Déli Hírlap, 1989. október (21. évfolyam, 230-255. szám)

1989-10-11 / 238. szám

j(c Aczélné Réthy Zsuzsa a gyerekek körében (Kerényi László felvétele) Jörténelemtanárok tapasztalatcseréje Bonnban Hazánk, nyugatnémet tankönyvekben Nyugat-európai kőrút, szögesdrótok kozott (3.) A magunk mentsége,.. Halántékon lőtte, puszta szórakozásból Aczélné Réthy Zsuzsa, az avasi Szabó Lőrinc Gimnázi­um történelem—német sza­kos tanára nemrég Bonnban járt. Egy hattagú magyar de­legációval utazott az NSZK- ba, az Országos Pedagógiai Intézet és Kari Pellens ein- garteni professzor szervezte konferenciára, amelynek té­mája a történelemtanítás volt. Élményeiről, tapasztala­tairól kérdeztük. — Kik vettek résit eien o konferencián? — Magyarországról hár­man utaztak az OPI-tól, és hárman voltunk gyakorló ta­nárok: Szabolcs Ottó, az EL- TE-ről, egy pesti német nem­zetiségi gimnázium igazgató­nője és jómagam. Partnere­ink tizenegyen voltak, NSZK- beli főiskolai, egvetemi, kö­zépiskolai tanárok.- Miről volt szó, és milyen formában? — Előadásokat tartottunk, illetve hallgattunk meg, maid a hallottakat megvitattuk. Kölcsönösen bemutattuk egy­másnak országaink oktatási rendszerét, ezen belül a hangsúly a történelemtanítá­son. a tölténelemtanárok képzésén, a tankönyvek mi­lyenségén volt. — Hogyan mutatnak be minket a német tankönyvek? — A nyugat-európai orszá­gok közűi talán az NSZK az, ahol a történelemkönyvek a legtöbbet mondják rólunk. Persze, összességében ez nem Nemcsak látványos, hanem hasznos is — mondták elöl­járóban a szervezőik arról a kiállításról, amely ma, la­punk megjelenésével egy időben nyílik a miskolci. Egyetemvárosban • Lettor­szág mutatkozik be a jogi kar aulájában. Az egy hétig tartó tárlat alatt neves lett szakemberekkel is találkoz­hatunk. Meghívót kapott ugyanis a Lett Állami Terv­iül sok. Főleg a kalandozá­sok korát. Szent István sze­repét, a kereszténység felvé­telét, a török kort, Mária Terézia korát, 1848-at, a ki­egyezést, a világháborúkban játszott szerepünket ismerte­tik. Az NSZK tizenegy tar­tományának mindegyike kul­turálisan önálló, ennek meg­felelően sokféle könyvet hasz­nálnak.- Beszélgettek-e a mai i Magyarországról? — Természetesen szó volt napjaink magyar történései­ről. Ügy tapasztaltam, hogy az itteni változásoknak a „mutatós” oldalát látják el­sősorban, pozitívan ítélik meg azt. ami Magyarorszá­gon történik.- Mi az alapvető különb­ség a magyar és a német történelemkönyvek között? — Egyszer az, hogy ott nagy a választási szabadság...- Nálunk is azt oktat a tanár, amit akar... — Lényegében igen, de ehhez nemigen áll rendelke­zésére jó, főleg nem többfé­le tankönyv. No, és a köny­vek minősége! Szépek és tartósak a tankönyveik, több generációt is kiszolgálnak.- És a tanárképzés? — Nálunk, az egyetemeken nem tanár-, hanem tudöskép- zés folyik. Ott viszont nagy hangsúlyt fektetnek a meto­dikára. Ami a továbbképzést hivatal elnöke, a Lett Mun­kaügyi és Szociális Állandó Bizottság elnöke, és itt lesz a Rigai Műszaki Egyetem rektora is. Az érdeklődők szakmai kérdéseire előadá­sok keretében válaszolnak. A szervezők úgy vélik, hogy ez a hét jó alkalom lesz arra is, hogy a helyi és a külföldi szakemberek üzleteket köt­hessenek illeti, abban — szerintük — a mi rendszerünk a jobb. — Dn miről tartott elő­adást? — A kéttannyelvű osztá­lyainkat mutattam be, vide­ón és szóban. — Nem megy a történelem- tudás rovására, hogy néme­tül tanulják az ilyen osztá­lyok diákjai? — Egyáltalán nem. Ezek­nek a gyerekeknek pillanatok alatt, hihetetlenül megnőtt a szókincsük, és egyáltalán nem zavarja őket, hogy nem az anyanyelvükön sajátítják el az ismereteket, elsőben történelemből és fizikából, másodikban a történelem és a fizika mellett biológiából és földrajzból. — Lehet, hogy vannak olyan szavak, amelyeket a diákok ismernek, ön pedig nem? — Nem lehet, hanem biz­tos. Egyebek között azért is, mert én a fizikához nem túl­zottan vonzódom. Ök pedig benne élnek. Előző két lapszámunkban in­terjút közöltünk Tárcái Bélá­val, aki ma nyugdíjasként a Hermán Ottó Múzeum fotó- történeti gyűjteményét vezeti, és dokumentációs célból meg­írta különös nyugat-európai ha­difogsága történetét, „Piros volt a parolim...” címmel. Külö<nös volt ez a hadi­fogság, ugyanis a több ezer magyar — több tízezer más nemzetiségű társával együtt — tulajdonképpen nem mi­nősült hadifogolynak, s így nem védte őket a genfi egyezmény. Emiatt aztán a nyugati szövetségesek né­metországi és franciaországi gyűjtőtáboraiban emberte­len körülmények között töl­töttek el majdnem két évet, sokak számára pedig a ha­zatérés sem adatott meg. Most néhány jellemző kira­gadott részletet közlünk eb­ből a hadifogoly-naplóból, amely a „duplafenekű” mái- hászsákban vészelte át a számtalan motozást. A történet valahol ott kezdődik el igazán, amikor 1944-ben a magyar hadse­reg egységei közül jó néhá­nyat megindítanak nyugat felé részben azzal a céllal (legalábbis ez volt a hadve­zetés szándéka), hogy „át­mentsék ezeket. „December 6-án indult a szerelvény. Az útvonalat feljegyeztem: Veszprém, Celldömölk, Szombathely. Sopron. Itt éjfél körűiig ücsörögtünk és valahol, va­lamelyik vagonban a fiúk elkezdték énekelni a Him­nuszt. Ekkor döbbentünk rá, hogy ki tudja, meddig tartó hazátUunságunk kezdődik, utolsó perceinket töltjük Magyarországon. Könnyezve és zavartan vettük át mi is az éneket. majd halotti csendben figyelgettü-k a vo­nat zakatolását. Ez volt 1944. december 10-én éjszaka.” Számos kitérő után elér­keznek a célhoz, mely a tér­képen Bad Kreutznach néven található. „Hadifoglyok vagyunk. Kettős drótkerítés határolja szűk kis világunkat. Leg­szívesebben bezárkózunk a kis sátorba, hogy ne lás­sunk semmit, a drótkerítést, a didergő bajtársakat, a nyo­morult németeket, akik szin­te a tíz körmükkel vájják, fúrják magukat a hideg elől a föld alá (a legtöbbjük zubbonyban, hajadonfőit, minden felszerelés nélkül került ide), az acélsisakos amerikai katonákat, akik sétabotokkal a kezükben, a győztesek fölényével sétál­gatnak közöttünk. Itt benn a sátorban elviselhető meleg van, bár a nyirkos föld hi­deget lehel, de legalább ma­gunk között vagyunk. Dolgunk semmi. Reggel és délután hosszú ácsorgás után megkapjuk barna konzerv­dobozunkat — semmi egye­bet. A többi idő arra szol­gál, hogy felszedjünk min­den nyavalyát, amit csak lehet ebben a sivár, kemény világban. A szabad ég alatt vagyunk éjjel-nappal. Eső áztat, nap süt, felszerelé­sünk hiányos, éjjel-nappal fázunk. Hadifoglyok va­gyunk. Hogyan jutottunk ide?” A keserves németországi hónapok után Franciaország: „A francia lakosság ko­rántsem olyan barátságos, mint a német. Leköpdösnek, megdobálnak, szidnak, gú­nyolnak. Párizson kétszer haladtunk keresztül. Először vonattal, amikoris egy kül­városi pályaudvaron álldo­gáló szerelvényünk mellett elhaladó polgári vonatokból 'kárörvendő kiáltások és dur­va röhej kísérte találkozá­sunkat. Egy 10 éves forma fiúgyerek egy jókora karó­val ütötte-verte a vagonokat s kiabálta: „Boche kaputt!” Másnap gépkocsival utaz­tunk keresztül a belvároson, s ekkor sem volt különb a helyzet, még meg is dobál­tak bennünket komoly, sza­kállas öregurak is. A le­győzött és mégis győztes francia nép így állt nemes bosszút azon. akit éppen ért. Már előre félünk, mi lesz akkor, ha ilyen franciák közé kerülünk ki munkára. Június 29-én hajnalban ér­kezünk úticélunkhóz Voves- ba.” A hodifogoly státus hiánya teljesen védtelenné teszi a foglyokat: „Egy másik fiatal bajtár­sunkat részeg francia őr lőt­te halántékon, puszta szóra­kozásból. Mindkét szeme ki­folyt. Mikor egy időre magá­hoz tért, csak annyit mon­dott: „Ne haragudjatok, fel­robbant a számban a ciga­retta...” Nem sokáig bírt^ : meghalt. Egy francia had­nagy úgy értékelte végül is a dolgot, hogy nagyon sói®.» oaj van a magyarokkal.” A szabadulás végül is 1946 áprilisában jött el, óit* ezzel igazából nem ért vé—-" get a történet. „Itthon még elég hossza­idéig kísértett a múlt. A ve—1 lem hasonló sorsú, egykori: hadifoglyok a „nyugatos” jelző súlyát hordozhatták jót : ideig. Az ún. „D-osztályon” figyelmeztettek, hogy ne na—1 gyón keressem a kapcsola­tot a volt íogolytársakkal, ne­hogy valamiféle szervezkedés t gyanújába essem. A munka- ' helyi és közéleti boldogulás íredig azzal indult, hogy a, t volt hadifoglyok igazolásokat ;; írtunk egymásnak, amely; szerint annak idején zárt kő- * felékben es parancsra hagy­tuk el az országot. Így ért véget másfél éve» hányódásom Haj máskéntől Kaposvárig, 1944. október Utv tói 1946, április 6-ig.” Milyen tanulságokat von­hat le a történetből az ol­vasó, és az, aki átélte ají megtörténteket? Az emlékek gyakran felülkerekednek ó racionális történeleaiszemlé- > létén ... : *;« „De nemcsak az számit áldozatnak, aki a háború be— " fejezése után értelmetlenül: pusztult el, hanem az is, aki < tú’elte ugyan a világégést, és annak utórezgéseit, de egéss életén keresztül a lelkében hordozza valami embertelen megaláztatásnak az emlékéti-, és hordozza a lelkiismeret-.. furdaláS terhét azért, hogy egyáltalán részt vett az em­bertelenségben. Én gyermek—“" koromban még óvatosan tar-4 tózkodó kíváncsisággal kér-4 deztem apámtól, hogy kél- lett-e embert ölnie a háború-! bán. Engem az unokám mái* '*■> keményebben kérdezett, ál hiába válaszolhattam ugyan­azt mint az apám. hogy nemi voltam olyan beosztásban^ hogv közvetlenül szembe ke— , rülhettem volna az ellenségé nek kinevezett embertársa­immal, a kérdezőben mégi» csak él a gyanakvás, hátha csak szépíteni akarjuk a doH = got. Sok száz frontkatonával beszéltem a táborokban, ma- - gyarckkal, németekkel s máé sokkal, de egyik se vállaltai- a felelősséget és mindenki kidolgozta a maga mentsé­gét.” (Vége) | Hanglemezklub Komolyzenei hanglemezé klubba várják az érdeklődő­ket csütörtökön délután ófc iS órára a Kossuth Művelődési 9 Ház II. emeleti klubhelyisé­gébe. A Hungaroton Hang-y J lemeztietek alkalmából meg­jelenő új albumokat Bóc&t Sándor mutatja be. > A vadászat ­• •• /A • „ jotoje t ... VJ A jövő vadászati alternatív vái címmel dr. Gabnay Sán— dór főállatorvos, a MA VOSZ "> Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei vadászmestere tart elő- adási pénteken délután 9 -é órától, a miskolci vadász^ klubban, a Bajcsy-Zsilinszky ... út 4. szám alatt. A szerveaőiS- >■ váriák az érdeklődőket „>. />­(szabados) Alulnézetben Ahogy elballagok a ház sarka mellett, önkéntelenül is felnézek. Nincs ott senki, csak az ég és a panel szürkéjét választja el a betonszegély ott fenn, a tíz emelet magasában. Nem rajzolódik az alak nyoma a légbe, nincs meg a test, lenyoma ta sem a kopott aszfalton, mint amikor az atom­robbanás röpítette át az embereket Hiro­simában egy dimenzióba. Ma már nem lát­szik, hogy itt egy asszony a szélnek fe­szült, majd leugrott a mélybe. Ide, a ház sarka mellé. Rekviemje egy taxis izgatott hangja volt a CB-rádió sercegő zajával föl­döntúlivá torzítva: uram Isten, ez leugrik! Ácsorgók lenn az autók zajában, a be­tonból emelt Molnár-szikla lábánál. Balra tőlem a ház falán veretes réztábla, egyet­len dísz a sivár betonfal hatalmas síkján. Olyan, mintha emléket állítana a kopottan egymásba simuló utcaköveknek, az utcára könyöklő ablakú, sokat hordott kabáthoz hasonlóan hozzánk simuló házaknak. Alatta kefesűrűségű bokrok a házfal mellett, kis darab földbe kapaszkodva. Mint a pockok a fűben, a ház lakói úgy fúrtok járatokat a bokrok és a fal közé: ide húzzák be a padokat. a zaj, a kíváncsi tekintetek elől. Egy nyitott ablakból hangos zene szól: Lagzi Lajcsi énekel a hullámzó hangú ka­zettáról.' Leballagok az aluljáróiba, megtne- rítkezem pinceszagú hűvösségében. A fa­lakon burjánzó feliratok, az üresen ásító homályos üvegű kirakatok között lépdelek. Eny helyen színehagyott piákéiról sassoon­frizurás hölgy villantja rám mosolyát: tej, élet, erő, egészség! A plakát előtt poros sajtosdobozok, celluxszal összeragasztva. A zaj leözönlik a lépcsőn, és szinte ma­gával emel. ahogy felfelé lépdelek, ki az utcára. A feljáró melletti butikok kiraka­tából neonszínek villannak felém. Egy bronzbarna, párductestű lány villantja ki fogsorái, es magasba emeli a képen tenisz- ütőjét. A kirakat előtt pattanásos, miíbör- zekés suhanó áll és hangosan vitatkozik a mellette álló jersey-ruhás. kövér, középko­rú nővel. Aztán lassan elindulnak, az asz- szony csoszogva, lehajtott fejjel, a fiú dü- hödten níg egyet a -lánckorlát oszlopába. Lépcsöházunk félhomályában kétrét gör­nyedve próbálok belesni a kaptárszerű le­vélszekrény-monstrum nevemmel jelzett re­keszébe. Mögöttem lépések csosszannak a lábtörlő gyanánt szolgáló kartonpapiron. Egy lakás ajtaja kitárul, és a főzelékszag­gal együtt kitódul a rádió hangja, betölt­ve a földszintet. Egy magyar család ott­hagyta a nagypapát a bécsi bevásárlóköz­pontban, a Shopping City Sud-ban. A ha­táron vették észre, hogy hiányzik. Nyitom a lakásaitót. Benn az ablakhoz lépek és ■enézek. Innen a másodikról még minden közeli. Persze a tizedik sincs iga­zán távol. Csak egy sikoly választja el a földtől. Kim, Mától az Egyetemvárosban Lettország bemutatkoz *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom