Déli Hírlap, 1989. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1989-09-14 / 215. szám
Félházas koncertek Nyár volt, muzsika szólt A Művészeti és Propaganda Iroda tizennyolc éve szervezi él rendezi a nyári komolyzenei hangversenyeket. A kezdeti két-három koncertből az évek során zenei sorozatok nőttek ki. Ezen a nyáron a miskolci nyári zenei esték öt hangversenysorozatból állt. Csökkent az érdeklődés a korábbi évek legnépszerűbb hangversenyei, a Collegium Musicum orgonaestjei iránt. Az 1988-as nyár hat orgonaestjének 1463, az ideinek 904 fizető hallgatója volt. Még egy szomorú számsor: Le- hotka Gábor orgonaestjére 1987-ben 720-an, 1988-ban 516-an, az idén 190-en váltottak jegyet.. Nem tudni, hogy a közönség elmaradásának okai között van-e, de tény: az avasi templom orgonáján — a hangszer technikai hiányosságai miatt — a művek interpretálása nem tökéletes, az orgona korlátot szab a műsor összeállításának is. (Az évi egyszeri „kis” javítások csak ideiglenes megoldást jelentenek; a nyár elején 30 ezer forintot költöttek a hangszerre.) A Belvárosi Szabadtéri Színpadra tervezett Muzsikáló Udvar elnevezésű hangversenysorozat kénytelen volt a minorita templomba „beköltözni” a Vizkereszt, vagy amit akartok című musical próbái miatt. Carolos Trikolidis volt az egyik koncert dirigense (az énekes szólista Barbara Trikolidou), a másik hangversenyt Mészáros János svájci karnagy vezényelte. A Zene Ünnepe június 21-i — szintén szabadtérre tervezett — koncertjét az eső miatt kellett a minorita templomban megtartani. A Fazekas Általános Iskola énekkarának és a Miskolci Bartók Kórusnak a közös hangversenyét — amelyen Reményi János is dirigált —, valamint Vajda József és Kollár Béla zenekari estjét eredetileg is a minorita templomba tervezték. Az öt hangversenynek 379 hallgatója volt. A koncertek között — a szakemberek szerint —• voltak jók, és kiemelkedően színvonalasak. A diósgyőri várban megtartott két koncertet — bár az időjárás kegyeibe fogadta a zenészeket és közönségüket —, mindössze 135-en hallgatták meg. (A Miskolci Nyelvtanfolyamok Angol, német és eszperan. tó nyelvtanfolyamok kezdődnek a Vörösmarty Művelődési Házban. Angolból és németből felnőtteknek és gyerekeknek külön-külön szerveznek kurzusokat. A felnőtt tanfolyam 80 órás (heti kétszer két órában), díja 2800 forint. Gyerekeknek 70 órás a tanfolyam (hetente egyszer két óra) díja ugyancsak 2800 forint. Jelentkezni személyesen, vagy a 89-847-es telefonszámon lehet. Ingyen Sztori Van egy Sztorink. Ingyen Sztorink. A Sztori (független szórakoztató magazin) szerkesztőségétől kaptuk meg az I. évfolyam 7. számát, amelyet azzal a nem titkolt szándékkal ajánlanak figyelmünkbe, hogy - ha tehetjük - ajánljuk az Önök figyelmébe. Már miért ne tennénk? Tehát: ára 78 forint, benne a szórakoztatás igényeinek kielégítésére - egyebek között - Ízelítő a szellentés kultúrtörténetéről irt nagydoktori disszertációból, Flipper öcsi és felesége, a fotómodell Szilágyi Mariann egymásra találásának sztorijával, a Napkirály - XIV. Lajos - szerelmi életének néhány intimitásával, Friderikusz Sándor interjújával, amely Molnár Istvánné médiummal készült, aki Istennel társalog. Hát csak tessék. Üssék I Még kapható) Szimfonikus Zenekar Beet- hoven-estjén Perényi Eszter hegedült, Molnár László vezényelt, a Magyar Néphadsereg Központi Zenekarának előadásában népszerű dallamok csendültek fel, Marosi László és Geiger László dirigálásában, Köte Zoltán és Balogh Gábor virtuóz xili- fonjátékával.) Az orthodox templom két barokk-estjén a Bakfark Consortot és a Camerata Hungaricát hallgatta meg 183 zenekedvelő. A Miskolci Nyár egyik legnépszerűbb programja a térzene. A Perecest Bányász Fúvószenekar és a MÁV Fúvószenekar közreműködésével tizenkét koncertet rendeztek Tapolcán, és négyet a Tudomány és Technika Háza előtt. Utóbbi helyen alkalmanként mindössze hu- szan-ötvenen hallgatták a muzsikát, míg Tapolcán két- százan-négyszázan is összegyűltek. A MÜPI a közönség elmaradásának okát a következőkben látja: túl sűrű programot állítottak össze. Kevés az emberek pénze. Nem volt igazán hatékony a propaganda, hiába jutottak el. a többnyelvű kiadványok külföldi légitársaságokhoz, utazási irodákba, a remélt külföldi érdeklődés elmaradt, Téves információkat közöl a sajtó, a komolyzenei rendezvények nem kapnak kellő hangsúlyt. (Nem mentegetőzésképpen, de megjegyezzük, hogy az információkat nem a kisujjunkból vettük. Ami nem jelenti azt, hogy mi ne tévednénk. A nem kellő hangsúlyt inkább magunkra értjük hát.) A munkahelyi közönségszervezés már nem a régi módon folyik, ebben hibásak az iroda propagandistái is — sorolják. Egyetértünk azzal a megállapítással, hogy inkább kevesebb koncertet kell rendezni, de azt jobb propagandával kínálni. Így talán a kevesebb lesz a több, és nem lesznek félházasok a miskolci nyári hangversenyek. Sz— műsor CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.05: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12,43: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.00: Klasszikusok délidöben. Kamarazene. — 14.00: Hirek. — 14.03: Ami a hírekből kimaradt... — 14.35: Operett- finálék. — 15.00: Szóró: szóra. Zenés irodalmi magazin. — lí.OO: Tizenhat óra. Hírmagazin. — 16.15: Szíriusz kapitány és a titokzatos robot. — 16.42: Együtt olvastuk... — 17.00: Agrármü- helyek — almáskertekben. — 17.30: Népdalfeldolgozások. — 17.55: Ipargazdák. — 18.00: 5x5 perc Spanyolországról. — 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Lottósorsolás. — 19.23: Sportvilág. — 19.30: Hol volt, hol nem volt... — 19.40: Ferencz Éva népdalokat énekel. — 19.50: For- báth Imre: összegyűjtött írásai l. — 20.00: Közvetlen kapcsolat. — 21.00: Három szólamban. — 22.00: Hírvilág. Hírek, tudósítások, kommentárok, sport, lottó. — 22.30: Bűnbeesés után... — 23.00: Operaest. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Halígatónóták. — 13.00: Hírek. — 13.05: Nosztalgiahullám. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Lelátó. — 14.30: Beszéljen a nézői — 15.00: Hirek. — 15.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Az Alexander- ktirtkvartett játszik. — 15.20: Radioton-korongokról, — 15.25: McDermot—G. Dénes György: Hair. — 16.00: Találkozás a stúdióban. — 17.00: Hírek. — 17.05: A mi utcánk. — 17.30: Gordiusz. Magazin töprengőknek. — 18.30: Pcpregiszter. — 19.00: Hírek, — 19.05: A villám mostohagyermeke, — 19.30: A Poptarisznya dalaiból. — 20.20: Olivér. — 21.00: Hirek. — 21.05: Az elsőszülött. — Regény. — 21.32: Sál- góbánya '89. — 22.05: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Ki lesz a szóvivő? — 23.00: Hirek. — 23.10: Sporthíradó. — 23.20: Böngészde a zenei antikváriumban. Bartók rádió: 12.00: Hírek. — 12.05: Kamaramuzsika. — 13.00: Hallgassuk újra! Korszakváltás: Akkor még diákok voltunk. — 14.00: Poulenc: Glória. — 14.30: Prunyl Ilona zongorahangversenye. — 16.00: Hírek. — 16.05: Új Bach-kantáta lemezeinkből. — 16.46: A XX. század vonószenéjéből. — 17.09: Zenetörténeti értéktár. — 17.42: Régi olasz , kórusművek a hamburgi Monteverdi Kórus előadásában. — 18.00: VII. debreceni nemzetközi katonazenekari fesztivál. — 18.30: In limba materna. — 19.00: Hirek. — 19.05: Ravel kamarazenéjéből. — 19.50: Bruno Walter zongorázik éa vezényel. — 20.50: Az eladott menyasszony. — 21.46: Félúton. — 21.51: Napjaink zenéje. — 22.57: Drama, turg: Mesterházi Márton, 24.00: Hírek. Televízió, í. műsor: 16.40: Hírek. — 16.45: Pannon Krónika. — 16.55: Vijesti. Hírek szerbharvát nyelven. — 17.00: Hármai „csatorna”. — 17.50: Ray Mantilla: Space Station a Pori Jazz 1988 fesztiválon, — 18.20: Négy nap tévéműsora. 18.30: Bébi és társai. Angol Ismeretterjesztő filmsorozat. — 19.05: Esti Halálos mánia Jobb lélni, mint ráfizetni: ezt az elvet vallja már jó ideje a hazai filmforgalmazás, ennek szellemében elárasztja a mozikat a horrorfilmek tömegével a remélt bevétel elérése céljából. Ebbe a sorba Tartozik a Halálos mánia eimü alkotás is, mely ugyan amerikai, de jócskán vannak magyar vonatkozásai is, tekintve, hogy rendezője, és egyik társszerzője magyarszármazású magyar filmes: Hódi Jenő, aki az Egyesült Államokban készítette a Halálos mániát. -•-f *4 Nem honfitársi együttérzésből, hanem engedve az idők szavának a Halálos mánia — a szokásos fanyal- gás helyett — megérdemli az objektív elemzést. Az idők szava szerint ugyanis a horror bevonult véglegesen és kitörölhetetlenül — mint egy vérfolt — a huszadik század végének Kultúrtörténetébe. így nem lehet elintézni egyetlen kézlegyintéssel. Először is a történet. Mélyen emberi, hiszen az prober évezredek óta menekül, ha baltával kergetik, mindössze a balta lett korszerűbb, az ősi — fejbevágástól való — félelem egyidős az emberiséggel, és a baltával Nagyon érdekes a film fővilágosítójának, pontosabban fősötétítöjének munkája is: a kellő helyen és a Kellő pillanatban mindig «ötét van, s a főszereplő hölgy ijedten nézegethet körbe- körbe a szemével. Az epizódszereplők is nagyszerűek: a balta villa- násszerű belépői nagyszerűen érzékeltetik, milyen is egy veszett fejsze, melynek megvan a nyele, és ezt a nyelet egy magából kikelt egyetemi pedellus szorongatja. Hatalmasat alakít a segédfűtő sípcsontja is. mely — elnevezésével szemben - nerh sípol, hanem gyönyörűen recseg, mikor egy paj- szerrel összezúzzák. Kitűnő a szinkron is: a magyar színészek remekül lihegnek, nyögnek, sikoltoznak. szuszognak, míg a néző vacog. A vér nagyszerűen folyik, amikor kell. teljesen hiteles módon, a gyakorlottabb horror-nézők jól megkülönböztethetik a vénás- véres jeleneteket az artériás epizódoktól... i Kájé mese. — IS 15: Lottősorsolás. — 19.30: Híradó. — 20 05: Kínai kancsó. Tévéfüm. — 21.00: Hazai Tükör. — '22.20: Telesport. — 23.10: Híradó 3. Televízió, 2. műsor: 17.00: Képújság. — 17.13: Tv2. Benne: reklám, riportok, Időjárás, zene. — 17.45: Bumm! Telefonos játék. — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek. — 18 49: Tv2. — 19.00: Lengyel utak. Lengyel filmsorozat. — 20.46: Tv2 — 21.00: Híradó 2. — 21.20: TV2. — 21.30: Nézőpont. A művészeti íőszerkesztőség műsora. — 22.00: Országok, emberek, életek. Dérverte virágok. — Kb 23.25: Tv2. Napzárta. Sky Channel: 12 30: Gond-fórum. — 13.00: Egy másik világ Amerikai filmsorozat. — 13.55: Közkórház. Film. — 14.50: Változó' világ. Film. — 15.45: Szeretni. — Film. 16.15: Fiatal orvosok. Film. — 17.00: Visszaszámlálás. — 18.00: Eurosport. Super Channel: 15.30: Európa rockja. — 18.30: Forró drót. — 18.30; Nino Ftretto zenés műsora. — 19.30: The Lloyd Bridges Show. — 20.00: Burleszk Lady. Amerikai bűnügyi film. — 21.50: Világhíradó. — 22.00: Piai — a -korai évek. Francia film. — 23.50: Európai kitekintő. — 0.20: Hírek, időjárás, egyveleg. Szlovák televízió: 16.10: Orvosi tanácsok. — 16.20: A biotech, nológiáról. — 17.00: Művelődési műsor. — 17.30: A szovjet televízió zenés szórakoztató műsora. — 18.20: Kék fény. — 19.00: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.00: Szerencse, kis feltétellel. — 20.40: Publicisztikai magazin. — 21.20: Autósok-motorosok magazinja. — 22.00: A brandenburgi krónika. Tévésorozat. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): „Emberi és állampolgári jogok nemzetközi képe.”— A Deák téren (10—18): Feledj Gyula állandó kiállítása. — Szönyi István-terem (9—18): Kortárs magyar festők, grafikusok és iparművészek munkái. — Herman Ottó Múzeum Képtára (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Herman Ottó Emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Magyar Orthodox Egyházi Múzeum (10— 18): A Magyar Orthodox Egyház művészed és kulturális öröksége. — Déryné-ház (9—18) : A miskolci fotográfia története. — A miskolci színészet története. — Diósgyőri Vár (9—18): A diósgyőri vár története. — Központi Kohászati Múzeum (9 —17): A kovácsolás, hengerlés, acélgyártás története. — Massa Múzeum (10—16.30) : A hengerlésnél és kovácsolásnál használt kéziszerszámok. — Kós-ház (14—17); Építészettörténeti kiál. litás. Filmszínházak t Béke (fT és f9): Halálos mánia (mb. szí. amerikai. 18 év. kiemelt 3. helyár!) — (Í3 és fS) : Veled akarok járni (szí. amerikai, kiemelt 1. helyár!) — Béke kamara (2 és 4) : Szerelem első vérig (szi. magyar. 14 év!) — (6 és 8): Omen (szí. amerikai. 16 év, kiemelt 2. helyár!) — Kossuth (hn5): A védelmezi (mb. szí, észak-koreai, kiemelt 1. helvár!) — (7 és 9): Nemláüil ea megszeretni (szí. amerikai, kiemelt 2. helyár!) — (f3): Iskolakénünk (szí. magyar). — Ilevesy (fl): Eldorado (szi. ma. gyár, 14 év!) — (fa és f7): Willow (szí. amerikai, kiemelt 1. helyár!) (f.3 és f9) : Tangók (szí. argentin, u év. felemelt helyár!) — Táncsics (f5 és f7): Bűnvadászok. (mb. szi. olasz, kiemelt 3. helyár!? — Táncsics kamara (f3): Moziháború Vadnyugaton (rab. szí. szovjet). — (f5): Afrika expressz (mb szí. olasz, kiemelt 2. helyár!). — (f7): Nászút félaron (magyar, 14 év!) — Táncsics video (f3. f5 és f?): Amerikai rémregény (szí. amerikai), — Fáklya (5 és 7): A hekus (szí. amerikai, 18 év. kiemelt 2. helyár!) — Fáklya video (f3. f5 és f7): Halálos játszma I. (szí. hongkongi). — Fáklya kamara (f3 é» Cl) : Tiszta Amerika (szi. magyar. 16 év!) — (f5) : Rock Rióban (szí. brazil. 16 év. felemelt . helyár!) — Tapolca, Ady (4 és 6): Piedone Hongkongban (mb. szf. olasz, kiemelt 2. helyár!) — Panoráma autósmozi (8): A légy (szí. amerjkai, 16 év, belépődíj személyenként 60 Ft.) — Nehézipari Műszaki Egyetem (5): Szuperhekusok (szi. olasz, kiemelt 3. helyár!). PÉNTEK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 6.20: Fűlő! fáig. — 8 30: Külpolitikai figyelő. — 9 00: Napközben. Zenés délelőtt. — 11.05: Népdalok. — 11.22: A Rádiószínház bemutatója. Változatok üdipuszra. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.03: Az izraelita felekezet húsZ- peroe. — 8.25: Rivaldafényben: Régi magyar rock, — 9.00: Hírek. — 9.05: Mag. m»g, fénye* mag, benne átúszik a nap. — 10.00: Kertbarátok műsora. — 10.05: Klasszikus operettekből. — 11.00: Hírek. — 11.03: Mit üzen a Rádió? — 11.45: Peter Nero zongorázik. Bartók rádió: 9.98: ívszázadok zenekari muzsikája. — 10.30: Alicia de Larrocha de Falla-műveket zongorázik. — 11.05: Operarészletek. Miskolci rádió: 5.55: Tartalom- ismertetés. hírek, időjárás, űt- inform. — 6.00: Krónika. — 6.15: Információk. — 8.20! Eszak-magyarországi Krónika. — 6.30: Hirek, lapszemle. — 7.00: Krónika. — 7.35: Szóvá tették, megkérdeztük. — 7.49: A másnapi műsor ismertetése, reklám. Televízió, 1. műsor: 9.00: Kép. újság. — 9.05: Tévétorna. — 9.10: Egy nap a csúcson. Csehszlovák kisfilm. — 9.30: Egy óra múlva itt vagyok. Tévéfilmsorozat. — 10.45: Képújság. Sky Channel: 6.30: Üzleti hirek. — 7.00: DJ Kát show. — 9.30: Panel Pót Pourri. Játékos vetélkedő. — 11.00: Sullivánék. — 11.30: Sky-krónika. Super Channel: 7.00: Hírek. — 7.05: Időjárás. — 7.30: Hirek, időjárás. — 7.39: Üzleti hirek. — 8.00: Időjárás. — 8.02: Egyveleg. II. borsodi sörfesztivál Felvonulás és lovasparádé Ma délután (él 4-kor kezdődik a II. borsodi sörfesztivál. A fesztivál egy felvonulással veszi kezdetét, amely a városi sportcsarnok elöl indul, érinti a Felszabadítók útját, a Széchenyi utat és a Szemere utcát. Felvonul a Matyó néptáncegyüttes, a perecesi, sajő- szentpéteri bányász- és a Vasas Fúvószenekar, miskolci, perecesi Majorettek, a görömbölyi lovasiskola, az Autó Meisinger cég újra, a már Miskolcon bemutatott Suzukikkal és, hogy legyen kontraszt, veterán autókat is várnak. A fesztivál házigazdája: Szilágyi János. Délután fél 4-től Berg Wa- gabund zenekar muzsikál a sportcsarnokban, előtte pedig a Spáth Polka Party sramlizenekar. Este 7-től 11- ig tart a sörparálé könnyűzenei gála. Fellépnek: Komor László és a Mambo Combo, Kovács Kati, Koncz Tibor, Harangozó Teri, Bobos Attila. Aradszky László, Straub Dezső, Koós János, Dékány Sarólta. Húsz forint a belépő, amely aznap minden rendezvényre érvényes. A fesztiválon Spaten- és Fesztivál sört csapolnak, valamint kaphatóak a Borsodi Sörgyár ösz- szes palackozott készítmé- * nyei. Újra nyitva a könyvtár Holnaptól újra nyitva van a megyei könyvtár. A II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban befejeződött a felújítás, így ismét várják az olvasósókat. A nyitva tartás nem módosult. Emlékeztetőül; hétfőn 12-től 4-ig, keddtől péntekig fél 10-től este fél 8-ig, szombaton reggel 8-tól délután 4-ig. i