Déli Hírlap, 1989. október (21. évfolyam, 230-255. szám)

1989-10-28 / 253. szám

3(t Mazsaroff Miklós a kiállítás rendezése közben. Mediterrán ember... (Fejér Ernő felvétele) ■ f «13 Fényképünk Mazsaroff Mik­lós gyűjteményes kiállításának rendezésén készült. A kiállítást hétfőn délután fél hatkor Sza­bó György megyei tanácselnök nyitja meg a Miskolci Galériá­ban. A festőként és grafikus­ként egyaránt ismert mű­vész tizenhat év után állít ki újból a Miskolci Galériá­ban. Munkásságának csak­nem harminc évét öleli fel a válogatás, ahol egyaránt láthatunk majd olaj-, tem­perafestményeket, pasztelle- ket, tusrajzokat, linó- és fametszeteket. Körülbelül 35—36 festmény került a galéria négy termének fa­lára a művész saját tulajdo­nából, a többit döetően in­tézmények faláról hozták el a bemutatóra, részben pe­dig a tulajdonosok „kölcsö­nözték”. A főleg tájfestőként is­mert festő emberábrázolá­sai közül is jó néhányat be­válogatott bemutatandó munkái közé. S bár úgy ér­zem, a legkedvesebb témá­ja a táj, remélhetőleg meg­változik majd ez az egyol- dalúsító megállapítás. Mun­kásábrázolásai szerencsésen elkerülik a munka heroikus, Roppant kellemetlen, ha az ember azt álmodja, hogy ül­dözik, viszont nagyszerű érzés- ha csuromvizesen is - fel­ébredni, s rájönni, rossz álom volt az egész. Gárdos Péter új filmjében, A hecc-ben a főhős, Holl Tamás azonban éppen fordítva lesz részese egy rossz álomnak^ az éjsza­kai nyugalom legédesebb pil­lanataiban ugrasztja ki ágyá­ból a kaputelefon, s ez után az első eset után az ébrenlét egyetlen lidérces álomnak tű­nik szegény Holl számára. ö tudniillik egy rossz tré­fa áldozata lesz ezek után, mely gyakran, sőt — a tör­ténet előrehaladtán — egyre inkább túllép a tréfa, a hecc határain. Lehet találgatni, miért ötlötte ki Gárdos Pé­ter ezt a heccet a moziné­zőknek. Talán azért, hogy filmet készítsen a ,.de hát miért pont én?” kétségbe­esett életh lyzetről. Talán azért, hogy meggyőzzön, igenis, mindenkivel minden megtörténhet, ha akarja, ha nem, ha rászolgált, ha nem. A filmbéli erőszak tevők nem arc nélküliek, mint Kafkánál, nagvon is van ar­cuk, melyen gyakorta lát­hatjuk az elégedett vigyort. Aztán persze van fizikai erejük is jócskán, hiszen három zongoraszállító-mun- kásról van szó, ők űzik az embertelen. játékot, talán unalomból, talán játékból: mindegy, lényeg az, hogy valódi ok nélkül. Gárdos Péter felteszi a kérdést, hátha a főhős meg is érdemli, amit kap, s a három verítékszagú figura maga a Sors, az Élet, mely — mint tudjuk — előbb- utóbb elégtételt vesz. Holl A he Tamás eszerint megérdemli amit kap: pont annyira, mint mi mindannyian meg­érdemelnénk, hiszen életünk éppen olyan, mint az övé, épp annyi apró disznóságot követünk el, mint ő, mert itt ilyen az élet. Éppen ettől irreális és re­ális egyszerre A hecc, mert noha hihetetlen, ami sorra megesik Holl Tamással, mé­gis szorongva érezzzük mindvégig, hogy tulajdon­képpen mindez megeshet vele és velünk, ugyanis eb­ben a térben és időben, ahol élünk, mindig óvatosan kel­lett bánni a „lehetetlen” és „elképzelhetetlen” kifejezé­sekkel, mert minden lehet­séges volt és elképzelhető. Lehetséges és elképzelhető volt az oktalan szenvedés, a céltalan erőszak, így kissé restellt megkönnyebbüléssel kászálódunk fel a film vé­geztével, s arra gondolunk: mindez velünk is előfordul­hatott volna, de szerencsére az illetőt ezúttal Holl Ta­másnak hívták... Kiss József Jósika utcában vagy közelében, vállalat személygépkocsi tárolására GARÁZST BÉRELNE, minimum három évre. Ajánlatokat az 52-777/29-es melléken, telefonon várjuk. hősies, hamis ábrázolását, mellőzik a spekulációt. Tájaiban a megélt élményt festi. Ember nélküli tájai mögött ott vannak az em­berkéz nyomai, poszt-imp­ressziói mögött a táj érzel­mei, indulatai. Konstruktív erővonalai mentén azonban emberség, harmónia munkál. A természet szervezi hangu­lat-regisztrációit. Festészeté­nek szerkezeti értelmezését pontosan megadják fa- és linómetszetei. Izgatott való­sághűségét a látvány belső rendje, gondolatisága, érzel­mi sugárzása szabályozza. Mediterrán tájaim egy me­diterrán ember találkozik önmagával. A- most hatvan­éves művész kiállításán egy panteista mestert köszönt- hetünk. (fejér) Pártok, szervezetek, mozgalmak Sorra alakulnak meg Mis­kolcon a Magyar Szocialis­ta Párt helyi alapszerveze­tei. Közülük többen eljut­tatták szerkesztőségünkbe közleményeiket, amelyekben bejelentik: megkezdték a munkát. Az alábbiakban ezeket a dokumentumokat közöljük. • SZOCIALISTÁK PÁTRIÁNKÉRT „Megalakult Miskolcon a Pátria ’89 MSZP közéleti alapszervezet. A Pátria '90 egyszerre kíván politizáló műhely és az azonos célo­kat és elveket vállaló em­berek politizáló közössége lenni. Várjuk és hívjuk mindazokat, akik felkészült­ségüknél és elkötelezettsé­güknél fogva képesek tevé­keny szerepet vállalni cél­jaink megvalósításáért. A Pátria ’90 mindenekelőtt a helyi politizálásra, várospo­litizálásra szerveződött. Az­zal kíván szerepet vállalni a várospolitikában, hogy a lakossági érdekek közvetí­tésével, megszerveződésük előmozdításával, és szuverén kezdeményezéseivel az ön- kormányzati jelleg kitelje­sülését szolgálja. Célunk továbbá, hogy városunkban és a most szerveződő MSZP- ben egy valóban demokra­tikus politikai kultúra ver­jen gyökeret, és hogy se­gítsünk megtalálni azokat a politikai értékeket, ame­lyek egy európai, demokra­tikus és baloldali párt ösz- szetartó erejét jelenthetik. Végül a Pátria ’90 egyértel­műen kisebbségpárti. A mindenfajta kisebbségi és hátrányos élethelyzetű em­berekért kívánunk szólni: a nyugdíjasokért, a munka nélkül maradt emberekért, a megnyomorítottakért és szenvedőkért akarunk tenni és problémáiknak minden fórumon hangot adni. Egy későbbi, meghatározott idő­pontban alapszervezetünk, jelenlegi nevének megha­gyása mellett várospolitikai tagozattá fog átalakulni. Ér­deklődni és jelentkezni az alábbi telefonszámokon le­het: 65-111 (18-31-es mel­lék) és 11-923 (az esti órák­ban)” — fejeződik be a Pátria ’90 MSZP közéleti alapszervezet közleménye. • AZ AVASI ÖNÁLLÓAK IS FOLYTATJÁK ... „1989. október 17-én több. mint 30 fővel megalakult a Magyar Szocialista Párt avasi önálló alapszerveze­te (a korábbi MSZMP ava­si önálló alapszervezet utó­daként). összejöveteleinket minden kedden, 18 órától, az Avas III. ütem, Klapka György u.. 12. számú ház, földszinti párthelyiségében tartjuk és várjuk azokat, akik elfogadják az MSZP programját, alapszabályza­tát és a'apszervezetünkben, vagy más lakóterületi párt- szervezetekben kívánnak te­vékenykedni. Szívesen át­adjuk a lakóterületen már több hónapja működő szer­vezetünk szervezésével és működésével kapcsolatos ta­pasztalatainkat. Célunk: igazi várossá tenni az ava­si lakótelepet; rendet, tisz­taságot és jó közérzetet akarunk az itt élő embe­reknek. Feladatunknak te­kintjük a mindannyiunk ál­tal jól ismert szociális, köz- biztonsági, ellátási, közleke­dési, oktatási és kulturális problémák megoldását. En­nek érdekében alapvető tö­rekvésünk a megreformált városi közigazgatás keretein belül egy helyi avasi ön- kormányzat létrehozása." — ez olvasható az MSZP avasi önálló alapszervezetének a Déli Hírlaphoz eljuttatott tájékoztatójában. • AZ MSZP BULGÁRFÖLDON „Miskolcon a Bulgárföld és környéke lakótelepen megalakult a Magyar Szo­cialista Párt 1. Számú Te­rületi Alapszervezete. Várjuk mindazok jelentkezését — a munkahelyekről érkezőkét is —. akik egyetértenek az MSZP programnyilatkozatá­val. a párt alapszabályával. CENTRUM-MFU AJÁNLATUNK! %-ss engsdménnvel Egyes kötőfonclak Maradék PVC és padlószőnyeg 4 m-ig Szivacs ágybetétek RENDKÍVÜLI ENGEDMÉNYEK október 30-31-én Férfi import bélelt ballonkabát (3700 Ft-os) vásárlása esetén 500 Ft engedményt adunk, október 30.-november 11-ig Férfi és női bőrkesztyű-vásár %-os engedménnyel ' CSEREAKCIÓK október 30-án Férfi félcipő vásárlásánál 1 pár használt lábbelit 400 Ft értékben beszámítunk a vételárba, október 30-31-én Irhabunda és nemes szőrme vásárlásakor 1 db bármilyen használt kabátot 1000 Ft értékben számítunk be a vételárba, a női konfekcióosztályon. Az irhák és nemes szőrmék OTP-hitelre is kaphatók. Pehely- és tollpaplan vásárlása esetén 1 db bármilyen használt paplant 500 Ft értékben beszámítunk a vételárba. VARJA ÖNT A ENTRUMIMISKOLCI ÁRUHÁZA és megerősíteni kívánják tagságukat. Szívesen látjuk új tagok jelentkezését ' is. Tagjaink egy része csatla­kozott az október 22-én ala­kult relormszövetséghéz. Címünk: Marx Károly, utca 94. Naponta 17—19 őrá* kö­zött vehető fel 'á kapcsolat az MSZP 1. Számú Területi Alapszervezetével.” — e2 áll abban a felhívásban, amelyet az 1. számú területi alapszervezet ideiglenes szervezőbizottsága részéről, Breuer Lajos írt alá. 9 PÁRTOT SZERVEZ NYÉKLÁDHÁZA ‘ „Nyékládházán is szerve­ződik a Magyar Szocialista Párt. A nagyközségi pártbi­zottság 1989. októbér 19-i ülésén feloszlatta ’önmagát. A volt testületnek az MSZP tagságot vállaló .tágjai 'ki­fejezték készségüket a párt­szervező munka segítésére; Létrehozták az MSZP ide­iglenes helyi szervezőbizott­ságát. A szervezőbizottság felhívja a volt MSZMP tag­jait, minden balojdalú ér­zelmű állampolgárt, hogy csatlakózzanak az MSZP- hez, lépjenek be az új.párt-' ba. Cselekedjünk, tegyünk többet a holnapért! Á hely­ben lakók, illetve itt dol­gozók október 31-ig mindén: nap 8 és 16 óra' közöí {. A pártházban jelezhetik csat­lakozási szándékukat. Cím;; 3433 NvékLádháza. Kossuth út. 62. (Te!.: 41-318)” — kö-, zölték az MSZP . nyékládháv* zi szervezői. , . 9 MUNKÁS- TANÁCSOKAT SZORGALMAZNAK A SZOCIÁL­DEMOKRATÁK ÍS A közelmúltban • munkás­gyűlést tartott a Lenin Ko­hászati Művek 1-es kapujá­nál . á Magyar Demokrata Fórum Miskolci Szervez.gtf*.. Réndezvériyük&rri 'dolgozok-' érdekvédelmét és tulajdon­lását biztosító munkástaná­csok létrehozását sürgették.' Ugyancsak a munkástaná­csok megalakítását szorga-1«» mázzá az a íelhívás Is, ame­lyet a Magyarországi Szoci­áldemokrata Párt Miskolci Szervezete juttatott el a DH szerkesztőségébe. A do­kumentum egy idézettel kezdődik: „Mi a demokrá­cia? Demokrácia alatt per­sze már régen nem a par­lamentarizmust értettük, sokkal inkább a minél szé­lesebb rétegek szellemi be­kapcsolását, a munkás, be­nyomulását az- igazgatási te­endőkbe. a munkajog fésűé­nek növekedését az egész jogszervezetben, a szöciál-' politikai intézmények gya-j rapodását, röviden, a töme­gek együttműködését, a köz­élet minden formájában és ágazatában. Ezt jelenti ne-: künk a demokrácia. Ezen az úton akarunk eljutni a ha­talomhoz, hogy a demokrá­cia politikai formáját szo­ciális tartalommal töltsük meS-” — ez olvasható az. MSZDP Miskolci Szervezete felhívásának elején. A do­kumentum így folytatódik :■ „1940 körül idézte Dánne- berg Károly fenti sorait egy szociáldemokrata. felvilágo-: sító és ismeretterjesztő fü-, zet. Sorai ma is érvényesek.. Előttünk van a feladat: de­mokratizmust, de ne csak a Parlamentben, és a helyi önkormányzatokban, hanem a munkahelyeken is! Hoz-, zunk létre munkástanácso-- kát! Ezek a munkástaná­csok ellenőrizzék és értékel­jék rendszeresen a vezetők munkáját. Hozzanak létre helyi, ágazati, szakmai, oh-' szágos akciókat az állami elvonás mértékének csök­kentésére, annak optimális ■ szintre szorítására. A hely­ben maradó pénz felhasz­nálásáról is döntsenek” — ezzel fejeződik be az MSZDP helyi szervezetének a mun­kástanácsok létrehozására' buzdító felhívása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom