Déli Hírlap, 1990. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-22 / 45. szám
legfrissebb . . . legfrissebb . . . legfrissebb . . . lég Pénteken: fokozott ellenőrzés Veszélyben az utakon Kétezren meghaltak, 30 ezren súlyosan sérültek jjc íme a Panda Electra, az első elektromos meghajtású FIAT gépkocsi. Az autó ható- távolság 70 km/órás sebesség mellett 70 km. A jelenlegi tervek szerint a kb. 20 000 amerikai dollárért árusított autót csak Olaszországban forgalmazzák. A további együttműködésről tárgyalnak Nem a látási viszonyoknak megfelelően vezetett, szabálytalanul, figyelmetlenül előzött, ütközött és kettőn súlyosan sérültek, egy utas pedig az. életet vesztette — ez csak egyetlen egy a sajnos szinte már nap nap után ismétlődő közúti balesetek közül. De mit lehet tenni, amikor az állan- dé intéseknek nincs foganatja és a sorozatosan ismétlődő tragédiák sem figyelmeztetnek? Erre kaptunk választ tegnap a Borsad Megyei Rendőrfőkapi- tányság közlekedésbiztonsági tanácsának tájékoztatóján. Néhány eíborzasztó és óvatosságra intő adatot hallhattunk: az elmúlt esztendőben hazánk útjain 2 ezer utas é6 gépkocsivezető vesztette életét közúti balesetben- Több, mint 30 ezren súlyosan sérültek, az autók pedig 18 milliárd forint értekben károsodtak. A borsodi összesítés szerint csak az idén januárban 108 baleset történt megyénkben, az egyre emelkedő számok pedig arra figyelmeztetnek, hogy sürgősen tenni kell valamit. Amikor — első lépésként — lapunkban is közöltük, hogy pontosan melyik délután hol dolgozik a traf- fipex, sokan hitetlenkedve olvasták, s meglepődve fogadták a listát, mondván: így a rendőrség csak magának árt és a száguldozó autósokat védelmezi, hiszen a lista birtokába mindenki tudja, hogy mikor és hol vegye le a lábát a gázpedálról. Egyébként a rendőrség is legalább annyit akart elérni, hogy minimum a jelzett részeken ha — másként nem is — a bírságtól tartva lassítsanak az autósok. Ezt aztán úgyahogy meg is teszik, bár jó páran, alighogy kiérnek a traffipax sugarából, máris gyorsítanak. De mint tegnap hallottuk; a jövőben már ezek a volánforgatók sem szlalomozhatnak kedvükre. Ugyanis a rendőrség Yahama motorjaival nemcsak követni, bemérni, de még regisztrálni is tudja a gyorshaj tókat. Vagyis, a tervek szerint a traffipaxos autók és a motoros rendőrök a következő hónapokban egy-egy szakaszon együtt figyelnek. Az országos nagy közúti ellenőrzés napját pedig február 23-ra, vagyis holnapra hirdették meg. A tegnapi tájékoztatón arról is pontosan hallhattunk, hogy mit figyelnek ezen a napon. Nézik az irányjelzők, a féklámpák működését, új műszerekkel ellenőrzik a gumiabroncsokat. Az autósoknak Rablás bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság B. Tamás és B. András, miskolci lakosok ellen. A két fiatalember tegnap este kilenc óra körül, a Miskolc Városi Sportcsarnok közelében megállította F. Péter 14 éves tanulót. Veréssel fenyegették, majd arra kényszerítették, hogy a lábán levő négyezer-ötszáz forintot érő csizmáját és háromszáz forint értékű sapkáját átadja. Ezzel sem elégedtek meg. A csöppet sem udvarias kérés hatására a megtámadott fiú 103 forintját is átadta. Az elkövetőknek azonban nem sikerült egérutat nyerniük, mert a közelben tartózkodó rendőrök elfogták őket. B. Tamás ellen őrizetbevétel, B. András ellen pedig szabadlábon hagyás mellett indült eljárás. Békési László pénzügyminiszter szerint az infláció az idén 2Ú százalék körül várható. A nagy kérdés azonban az, hogy milyen lesz a forintleértékelés, a bérkiáramlás és a szociális feszültségekből eredő politikai nyomás összhatása. A pénzügyminiszter szerint az infláció akkor tartható a 20 százalékos korlát alatt, ha az idén már nem lesz forint- leértékelés, ha sikerül kézben tartani a pénzkiáramlást, meg tudjuk akadályozni, hogy választási nyomás hatására növekedjenek a szociális kiadások mert mind a három esetben arra kényszerülne a kormányzat, hogy a bankópréssel finanszírozzon. tanácsoljuk: pénteken csak úgy induljanak útnak, ha a csomagtartóba mindent betettek, amit az előírás diktál: legyen elakadástjelző háromszög, égőkészlet és a mentőládát is tartsuk a kezünk ügyében. Az utak szélén mérnek majd a traffi- paxok, dolgozik a videokamera. Ez utóbbi segítségével bizonyíthatóan rögzítik a szabálytalanul előzőket, a párhuzamos közlekedés szabályait megsértő és az elsőbbségadásra fittyet hányó autósokat. Mivel minden ötödik balesetet azok a felelőtlen vezetők okoznak, akik néhány feles után is volán mögé mernek ülni, ezen a napon az alkohol- szonda is többször előkerül majd. A tervek szerint pedig a jövőben eltűnnek térségünk útjairól a fantomautók, tehát a határon túlról frissen hozott, rendszám nélküli jövő-menő gépkocsicsodák. Ugyanis ellenőrizni fogják, hogy ezek vezetői betartják-e a rendszám megérkezéséig kapott útvonalengedélyeket. Hogy a pénteki aikció végűi milyen eredménnyel zárul, ma még nem tudni. Talán már az is kisebb eredménynek számítana, ha a mai, már-már minősíthetetlen közlekedési morál mellett legalább ezen a délelőt- tön és délutánon minden index működne, senki nem merészkedne az utcára kopott gumikkal, és természetesen mindenki betartaná a közlekedés írott és íratlan szabályait. RrH. A Magyar Néphadsereg Helyőrség parancsnokság Miskolc, a B.-A.-Z. megyei Hadkiegészítő és Területvédelmi Parancsnokság, a Magyar Honvédelmi Szövetség MÓKÁN-őrszázad emlékbizottsága közös rendezésében a 45 évvel ezelőtt megalakult MÓKÁN őrszázad voit önkéntesei bajtársi találkozót tartanak. Miskolcon a megyei tanács dísztermében február 23-án, pénteken délelőtt dr. Liptai Ervin vezérőrnagy, a történelemtudomány doktora, a Hadtörténeti Intézet Február 23-án, pénteken este 6 órakor Miskolcon, a Technika Háza nagytermében választási gyűlést tart a Fiatal Demokraták Szövetsége. A rendezvény előadója dr. Orbán Viktor, aki a Fidesz országos listáját vezeti. Bemutatkoznak miskolci képviselőjelöltjeink: Répás- sy Róbert joghallgató (2. vk.) és Wachsler Tamás építészmérnök-hallgató (4. vk.). A fiatal demokraták minden érdeklődőt várnak. Mile Lajos, a 3. választó- körzet MDF-képviselőjelöltje értesíti a tisztelt választópolgárokat. hogy február 23-án, pénteken délután öt órai kezdettel választási gyűlést A magyar—román közös vízügyi főbizottság eredetileg októberre kitűzött, de időközben elhalasztott ülését most, február 19—24. között tartják az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság működési területén, Egerben. A román delegációt Jelen Joan miniszterhelyettes vezeti, a magyar tárgyalóküldöttség vezetője pedig Zsuffa Ervin miniszterhelyettes. A mérnök-szakértőkből álló tárgyalófelek áttekintik a határfolyók vízgazdálkodási viszonyait, pontosítják akétés Múzeum főigazgatója mond ünnepi megemlékezést. A találkozó résztvevői megkoszorúzzák a miskolci MÓKÁN emlékművet. A Vasas Művelődési Központban, az 59-es teremben, ma este 6 órakor dr. Bodó Pál, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőjelöltje, az SZDSZ országos tanácsának tagja találkozik választóival. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. Szirmán, 23-án, 17.30 órakor a Radnóti Művelődési Házban Latrán Béla. a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőjelöltje találkozik választóival. Vendégei; dr. Hajas Sándor szakorvos és dr. Csete Sándor növényvédelmi szaktanácsadó. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. A Szabad Demokraták Szövetsége sajószentpéteri szervezete Sajószentpéter város 1990. évi, a tanács által rendelkezésre bocsátott költségvetési tervezetet a város nyilvánossága előtt kívánja megvitatni a tanácsi testülettel. Az SZDSZ-ülés helye tart az avasi gimnáziumban. Mindenkit szeretettel várunk. Az MDF Miskolci Szervezete zített feladatok végrehajtását, foglalkoznak az ár- és belvízvédekezés, valamint a vízminőségvédelem elmúlt időszaki tapasztalataival, és az elkövetkezőkben az együttműködés fokozásával. Ma a közös vízügyi főbizottság Borsod megyébe látogat, ahol az Ékövízig szervezésében tanulmányút során megtekintik a lázbérci regionális vízmüvet, ellátogatnak az Aggteleki Nemzeti Parkba, ahol a természetvédelmi célok és a vízgazdálkodási feladatok összehangolási lehetőségeivel ismerkednek. Igen enyhe ide A Kárpát-medencét elérő anticiklon hatására az ország fölött felhős az ég, hajnalban 3—5 fokot mértek. A hajnali köd eloszlása után csendes, nyugodt, igen enyhe idő várható, a hőmérséklet csúcsértéke 12 és 17 fok között alakul. a Petőfi Sándor Művelődési Ház. Időpontja február 25., vasárnap, délután 3 óra. Dr. Dobozi József, az SZDSZ 9. számú választókerületének képviselőjelöltje ma délután 6 órakor bemutatkozó látogatást tesz Ga- radnán a művelődési házban. Minden érdeklődőt vár és szívesen válaszol a választással és a lakosságot foglalkoztató problémákkal kapcsolatban feltett kérdésekre. Megnyílt a zöldek irodája A Zöld Párt miskolci csoportjának ma reggel nyílik meg a Tanácsház téren a választási irodája. Telefonuk még nincs, a szervezők reggel 8 és este 6 óra között személyesen állnak az érdeklődők rendelkezésére a Hunyadi utca 2. szám alatt. Így például csütörtökön és pénteken várják azok je- lentkezésést, akik még ajánlószelvényükkel nem találták meg pártjukat, akik bizalommal vannak a zöldek és jelöltjeik iránt. Demonstráció u egy etemért A leendő Miskolci Bölcsész Egyetem kíséreti szemeszterének hallgatói február 23-án, pénteken, békés demonstrációt szerveznek a magánegyetemek és Miskolc egyetemének létjogosultságáért. A minisztérium ügyészségi eljárást kezdeményezett a Miskolci Bölcsész Egyetem ellen. Várunk minden diákot, tanárt, társadalmi szervezetet, valamint mindenkit, aki úgy érzi, jelenlétével támogatni tudja Észak- Magyarország humán műveltségének ügyét. A demonstráció 12 órakor kezdődik az MSZB tér 1. szám alatti volt pártház előtt. az MBE hallgatói Tárcsázzuk a 04, OS, 07-et Ütközés a ködl Gyerekre támadtak Illái A aOnrotjaújhelyi tűzoltótat az elmúlt éjszaka két esetben is riasztották. Tegnap este 10 óra után Ti- *M»csermelybe vonultak, ahol a Kishalászi út 4. szám alatt egy lucemaikazal teljesen leégett A becsült kár 5000 forint. Hajnali fél 3-kor a 37. számú fő közlekedési út 49 —50 kilométerszelvénye kö- aött egy IFA tehergépkocsi gyulladt ki, rendszáma FT 32-34. A tehergépkocsi vezetőfülkéje teljesen leégett. Személyi sérülés szerencsére nem történt. A becsült kár 25 ezer forint. A tüzet feltehetően elektromos hiba okozta. Ma reggel negyed hétkor a Katowice étterem előtt — feltehetőleg a sűrű köd miatt — egy motorkerékpáros gépkocsival ütközött. A mentők a sérültet a Vasgyári Kórház traumatológiai osztályára szállították. Arstop és infláció A* Árhivatal elnöke szerint az árstop nem fékezi, hanem gerjeszti az inflációt. Vissi Ferenc a Magyar Hírlapban írott cikkében hangsúlyozza. hogy az infláció üteme egyre nagyobb mértékben függ a gazdasági, társadalmi pszichózistól és a várakozásoktól. A társadalmi stabilitás fenntartásának egyik alapvető kérdése az inflációs pszichózis csökkentése. A kormányok azonban általában ritkán nyúlnak ehhez az eszközhöz. az árstop bevezetése rendkívül nagv bonyodalmakkal jár, és valójában nerc képes megfékezni az inflációt. A DH és a City Taxi közös tombolája Ma sorsolunk! Az avas-déli lakótelepen lévő Platán étterembe várjuk ma délután 2 órára játékosainkat, ahol a City Taxi nyereményeit sorsoljuk. Az első díj egy 2000 forintos, négysze- mélycs vacsora a Pokol étteremben, a második díj egy 1000 forintos, kétszemélyes vacsora a Platán étteremben, a harmadik díj egy 1000 forintos utalvány, amelyet a Tulipán-tömbben lévő Vasvill üzletben vásárolhatnak le, a negyedik díj egy 800 forintos ajándékkosár. Az ötödik díj nyertese pedig 200 forintért utazhat a City Taxival. A nyerteseket a City Taxi —, amelynek telefonszáma 68-000 — elviszi és haza is viszi az étteremből. oldalú megállapodásban rögÜnnepi megemlékezés Mile Lajos választási gyűlése SZDSZ-rendezvénvek J i