sokfelé (akárcsak nálunk) 230 fo­rintért az amúgy 250 forin­tos sertéscomb. S így tud­tunk mi is pecsenyeliba- vásárt hirdetni: nem túlzók, ha azt mondom, hogy hihe­tetlenül olcsón, 55-ért kí­nálhatjuk azoknak a jószá­goknak kilóját, amelyeket a ZagyvaréKasi Baromfifeldol­gozó Vállalattól szereztünk be. A bajaiak különben a vasgyári Konzumnak is szál­lítói, péntektől ők is hason­ló kedvezményt adnak, mint mi. Nagyon reméljük, hogy április közepe után újabb meglepetéssel szolgálhatunk, ínszén állandóan járjuk az országot olcsó áru után. Ma. naoság csak így érdemes kereskedni. B. J. A régi áron vehetünk húskészítményeket péntektől a Pátria ABC-áruházban. A parizer ára 130-ról 106, a szafaládéé 140-ről 114, a műbeles virslié W50-ról 130. a lecsókolbászé 110-ről 86 forintra csökken. Hasonlóan olcsóbbak lesznek a hurka­félék, kenőmájasok, a sza­lonna. Hogyan lehetséges manapság árat csökkenteni? Fükö Dezső, a Pátria ABC igazgatója: — Régóta szoros kapcso­latban állunk a Bajai Hús­A DIÓSGYŐRI GÉPGYÁR FELAJÁNLJA szabad raktári kapacitását darabáruk tárolására 450 négyzetméteres fedett, fűthető, földszintes raktárépületében FŐBB JELLEMZŐK: 0 450 négyzetméteres hasznos tárolási alapterület 21 négyzetméter irodahelyiség telefonnal, 0 beton padlószerkezet és beton vázszerkezet, 0 a raktárhoz vezető közút aszfaltburkolatú, 0 a raktárban alkalmazott szállító- és anyagmozgató eszközök:- villanymotoros és belsőégésű motorral ellátott emelővillás és platós targoncák, — max. 5 tonna teherbírású felsőpályás futódaru, 0 állvány nélküli tárolási mód. Érdeklődés, részletes tájékoztatás uz alábbi címen: Diósgyőri Gépgyár szállítási főosztály Kugler István Telefon: 51-955/24-36 mellék Nyomdai Igazgatóság 1075 Budapest, Tanács körút 9. IV. em. 404 (13-22-708) Szűcs Barnabás műszaki osztályvezető Felajánljuk nyomdai munkák előkészítésére, tervezésére, igényes, gyors kivitelezésére szolgáltatásainkat, nyomdai kapacitásunkat. Legyen a Megrendelőnk 1990-ben! Háromszázezer forint feletti megrendelés esetén 5 % árkedvezményt adunk. Szolgálatunk, hogy szolgáltatunk! INTER pnm Budapest Húskészítményt — réoi áron Nagy Zsuzsanna

Next

/
Oldalképek
Tartalom