Déli Hírlap, 1989. december (21. évfolyam, 282-305. szám)
1989-12-16 / 295. szám
^ A döntőbe verekedte magát a sajószentpéteri Szőke R&bbant a bomba: kikapott Lévai! Hat bányász öklöző a döntőben r SPORT ■ Mint a hazai sportegye- süIeteK zöme. a Bp. Spartacus is nehéz anyagi helyzetben van. A nyomasztó pénzügyi gondok közepette a régi partnertől, a világhírű Puma sportszergyártól érkezett a szinte karácsonyi ajándéknak is beillő, jelentős segítség. A nyugatnémet cég több mint nyolcezer: pár 'kdshibás, alig használt, leselejtezett — különböző méretű és típusú — sportcipőt küldött a szövetkezeti klubnak, minimális térítés ellenében. A szállítmány feldolgozásáról, a válogatásról, az ár megállapításáról és az árusításról a Bizományi Áruház Vállalat gondoskodik. A cég két sportboltjában (XI.. Budafoki út 14. és VII.. Dohány u. 22.) már szombaton megkezdődik a Puma-vásár és tart egészen addig, amíg futja a tekintélyes készletből. A legkülönfélébb sportágakban használható cipőkét — állapotuknak megfelelően — 100 és 9.00 forint közötti áron hozzák forgalomba. A Puma-segély a Bp. Spartacus számára várhatóan több mint három- milliós bevételt jelent. ■ Az elmúlt évben, valamint ez év márciusában nagy közönségsikert arattak a debreceni jégmotoros viadalok. Ezen felbuzdulva, a Debreceni Emelőgép-javító Kisszövetkezet salakmotoros szakosztálya ismét két jégmotoros versenyt rendez Karácsony Kupa néven. ■ Koppenhágába repült pénteken a magyar jégkorong-válogatott. Boróczi Gábor szövetségi kapitány kerete a jövő év tavaszáig, a budapesti C-csoportos világ- bajnokságig tartó nagy menetelés egyik fontos állomásaként kétszer is megmérkőzik a dánok legjobbjaival. 19 Ülést tartott csütörtökön a márciusi budapesti C-csoportos Jégkorong Világ- bajnokság szervezőbizottsága. Szó esett a jégbiztosításról, a reklám- és marketingtevékenységről, a csapatok elszállásolásáról. A résztvevők a Stadion Szállóban fognak lakni. A belépőket február 1-jétől árusítják majd, valószínűleg száz forintért. A diákok olcsóbban nézhetik meg a mérkőzéseket. Az országos felnőtt ökölvívó-bajnokság elődöntőire lényegesen többen jöttek el, mint a selejtezőkre. A közönség jó része hol sportszerűen, hol sportszerűtlenül szurkolt a hazai bányász versenyzőkért. Utóbbit azért mondom, mert például Szőke Laci kiütéses győzelme után szendvics repült a szorító felé, s a vehemens „rajongók” főleg a birókka! foglalkoztak, s nem a mérkőzésekkel. A Borsodi Bányász versenyzői már eddig is átütő sikert arattak: 8 érem már biztos! A két bronzon kívül hat versenyzőjük öklözhet a bajnoki címért. Erre még nem volt példa a sajószentpéteri klub történetében. Az eddigi eredmények azonban hűen tükrözik a tavalyi bajnokcsapat játékerejét. Isaszegi a kis légsúlyú mérkőzésien a hon vé dós Horváth ellen simán jutott döntőbe. Ellenfele az a Lakatos Pál lesz, akivel már korábban is több jó mérkőzést vívott a bányász kitűnősége. A harmatsúlyban Dubszki Imre kísérelte meg a döntőbe jutást, de a paksi Bognár jobb volt nála, így maradt a bronzérem. Szőke Laci a pehelysúlyban az Újpesti Dózsás ' Karika Attila ellen jutott tovább egy rövid, de annál érdekesebb mérkőzésen. Szőkét padlóra küldte ellenfele már az első menetben, de Laci nem maradt adós. Válaszként néhány másodperc múlva kiütötte ellenfelét. Szűcs Lacinak már jóval nehezebb dolga volt a kecskeméti Kincses György ellen. Ha az összecsapás csapatbajnoki találkozón, és a mérkőzés Kecskeméten van, akár döntetlen is lehetett volna. így azonban Szűcs nyerte a mérkőzést. A váltósúlyban (67 kg) az egyik legjobb magyar öklöző, Szabó Lóránt (Budapesti Honvéd) Lakatos Jánossal találkozott. A bányász fiatal, tehetséges öklözője nem sokáig bírta a tapasztaltabb, rutinosabb Szabóval szemben. Fel kellett adnia 'a mérkőzést. Ebben a súlycsoportban színvonalas összecsapáson mérte össze tudását Kol Ferenc és a debreceni Lőrincz. Kettőjük ösz- szecsapásából látványos, izgalmas meccs kerekedett. A tudatosabban bokszoló KoJ nyert. A nagyváltósúlyban Farkas Lászlónak nem, kellett mérkőznie, mivel a paksi Forgács Sándor sérülés miatt nem állt ki ellene. Ugyancsak így jutott a döntőbe F üzesy is, aki a selejtezők során botrányosan gyenge mérkőzésen mutatkozott be. Rendkívül élvezetes meccs volt a félnehézsúlyban a Kovács (Honvéd Kun Béla SE)—Sári (Újpesti Dózsa) találkozó, ahol a közönség ismét nem értett egyet a bírók döntésével azaz Sári győzelmével. Hranek Sándor a Szegedi Dózsás Elekes ellen meggyőző, valóban profi oklözéssel jutott a döntőbe. A nehézsúlyban következett az est meglepetése: az NSZK-ban bokszoló, de az Újpesti Dózsa színeiben induló Lévai István simán kikapott Petrányitól, a Vasas SC versenyzőjétől Példa ez arra: semmilyen dicsőség nem tart örökké . * Ma délelőtt TO órai kezdettel rendezik meg a miskolci városi Sportcsarnokban a döntőket, melynek párosítása a következő: 48 kg-ban Isaszegi Róbert és Lakatos Pál találkozik. 51 kg-ban Váradi János (DMTE) és Kovács István (Vasas) küzd az aranyért. Harmat- súlyban Bognár László (Paksi SE) és Botos Tibor (SBTC) vívja a döntőt. Az 57 kg-ban Szőke László (Borsodi Bányász) ellenfele Kalocsai Zoltán (Paksi SE) lesz. A könnyűsúlyban Szűcs László (Borsodi Bányász) és Szakállas Ferenc (KSC) között dől el az elsőség sorsa, A kisváltósúlyú döntő-t Mizsei György (Honvéd Kun Béla SE) és Turu István (Vasas . vívja majd. A váltósúlyban Szabó Lóránt (Budapesti Honvéd) és Koí Ferenc (Borsodi Bányász) találkozik. A nágyváltósúlyt Bácskái Imre (Budapesti Honvéd) és Farkas László (Borsodi Bányász) dönti el. A középsúlyban Füzesy Zoltán (Kaposvári Dózsa) és Béres Zoltán (Vasas) játssza a döntőt. A félnehézsúlyban Sári Róbert (TJj pesti Dózsa) és Hranek Sándor (Borsodi Bányász) a párosítás. A nehézsúlyú döntőt Petrányi Zoltán (Vasas és Hegedűs Rudolf (Üi pesti Dózsa) vívja. A szupernehézsúlyban Hart Pétert (PVSC) és Szikora Istvánt (Hotn- v éd) Iá th atj uk máj d. Fegyverneki Zoltán MISKOLCI ÁRUHÁZ Kosárlabda I. Az elmúlt hét végén két mérkőzést játszott idegenben a DVTK NB I-es női kosárlabdacsapata. A Király Sándor irányitása alatt álló együttes mindkét összecsapáson vereséget szenvedett. A székesfehérvári Ikarus ellen ma itthon lépnek pályára a piros-fehérek. A Székesfehérváron lejátszott mérkőzésen két ponttal sikerült nyerniük a miskolciaknak, noha a második félidő utolsó perceiben még tizenkét ponttal vezettek. Most ismét egy jól felké- , szült és alaposan megerősödött, külföldi játékost is szerepeltető Ikarus az ellenfél. A diósgyőri lányok a legutóbbi két vereség után mára remélhetőleg összeszedték magukat és nem okoznak csalódást a közönségnek. A győzelem érdeké-r* ben. mint mindig, most is mindent megtesznek majd, és meg is tettek a felkészülés egy hete alatt. Edzőmérkőzést játszották szerdán a kassai Lokomotív csapatával és tizenegy ponttal jobbnak bizonyultak a házigazdáknál. Király Sándor vezető edző bízik a lányokban és a győzelemben. Fegyelmi problémák nem voltak az elmúlt héten, a játékosok hozzáállása is megfelelő. Talán ér*ik: nyerniük kell ahhoz, hogy a szurkolóikat megtartsák. Az utóbbi hónapok ingadozó teljesítménye, a váratlan és néha csúfos vereségek nemcsak a kosarasokra voltak rossz hatással. A csapat állandó szurkolótábora egyre türelmetlenebb és bizalmatlanabb. Meddig tartható még ez az állapot ? Itt. R. A DH és a KISOSZ karácsonyi szuperlonibolája 27 nyereményt sorsolunk! Vásár a Búza téri autóparkolóban Aki már felkereste a Búza téri autóparkolóban a KISOSZ megyei szervezetének rendezésében kialakított karácsonyi vásárt, tapasztalhatta, hogy valamennyi pavilonban különlegességeket és számos hasznos ajándékot kínálnak. Ide várjuk karácsonyi szupertombolánk játékosait is, a december 21-én délután 2-kor megtartandó sorsolásra. Aki a mai lapból kivágja a tombolaszelvényt, és elviszi a Búza téri autóparkolóban levő karácsonyi vásárra - a szerencsedobozt a második pavilonban, a popszalonban helyeztük el —, az minden bizonnyal körülnéz majd a vásáron is. A tombola játékosai között huszonhét nyereményt sorsolunk ki, s ezek között jó néhány fé. fi- és női, valamint gyermekkötöttáru, ízléses l.cirácsonyi asztaldísz, többféle gyermekjáték, s egy arannyal futtatott fülbevaló is lesz, A szupertombolán tehát huszonhét játékosunk nyerhet ajándékot!-----------------------— Itt kefl levágni!---------------------A DH és a KISOSZ karácsonyi szupertombolója Név: ------------------------------------.............................. ,,,,, Lakcím: FEKETE SAROK Bűnözők hosszú pórázon Házi börtönőr Sok országban komoly gondot okoz a börtönben tapasztalható helyhiány, olyannyira, hogy az elítéltek csak jelentős idő elteltével kezdhetik meg börtönbüntetésük letöltését, különösen sok helyet foglalnak el az előzetes letartóztatásba helyezettek, akiket az ítélet meghozataláig sokszor akár szabadlábra. Is lehetne helyezni, ha nem kellene tartani tőle, hogy kereket oldanak. Ez utóbbi problémát, égy tűnik, rövidesen megoldja a fejlődő technika. Amerikai szakemberek ugyanis olyan elektronikus karkötőt konst- ; ruáltak, amelyet azoknak az előzetes letartóztatásban levő személyeknek a csuklójára erősítenek fel — leve- hetetlen módon —, akiket a tárgyalásig kiengednek a börtönből, hogy addig is otthon lakhassanak. A karkötőbe ellenőrzőjelet kibocsátó kicsi rádióadó van beépítve, mely — bizonyos körzeten belül — azonnal riasztja á rendőrséget, ha nem a pontosan beállított irányból jönnek, vagy kimaradnak a jelek. E rendszernek egy olcsóbb változata az, amikor a kis rádióadó csupán a lakás telefonkészülékében elhelyezett vevőegységre „dolgozik rá”, s onnan vezetékes kapcsolat áll fenn a rendőrséggel. Ebben az esetben a megfigyelés , alatt tartott személy mintegy 100 méternyit el is távolodhat a telefonkészüléktől, s azt túllépve hangjelzés figyelmezteti a visszatérésre, két percet hagyva neki arra. (De akár az is előfordulhat, hogy leárnyékolja a rádióadóját, például lakásának vas fürdőkádjával, s a figyelmeztető jelzés ekkor is megszólaí). . luuaiAvioiaK napilapja — n,aujw 3 Hüfaó Kft- Miskolc, Bajcsy-Zsiiinszk.y út 15. 3527 ■— Felelős kiadó: BÉKÉS DEZSŐ. főszerkesztő-ügyvezető. — Szerkesztőség; Miskolc Bajusy-Zstltnszk.v öt 18 3527. “oetaolm: Miskolc 350) Pf.s 39 Telefonközpont: 89-941. Titkárság: 18-223. Bel- és várospolitikai rovat: 18-227 Gazdaváa- poütikai rovat: 18-224 levelezési rovat: 18-225. Kultúrpolitikai rovat: 18-226. Sportrovat: 18-222. Telex; 32842 Telefax: 18-225 Hirdetésfelvétel: Miskolc Széotteoyi út 18—17 telefon: 16-213 - Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetne«! bár- melyik olrlaokézbesltf postahivatalnál a oírlapkézbeslfők- nél a oosta Hírlapüzleteiben és a Hirlaoelőfizetési ér tápellátási trodáná1 RELIR! Budapest V Tőzsel a dór «ér i — 1908 — közvetlenül vagy postautalván vön valamint át- Utalással „ RFt.lR 215-96162 pénzforgalmi elzőszámra. B1Ő- Ü2etésl dti eay nőnapra 89 fortnt i negyedévre 256 toriét I évre 1026 forint Index- 25 851 - Készült a Borsodi Nvom- úában. Tel. vez.! HORVÁTH FERENC. — ISSN *193 066»