Déli Hírlap, 1989. október (21. évfolyam, 230-255. szám)

1989-10-26 / 251. szám

A MISKOLCIAK NAPILAPJA XXI. ÉVFOLYAM, 251. SZÁM 1989. OKTOBER 26. CSÜTÖRTÖK ÁRA: 3,50 FORINT A bölcsészet előkészítői Egyesületbe tömörülnek A miskolci bölcscszegye- temet (kart) előkészítő tár­saság egyesületbe k-ván tö­mörülni. E célból tartják mtg alakuló közgyűlésüket november 5-én (vasárnap) (lélelőtt fél 12-től az MSZP megyei székhazában. A rendezvényre hívják és várják mindazokat a szemé­lyeket, szervezeteket, párto­kat, intézményeket, akik éá amelyek alapítványt kíván­nak tenni a leendő bölcsész­egyetemért. Az alakuló közgyűlésen a résztvevők megismerhetik a bölcsészegyetemet előkészítő társaság eddigi tevékenysé­gének eredményeit, majd be­számolót hallanak a keleti tudományok és az ókortu­dományok tematikájú elő- kurzusokról. Arról is tájé­kozódhatnak, mi módon kép­zelik el a szervezők 1990. január 1-jén beindítani a bölcsészet kísérleti szemesz­terét. , í Az idén a Gépész Valéta Bizottság nyérte el a jogot a Nehézipari Műszaki Egye­tem (gólyabáljának a meg­rendezésére. A bál szomba­ton este 7 órakor kezdődik, és várhatóan éjjel fél 3-ig tart. A belépőjegyek 180 fö­lálltba kerülnek. ramnyilatkozatot, abban tu­datosulhat, hogy itt nem a természetvédelmi elvek, egyéb társadalmi, gazdasági szempontok fölébe helyezé­séről van szó, hanem arról: csak akkor tudjuk talpra ál­lítani gazdaságunkat, ha a gazdasági, politikai döntése­inket az ökológiai szemlélet hatja át, energia-, erőforrás- és környezetkímélő szempon­tok érvényesülhetnek. • KÖZÖS ÉRDEK Sokan joggal mondhatják, hogy ez is egy újabb párt a sok közül. És azt is hoz­záteszik kérdésként, hogy va­jon miért szán a város lap­ja ekkora teret ennek a kez­deményezésnek? Nos, mi úgy gondoljuk, hogy a zöldek, ha sikerrel végzik munkájukat, olyan érdekeket képviselhet­nek a politikai döntéshozás­ban, amelyek a legszélesebb értelemben vett közösségi érdekeknek nevezhetők. Mert az, hogy egy formálódó, de­A bálozók szórakozásáról — mások mellett —, az Old Boys együttes, Katona Klári, Komár László, a Mambó- Combó, a Benkó Dixieland Bánd, a Modell trió, a Pa- dö-dö, Sándor György és a a Regős-vokál gondoskodik. ittasain ülnek az autók ve­zetői a volán mögé. Válto­zatlanul az élmezőnybe tar­tozik hazánk lakossága az egy főre jutó alkoholfo­gyasztásban. A legszomo­rúbb ebben az, hogy önpusz- tiióan, elsősorban * tőmén/ >fc A kiállítás anyaga különösen a gimnáziumokba, a szak­munkásképzőkbe és a szakközépiskolákba járó diákoknak érdekes, mert ez a korosztály a legveszélyeztetettebb. Egy- egy osztályfőnöki órát is megérne a tablók megtekintése. íKsfényi László felvétele) Gergely Mihály író Mis- kolcnak adományozott ma­gángyűjteményét a Mini Ga­lériában (Kossuth utca 11.) mutatják be. A kiállítást Gépelné Tóth Rózsa, a vá­rosi tanács elnökhelyettese nyitja meg 30-án déíutá* fél 5 órakor. Nem is olyan régen, a hi­vatalos politika még megle­hetős sandasággal szemlélte a különféle hazai környezet- védő mozgalmakat, és nem­egyszer elhangzott az a vád is, hogy voltaképp ellenzéki politikai mozgalmakról van szó, amelyek „zöld köntös­be” burkolóznak álcázás­ként. Nos. ma jóval tisztább a kép, hiszen a környezet- védő mozgalmak gyökeret vertek, és hamarosan meg­alakul a Magyarországi Zöld Párt. Joggal mondhatja bárki, hogy no lám, mégiscsak igaz volt az elöljáróban em­legetett megállapítás, mert a környezetvédelmi mozgalom végül a politika színteré­re lép, párt formájában. Csakhogy a zöld párt nem kívánja magába olvasztani a természetvédelmi mozgal­makat, egyesületeket, nem helyettük kíván fellépni. Az viszont tény, hogy megala­kulásuk azt is jelenei: a környezetvédelmet a politika küzdőterén külön ügyként kell képviselnie valakinek, vagy valakiknek, mert azon konfliktusok közül, amelyek az emberiséget fenyegetik, s amelyeknek megoldására a mindenkori politikai szerve­zeteknek, pártoknak kell vállalkozniuk, talán az egyik legaggasztóbb a környezeti katasztrófa bekövetkezése le­het. • MIT ÖRÖKÖLTÜNK? A Magyarországi Zöld Párt egyelőre a szerveződésnél tart. Létrejött egy előkészí­tő csoport, és Miskolcon is megtartották első összejöve­telüket mindazok, akik szer­vezni kívánják a helyi zöl­deket. November 18-án és 19-én lesz előreláthatóan Bu­dapesten az alakuló konfe­rencia — ezt dr. Förster Gyulától, a zöldek észak­magyarországi regionális ügyvivőjétől tudjuk. Azt is tőle hallottuk, hogy a zöld párt kidolgozza a helyi, or­szágrészünkre vonatkozó programját is, és a válasz­tásokon természetesen jelöl­teket kívánnak indítani. A programnyilatkozat sze­rint a jelen Magyarországa a múlttól egy ellentmondá­sokkal terhelt társadalmat, egy teljesítőképességében le­romlott gazdaságot, egy el­szennyezett, kizsákmányolt természetet örökölt. A zöl­dek új kapcsolatrendszereket kívánnak kiépíteni az em­berek, a társadalom és a ter­mészet között. Külső és bel­ső békét hirdetnek a nem­zetek és emberek között, és békét kívánnak a természet­tel. Aki elolvassa a prog­Távhívás Egerbakíáról Értesítjük Tisztelt Ügyfe­leinket, hogy 1989. október 27-én 14 órakor EgerbakU távbeszélő-előfizetőit bekap­csoljuk a belföldi és nem­zetközi forgalomba. Ezzel egyidejűleg az egerbaktai előfizetők kapcsolási száma öt számjegyűre változik. A megváltozott kapcsolási szá­mokról a postahivatalok és a tudakozó munkahelyek ad­nak felvilágosítást. Miskolci Postaigazgatóság Gólyabál az egyetemen Ilyen biciklitúra még nem veit! Két keréken, a föld alatt meglehetősen borsos az ára a hegyi kerékpárok­nak, hiszen meglehetősen kemény igénybevételnek kell megfelelniük. Az átlagosnál szívósa.bb anyagból, igényesebb meg­munkálással készítik el a valóban márkás hegyi bi­cikliket. Nos, Gyurkó Gábor je­lenleg társakat keres a vál­lalkozásához, akik hajlandó­ak lennének egy ilyen bar­langi biciklitúrára. Remél­jük, hogy összejön a csapat, hiszen azt sem szabad el­felejteni, hogy egy ilyen vállalkozás felhívhatja a figyelmet ország- és világszerte, he­lyi idegenforgalmi neve­zetességeinkre, szép tája­inkra. Gyurkó Gábort egyébként a Széchenyi út 62. alatt, a következő telefonszámon le­het elérni: 17-181, (kiss) Gergely Mihály adománya ága csak az elmúlt egy­másfél évben lett igazán ismertté hazánkban: a hegyi biciklizésről van szó, amelyet speciális, er­re a célra épített kerék­párokkal lehet űzni. Ezek a kerékpárok arra ké­szülnek, hogy közlekedni le­hessen velük az erdőben, hegyen, völgyön, ott, ahol nincs kiépített út. Azt is mondhatnánk, hogy a hegyi kerékpárosok nem mások, mint nyeregbe pattant ter­mészetjárók, turisták. A bi­ciklikkel egy kellően ed­zett ember meglepő telje­sítményekre képes: például a Bükkben minden turistajelzésen ké­pes elkarikázni, kivéve néhány rövidke szakaszt, ahol a kidőlt fáktól, nagy szikláktól nem tud halad­ni. Egyre több embernek ven ilyen kerékpárja. Többsé­güket külföldről hoziták be, de nemrég hazánkban is árultak egyetlen típust, az olcsóbb kivitelből. Egyéb­ként Megrázó kiállítás Menekülés a bódulatba >|c A zöldek békét kívánnak a természettel, és fellépnek a védelmében Bolondos ötlete támadt egy miskolci fiatalembernek, aki hosszú évek óta a szik­lamászás sportját űzi. Arra gondolt, hogy mi lenne, ha az aggteleki barlang föld­alatti járataiban szervezne biciklitúrát. Ez olyan vál­lalkozás lenne, amely talán bekerülhetne a Guinnes Rekordok könyvébe is. Gyurkó Gábor ötlete azon alapszik, hogy az utóbbi időben egyre népszerűbb hobbi Magyarországon a kerékpározás. Ennek egyik Sokkoló hatású képekből, rendőrségi jegyzőkönyvek kinagyított részleteiből állt össze a „Bódulat” című ki­állítás, amelyet a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szerve­zett. Magyari Sándor alez­redes, a megyei rendőr-fő­kapitányság vizsgálati osz­tályának vezetője nyitja meg a rendezvényt ma délután két ójakor a Diósgyőri Va­sas Művelődési Központban. Elrettentő adatokat olvas­hatunk a paravánokon az ittasan, illetve a különféle gyógyszerek és drogok ha­tása alatt elkövetett bűn- cselekményekről. Kiderült ezekről, hogy a nyilvántar­tott alkoholisták száma 1970 és 1987 között csaknem megkétszereződött. Továbbra is több ezren halnak meg a túlzott italozás miatt kelet­kezett májzsugorban. A cserbenhagyásos gázolások csaknem hatvan százaléka amiatt következik be, hogy szesz forgalma emelkedett. Egyre több fiatal menekül gyógyszermámorbai. Nő a keménydrogot fogyasztók száma is. Külföldön is fel­fedezték az egyre növekvő lehetőségeket nyújtó magyar piacot. Török kamionok, arab csempészek hordják ide a kábítószereket. Több fiatalkorú felnőtt már bio­lógiai ismereteket is szer­zett ahhoz, hogy az orszá­gunkban megtermő, vagy megtermelhető különféle nö­vényeket megszerezze... Pártalapítás előtt a környezetvédők Jönnek a zöldek! Iható vizet, beszívható levegőt mokratikus jogállammá ala­kuló országban beszívható levegő, megiható víz, meg­művelhető föld legyen, ez felette áll mindenfajta párt­ós politikai érdekeknek.., (k—ó)

Next

/
Oldalképek
Tartalom