Déli Hírlap, 1989. október (21. évfolyam, 230-255. szám)

1989-10-17 / 243. szám

t legfrissebb . . . legfrissebb . . . legfrissebb . . . leg biésezik az Országgyűlés Sarkalatos törvények A munkásőrség ionutód nélküli megsiüniciését javasolja a koimáuy Horváth István Ybl-díjas építész, az Északterv volt főmérnöke, megyénk szülötte. 1989. október 6-án, 65 évesen befejezte alkotó életét. Megdöbbent hozzátartozói, barátai, kollégái, munkatársai ma délben búcsúztatják a Mindszenti temetőben. Sokan tiszteltük benne a — szakma által Ybl Miklós-díjjal hi­vatalosan is elismert — kreatív építészt, aki alkotó energiáit Mis­kolcon, Borsodban igyekezett épületekbe, városrészekbe átmenteni, amennyire ezt a kor és a hely engedte, itt állnak bizonyságul a miskolci Centrum Aruház, a Derkovits utcai társasházak, a mis­kolci sportcsarnok, a tapolcai strandfőbejárat épületei, s még sok más régebbi munkája, terve, melyek egy részét feleségével, az ugyancsak Ybl-díjas H. Boros Mária építésszel sajátos, mintaszerű szakmai együttműködésben készített. Szakmai megújulóképességét, kollégáit csodálkozásra késztető szellemi fiatalosságát bizonyítják utóbbi épületei: a miskolci Emász-telemechanizációs központ, az Augusztus 20. strandfürdő új pavilonjai. Nyugdíjasként, a főmérnöki terhektől felszabadult épí­tész megújuló lendületével, aktivitásával és lelkesedéssel dolgozott fáradhatatlanul tovább élete utolsó napjáig. Töretlen hittel készí­tette a miskolci Centrum Aruház bővítésének ki tudja hányadik változatát, abban a reményben, hogy két alkotó korszakának kü­lönböző felfogását szerves egységben láthatja még. Fájdalom, még­sem élheti meg, csakúgy, mint a miskolci Ady-hídi Biztosító-épület megvalósulását. Szerették, szerettük benne a szakmai vezetőt, az Eszakterv fő­mérnökét. mely állást 1963-tól 22 éven át, nyugdíjba vonulásáig töltött be. Egy nehéz, túlpolitizált korszakban volt diplomatikus, kiegyensúlyozott, szakmailag — és csak szakmailag — elkötelezett vezető. Ajtaja mindig nyitva állt. A fiatalokat szerette, a jövő' iránti felelősséggel viszonyult hozzájuk, s a fiatalok is szerették öt. Többek között neki is köszönhető, hogy Miskolc és az Északterv helyet adott a későbbi Miskolci Építészműhelyt alkotó fiatal épí­tészeknek. mindvégig támogatva törekvéseiket. Jelenlétük őt is inspirálta. Aktívan dolgozott — vezetőségi tagként is — a Magyar Építőművészek Szövetségében és a Miskolci Városszépítő Egyesület­ben, mindenütt, ahol az építészetért tehetett valamit. BODONYI CSABA Magyar Építőművészek Szövetsége Pozsgay Imre szerint küldötteknek joguk volt megszüntetni r Ma folytatódik a parla­ment szeptemberben meg­kezdett ülésszaka. A képvi­selőknek az úgynevezett sar­kalatos törvények tervezeté­ről, így az Alkotmánybíró­ságról, az Állami Számvevő- székről, az országgyűlési képviselők és a köztársasá­gi elnök választásáról szóló jogszabályok javaslatairól kell állást foglalniuk. Ugyancsak napirendre ke­rül az Alkotmány módosítá- . sa. Ezen felül a kormány , törvényjavaslatot terjeszt be arról, miként orvosolják az : 1956-os népfelkelésben való részvétel miatt elítéltek sé­relmeit. Várhatóan most mond le az Elnöki Tanács, ameiv még koráboan úgy döntött, hogy a köztársasági elnöki intézmény bevezetése előtt beszünteti tevékenysé­gét. A Munkásőrség jogutód nélküli megszüntetését java­solja a kormány; a Minisz­tertanács tegnap úgy dön­tött, hogy az erről szóló tör­vényjavaslatot a ma foly­tatódó parlamenti ülésszakon : terjeszti be. Egyúttal java­solja a képviselőknek a hon­védelmi törvény módosítá­sát, úgy, hogy a jövőben az úgynevezett területi véderő­A környezetben lévő mik­roelemek, a növényvédő sze­rek daganatkeltő hatásáról, a foglalkozási daganatokról lesz szó sok egyéb mellett azon az onkológiai tovább­képző tudományos ülésen, amelyet holnap délelőtt nyitnak meg a megyei Köjál székházában. A Magyar Onkológusok és Higiéniknsok Társasága Északkelet-Magyarországi Tagozata, a Debreceni Aka­démiai Bizottság onkológiai munkabizottsága és a Mis­kolci Akadémiai Bizottság környezetonkológiai munka­Mindazt ami nélkülözhe­tetlen a lakásban, megvásá­rolhatják a Széchenyi út 25. szám alatti Hobby lakásfel­szerelési boltban. Hozzájut­hatnak — többek között — bükk és juhar szalagparket­tákhoz, Black . and Decker fúró- és kézigyalugépekhez, valamint cservágófűrészek­hez és fűrészlapokhoz is. Csak itt kaphatók bútorva­salások, és egy kulccsal nyitható, több betétből álló biztonsági betétek. Árulnak tetszetős fakamisokat, fű­szerpolcokat és levélszekré­nyeket. Kapható az' üzletben abrichter és körfűrészten­gely. valamint sokféle tipli, csavaroskampó és fakarika. Mintegy 350-féle lakásfel- i szerelési- és barkácscikket nek önként, társadalmi mun­kában tartalékosként bárki tagja lehessen. A kormány- szóvivő tegnap tájékoztató­ján elmondta: a miniszter­elnök nem akar nyomást gyakorolni kormánya tag­jaira, hogy a megszűnt MSZMP-ből lépjenek át a Magyar Szocialista Pártba. Bajnok Zsolt egy másik kér­désre válaszolva úgy fogal­mazott, hogy a Miniszterta­nács lényegében jelenlegi összetételében fogja folytat­ni munkáját. Senki nem jár jól, ha a kedvező kelet-európai gaz­dasági és politikai változá­sok erőszakba torkollnak, de mindannyian jól járunk, ha ezek a reformok sikere­sek lesznek — ezekkel a hangsúlyozottan figyelmez­tető, ugyanakkor megnyug­tatónak is szánt szavakkal szólt Baker amerikai kül­ügyminiszter azokról a le­csoportja szervezte meg a tudományos ülés program­ját, melyben neves szak­emberek foglalják össze és elemzik a környezeti rák­keltőkkel kapcsolatos ta­pasztalataikat. Bevezető elő­adást dr. Takács Sándor címzetes egyetemi docens, az orvostudományok doktora, a megyei Köjál főigazgató főorvosa tart a környezet­ben lévő mikroelemekről, mint kockázati tényezőkről. A programot videofilm be­mutatásával is dokumentál­ják, majd a meghívottak megtekinthetik a megyei Köjál székházát. tartanak a Fekete István ve­zette szerződéses üzletben. Nem járnak rosszul akik ezen a héten velünk játsza­nak, mert ha elviszik a bolt­ba a szombati lapszámunk­ban megjelenő tombolaszel­vényt, akkor bizonyára olyan árut is találnak, ami más­hol nem kapható, vagy ép­pen hiánycikk. A Széchenyi úti bolt egyébként reggel fél kilenctől — félórás ebédszü­nettel — délután ötig tart nyitvá. Szombaton szünnap van, ezért a tombolaszelvé­nyeket a jövő hét hétfőtől várják. A sorsolás október 26-án lesz, ahol gazdára vár egy szép és értékes fűszer­polc, valamint három darab cservágófűrész és egy ugyan­csak tetszetős kulcstartó- szekrény, ^ Bűnmeoeló'iési kezdődik A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyéi Bűnmegelőzési Ta­nács rendezésében bűnmeg­előzési hónap kezdődik ma. A rendezvénysorozat témája a vagvonvédelem és a bűn- megelőzés lehetőségei. Az ünnepélyes megnyitót. ma délután tartják a Miskolci Akadénvai J-izottság székha­zában. A vagyonvédelmi ki­állítás a jövő héten kedden nyílik a Diósgyőri Vasas Művelődési és Oktatási Köz­pont székházában. A megyei bűnmegelőzési tanács a té­mával kapcsolatban több előadást is szervezett Bor­sod településein. he'tőségekről, amelyekkel az Egyesült Államoknak a pe­resztrojka korszakában szem­be kell néznie. Mint mond­ta, az Egyesült Államoknak egyszerre több területen is keresnie kell az együttmű­ködést a Szovjetunióval, ter­mészetesen saját érdekeit szem előtt tartva, hogy a nagyhatalmak kapcsolatai­ban a veszélyes kelet—nyu­gati szembenállást az együtt­működés váltsa föl. Baker mindenekelőtt azt sürgette, hogy szűnjön meg Európa megosztottsága, jó példaként többször is hazánkat és Lengyelországot említette, ahol a vezetés tett merész lépéseket. Kitért az NDK- ra is, ahol viszont a nép lép föl merészen. A német nép megbékélését régóta tá­mogatjuk — mondta. Ami pedig a kelet-európai re­formországokat illeti, meg­ismételte, hogy a Nyugat­nak támogatnia kell őket, azonnali segélyekkel, vala­mint különböző pénzügyi csomagtervekkel. A prog­ram katalizátorának pedig az Egyesült Államoknak kell lennie. Tájékoztatjuk 4 lakossá­got, hogy Miskolc Megyei Váro„ Tanácsa az 1989. au­gusztus hó 31. napján meg­tartott ülésén — az állam­polgárok tulajdonszerzési korlátozásának megszünteté­sével kapcsolatos földtörvé- nyi előírásokhoz igazodóan — módosította a lakás-, és telekgazdálkodásról szóló 5/ 1986. számú rendeletét. A fentiekről szóló 6 1989. számú tanácsrendelet 1989. Egyetemi előkurzust in­dít a Miskolc bölcsészegye­temét előkészítő társaság azoknak, akik az ókortudo­mányok, a görög és latin nyelv, klasszika filológia sza­kot választották. Dr. Töt- tössy Csaba, a tudomáyok doktora, tanszékvezető egye­temi docens (ELTE) vezeté­sével minden pénteken 3-tól este 6-ig és szombaton reg­gel 8-tól déli 12-ig lesznek foglalkozások a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár előadótermében és nyelvi stúdiójában, . ^. A Magyar Szocialista Munkáspárt megőrzése és megújítása mellett foglaltak állást egy tegnapi budapes­ti kommunistaaktíván. A szónok Ribánszki Róbert, a Mar-vista Egységplatform ve­zetője volt. A résztvevők felhívásuk­ban bejelentik, hogy az MSZMP szétesett központi bizottsága helyébe ideiglenes ügyvezető testületet hoznak létre, és a vezetésére Grósz Károlyt kérik fel. Továbbá kezdeményezik, hogy még az október hó 1. napjával ha­tályba lépett, s az megte­kinthető a városi tanács vb- titkárságán, igazgatási osz­tályán, a Megyei Városi Hi­vatal Lakás- és Helyiség­gazdálkodási Osztályán ügy- félfogadási időben, valamint az ügyfélszolgálati irodáknál. Miskolc Megyei Város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága A képzés a latin és a gö­rög nyelvre terjed ki, és bevezet a kor művelődés- történetébe. Kezdők és ha­ladók egyaránt jelentkez­hetnek. Hét közben Deme Andrea miskolci tanárnő gyakorlóórákat tart. (Az időpontokat az első előadá­son megbeszélhetik az ér­deklődők.) A féléves oktatás díja 2500 forint, amelyben az előadások és a gyakorlóórák látogatásának, valamint a taneszköznek az ára is ben- nefoglaltatik. Az első foglalkozás most pénteken § órakor kezdődik. Idén hívják össze a Magyar Szocialista Munkáspárt XIV. kongresszusát. Az angyal­földi aktívaülésen Ribánszki Róbert polgári liberális szer­vezetnek nevezte a Magyar Szocialista Pártot, azt állít­va, hogy a valóságtól elsza­kadt likvidátor vezetők ma­nipulációi miatt az egy hét­tel ezelőtti kongresszus ki­lépett az MSZMP-ből. Ugyanakkor Pozsgay Im­re a százhalombattai politi­kai nagygyűlésen azt mond­ta, hogy a kormányzó párt múlt heti kongresszusán a küldötteknek joguk volt megszüntetni az MSZMP-tés kimondani a Magyar Szo­cialista Párt megalakítását. Szerinte a változást alulról kezdeményezték, és azért ■jött létre az MSZMP utód­pártja, hogy áthidalják a szakadékot a vezetés és a tagság között. Sok napsütés A hűvös, kicsit csípős reg­gel után kellemesen enyhe nappal várható. Az egyre erősebb napsütés hatására fokozatosan tisztult a leve­gő is. Általában derült lesz az ég, a hozzánk nyugat fe­lől érkező meleg levegő és a sok napsütés hatására 18 fokra emelkedhet a hőmér­séklet. Belga kereskedők Miskolcon A Belga Királyság keres­kedelmi miniszterének ve­zetésével tegnap délután harminctagú kereskedelmi delegáció érkezett váro­sunkba. A Magyar Gazda­sági Kamara Észak-magyar- országi Bizottságának szer­vezésében a delegáció tag­jai a régió nagyvállalataival és vállalkozóival ismerked­nek ma délelőtt, majd az esti órákban Róbert Urbain belga kereskedelmi minisz­ter találkozik megyénk ve­zetőivel, s a térség gazda­sági szakembereivel. A prog­ram szerdán, október 18-án újabb gyárlátogatásokkal folytatódik, amikor a belga üzletemberek . megismerked­nek a Tiszai Vegyi Kombi­náttal is, majd Debrecenbe utaznak. Pásztor Miklós festményei Pásztor Miklós festőmii­vésznek nyílik kiállítása a Szakmunkás Galériában, a 101. Számú Ipari Szakmun­kásképző Intézet kollégiu­mában (Ifjúság utca 16— 20.). A tárlatot Korkos Jenő festőművész, gimnáziumi ta­nár ajánlja a megnyitó kö­zönségének figyelmébe Szer­dán délután 4 órakor. A megnyitón közreműködnek az Egressy Béni Zeneiskola növendékei. Pásztor Miklós 1913-ban született. A festőiskola el­végzése után mestervizsgát tett. Az Iparművészeti Főis­kola után színházhoz került műteremvezetőnek. Több egyéni megyei é» országos kiállításon vett részt. 1984- től tagja a Képzőművészeti Alapnak. Mostani kiállítá­sán Régi utcák, régi házak és Ikontervek gyűjtőcímek alatt mutatja be festmé­nyeit. Apróhirdetések Eltűnt udvarunkról oktőbee 12-én egy 3 hónapos Ír szetter kan kutya. A kutya orvosi kú­ra alatt áll. Kérem, hogy aki látta, tud róla, ismeri tartóz­kodási helyét, értesítsen a 77-66S- os telefonon. A becsületes nyomravezetőt jutalomban ré­szesítem. 1,5 szobás, 43 m’-es, szövetke­zeti lakás eladó egyéves kiköl­tözéssel. Ara: 19 000 Ft/nP. Ér­deklődni: Katowice út 10. ni/L Lyukó elején, bekerített, 40* négyszögöl szőlő, kétszintes hét­végi házzal, garázs, pince, für­dőmedence. egy Trabant autó, 80 és 120 bőgős harmonika el­adó. Keresek csellót, hibásat is. Horváth Antal. Kisfaludy 7í. Martintelep. GYASZKÖZLEMÉNY Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édes­anyánk, nagymamánk, dédma­mám BORDÁS lajosnE szül. Szomódi Ilona 1989. október 13-án, 66 éves ko­rában örökre eltávozott közü­lünk. Temetése 1989. október 18-án 14 órakor lesz a szirmai temetőben. A gyászoló család. A Miskolc Megyei Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága művelődési osztályának műszaki ellátószervezete 1 villamos biztonságtechnikai mérőműszerészt. BÉREZÉS MEGEGYEZÉS SZERINTI JELENTKEZNI 1989. OKTÓBER 31-IG, a MÉSZ igazgató­jánál, Miskolc, Dózsa György u. 30. Környezeti rákkeltők, Onkológiai tudományos ülés A DE és a Bobby lakástelszereiési bolt közös tombolája Barkácscikket, fűszerpolcot nyerhet Az amerikai külügyminiszter Kelet-Európáról Módosított tanácsi rendelet Péntektől, a megyei könyvtárban LÉI és piigi! HulMnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom