Déli Hírlap, 1989. október (21. évfolyam, 230-255. szám)

1989-10-23 / 248. szám

a miskolciaké a sző .min I.LMWWJW.WU. WWW»<mm»-mwi *i»m"ppjwii .im...m.i Postacím: Déli Hírlap. Miskolc. 3501. Pf.! 39. — Telefon: 18-225. — Kérffik olvasóinkat, levelezőinket, hogy nanaszaikkal, észrevételeikkel hétfőtől péntekig, lehetőleg 8—14 őrá között keressenek fel bennünket. Igazán betegnek viszik? ff * Amikor arról vitatkoztak a szakemberek, hogy orvosság-e a Béres-csepp, és kuruzslássa! vádolták feltalálóját, orvos ismerősöm édesapja megbetegedett. Bejárta az egész orszá­got Debrecentől Pécsig, hogy édesapja bajára gyógyírt ta­láljon, s amikor a beteg állapota súlyosbodott, ismerősei révén próbált Béres-csepphez jutni, mert ő, mint orvos, rcstellkedett, meg kételkedett is gyógyító hatásában. Saj­nos, édesapján már semmilyen orvostudomány nem segít­hetett. De ő azóta is bánja, hogy nem jutott időben ehhez a szerhez a beteg, talán meghosszabbíthatta volna az életét. Manapság, amikor annyian sorakoznak a Béres-cseppért, kétségeim támadnak, hogy valamennyien nagyon betegek lennének. Vagy csak azért veszik meg, mert ez a szer még hiányzik a házipatikájukból? S míg ezen töröm a fejem, eszembe jut egy egészen más eset... A Tátra csúcsait csodáltuk, s szinte kézzel tapinthatóan közelinek éreztük. Közben hallgattuk az idegenvezetőt. El­mondta: órák kellenek hozzá, míg a hegyi mentők eljut­nak oda. Óva intett, hogy kiabálással, egyéb hangadással zavarják a hegycsúcsok közti csendet. Mert itt tilos a kia­bálás. S hogy miért? Mert, ha mindenki össze-vissza kia­bál, csupán szórakozásból, elvész a hangorkánban a bajba­jutottak segélykérése. S mivel a kirándulók komolyan vet­ték, veszik a figyelmeztetést, játékból nem üvöltöznek a hegycsúcsok között, s a fegyelmezett csendben csak annak a hangja hallatszik, aki bajba került. Látszólag semmi köze a két dolognak egymáshoz. S még­is, a jó ég tudja, ahogy a hosszú sorokat látom a gyógy­szertárak előtt, nem megy ki eszemből a tátrai idegen­vezető. Valószínű, betegeknek veszik a Béres-cseppeket. De, aki igazán rá van szorulva, s akinek már csak ez a szer az utolsó reménysugár, annak a segélykérése áthallatszik-e a tömött sorokon? H.-né Nem lesz kocsma! Az Árpád u. 56-ból tele­fonált szerkesztőségünkbe Szerencsi Bertalan. Amiatt Szerdán: díjtalan jogtanácsadás Legközelebb október 25-én, szerdán délután 4-től 6 órá­ig lesz díjtalan jogtanács­adás a Sajtóház III. emele- . tén, A miskolciaké a szó rovat szobájában. Tanácsot ad: Jámborné dr. Róth Eri­ka. panaszkodott, hogy az Ár­pád utcában levő zöldséges­boltot bezárták. S úgy hír­lik, hogy kocsma lesz a he­lyén. A Zöldért Vállalat igaz­gatója arról tájékoztatott bennünket, hogy a szóban forgó zöldségesboltot valóban bezárták. Olyan kis forgal­mat bonyolított le, hogy rá­fizetéses lett a további fenn­tartása. Arról azonban szó sincs, hogy kocsma lesz a helyén, csupán gazdaságo­sabban használják fel. Egyébként a környéken több zöldséges is található, kö­zöttük magánkereskedő is. KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY Tájékoztatjuk Miskolc város lakosságát és Bükkszentlászló lakosságát, hogy az őszi LIMLOMTALANITAST vállalatunk az alábbi ütemezés szerint végzi: OKTÓBER 24-ÉN ÉS 25-ÉN: Zsarnai-telep - Szentpéteri kapui lakótelep keleti oldala- Szentpéteri kapu - Kazinczy u. - Szemere u. - Fel­szabadítók útja a Kun Béla úti elágazásig. A Kun Béla úti elágazástól vissza a Tiszai pályaudvar felé e.ő terület- Csorba-telep — Martintelep teljes területe - Szirma teljes területe. október 2ó-án és 27-én : Szentpéteri kapui lakótelep nyugati oldala - Bábonyibérc- Bodótető - Vologda városrész az Eszperantó térig - Ruzsin-alsó, -felső - Avas-dél teljes területe, a tapolcai elágazásig. OKTÓBER 30-ÁN ÉS 31-ÉN: Tapolcai elágazástól Hejőcsaba egész területe — Gö- römböly egész területe — Miskolctapolca egész területe- Egyetemváros - Vargahegy - Gorkij-telep - Ládi-telep- Komlóstctö és az általuk bezárt terület. NOVEMBER 1-ÉN: Eszperantó tértől a Lorántffy-Bertalan útig terjedő terü­let - a Győri kapu mindkét oldala a déli terelő-Alpári Gy. útig bezárólag. NOVEMBER 2-ÁN ÉS 3-ÁN: a Lorántffy és Bertalan úttól a Majális-parkig terjedő te­rület - Alsó-, Felső-Hámor, Lillafüred, Bükkszentlászló, Tatárdomb teljes területe - Pereces teljes területe. Kérjük a lakosságot, szíveskedjen a limlomot a szemét­gyűjtő edényzet közvetlen közelében elhelyezni! MISKOLCI KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ VALLALAT Köszönet a vizsgálatért Az elmúlt napok­ban a Miskolc-Gömö- ri pályaudvar Vörös­keresztes Alapszerve­zete szervezésében, ál­lomásunk női dolgozói folyamatosan, csopor­tokba osztva részt vet-, tek az új tüdőszűrő állomás (Miskolc, László Jenő u.) álta­lános, mindenre kiter­jedő szűrővizsgálatán. Köszönetilnket és elismerésünket fejez­zük ki a vizsgálatot végző orvosoknak, ápolóknak, assziszten­seknek előzékeny, ud­varias, emberi maga­tartásukért, mellyel megkönnyítették a vizsgálatokkal járó tortúrát. Véleményünk sze­rint minden egészség­ügyi intézmény példát vehetne az itt dolgo­zók magatartásáról, munkájáról. Lovrity Sándoré Vöröskeresztes titkár Hajóczky Miklós (Miskolc, Kuruc u. 67.): Szerkesztőségünk­nek írt panaszával megkeres­tük a Győri kapui VILLKÉSZ vezetőjét. Mivel a szerviz mun­kalapján az augusztus 28-án be­jelentett és 29-én bevitt tévé- készülékét szeptember 13-án az ön lakására szállították, melyet át is vett, azóta a szervizbe semmiféle hibabejelentés nem érkezett. Ezért kéri a szerviz vezetője, hogy az ügy tisztázá­sa végett keresse fei őket. A járdára lépni veszélyes! A Kazinczy és a Régiposta utca sarkánál készült felvételünk. A megsüllyedt aknate­tőn, betöredezett járdán könnyen lábunkat törhetjük. Reméljük, sort kerítenek az ille­tékesek a burkolat kijavításé ra, nem úgy, mint a Bajcsy-Zsilinszky úton. A papírbolt előtti besüllyedt aknatetőre, ami nem kevésbé balesetveszélyes, mint a képünkön lát­ható, ugyanis rá se néznek. Sz. G. Miskolc A munkanélküli-segélyről (2) Folytatjuk a munkanélküli- segélyről szóló 114/1988. (Xil. 31.) Mt. rendelet is­mertetését. Mai számunkban a munkanélküli együttműkö­dési kötelezettségre, 'a se­gély folyósításának megszün­tetésére és szünetelésére irányadó szabályokat ismer­tetjük. A rendelet 2. paragrafusá­nak első bekezdése szerint a segélyre jogosult elhelyez­kedése érdekében köteles a munkaerő-közvetítő szervvel rendszeresen együttműköd­ni, megkeresésére válaszol­ni, az általa felajánlott munkahelyen jelentkezni, és egyéb rendszeres jövedelmei­ről tájékoztatni. Meg kell szüntetni a munkanélküli- segély folyósítását a követ­kező esetekben: Ha a jogosult az előbbi­ekben említett kötelezettsé­gének nem tesz eleget, s ez neki felróható, illetve a fel­ajánlott megfelelő munkahe­lyet, vagy átképzési lehető­séget nem vállalja el, vagy a munkaviszony létrejötte az ő magatartása miatt hiúsul meg. Munkaviszonyt, vagy Télen sem fagy meg más kereső foglalkozást lé­tesít, vagy egyéb olyan jö­vedelme van, amely a min­denkori minimális bért el­éri. öregedési, rokkantsági, vagy baleseti rokkantsági nyugdíjra jogosultságot sze­rez. Olyan képzési lehetősé­get fogad el, amelynek so­rán anyagi támogatásban részesül, és a támogatás mértéke a munkanélküli se­gély összegét eléri. Foglal­koztatását szövetkezeti tag­sági viszonya keretében is­mét biztosították. Lehetőség van a munka- nélküli segély folyósításának szüneteltetésére is, abban az esetben, ha a jogosult, ter­hességi-gyermekágyi' ' segély­ben részesül. Előzetes letar­tóztatásba kerül, illetőleg szabadságvesztés büntetését tölti, vagy sorkatonai szol­gálatot teljesít. A munkanélküli segély három éven belül 365 nap­tári napra folyósítható. A munkanélküli segélyre való jogosultságot az igénylő ál­tal benyújtott kérelem alap­ján a munkaerő-közvetítő szerv állapítja meg. E hatá­rozattal szemben természe­tesen helye van jogorvoslat­nak, s kérelem alapján má­sodfokon a fővárosi, megyei tanács végrehajtó bizottsá­gának munkaügyi feladatot ellátó szakigazgatási szerve dönt. A jogerős másodfokú államigazgatási határozatot bíróság előtt is meg lehet támadni, amennyiben az munkanélküli segély folyó­sítása iránti kérelmet eluta­sította, vagy a folyósítást megszüntette. Dr. J. E. RENDSZERES LESZ A SZEMÉTSZÁLLÍTÁS af: Ezekben a napokban benépesülnek a temetők, sírkertek; közeledik a halottak napja, amikor virágokkal borítjuk sze­retteink nyughelyét. A virágpiacokon kedvünkre válogatha­tunk a szebbnél szebb vágott virágokból, krizantémokból, de bőven van tartós sírcsokor is; garmadával állnak a művirág- koszorúk. A viaszos művirágnál sokkal szebb a szintén tartós toboz- és szalmavirág koszorú, és éppen úgy egész télén át díszíti a sírokat, mint az élettelen, merev művirág. Október 2-án rovatössze­állításunkban képpel is il­lusztráltuk, hogy a lakók milyen mostoha körülmé­nyek között élnek a Zsolcai kapu 11. szám alatt: Kassai Péter, az ott lakók nevében kereste fel szerkesztőségün­ket, kérve az illetékesek se­gítségét. S hogy történt-e intézkedés ügyükben? Nyíri Istvánnak, a Miskolci Ingat­lankezelő Vállalat igazgató­jának tájékoztatását közöl­jük. „A IV. sz. Házkezelőség a konténer kiürítésére, illetve a szemét elszállítására a szükséges intézkedést meg­tette, a szemét elszállítása megtörtént. A Miskolci Köz­terület-fenntartó Vállalatot levélben szólítottuk fel a szemétszállítás heti rendsze­rességének biztosítására. A lefolyók tisztántartása idő­ről időre megtörténik, de az ott lakók összetétele és élet­vitele miatt sajnos ismétlő­dő gondot jelent vállala­tunknak. Ugyanez vonatkozik a szemét konténer mellé ön­tésére is.’’ MAR MOST GONDOLJON A KARÁCSONYRA, JDÖEEN VÁSÁROLJA MEG AJÁNDÉKAIT! ÁRENGEDMÉNYES VÁSÁRA október 23-tól november 11-ig 40' ,,-KAL OLCSÓBBAN H szovjet férfi analóg kvarc karórák 30"jj-KAL OLCSÓBBAN ■ belföldi és import faliórák, B ajándéktárgyak és divatékszerek. Kaphatók a budapesti és vidéki ÓRA-ÉK52ER boltokban! Néhány cím: Sáioraljaújhely, Petőfi u. 1. Kazincbarcika, Fő tér 2. Ózd, Vörös Hadsereg u. 19. Leninváros, Lenin út 6. Miskolc, Rákóczi F. u. 2. Miskolc, Széchenyi u. 64. Miskolc, Széchenyi u. 3-9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom