Déli Hírlap, 1990. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-09 / 7. szám
Frank Windsor, brit színész, a készülő Kincses sziget című film főszereplője a papagáj szerepére pályázó jelöltek körében. A római pápát Is fölkeresi... Dévényi Tibor kívánságai A megyei kórházban fekszik, Miskolcon A láza 37.2 volt vasárnap este. Dévényi Tibor nincs vidám hangulatban: fekszik a kórházi ágyon, bal combján hatalmas vágás, körülötte táviratok és újságok. A miskolci megyei kórház sebészetének első emeletén ezekben a napokban a szokottnál is többen fordulnak meg. A népszerű lemezlovas és műsorvezető jubilálhat- már legalább félezren látogatták meg a december 26-i balesete óta. — A rokonokon ktvül jöttök diákok, szülők, nagymamák. nagypapák és a Szomszédos kórtermekből betegtársaim, s egy-egv jó szóval biztattak — mondta. — Nagyon jólesik ez a szerelőt, ami itt körülvesz és ami átsüt a hozzám írt leveleken, táviratokon. Több kollégám, barátom is meglátogatott, az elsők között érdeklődött például B. Tóth Laci. Mindenki segíteni akar rajtam, de egyelőre csak az orvosok és az ápolónők képesek erre, akik mindent meg is tesznek a gyógyulásomért. Köszönet érte. — A sok-sok látogató közt ott volt az is, aki a balesetet okozta? — Nem, a fiatalember eddig nem jött be. pedig ő könnyebben megúszta a dolgot. eset? Hogyan történt az — Karácsony utolsó napján Sajókeresztúrról Kazincbarcikára tartottam családommal, feleségemmel, kisgyermekemmel és apósommal. amikor a sűrű ködben hirtelen feltűnt előttem egy szabálytalanul előző gépkocsi,.' Csak annyi időm ■ maradta hogy a kormányt félrekapjam, elkerüljem a frontális ütközést. Az eszméletemet azonnal elvesztettem, combnyaktörést és belső zúzódásokat szenvedtem, szerencsére a családomnak semmi baja sem lett. Az új kocsim totálká- rr :sá vált. — Mikor mehet haza? — Talán a hét végén. De addig sem maradok tétlen, mert szerdán lejön a Három kívánság forgatócsoportja, hogy a vasárnapi műsorban innen, a kórházi ágyból köszöntsem a nézőket. A kívánságokat már jóval előbb teljesítettük. — Önnek mi volna a három kívánsága? — Az első, hogy minél előbb találkozzak a nézőkkel, de már gyógyultan; a második: még legalább anv- nyi kilométert vezessek balesetmentesen, mint eddig, azaz húsz éve van jogos;t- ványom és ezalatt csaknem egymillió kilométert tettem meg; a harmadik: mindenki egészséges legyen a földön! És lehet egy negyedik is? — A Három kívánság atyjának ne? — Ha már valaki a kórházi ágyat nyomja, ilyen Szobatársat > kívánok < neki, mint amilyen nekem van. A fiatalember súlyos balesete ellenére is hitet és életkedvet tud varázsolni a sivár kórterembe, Simon Pálnak hívják. — Gyógyulása után milyen tervei vannak? — Vezetem tovább a tévé Torpedó játékát és készülök az újabb kívánságok teljesítésére. Ide is sok gyermek jött kérni tőlem, igyekszem valamennyiüknek örömet szerezni azzal, hogy a kívánságukat teljesítem. A tavasszal, ha minden igaz, Michael Jaeksonnak, Madonnának, a Denevérembernek és a római pápának mutatok be egy-egy magyar gyereket... Temesi László Újdonságok a városi egészségügyben 2. Fejlesztik a szűrőállomást Gépesített az adatfeldolgozás • A kórházak belső tartalékaira számítanak « Támogatják a magánpraxist • Az egyházi rendek is érdeklődnek A gyermekegészségügyben a 16 éves korosztályig terjesztik ki az orvosi ellátást, módosítják a gyermekkörzethatárokat, s a családi orvoslás első lépéseként lehetővé teszik a szabad orvosválasztást — mondta beszélgetésünk első részében dr. Juhász Barnabás, a Miskolc Megyei Városi Tanács egészségügyi osztályának vezetője. Az újdonságok sora azonban ezzel még korántsem teljes. Az egészségügyi reformelképzelések nagy figyelmet szánnak a megelőzésre. Ezen a téren mi várható? — kérdeztük. — Például a szűrőállomásunk szakmai továbbfejlesztése. Szeretnénk szűréseinket a vastagbéldaganatok felkutatására is kiterjeszteni. Ugyanakkor kétmilliós ráfordítást igényelne a városi szűrőállomáson felgyülemlett információk, adatok számítógépes feldolgozása is. Ez az adatbank ugyanis felbecsülhetetlen értéket képviselhet az egészségügy számára. — S mire számíthatunk a kórházaknál? Az anyagiak miatt kórházainkban sajnos korlátotódnak a fejlesztési lehetőségek. Az intézetekben elsősorban a működési színvonal megtartására kell törekedni. A legfontosabbnak mindenesetre a krónikus betegéllátást szolgáló ágyak számának növelését tartjuk. A szakmai munka javításának lehetőségét pedig elsősorban a belső tartalékok feltárásával kell megtalálni. Ágyszám- fejlesztés egyébként idén nem lesz, csupán az ágy- struktúra változtatásával tudjuk a krónikus betegágyakat gyarapítani. Erre részint az időskorú betegek, részint az orvosi rehabilitáció számának növekedése miatt van szükség. Ez utóbbi népgazdaságilag különösen fontos feladat. — Számolnak-e a magánpraxis fejlődésével? — Természetesen. Januártól ugyanis lehetőség van rá, hogy főfoglalkozású magánorvosok is praktizáljanak, és Kis íoci, nagy pénz Becslések szerint több milliárd tévénéző volt tanúja a labdarúgó VB római sorsolásának, s annak, hogy kik kapták az első ajándék- labdákat. Azóta bejárta a világot egy másik kép is. ezen II. János Pál pápa szorongatja a mintás fehér labdát, amelyet a FIFA vezérkara személyesen- vitt el a Szentatyához. Minthogy a lengyel válogatott nem jutott el a foci ..szentföldjére", a képszerkesztők csak találgattak, ugyan kinek szurkol majd a pápa a játékok idején? Az már bizonyos, hogy az Egyesült Arab Emírségek hithű mohamedán sejkje a továbbjutást nemcsak az égi éktől várja. A résztvevő csapatok közül elsőként Abu Dabiban. a fővárosban hozták nyilvánosságra, milyen prémium vár a válogatottra, ha továbbjut a csoportból, ahol. egyébként az NSZK. Jugoszlávia és Kolumbia lesz az ellenfél. A La Re- pubblica a csapat edzőjétől, a brazil Zagalótól tudta meg. hogy a díj „az ezeregyéjszaka meséjébe illő; és nem holmi Rolls-Royce autó lenne a prémium — erre ugyanis már ráuntak a fiúk —. hanem villák, valahol Nyugat-Európában.” Még elképzelni is szörnyű, hogy mi vár rájuk, ha ők nyerik a világbajnokságot! Szörnyű betegség... Csoda Monacóban A tévékamerák megkülönböztetett érdeklődéssel figyelték a milánói katonai bíróság tárgyalását. A vádlottak padján 82 firtalember számára készítettek helyet, de közülük csak egy volt igazán érdekes: Stefano Ca- siraghi. Ismertebben: Caroline monacói hercegnő férje. Mint az olasz sajtó megírta, Casiraghi, amikor még nem volt monacói és kiváltképpen nem volt herceg, semmi hajlandóságot sem mutatott arra, hogy alapvető jártasságot szerezzen a fegyverforgatásban. Sorkatonai szolgálatra való bevonulásakor — az említett nyolcvanegy bajtársával együtt — legfontosabb felszerelésként az alkalmatlanságot tanúsító orvosi igazolásokat vitte magával. Mint a vizsgálat kiderítette, ezeket nem volt nehéz megszereznie annak, akinek volt pénze. A tarifát ugyan esetenként határozták meg, de általában havi egymillió lírát ért minden szabadságon eltöltött hónap. Nos, Casiraghi is így vonult be, egyenesen a katonai kórházba, a rejtélyesen hangzó „egypólusú depresszió tünetei” szakorvosi igazolásával, ötnapi kórház után, újabb „leletekkel” gazdagodva Casiraghi újonc leszerelt. A hadbíróság ugyan már akkor vizsgálni kezdte az ügyet, de hogy, hogy nem, az ítélet egyre csak húzódott, mígnem a szörnyű betegségben szenvedő bakajelölt 26 éves lett, akit a törvény már másként kezel. S nem utolsósorban benősült a monacói hercegi házba, három gyermekkel ajándékozva meg nejét és apósát, Rainier nagyherceget. Mellesleg az alkalmatlan- sági leletek teljes és gyógyíthatatlan impotenciáról adtak számot. egészségügyi, valamint szociális foglalkoztatót, intézményt tartsanak fenn. Ezt a törekvést örömmel támogatjuk, mert az állami ellátás bővítését szolgálja. Erre eddig elsősorban a fogorvoslás terén jelentkezett igény, már megalakult egy kft. is Várható, hogy felerősödnek a törekvések az egészségügyi szociális szolgáltatás terén. Tapasztaljuk, hogy különböző egyházi rendek érdeklődnek, főként a gyermek- gondozás, -ellátás, ,s egyéb egészségügyi szolgáltatások iránt. De szeretnének részt venni a házigondozásban is. amelyet a tanácsvezetés is egyetértéssel fogad. Az együttműködés mindenképpen hasznosnak ígérkezik. — Erősödik-e a szociális vonal a tanács munkájában? — Jelentősen. Jóllehet sajnos nem tudjuk megépíteni a korábban tervezett, 150 férőhelyes új szociális otthont, sokféle átmeneti megoldást keresünk a gondok áthidalására. A felvételre várakozók száma ugyanis évente állandóan 100 körül van városunkban, s a várakozási idő általában fél, egy esztendő. — Milyen átmeneti megoldásokra gondolnak? — Például felszabaduló bölcsődéket hasznosítunk az idősek elhelyezésére. Idén a Bársony János utcai bölcsődét alakítjuk át 36 férőhelyes szociális otthonná. A munka ott már elkezdődött, s ez év végére, vagy a jövő év elejére már átadhatjuk rendeltetésének. Megoldás az is, hogy igyekszünk az időseket otthonaikban gondozni. Arra törekszünk, hogy csak a legvégső esetben kerüljön a gondozott szociális otthonba. Ezért is újítunk a területi gondozási formákon is. Városunkban már 18 idősek-klubja működik, egy értelmi fogyatékosok napközi otthona, s egy, úgynevezett szállást biztosító idősek klubja Perecesen, A klubhálózatot idén tovább gyarapítjuk: egyet a belvárosban, az Arany János utca környékén, hármat pedig peremterületen — Komlóstető, Görömböly és Tapolca térségében — szeretnénk létrehozni. — Lesz-e lehetőség a szociális étkeztetés bővítésére? — Mindenképpen erre törekszünk. Most napi háromszori étkezést biztosítunk 42 forintos nyersanyagnormával, amelyért a jövedelemtől függően fizetnek a részesülők. Jellemző, hogy a túlnyomó többség jövedelmi viszonya olyan, hogy nem köteles fizetni, s másik nagy részük csupán 20 százalékos térítést fizet. Erre a szociális ellátásra egyébként jelenleg 200 várakozónk van. (Folytatjuk) R. £. * Egy madridi árnyas találkahelyen flamenco népviseletbe öltöztetett „uszkárhölgy" illegett magát. Autogén tréning Autogén tréning 1990. január 22-től február 9-ig. Foglalkozások: hetente 5 alkalommal 17-től 18 óráig. Részvételi díj: 1800 Ft. Jelentkezni lehet a Diósgyőri Vasas Művelődési és Oktatási Központban (Miskolc, Marx Károly u. 36.) 1990. január 16-ig. ,