Déli Hírlap, 1989. december (21. évfolyam, 282-305. szám)

1989-12-02 / 283. szám

Fagy báni ára már van,.. Vágják a karácsonyfának valót A napokban kezdték meg a Borsodi Erdő- és Fafel­dolgozó Gazdaság erdésze­teiben a karácsonyfának va­ló fenyő kitermelését. Az er- dőmávelődési ssztályté! ka­pott tájékoztatás szerint 92 ezer folyóméter fenyőt vág­nak ki erre a célra. Nagy­része, mintegy 15 ezer fo­lyóméter Borsod megyében marad, de szállítanak Sza- bolcs-Szatmár megyébe és Nográdba is. A lucfenyőből, a legol­csóbb fafajtából vágnak ki n legtöbbet, 65 ezer folyó­métert. Jegenyefenyőből és az illatos douglaszből egy­aránt 11—11 ezer folyómé­tert termelnek ki. Teljes lesz a választék, miután ezüst, erdei, és fekete fe­nyőt is vágnak erre a cél­ra a várható igényeknek megfelelő mennyiségben. A karácsonyfának való fenyőfa a szabadáras termé­kek közé tartozik. Az infor­mációk szerint az Árhivatal nem kíván irányárat kiadni. A Kereskedelmi Minisztéri­um és a gazdaságok között azonban a tárgyalások so­rán megegyeztek a nagyke­reskedelmi árban. Eszerint a luc, az erdei és a fekete­fenyő folyómétere 65 forint, a jegenye, az ezüst és a douglasz fenyő folyóméte­rének nagykereskedelmi ára 150—160 forint. A gazdaság a hagyományoknak megfe­lelően a lillafüredi erdészet területén, a kerekhegyi ra­kodónál elárusítóhelyet nyit. Fények Pereces és Diósgyőr felett UFO-t attak volna? és iiÉifok Tízezer személyi jövedelemadó-bevallást böngésztek át a népi ellenőrök az APEH Fővárosi Igazgatóságán nemrégi­ben, Vizsgálódásuk egyik érdekes eredményét táblázatban közölte nemrég a Világ című hetilap. S hogy mi volt ez a* érdekes eredmény? Hát példás;! az, hogy tízezer adózó kö­zül szakmánként hányán akadtak, akik bevallották, hogy borravalót, hálapénzt kaptak. Nem más ez a táblázat, mint a lázas számítgatásainknak, információink és félelmeink mérlegre tételének bizonyítéka, hiszen mindenki jó alapo­san megfontolta, bevallja ezt a bizonyos zsebből zsebbe ván­dorló feketepénzt, vagy sem. A fodrászok alighanem úgy .gondolták, hogy esélytelenek az adóhivatal elleni küzdelem­ben, és az összes szakma közül elsöprő fölénnyel a legtöb­ben vallottak be több-kevesebb borravalót. Utánuk rögtön a pincérek következtek, majd a taxisok, de jóval szerényebb összegekkel. A vizsgálat arról is tanúskodott a Világ sze­rint. hogy nem találtak hálapénz után adózó kórházi ápolót, sírásót, víz-, gáz-, központifűtés-szerelőt. Sokért nem ad­nánk, ha a leikébe láthatnánk egy-két adóbevallás kitöltő­jének! Vajon mi vezethette azokat, akik egy-két, háromezer forintokat vallottak be borravalóként? Szerintünk a válasz a következő: ennyit feláldoztak az ügy oltárán, dobnak egy kis koncot az adóhivatalnak, hátha megelégszenek vele. Fél­reértés ne essék, e sorok írója nem tartozik azok közé, akik az asztalt püfölik jó néhány fórumon az adózatlanul ma­radt borravalók és hálapénzek miatt. Lehet, hogy sokaknak nem tetszik majd, amit írunk, de véleményünk szerint, aki kénytelen a másokból kicsikart, kizsarolt, vagy automatiku­san megkapható alamizsnára alapozni személyes egziszten­ciáját, ugyanolyan áldozata torz gazdasági rendünknek, mint az, aki a borravalót, hálapénzt kinyögi. Ügy véljük, hogy ezt a képtelen helyzetet semmilyenfajta adórendszerrel nem lehet megoldani. Ráadásul a borravalósok és a nem borra­valósok egymásnak ugrasztása azoknak az érdekeit szolgál­ja, akik társadalmunk alapvető bajairól akarják elterelni a figyelmet. Mellesleg ebben a táblázatban van egy megdöb­bentő tétel is. Egy mentős is bevallott borravalót, mégpedig 116 forintot. Ez az úriember nyilván megérdemelhetné a legbecsületesebb adózó emlékérmét, ha létezne ilyen. De aligha^ valószínű, hogy erre igényt tartana, mert ez a 115 forint talán nem más. mint egy szerény, szellemes, pár fo­rintba kerülő állampolgári tiltakozás, véleménynyilvánítás, üzenet a lap szélén ... (kiss) ' ÉM A Vénusz minden évnek ebben a hónapjában eddig is ugyanilyen páiyán keringett, érdekes, hogy miért éppen az idén figyeltek föl rá ennyi­en és hitték, hogy valóban UFO-t látnak. Dr. Szabó Gyulától erre is megkaptuk a szakszerű magyarázatot: az elmúlt napokban északi eredetű lég-hullámok érkez­tek térségünk fölé. Vagyis ennek következtében a hi­deg esitóken teljesen tiszta volt az égbolt, szinte ra­gyogtak a csillagok. Ezért szúrhatott szemet sokaiknak a Vénusz is. Egyébként ha továbbra is ilyen tiszta lesz aiz ég, még jó három hóna­pig látható az égitest. Arról is érdeklődtünk, hogy hosszú csillagászati munkája során hitte-e már úgy dr. Szabó Gyula, hogy valóban UFO-t lát. Mint megtudtuk, jó pár évvel ez­előtt Miskolcon nemcsak megfigyeltek, de még len­csevégre is kaptak egy is­meretlen eredetű mozgó tes­tet. Megpróbálták azonosíta­ni, végül a honvédség segít­ségével megtudták, hogy csupán egy deformálódott meteorológia ballont láttáié. Számos, esetben pedig — főleg az esti órákban — a világűrből érkező, a Föld légkörébe kerülő meteorokat követtek figyelemmel. Bár a hosszú évek során egyet­len. esetük sem volt, mely szemmel látható bizonyíté­kokkal támasztotta volna alá, hogy valóban létezik civili­záció Földünkön kívül is, dr. Szabó Gyula mégis úgy tartja: van élet a Földön kívül. 'Tudományosan is alá­támasztható a véleménye, hiszen nem egy olyan boly­gó ismert, melynek hőmér­séklete plusz 60 és mínusz 100 fok között van, ezeken pedig nagyon is elképzelhető az élet kialakulása. A világ­űrben pedig számos szerves anyag kering, ami megköny- nyítheti ezt a folyamatot. Az, hogy végül is csak ál­latvilág, vagy egy magasabb rendű civilizáció alakul-e ki, nagyon sóik mindentől függ. de nem elképzelhetetlen. A most észlelt jelenségnek az életet teremtő bolygókhoz semmi köze nincs. (fázold) Ausztriából hozták A tenisxütőtől a telefaxig A MISKOLCIAK NAPILAPJA XXI. ÉVFOLYAM, 283. SZÁM 1989. DEC. 2., SZOMBAT ÁRA: 3,50 FORINT A megnyitón adják át a díjakat Egy kicsit rémiiiten, szen­zációt sejtve telefonált a miskolci Uránia Csillagvizs­gálóba egy perecesi úriem­ber: biztos. hogy egy idegen bolygóról érkezett űrhajót, egy UFO-t láttam újságolta városunk nak, dr. Szabó Gyulának. Hasonló hívások érkeztek Diósgyőrből is, sőt az or­szág számos pontjáról jöt­tek ilyen hírek. Volt, aki lencsevégre kapta az égbol­ton szemmel láthatóan is mozgó fényes pontot. Vajon valóban UFO volt? Grafikák a Nem sokóig maradnak üre­sen a falak a Galériában. Mazsaroff Miklós kiállításának zárása után máris hozzáfog­tak a nagy őszi-téli kulturális esemény, a miskolci országos grafikai kiállítás anyagának rendezéséhez. A tárlatra az ország kü­lönböző részeiben élő grafi­kusok által beküldött 371 al­kotásból a zsűri 94 művész 184 művét tartotta méltó­nak, hogy az érdeklődő kö­zönségnek bemutassák. A december 10-én, vasárnap kezdődő eseménnyel egy idő­ben nyílik meg az utóbbi biennále nagy díjasának, Püspöky Istvánnak a kiállí­tása. Á kétévenként meg* rendezendő grafikai sereg­szemle eseménye lesz, hogy azon az eddigi tárlatok nagydíjasainak alkotásaiból is bemutatót rendeznek a József Attila Könyvtárban. A grafikai biennále meg­nyitója alkalmából juta-1­Egyház és erkölcs Dr. Seregély István egri érsek a Fráter György Gim­názium egykori növendéke Egyház és erkölcs címmel tart előadást hétfőn délután 3 órától a Földes Ferenc Gimnáziumban. Az előadás után dr. Seregély Istvánt baráti beszélgetésre invitál­ja az iskola tantestülete, if­júsága és az Öreg Diákok Egyesülete. Galériában mázzák a legjobb műveket, a díjzsűri döntése alapján. Mint korábban, úgy az idén is a nagydíjat a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Ta­nács adományozza. Kiadják a Művelődési Minisztérium fődíját, Miskolc megyei vá­ros díját. Díjat alapított többek között a Szakszerve­zetek Borsod Megyei Taná­csa, a Hazafias Népfront Borsod Megyei Bizottsága, az Interplán Tervező Kft., valamint számos más intéz­mény is. Tehetséges, fiatal grafikus kapja majd a Kon­dor Béla-emlékplakettet, és a Művelődési Minisztérium által meghirdetett pályázat díját. A Magyar Gazdasági Ka­mara Észak-magyarországi Bizottsága még tavaly az elsők között vette fel a kapcsolatot a koreai Kotra Kereskedelem-fejlesztő Vál­lalat budapesti irodájával, s az első találkozásra már akkor sor került Miskolcon. December 4-étől 6-ig is­mét régiónkba látogatnak a koreai kereskedők a Kama­ra Észak-magyarországi Bi­zottságának meghívására. Hétfőn délelőtt tíz órakor az Arany János utcai szék­házban kerekasztal-megbe- szélést rendeznek, amelyen részt vesz Chin-Hyu Lee, a Kotra cég budapesti irodá­A jelenségnek egyszerű, kevésbé misztikus, viszont annál tudományosabb ma­gyarázata van — hallottuk dr. Szabó Gyulától. Mégpe­dig az, hogy Naprendsze­rünk Vénusz bolygója a Nap körül keringve pályájának éppen arra a szakaszára ért, amikor Földünkről is reme­kül látható. Az az 50—60 millió kilométer, ami boly­gónkat elválasztja a Vénusz­tól, kozmikus méreteikben igazán kevésnek tűnik. A Vénusz reggel kél, majd délután egy óra körül delei, és este 6—7 óra tájban nagy­szerűen kivehető a nyugati égbolton. A jó szemű, fi­gyelmes szemlélő még fél­gömbre emlékeztető -alakját is láthatja. Ahogy Földünk forog, a Vénusz mozgása is jól követhető. jának igazgatója, valamint B. T. Kim, a Goldstar cég bécsi irodájának vezetője. A megbeszélésen az észak­magyarországi térségben működő gazdálkodó szerve­zetek vezetői találkozhatnak a koreai szakemberekkel. A találkozót követően gyár- látogatások lesznek, megis­merkednek többek között az LKM, a DIGÉP és az Innovációs Centrum Park munkájával. December 5-én a koreai vendégek a Holló­házi Porcelángyárba és a Tokaji Borkombinátba láto­gatnak. másnap pedig a Szőllőskertek Mgtsz-be-n, Nagyrédén fejeződik be a program. Koreai kereskedők a Kamarában Nagy érdeklődés előzte meg a klagenfurti Mehle-ke- reskedőház miskolci kiállítá­sának megnyitóját a Tudo­mány és Technika Házában. A bemutatót megelőző* sajtó- tájékoztatón számos nagy- és kiskereskedő, valamint áru­házvezető gyűlt össze, hogy megismerkedjen a sportcik­keket forgalmazó kereskedő­házzal. Mehle úr, a cég tu­lajdonosa arról is beszámolt, hogy a bemutatón a legújabb irodatechnikát is felvonul­tatják. Céljuk, hogy megis­merjék a miskolci, valamint a környékbeli kereskedők igényét és kapcsolatot léte­sítsenek az üzleti vállalko­zásban. A Déli Hírlap Kft. által rendezett kiállításon a szakemberek számára felvi­lágosítást adnak az osztr-tk cég tevékenységéről, és mű­ködés közben mutatják be a korszerű másológépeket. A Tudomány és Technika Há­zában belépődíj nélkül te­kinthetik meg december 7­ig, naponta reggel 9-től dél-' után 5 óráig a reprezentatív bemutatót.

Next

/
Oldalképek
Tartalom