Déli Hírlap, 1989. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)

1989-09-18 / 218. szám

tér Képünk a közelmúltban készült a Borsodi Szénbányák Vállalat székháza előtt. A helyzet jó egy hónap óta változatlan, az úttestet felbontották, hogy a szemközti oldalon építendő épülethez átvezessék a közműveket. A munkákkal augusztus 15-ig végezniük kellett volna. A víz- és gázvezetékek bekötése azonban csak ezekben a napokban kezdő­dött meg. Az ÉÁÉV építői a hét végére már betemetik a gödröt, és új burkolatot ígér­nek. Egy tudósítás utóélete Széfválnak-e a kórházak? r így látják a megyei tanácson Kórházak válófélben — ezzel a címmel írtunk nem­rég arról, hogy a városi ta­nács szeretné, ha a néhány évvel ezelőtt egyesített két intézmény, a Semmelweis Kórház és a Tüdőkórház- Gondozóintézet szétválna. A városi tanács végrehajtó bi­zottságának ülésén azonban kiderült, kor" a megyei ta­nács egészségügyi osztályá­nak vezetője nem ért egyet ezzel az elképzeléssel. Dr. Jánváry Anna úgy vélte cikkünk megjelenése után. hogy ebben a vitás ügyben a másik félnek is meg kell hallgattatnia. • A SIKERTELENSÉG OKAIT KELLENE VIZSGÁLNI A városi tanács végrehaj­tó bizottságának ülésén alap­vetően arról volt szó, hogy az 1986-ban végrehajtott összevonás nem volt sikeres, nem származott belőle előny egyik intézménynek sem. Azt is megemlítették a je­lentésben : a tüdőkórház kollektívája akkor is. és mos* is az önálló lét mellett szavazott. A megye és a vá­ros közötti vita egyik fő for­rása az. hogy a megyei ta­nács, amikor átadta a haj­danában megyei intézmény­ként működő tüdőkórházat a városnak, fenntartotta ma­gának az alapítói jogokat. Ezt a megoldást a városi ta­nács vb-ülésén törvénysér­tőnek tartják, míg a megyei tanács jogi szakemberei sze­rint ez a kifogás nem állia meg a helyét. Az ügynek volt egv olyan személyes vo­natkozása is. amelyet — mi­vel szó esett erről az ülé­sen is. — lényegesnek tar­tottunk megemlíteni: dr. Jánvárv Anna a két intéz­mény összevonásakor a Sem­melweis Kórház igazgatója volt. ő ezt fűzte hozzá kom­mentárként: — Nem „bekebelezője” vol­tam a tüdőkórháznak, mint a Sem aelweis Kórház igaz­gatója. hanem az összevonás egyik szenvedő alanya, hi­szen ez a változás számunk­ra rengeteg pluszmunkát je­lentett. Nem azért ve' m ma úgy mert akkor részese voltam a változásnak, hogy az összevonás jó döntés volt. csak az akkor vélt előnyök nem váltak valóra, mert a végrehajtás nem volt meg­felelő. Hogy mire gondolok? Például arra, hogy már rég meg lehetett volna szüntet­ni a két intézmény műkö­désében meglévő párhuza­mosságokat — például a gyógyszertárak, a Laboratóri­umok területén, vagy az anyagbeszerzésben —, de ez mégsem történt meg a gya­korlatban. Én úgv vélem, ha egy átszervezést rosszul haj­tottak végre, akkor nem az a megoldás, hogy visszacsi­nálják, hanem meg kellene vizsgálni a sikertelenség okait... • A JOGI VITA A főorvosasszony hangsú­lyozta, hogy mindez az 6 személyes és szakmai véle­ménye. amely semmiféle kö­telező erővel nem bír a vá­rosi tanács végrehajtó bi­zottságára. Döntést az ügy­ben a megyei tanács végre­hajtó bizottsága hozhat. (A városi tanács vb egyébként úgy döntött, hogy ezt kéri is a megyei testülettől.) De mit mond a jogszerűségről a főorvosasszony ? — Az én személyes véle­ményem az: azért kellett a megyei tanácsnak fenntar­tania azt a jogot, hogy bele­szóljon továbbra is a tüdő­kórház sorsába, mert ennek a kórháznak minden osztá­lya nemcsak városi, hanem megyei feladatokat is ellát. Hogy mennyire jogszerű ez vagy sem. azt a jogászoknak kell eldönteniük. De kérdem én: ha nem jogszerű az ügy. akkor az átszervezéskor miért nem tiltakozott a vá­ros? • JOBB HA HANGOS... A főorvosasszony elmondta azt is: az 1986-os összevo­náskor több lehetőség is lett volna különféle döntésekre, amelyek közül ma sem tart­ja a legjobbnak, hogy végül is a Semmelweis Kórházhoz csatlakoztatják a tüdőkórhá­zat. Szerette volna, ha meg­hívják a városi tanács vég­rehajtó bizottságának ülésé­re. mert a saját véleményét nem tartja abszolút érvényű­nek. Nagyon szívesen vitat­kozott volna a kölcsönös meggyőzés alapján a kollé­gákkal és a vb-tagokkal is. Mi pedig azt szeretnénk, ha az olvasók ebben az ügy­ben nem két hivatal, két testület, vagy egyes szemé­lyek torzsalkodását látnák. Ugyanis a vita ugyanott „yökeredzik. ahol mai köz- igazgatásunk. egészségügyi ellátó rendszerünk sokszor bürokratikus, néha feudális, de ma már semmiképpen nem olajozottan működő rendszere. De nem hisszük azt sem. hogy olyan nagy baj. ha a különféle érdekek nyíltan és sokszor hangosan ütköznek ma. Mert amikor úgymond „szép csendben” elintéződtek a dolgok, való­ban nem volt perpatvar, csak éppen a várt. mind­annyiunkat szolgáló jó ered­mények maradtak el... (kiss) A tavalyi 480 millió fo­rintos veszteség nyilvánva­lóvá tette a Diósgyőri Gép­gyárban: ha el akarják ke­rülni a szanálást, másként kell dolgozni az idén. A gazdasági bajokból való ki­lábalás stratégiájának kidol­gozásában résztvevő ,.men- tőalakulat” többek között a megkövesedett szervezet át­alakítását javasolta, vala­mint a vezetői posztokon személycserét és létszám­csökkentéssel járó „fogyó­kúrát”. Azóta a Digép háza tá­ján nagy a csönd. Vihar előtti csönd vajon, vagy egyszerűen arról van szó, hogy minden különösebb csinnadratta nélkül teszik a dolgukat? A kérdéseinkre Kovács Zoltán vezérigazga­tó válaszolt. — Remélem, hogy már az utóbbiról van szó. Ez persze korántsem azt jelenti, hogy teljesen derült felettünk az ég. Csak az új kezdetének nehezén vagyunk túl. Azon, hogy az átszervezést úgy sikerült megoldani, hogy az önállóvá vált gyárak több­sége jól ráállt a startpályá­ra, az új vezetőket megle­hetősen jó találati arány­nyal sikerült kiválasztani. Nem volt kis dolog 1200 em­bernek úgy megválni a gyártól, hogy egyetlen eset­ben sem kellett a vállalati munkaügyi döntőbizottság­nak, illetve a munkaügyi bíróságnak ebbe beleavat­kozni. — A változásoknak ak­kor van értelme, ha hoz­zák a várt gazdasági ered­ményt. Ebből tud-e már valamit felmutatni a Digép? — Az idei terveinkben reálisan még veszteség sze­repel, de minden igyekeze­tünkkel azon vagyunk, hogy legalább nullszaldós, azaz veszteségmentes évet zár­junk. Ezzel szemben az első fél évben 16 millió forint nyereséget sikerült elérni. Ez egyrészt a költségek nagyarányú csökkentésének köszönhető, amelyek között sajnos volt olyan is — kényszerű okoknál fogva —, ami a jövő pozícióját ront­ja. Például, a fejlesztési rá­fordításokat, s a karbantar­tási költségeket csökkentet­tük le jócskán. Ami viszont kedvező: a termelési szer­kezet jó irányban változott, s az új üzleti kapcsolatok lassan ugyan, de kezdenek érlelődni. A tőkés piacon alaposan „megmérnek” min­ket. A korábbi NSZK-part- nerek mellett most az olasz, a svájci, a holland meg­rendelők, kijáratják velünk a világpiac iskolájának min­den osztályát. Ha kisebb megbízásokat pontosan és jó minőségben teljesítünk, ak­kor van vagy lesz esélyünk, hogy nagyobb feladatokat kapunk. Ezek teljesítéséhez pedig két fontos feltétel kell: kimagasló szakemberek és műszaki tényezők. — Ezt viszont sokan megkérdőjelezhetik, ha a Digépről van sző. — Részben okkal és Jog­gal. Nekem az a személyes véleményem, hogy az em­berek munkakultúráján le­het hamarabb javítani, ha azt minden vezetői poszton megkövetelik. — Az ember sem tehet viszont csodát korszerűt­len, vagy nullára futott gépekkel. £s közben mit tudnak kezdeni • hadi­technikai eszközöket gyár­tó berendezésekkel? Jel­képesen szólva ágyú he­lyett lehet-e ekevasat gyártani? — Valóban elöregedett a gépparkunk, s a modern technika behozatala hosz- szabb folyamat lesz. A kor­mány több menetben fog­lalkozott a hadiipari kapaci­tás átállításának program­jával. Ezzel kapcsolatban két hitelkérelmet adtunk be, s ha sikerülne pénzt kap­ni — várjuk a döntést —, természetesen ilyen jellegű beruházást valósítanánk meg. A haditechnikai gyárt­mányok megszüntetésével felszabaduló szabad kapa­citásból sok gépet tudunk hasznosítani, a speciális gé­peket viszont félre kell ál­lítani. Ha az úgynevezett polgári termékek gyártását akarjuk növelni, akkor igen kevésnek bizonyul a meg­lévő horizontesztergák szá­ma. De csak példaként em­lítem meg, hogy egy korsze­rű, nagyteljesítményű gép 47 millió forintba kerül, amelyet csak saját zsebből képtelenek vagyunk előte­remteni. Néhány tétel, amit például az idén kell kifizet­ni: 265 millió forint a vár­ható bankkamatunk, 300 millió forint az SZTK-járu- lék, 280 millió a termelési adó és 120 millió a dolgozók személyi jövedelemadója. (Folytatjuk) (oláh) Élmény, de nem veszélytelen Szarvasbőaés kirándulóknak Bükkszentkereszti mészégető 5U . : . ­Régóta először idejében kezdődött a szarvasbőgés ré­giónkban. Zemplénben im­már két hete, hogy ölre men­nek a szarvasbikák a háre­mük megőrzéséért. Hová, merre tartsanak azok a ter­mészetbarátok, akik az őszi erdőben szarvasbőgést akar­nak hallgatni? — kérdeztük Kiss Lászlótól, a MAVOSZ megyei titkárától, megyénk fővadászától. — Az aranyosi völgyet ajánlom. Telkibánya. Kéked, Hollóstető, Szín és Bódva- szilas környékét. Ezeken a tájakon gyakrabban tűnnek fel az egymással élethalál­harcot vívó szarvasbikák. Ha kellő távolságból figyel­jük, s hallgatjuk a produk­ciót, különösebb veszélyre nem kell számítanunk. A szarvastehenekért küzdő ál­latok mindaddig veszélytele­nek. amíg meg nem sebzik őket. A sérültek viszont ve­szedelmesek lehetnek, mivel kétségbeesésükben az éle­tükért küzdenek. A szarvasbőgéssel egyidő- ben külföldi vadászok is járják a vadban gazdagabb erdőket. Sokan jöttek az NSZK-ból, Ausztriából, íFejér felv) Olaszországból és Franciaor­szágból. A legtöbben a Zemplén környéki vadászte­rületeket keresik fel. Mivel fogadásuk jelentős bevételt jelent a népgazdaságnak, a vadásztársaságoknak, igye­keznek a kedvükben járni. Az idén is megszervezték, hogy szeptember elejétől ok­tóberig helyben, Miskolcon bírálják el az elejtett állatok trófeáit. A héttagú értékelő bizottság állandó ügyeletet tart a miskolci IBUSZ-iro- dában. Ennek köszönhető, hogy a külföldi vadászoknak nem kell külön Budapestre utazniuk a trófeák zsűrizte- tésére. Egyébként az idei csúcs egy nyolc kiló hatvan dekás agancs volt, aminek a „megvétele” után az NSZK- ba viszi haza a büszke nim- ród. A korábbi évek gyakorla­tával szemben a vadhús biz­tonságos, jó áron történő fel­vásárlását is megoldották! Ma már csupán megyénkben hét helyen veszik át az elej­tett állatok húsát, s ez a va­dásztársaságok bevételét gyarapítja. A vadászok ugyanis csak a trófeára tart­hatnak igényt. (szálig) Vert helyzetből fordultak vissza 1. nyereséget hoz a Digép A piac iskoláját járják • Agyúk helyett hengerek • Hitel kell a tőkéhez

Next

/
Oldalképek
Tartalom