Déli Hírlap, 1989. november (21. évfolyam, 256-281. szám)
1989-11-20 / 272. szám
Nézze meg, hallgassa meg.,. Volt egyszer egy tévé Bármilyen hihetetlennek is tűnik, volt eqyszer egy tévé Romániában, mely magyar és német nyelven sugározta adását. A külvilág előtt jó pontokat szerezni kívánó hatalom 1969-ben ..gyakorolta ezt a kegyet" a nemzetiségi kisebbségek számára, majd egyetlen tollvonással megszüntette, visz- szavonta az adományt 1985 januárjában. A két évszám között azonban történt egy. s más, amire ma érdemes visszaemlékezni. A Volt egyszer egy tévé című dokumentumműsor holnap délután 6 órakor kezdődik az egyes progra- ' mon. folytatása pedig néhány órával később (fél li előtt 5 perccel) ugyanezen a csatornán látható. A jobb tájékozódást elősegítendő a televízió pénteken Népszavazás előtt címmel a vasárnapi népszavazás előzményeiről, tétjéről, gyakorlati tudnivalóiról szóló műsort sugároz. Az adáskezdés időpontja este 9 óra 20 perc. A recski kényszermunkatábor létéről jószerivel nem is tudott a közvélemény a legutóbbi időkig, csak az * Simenon regénye nyomán készült a Zöld zsalugáter című film (szombat este 7 óra, Tv2) érintettek, s az őket őrző „kisávósok”. Eddig — érhető okokból — egyik csoport sem nyilatkozott az ott törSzázadunk népszerű zenéjéből A Nehézipari Műszaki Egyetem aulájában Medveczky Adóm vezényletével köszöntötte az új évadot a Miskolci Szimfonikus Zenekar. A műsor erőpróbára késztette az együttest, mert bár a koncerten megszólaló Gershwin és Grófé művei a szimfonikus könnyűzene világában foglalnak helyet, nem repertoárdarabok. Ravel gyermekszvitje, a Lúdanyó meséi, ugyancsak ritkán csendül fel. Ezért különösen dicsérhető, hogy Medveczky Adoma rendelkezésre álló rövid idő alatt igényesen betanította, majd művészi szinten interpretálta ezt a műsort. A közönség által is tólismert karmester képzelete, színes fantáziája lobogásával teremtette meg a programot kezdő 1932-ben keletkezett Gershwin Kubai-nyitány vérpezsdítő atmoszféráját. A rumba feszes ritmusa, a középrész líraisága. az érdekes ütőkkel fűszerezett kitűnő hangszerelés nem tévesztett hatást, nagy közönségsikert aratott. Ravel miniatűr-sorozatának az előadását is nagy szeretettel gondozta Medveczky. A különböző me=e- figurák, történetük és környezetük poétikus líraiság- gal, karakterisztikusan kelt életre. Amerikai szerző, Ferde Grófé: Grand Canyon-szvil- je illeszkedett a népszerű művek végére. A kaliforniai Colorado-folyó nagy kanyonja ihlette meg a zeneszerzőt hatásos természeti képek zenei ábrázolására. Az alapvetően romantikus beállítottságú komponista áradó datlamihvenciója, differenciált, olykor lenyűgöző zenekari hangzása élménytadó előadást hozott. Medveczky Ádám ebben a műben is inspirativ módon vitte magával muzsikusait, akik koncentrált igényességgel feleltek meg az elvárásnak. Barta Péter téntekről. Böszörményi Géza és Gyarmathy Lívia dokumentumfilmjében, a R ecsk 1950—53-ban most egykori rabok, és őrök szólalnak meg. A vetítés időpontja: péntek este 7 óra, Tv—2. A Miniszter papucsban című rádiós műsorsorozat vendége ezen a héten csütörtökön Glatz Ferenc művelődési miniszter lesz. Az adás időpontja délután fél 3, Petőfi adó. Van-e orvosság a vízfej ellen? — teszi fel a kérdést Tárnái Gizella pénteken este 8 órakor a Kossuth adón, de távolról sem orvosi témákról lesz szó. A kerekasztal- beszélgetés során a különféle pártok képviselőit faggatja arról, hogy pártjuk mit kíván tenni a főváros egészségtelen túlsúlyával szemben, amit úgy szoktunk megfogalmazni: úgyis minden Budapesten történik ... Kájé Ne maradjon szép terv... Iskola „ az a oyérékeknek Kicsit a társadalom rossz lelkiismeretét jelzi az az óvatos körülírás, mellyel „eltérő tantervű”, vagy „kisegítő” iskolának nevezik az idegileg tartósan sérült, az átlagosnál fáradékonyabb, nehezebben és kevéssé hatékonyan képezhető gyerekek számára alkalmas oktatási intézményeket. Sajnos, ennek a rpssz lelkiismeretnek valós okai vannak, melyek nemhogy megszűnőiéiben lennének, hanem még gyarapodnak is... ^ ROSKATAG TANTERMEK Ami a miskolci városatyákat illeti, ők is megpróbáltak a lelkiismeretükre hallgatni: legalábbis már az V. ötéves tervben szerepelt efféle iskola építése. Nem épült meg, viszont az „eltérő tantervre” szoruló gyerekek száma a ’80-as években fokozatosan nőtt Miskolcon. A két folyamat egymást erősítve mára áldatlan körülményeket eredményezett: most a városban három gyógypedagógiai intézmény 9 telephelyen, 62 tanuló- csoporttal működik. Tovább rontja az amúgy sem rózsás helyzetet, hogy a három, saját tulajdonú iskolaépület közül csak kettő épült erre a célra, a harmadik, a Petőfi utcai nem, s ráadásul roskatag állapotban van. Az csak természetes' (legalábbis megszokott), hogy tornaterem egyik helyen sincs, és hiányzik a főzésre alkalmas konyha is. Jelen anyagi helyzetben arról szót ejteni sem érdemes, mennyire befolyásolja az oktatás, nevelés eredményességét a környezet minősége. Vannak közvetlenebb, „földhözragadtabb” problémák is: a területi szétszórtság nehezíti a nevelőtestület tagjai közötti kapcsolattartást. az egységes nevelői eljárások alkalmazását. Mind. Neolon-koncsrl Gabnai Katalin előadása Gabnai Katalin tart előadást hétfőn délután fél 3- tól az Ifjúsági Házban. Előadását elsősorban pedagógusoknak ajánljuk, a téma a dramatikus játék szerepe az általános iskolai nevelésben, oktatásban. Tizenhat állomásból álló turnéja során 26-án Miskolcon, a sportcsarnokban lép (el a Néoton Família. A Yamaha elnöke, Gén, ichi Kawakami úr a nemrég lezajlott Yamaha-fesz- tivál után rendezett fogadáson azzal a nagylelkű és meglepő ajánlattal fordult a Família három tagjához — Évához, Adumhoz és Pásztor Lászlóhoz, ők képviselték az együttest, — hogv maradjanak még két hétig Japánban, a Yamaha vendégeiként. Pihenjék ki magukat, nézzenek jobban körül, hiszen a fesztivál tíz napja erre nemigen adott módot. A kedves meghívást azért kellett elhárítani, mert siettek haza, éppen erre a túr- néra. Így az elnök szép ajándékkal pótolta az elmaradt pihenőnapokat. Az idei jubileumi Yamaha- fesztivált az UNIFEC együt- működésével szervezték meg, a teljes bevételt a Nemzetközi Gyermeksegély javára utalták át. Stevie Wonder új dalt írt a fesztiválra, amelyet a koncert záróaktusaként együtt énekelt el a hét résztvevővel: a korábbi Yamaha-gvőztesekkel, közöttük Adómmal és Évával. A fesztivál nagyzenekarát Pásztor László vezényelte. A fesztivállal egy időben ielent meg Japánban Éva szólóalbuma, és egy lézerkislemez a gálakoncert számaival. Egy Neoton LP is piacra került a japán diszkók számára. >|c Egy, a toktól reklámfotók közül ezek mellé a tanulók .közel 70 százalékát tanítják váltakozó tanítási rendben, ami még rosszabb arány mint a normál tantervű iskoláké. Lehetne még sorolni a tényeket, és érveket, ám ennyi is elég ahhoz, hogy megkérdőjelezhető legyen az itt folyó pedagógiai munka eredményessége: a megoldás csak .új iskola építése lehet. * + MEDDIG LEHET HALOGATNI? Az elhatározás komolyságához kétség nem férhet: a kisegítő iskola tervének elkészítése része volt a tanács idei fejlesztési tervének. A beruházási programterv alapján (az Északterv munkája) az intézmény a rendezési terveken középiskolának fenntartott területen, a Mátyás király, a Szepesi és Bedegvölgy utcák által körülhatárolt részen helyezkedne el. Az épületegyüttes három részből áll: a kisegítő iskolai szárnyból, a foglalkoztatói szárnyból, a kettőt ösz- szeköti a tornaterem, a konyha és az étterem. A tagolást részben az építés! terület adottságai, részűén pedig az indokolja hogy külön lehessen majd foglalkozni a különböző képességű gyerekekkel. A kisegítő iskolai szárny 10 tantermet, 4 napközis termet, játékszobát, 2 műhelytermet foglal magába, a foglalkoztatói szárnyban pedig újabb 6 tanterem, 2 műhely, gimnasztikaszoba és fektető helyiség lesz. Az összekötő szárnyban nagyméretű tornaterem, 300 adagos főzőkonyha és étterem kap helyet. Az építési költség a tervek szerint kereken 210 millió forintra rúg. ám, hogy az építési munkák mikor kezdődnek el. azt ma felelősséggel megmondani senki sem tudja. Mint arról többször is írtunk, még igen sok a kérdőjel a város pénzének elosztása — vagy inkább beosztása — körül: nem véletlen tehát, hogy a tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén a kisegítő iskolává! kapcsolatos döntést elhalasztotta a jövő évi költségvetési terv jóváhagyásáig. Kiss József Társadalom, pedagógia, innováció I A megyei tanács és a megyei Pedagógiai Intézet háromnapos programot szervez Társadalom, pedagógia, innováció cimmel. A rendezvények zöme a Rónai Sándor Művelődési Központban, valamint a Tudomány és Technika Házában lesz. Szabó György megyei tanácselnök nyitja meg a programsorozatot kedden délelőtt fél 10-kor a Rónaiban. Utána Varga Csaba szociológus tart előadást Helyi társadalom és iskola címmel, majd következik az önerős és adaptációs fejlesztések című megyei pályázat eredmény- hirdetése. A Tudomány és Technika Házában délután 2-kor kezdődik dr. Sass Attila docens előadása Iskola és társadalmi környezete címmel. A második nap programjaiból: negyed 12-től Porkoláb- né dr. Balogh Katalin, az ÉLTE Pszichológiai Intézetének vezetője előadása a pedagógus személyiségének hatásáról. Szekcióülés 2-től a Tudomány és Technika Házban, ahol a nyolcosztályos gimnáziumi kísérletekről Hoffmann Rózsa, az óvodás gyermekek fejlettségének megítéléséről Porkolábné dr. Balogh Katalin tart előadást. Innovációs fórumok lesznek a 7. Sz. Általános Iskolában, a Vörösmarty Általános Iskolában és a Földesben. A csütörtöki program dr'. Gáspár László kandidátus előadásával kezdődik a Rónaiban, ahol a neveléselmélet rehabilitációjáról lesz szó. A 7. Sz. Általános Iskolában délután 2 órától Réz- müvesné Nagy Ildikó vezető szaktanácsadó és munka- csoportja A vizuális nevelés fejlesztése — tankönyvkísérlet— tantervhatásvizsgálat — környezetalakító programok címmel tájékoztatja az innovációs fórum résztvevőit. A rendezvény mindhárom napján megtekinthető a rajzmódszertani kiállítás a Rónai előcsarnokában. rr BELY EGGY l’JTES A Magyar Posta november 14- én „100 éve született Nehru” elnevezéssel egycimlelü, 3 Ft névértékű bélyeget hozott forgalomba. a bélyeg Vagyóczky Károly grafikusművész terve alapján rézmetszet eljárással a Pénzjegynyomdában készült. A bélyeget 431 300 fogazott, és 5 700 fogazatlan példányban. 25 bélyeget tartalmazó ívekben bocsátották ki. A 3 Ft-os bélyegen Ja-.vaharlai Nehru (született 588!) november 14-én) portréja látható. A 1YIABÉOSZ Észak-magyarországi Területi iroda Miskolc, Széchenyi út 83, sz. I. emeleü kiállítótermében Harmatta Artúr, a miskolci Kazinczy Bélyeggyűjtő Kör tagjának színes, változatos, dokumentumokkal kiegészített űrkutatás témájú gyűjteményét tekinthetik meg az érdeklődők díjtalanul, november 30-ig. A tárlat szombat, vasárnap és ünnepnap kivételével. naponta 8—15 óra között, illeive csütörtöki napokon 17 óráig áll a nagyközönség rendelkezésére. A helyszínen a tárlatvezetés mellett az iroda, munkatársai szakirodalom rendelkezésre bocsátásával is segítik az érdeklődőket. November 24. és december 3, között rendezik a M^BÉO^Z Bp. vi. kér., Vörösmarty 11. 05. sz. alatti székházában a „Nemzetközi Maximafilatéliai kiállítást”. A helyszínen alkalmi postahivatal is működik. A budapesti Bélvegmúzeum átalakítás miatt zárva van. Ugyanakkor a győri, debreceni és nagyvázsonyi bélyegkiállítá- sok az érdeklődők rendelkezésére állnak. R. lm