Déli Hírlap, 1990. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-15 / 12. szám

Négyezren látták Vezényel: Kovács János A Magyar Állami Opera- ház vezető karmestere, Ko­vács János áll a Miskolci Szimfonikus Zenekar élén a Téli bérleti hangversenysoro­zat hétfői koncertjén. Brahms örökbecsű Alt-rap­szódiát Takács Tamara, az Operaház magánénekese szó­laltatja meg, Beethoven G- dúr zongoraversenyét Kiss Gyula zongoraművész inter­pretálja. Bruckner Te Deu- mában közreműködik a Ma­gyar Állami Énekkar. Aszó­listák: Sudlik Mária, Taká-’s Tamara, Wendler Attila, Clementis Tamás. Bruckner- mű Miskolcon első alkalom­mal kerül a hangverseny-lá­togató közönség- elé. A kon­cert a Miskolci Nemzeti Színházban lesz, este fél 8- kor kezdődik. Erdélvi adománvszámla Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik adományaikat eddig eljuttatták hozzánk. Ugyanakkor a továbbiakbn is — január 31-ig — vár­juk vállalatok, vállalkozók, magánszemélyek Románia megsegítésére szánt pénz­adományait. Mint ismeretes, a Rádemis Kft. az OTP B.-A.-Z. Megyei Igazgatósá­gán ideiglenes számlát nyi­tott OTP 641-091 058. sz. Erdélyi adományszámla né­ven, 10 000 Ft-tal. melyhez várja az önök adományait is. Segítő szándékú befizetése­ikhez csekk a Rádemis Kft.- nél kaDható. vagy piros bel­földi utalványon is feladha­tó a 3627 Miskolc. Baicsy- Zsilinszkv út 15: címre. A január 31 -ig beérkező össze­get a Máltai Magyar Szere­Könyvek, feláron A volt Tallózó, a volt Püski még a tavasszal arany- és ezüstbolt lesz. Legalábbis így hírük a Mű­velt Nép háza tájáról. Az angol IBB Gold nevű céggel — együttműködési szerző­dés keretében — fogják árulni a kincseket. Most azonban a laposabb pénz- tárcájúaké lesz egy időre a Bajcsy-Zsilinszky utcai üz- le'helyiség: könvveket kínál­nak itt, féláron. • Ma kezdődött a kedvezmé­nyes vásár, addig, ameddig a készlet tart. 1987-ben, vagy azelőtt megjelent könyveket kínálnak: szépiro­dalmat, útikalauzt, sport­könyveket, ifjúsági kötete­ket. A választékból egy kis mustra: Balzac Pajzán .his­tóriák, Benedek István ösz­tönök világa. Benedek Ist­ván Tibeti orvoslás. Katajev Távolban egy fehér vitorla. SlCC-könvvek. Gyorsuló idő Ténvek és tanúk-, Modern Könyvtár-kötetek, Biofüze­tek, művészeti kiadványok. A bolt reggel 8-tól délután 5-ig tart nyitva. tetszolgálathoz kívánjuk át­utalni, akik már eddig is kiemelkedő érdemeket sze­reztek a romániai menekül­tek megsegítésében. Kérjük, csatlakozzanak hozzánk! Rádemis Kft. Bezárt a Grafikai biennále Hathetes nyitva tartás után bétáit a Galériában rendezett grafikai bienr.ále. A sokszoro­sító grafika kétévenként meg­rendezett országos seregszem­léién 94 művész több mint 180 művét mutatták be. Az ^dei 15. alkalommal megrendezett tárlat egyúttal jubileumi’ kiállítás is v^lt. Fiz alkalommal a József At­tila klubkönyvtárban az ed­digi biennálék nagydíjasaí- nak műveiből láthattunk vá­logatást, míg a Mini Galéri­ában a kubai grafikusművé­szek állítottak ki. A külföldi grafikusok meghívása már hagyománnyá vált a miskol­ci Országos Grafikai Bienná- lékra. A Galériában kiállított műveket, valamint a másik két helyszínen megtekinthe­tő alkotásokat élénk érdek­lődés kísérte. Az iskolák csoportosan is felkeresték a három helyen megtekinthető műveket. A nyitva tartás alatt több, mint négyezren jártak a tárlatokon. Az erkölcsi elismerésen, a különböző díjakon kívül nem hiányzott az anyagi el­ismerés sem. Csaknem há­romnegyed millió forint ér­tékben vásároltak az intéz­mények, köztük a Művelődé­si Minisztérium, a Borsod Megyei Tanács, valamint Miskolc Megyei Város Taná­csa megközelítőleg hetven grafikát vett a kiállításon résztvevő művészek alkotá­saiból. jfc Fél évi nyelvtanulás is meglepő eredményt hoz Az osztály másik felét Sőrés Klára tanítja. A gyerekek készsége gyorsan fejlődik. Dér, die, dus az elsősöknek Hatévesen, két nyelven Wir Lemen deutsch, dér die das ... éneklik tisztán és vi­dáman a kicsik a 7. Számú Általános Iskola első A osztá­lyában. Ök a múlt év szep­temberében indult kétnyelvű oktatás első fecskéi. A tanár néni németül beszél hozzájuk, s persze németül jönnek a vá­laszok is az egyszerű kérdések­re. A néhány hónapos nyelv- tanulás eredménye igazán meglepő. A gyerekek maga­biztosak, otthonosan visel­kednek az idegen nyelv vi­lágában. Izgulni csak a hát­só padba beült igazgatónénit és a szakfelügyelőket látjuk, akik érthető kíváncsisággal figyelték a bemutató óra minden mozzanatát. Nem véletlen a fokozott kíváncsiság, mert az utóbbi Npzz-p mpg, hallgassa meg... En már akkor megmonitam' Kállai István kétrészes tévé­műsort válogatott össze saját — harminc év alatt született- írásaiból, „Én már akkor megmondtam?" címmel, ennek első részét ma este láthatjuk az első műsorban 8 óra 5 perctől. A szerző azért bigy- gyeszíette a műsor címéhez a kérdőjelet, mert nem könnyű eldönteni, hogy ő már valójá­ban sejtette, vagy csak a prob­lémák nem változtak semmit, es nem sem ... oldódtak meg azóta Szerdán este 7 órától a Tv 2-őn ismét „horror-doku- mentumfilmet” láthatunk, olyan filmet, mely az elmúlt évtizedek jog- (és ember) tipró eseteiről számol be. Ezúttal dr. Hárs László nyu­galmazott bíró a történet hőse, aki megtagadta az együttműködést a konstruált sjr A „Mosoly országa”, azaz a Klinika — sorozat e héten is felt'ii tóztathalattanul halad előre r maga útján: holnap es­te az Intrikák című epizódot vetítik. perekben 1950 nyarán, s ha­marosan seprűgyári munkás lett. 1957-ben ismét felaján­lották neki a bírói talárt, a feladata „mindössze” ánnyi lett volna, hogy az 56-os fel­kelők ügyeiben hozzon meg­felelő ítéleteket... A filmművészet egyik leg­nagyobb alakja, Federico Fellini, noha Riminiben szü­letett, soha nem tanult meg úszni. Annál inkább filmet csinálni: az 1983-ban készült nagyszerű alkotását, az „És a hajó megy” című filmet pénteken este 8 óra 55 perc­től láthatjuk az első műsor­ban. A különös film Fellini sajátos látomása az emberi­ség önpusztító végzetéről, ám a cseppet sem vidám té­mát átjárja alkotójának mé­lyen erpberi iróniája. A rádió tudományos ma­gazinja, a Szonda mindig közérdeklődésre számot tar­tó érdekességgel szolgál hall­gatóinak. Ezen a héten va­sárnap délután fél 2-től megintcsak érdemes hallgat- n' a magazint a Kossuth adón. Szóba kerül például, hogyan szabadulhatunk meg századunk egyik legnagyobb vívmányától, az ..elpusztít­hatatlan” műanyagtól, mely sajnos hulladékként is nehe­zen pusztítható el. Az adás­ból megismerhetjük majd a 90-es évekre szóló AIDS- prognózist, és fültanúi lehe­tünk egy nagy felfedezés kö­rülményeinek is: egv vegyész — állítólag — felfedezte a Stradivárik titkát... Kájé évtizedek pedagógiájában nem fordult elő, hogy már első osztálytól kezdve taní­tottak volna idegen nyelvet. Az iskola igazgatója, Lázár Gyuláné elmondta, hogy az 1989—90-es tanévben kezd­ték meg a kétnyelvű okta­tást. Az első A osztály 27 tanulóját a túljelentkezés miatt felvételi vizsgán vá­lasztották ki. Természetesen nem németül kellett tudniuk az óvodát alig kijárt picik­nek, hanem a nyelvkészsé­gükről igyekeztek valamit megtudni jövendő tanáraik. Nagyon fontos, hogy csak jó nyelvérzékű gyerek kerüljön ide. hiszen bírniuk kell majd a megerőltető, mindennapos nyelvórákat. A 7. számú iskola két év­vel ezelőtt a Művelődési Mi­nisztérium által meghirdetett szakmai pályázaton vett részt. Ebben a kétnyelvű oktatás bevezetését dolgozta ki Komlóssy Tamásné és Ső­rés Klára, az iskola két nyelvtanára, valamint Takács Márta, az avasi gimnázium igazgatója. A pályázat sike­resen vizsgázott odafönt, hi­szen a minisztérium 800 ezer forinttal támogatta a terv megvalósítását. A kétnyelvű tanítás tehát egy fél éve folyik az első A osztály gyerekei számára. Nekik a második félévben már te”hnikát és a vizuális kultúrát németül fogják ok­tatni. Jövőre németül be­szélnek hozzájuk ének- és testnevelés órán, s a környe- z.etről is német nyelven kell majd beszámolniuk. Ha si­kerül még szaktanárokat fo­gadniuk, akik jói beszélnek németül, akkor a továbbiak­ban a matematikát, történel­met és a földrajzi ismerete­ket is németül fogják hall­gatni. Negyedik osztályos ko­ruktól pedig lehetőségük nyílik második idegen nyelv tanulására is. Az aránylag kis létszámú osztályt két tanító néni ok­tatja, Székely Andrásáé és Margittai Katalin. Iskolaott­honos rendszerben dolgoznak, így a délutánt is bent töltik pedagógus irányítása mel­lett. A nyelvet két csoport­ba osztva tanulják, Sőrés Klára és dr. Ringemé Jám­bor Andrea irányításával. A gyerekek nyelvtudása nyol­cadikos korukra már olyan szintet is elérhet, hogy ját­szi könnyedséggel letehetik a középfokú nyelvvizsgát. Az iskola keresi a kapcsolatokat külföldi iskolákkal. Szeret­nék. hogy a gyerekek anya­nyelvi környezetben is gya­korolhassák a németet. A közelmúltban a Goethe In­tézet munkatársai látogatták meg az iskolát. Elismerően szóltak az oktatásról, ami­hez természetesen segítséget ígértek. (kerényl) Az egyik csoport nyelvtanára dr. Ringerné Jámbor And­rea. Irodát nyitott az SZDSZ Választási irodát nyitott a Szabad Demokraták Szövet­sége miskolci csoportja vá­rosunkban. Helyiségük a Széchenyi út 46. sz. alatt, hátul az udvarban található meg. Mától naponta dél­előtt 10-től délután 6 óráig lehet őket itt felkeresni. Az érdeklődőknek információk­kal szolgálnak az SZDSZ- ről, s akinek megnyeri a tet­szését a Szabad Demokraták programja, helyben csatla­kozhat is a szövetséghez. Ezen kívül különféle SZDSZ- kiadványokat árusítanak ai irodában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom