Déli Hírlap, 1989. augusztus (21. évfolyam, 177-203. szám)

1989-08-14 / 188. szám

Propán-bután gázzal mű­ködő vadriasztó készülék vizsgázik Nagygomboson, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tangazdaságában. Az NSZK-ban gyártott „me­zőőr” két percenként 86 de­cibel erősségű durrogó han­got ad, ezzel riasztja el a kártevő madarakat. Gumikamikázék Halálugrás a hídról „Az új és veszélyes fizi­kai tevékenység” azonnali betiltását javasolja a fran­cia belügyminisztérium. A lakonikus szöveg mögött nem egyéb áll, mint az egy­re inkább terjedő „sport”, nevezzük egyszerűen halál­ugrásnak. Ennek az a lényege, mint a Le Monde megírta, hogy a vállalkozó szellemű fiatal a derekára kötött gumikö­télre bízva magát — ezt elő­zőleg valamely magas híd korlátjához erősítik — a mélybe ugrik. A mutatvány, bátorságpróbaként kiváló minősítést kaphatna, de nem az orvosoktól, mivel a kö­zelmúltban ketten is meg­haltak, amikor hozzácsapód­tak a vastraverzekhez. A francia belügy tehát felszó­lította a polgármestereket, hogy ne adjanak engedélyt az ilyen versenyek megren­dezéséhez, ha netán a 15 gumikamikáze-társaság va­lamelyike ilyen szándékkal fordulna hozzájuk. Minthogy, a lap szerint, egy államtitkár egyenesen a tv nyilvánossága előtt vetet­te magát a mélybe, arra kell gondolni, tiltás itt, til­tás ott, jó évet zár majd a gumiipar. A Lakásügyi lársadaltni Bizottság javaslata Pénzügyi támogatás A Lakásügyi Társadalmi Bizottság az 1989. augusztus 7-i ülésén elfogadta a pénzügyi támogatásra javasoltak névso­rát. A jegyzéktervezet ellen észrevételt nyújthatnak be az állampolgárok 1989. augusztus 25-ig. Miskolc Megyei Város Tanácsa igazgatási osztályán (Tanácsház tér 8.). LAKÁSÉPÍTÉS ÉS TELEKTAMOGATAS ÖSSZESEN Németh Lajos, Miskolc, Martin K. u. 30. 443 000 Kalmár József , Mískoic, Haladás u. 25. 550 000 Dr. Mikler László, Miskolc, Blaskovics u. 10. 428 500 Boros János, Miskolc, Mednyánszky u, 42. 500 000 Sitkeyné lngoványi Zsuzsanna, Miskolc, Oszip I. u. 12. VII/5. 500 000 Szöllösi József, Miskolc, Második u. 1. 4 417. 500 000 Imre Zoltán, Miskolc, Második u. 1. 1/107. 500 000 Géczi Jánosné, Miskolc, Miskolci u. 3. 440 000 Lange Péter, Miskolc, Erdélyi u. 14. 500 000 Somosi László. Miskolc, Stadion u. 61. 500 000 Majdik Károly, Miskolc, Vájár u. 35. 400 000 Ládi Csaba, Miskolc, Hegyalja u. 6. III/1. 500 000 Tóth Attila, Miskolc, Hegyalja u. 4. IV 5. 391 000 Sivák János, Kistokaj, Táncsics IYI. u. 57. 430 000 Almási Zsolt, Miskolc, Előhegy u.. 82/2. 500 000 Czikó Istvánné, Nyckládháza, Szent István u. 35. 478 900 Sólyomi Tamás, Miskolc, Kuruc u. 13. Ul l. 500 000 Papp István, Csabáné, Miskoic, Hegyalja u. 7. IV/I. 500 000 Hajdú Zsolt. Miskolc. Középszex 82. VIII/1. 5(H) 000 Dr. Margóczi Pétéi, Miskolc, Mányoki Á. u. 25. 500 000 Keliger Tibor, Miskoic. Klapka Gy. u. 52. I I. 171 400 Gáspár Barnabás, Miskoic, Vándor S. u. 1. Vl/3. 500 000 Ördög Ti bőmé, Miskoic, Torontáli u. 27. -500 000 Juhász Józsefné, Miskolc, Magyar L. u. 28. 500 000 Giiányiné Lovász Tünde, Arnót, József A. u. 21. 423 000 Tóth Zoltán, Miskoic, Oszip I. u. 8. X/l. 170 000 Láda Sándor, Miskolc, Sályi i. u. 16. 550 000 Tóth Árpád. Miskolc. Miskolci u. 46. 500 000 Cseke Gábor. Szirmabesenyő, Kölcsey ». 38. 350 000 ördögné 3ukta Mária. Miskolc, Üj Élet úr 27. 30Ö 000 Szkaika László, Miskolc, Kaffka M. u. 23. 300 000 Ravasz András, Miskoic-Alsóhámor. Vásárhelyi u. 8. 300 000 Szala László. Miskolc, Vándor S. u. 5. í 11/15. 300 000 Strázsa József, Miskolc. Kisfaludy u. 45. 300 000 Kerekes András, Miskoic, Benedek u. 31. fszt. 2. 300 000 Kun Zoltánné, Miskolc, Engels u. 39. IV'á. 300 000 Miklósi András Miskolc, Szaivai M. u. 15. 300 000 Dr. Lukács Irén, Miskolc, Semmelweis u. 10. 300 000 Bódi László, Miskolc, Szervezet u. 59. 300 000 Cserhalmi István. Miskolc. Besenyői u. 26 140 000 Rozinay Zsolt, Miskolc, Testvérvárosok útja 10. 1/2. 42 400 TETOTER-BEEPÍTÉSHEZ TÁMOGATÁSRA JAVASOLTAK Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft i t Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Lábas László. Miskolc, Mednyánszky u. 2. V/l. Kzolláth Lajos, Tibor. Kazincbarcika, Lenin út 5. Puskás István. Miskolc, Chlepkó E u 29. Mészáros Tibor. Miskolc, Egyetemváros E/3. Kissné Kárpáti Erika, Miskolc, Tag u. 8. 300 000 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft lakasvasarlasi támogatásra javasoltak Barnóczky Isvtán, Miskolc, Éder Gy. u. 12. 1/3. 350 000 Ft Oláh Zoltán, Miskolc, József A. u. 18- 350 000 Ft Nétár Ottó, Miskolc, Hunyadi u. 13. III/l. 350 000 Ft oilcan A Júnó Szálloda felvételt hir­det az alábbi munkakör betöl­tésére: melegkonyhai mosogató, jelentkezés: a Júnó Szálloda konyhafőnökénél, Miskolctapol­ca, Csabai u. 2/4. A NOVACOOP Kft. miskolci és vidéki munkahelyekre laka­tost, csőszerelőt és hegesztőt felvesz. Érdeklődni: Miskolc, Katalin u. 1. sz., 101-es szoba. A Nehézipari Műszaki Egye­tem Informatikai Intézet Elekt­rotechnikai Tanszéke fiatal vil­lamosmérnököt keres. Érdek­lődni a 65-111-es telefon 12-16-os mellékállomásán. A Digép Melegalakító Gyára felvételt hirdet az alábbi mun­kakörökbe : kovács. betanított kovács, szerszámkészítő lakatos, gépi forgácsoló, daruvezető, da­rukötöző. A munkabéreket az elért teljesítmény alapján ex­portösztönzéssel illetve célpré­miummal egészítjük ki. Jelent­kezni lehet: Digéo Melegalakító Gyára, gazdálkodási osztályán. Kovács Lászlónál. Telefon: 51- 955/19-65-ös mellék. Az Univerzális Kisszövetkezet jó kereseti lehetőséggel. Laka­tos és vili.-szerelő szakmunká­sokat keres. Cím: Misko’c, Tü­zér u. 1/a. Telefon: 16-747. A Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet alkalmaz konyhai gya­korlattal rendelkező konyha­lányt (lehet nyugdíjas is). Ér­deklődni: Miskolc, Károly u. 12. sz. alatt, az élelmezésvezetőnél. Az Országos Szakipari Válla­lat felvételt hirdet festő-mázoló szakmunkások részére leninvá- rosi munkahelyre, jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezés szemé­lyesen: Miskolc, József A. út 55. sz. Edelényi telephelyére szakképzett raktárost keres. Je­lentkezés személyesen: Edelény, József A. út 36. sz. íngatlcBra Sürgősen elcserélném 1,5 szo­bás, összkomfortos tanácsi bér­lakásomat szoba-konyhás, taná­csi, gázosra. Ráfizetést kérünk. Érdeklődni: du. 2 órától min­dennap, Mikó Jenőné, Miskolc, Középszer u. 16. 1/2. Garzon eladó a Kilián-délen, Könyves Kálmán út 5. fszt. 3. Érdeklődni: 18 órától. Miskolcon, a Kilián Gimnázi­um mögött, azonnal beköltöz­hető 64 négyzetméteres, kétszo- ba + étkezős, összkomfortos öröklakás eladó. Tel.: 06-1-663- 258, vagy 06-96-24-885, esténként. Szente. 1,5 szobás. 35 m2-es, frissen felújított, összkomfortos tanácsi bérlakásomat kicsivel nagyobb­ra cserélném, nagy konyhával, vagy étkezővel. Gázos lakás is érdekel. Érd.: a 60-738-as tel., este 18 óra után. Eladó 5 szobás, összkomfortos, összközművesített. új családi ház, Miskolc zöldövezetében. Érdeklődni: 18 óra után: 51-300. «■ilberSet Főiskolás lánynak albérleti szobát keresünk, Szentpéteri kapu környékén. Ajánlatokat: „Szeptembertől 427 258” jeligére a hódmezővásárhelyi hirdetőbe. Zöldség-gyümölcs üzlet, for­galmas helyen eladó. Érdeklőd­ni: 19 óra után a 69-561-es tel. Amerikai csipke menyasszonyi ruha eladó vagy kiadó. Irinyi u. 7. IV/3. Gyermeke korrepetálását vál­lalom. Telefon: 61-539. Üj névvel régi és új utakon! Kelta Kft. angol—magyar utazá­si iroda a VIA Utazási Irodá­val közösen kínálja ajánlatait. Minden programunkban talál valami pluszt! 1. Kényelmesen szeret utazni? Velünk jöjjön Isztambulba! Kelta plusz: Uta­zás Magyarországon egyedülálló módon — luxusautóbusszal — (légkondicionálás, hütött italok, video, társalgó, WC). Csoport­jaink folyamatosan indulnak 7 napos útra. Nonstop utazással: aug. 23o, szept. 10., 23., okt. 14.. nov. 2. (3950 Ft 4- 155 DM). Bulgár tranzitszállással okt. 4.„ 25. (4950 Ft -I- 145 DM). 2. Csa­ládok. baráti társaságok! Olcsó nyaralás az olasz Adrián! 400 összkomfortos apartmanból vá­logathat színes prospektusunk alapján. Kelta plusz: szept. 9- től szuperkedvezmény! Apart­manok egyharmad áron! ön ki­választja, mi lefoglaljuk. Je­lentkezni lehet Miskolcon, Mó­ricz Zs. u. 2. (a stadionnál) 06- 46-35-356. Szeretettel köszönti le­endő utasait: KELTA—VIA. 350 000 Ft 350 000 Ft 350 0«) Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 GOO Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 00U Ft 300 0C0 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 Ot'O Ft 300 (Kn) Fi 300 000 Ft 300 000 Ft 3C0 000 Ft 300 000 Ft 300 (MiG 1 t 300 000 Ft 300 GÖÜ Ft 300 000 Ft 300 Ü0ö Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 OOu Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 CÖfl Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 300 000 Ft 250 000 Ft 250 000 Ft 250 000 Ft 350 000 Ft 350 000 Ft 300 000 Ft 250 000 Ft 250 000 Ft 250 000 Ft 227 500 Ft 294 000 Ft 245 000 Ft 280 000 Ft 250 000 Ft 170 000 Ft 231 000 Ft 80 000 Ft 200 000 Ft 100 000 Ft 83 000 Ft 200 000 Ft 266 000 Ft 140 000 Ft 140 000 Ft 140 000 Ft 300 000 Ft A Szolgáltató Kft. naplófő­könyv I—II. könyvvezetését és az azzal kapcsolatos adózását vállalja. Érdeklődni lehet tele­fonon 38-141/26-os mellék. MTZ árokásóval vállalunk alap- és pincekiszedést, gáz- és vizesmunkát. ÁDK—70-es daru­val minden daruzási munkát gerendák leszedése, felrakása. vállalatoknak és magánszemé lyeknek egyaránt. Érdeklődni Petőfi tér 1. sz. Te!.: 18-272. vagy 38-679. 16 óra után. Interlockkal kötöttáru és más tisztázást vállalok, ugyanott el­adó CS 539/10A típusú szabász­gép, új állapotban. Felsőzsolca, Bolyai u. 1. sz. Takarító kisiparos vállal mun­kát üdülők, hétvégi házak sze­zonvégi nagytakarítását vagy felújítás utáni nagytakarítási. De érdekel bármilyen nívós le­hetőség is. Tel.: 84-800, egész nap. Személyi tiívórendszer Szeptembertől új szolgál­tatással áll a Posta Rádió- és Televízióműszaki Igazga­tósága a telefontulajdonosok rendelkezésére — bevezetik a személyi hívórendszert. Ennek lényege: egy adott számon a diszpécsernek le­adjuk az üzenetet, aki ezt rádión keresztül a hívott fél vevőkészülékéhez csatlakoz­tatott — zsebben elférő és csipogó hanggal jelentkező — kijelzőjére továbbítja. Egy üzenettel nyolcvan betű továbbítható. A kísérleti adások már folynak a tv és a Petőfi rá­dió adásaiba kevert digitá­lis jelekkel. A műsor véte­lét ez természetesen nem zavarja. Szegedi Sándorné, Miskolc, Békeszáfíó 11/7. Szűcs János Lajos, Miskolc, Fúlep J. u. 18. Szabó Sabina, Miskolc, Lenke u. 3. Xrcsák Iván, Miskolc, Gagarin u. 7. Kissné Nagy Marianna, Miskolc, Jósika u. 17. fszt. 2, Kótai Ákos, Miskolc, Eperjesi u. 5. fszt. 15. Orosz László, Miskolc, Thököly u. 9. H/3. Dr. Loss Sándor, Miskolc, Szentpéteri kapu. 18. III/12. Tamókné Krebán Irma, Miskolc, Thököly u. 30. II/5. Lövei Árpád, Miskolc, Bartók B. u. 113. Mátyás Béla, Miskoic, Leszih A. u. 8. 1/2. Renk Csabáné, Miskolc, Leszih A. u. 13. fszt. 5. Muri Mihály, Kazincbarcika, Poílach M. u. 8. III/l. Balogh János, Miskolc, Csillag u. 7. Balajti Ferenc, Miskolc, Árpád u. 58. 1/1. Csiszár Istvánné. Miskolc, Árpád u. 86. III/2. Illésy Csaba, Sajópetri, Táncsics M. u. 47. Mesierne Imri Éva Katalin, Miskolc, Móra F. u. 39. Mata Zoitánné. Miskolc, Ság vári u. 2. iX/5. Czakó Gáborné, Miskolc, Arany J. u. 31. 1/1. Selyem János Gyula, Miskolc, Klapka Gy. u. 58. IV,3. Szaniszlő György, Miskolc, Erenyő u. 92. Kovács József, Miskolc, Bak Dénes u. 2. Handa János, Miskolc, Kilencedik u. 5,A. IV/2. Kovács László. Miskolc, Kiskököíő 26. Zöldi Attila Róbert, Miskolc, Iván u. 57. I'2. Szakácsi Sándor, Miskolc, Latinka S. u. 59. Szolnoki Zoltán, Miskolc, Baross G. u. 1 D. Iván Miklósné, Miskolc, Zielinszky u. 17. Pólyák Attila, Miskolc, Testvérvárosok útja 22. Szabadosné Kosztik Zsuzsanna, Miskolc, Stadion u. 47. Horváth Sándorné, Miskolc, Vászonfehérítő u. 12. IV/l. Bódi-Nagy Imre Sándorné, Miskolc, Mednyánszky u. 14. fszt. 1. Putnőczkmé Balogh Margit, Miskolc, Latinka S. u. 69. sz. Kiss Miklós, Miskoic, Második u. 1. 4/403. Kiséri István, Miskolc, Nagy S. u. 6. Ifj. Matisz Tivadar, Miskolc, Iván u. 45. Lővei Ferenc, Miskolc, Engels u. 75. VI/2. Simkó Tibor, Miskolc, Ságvári u. 3. IV/3. Mengyán József. Miskolc, Kuruc u 75. II/l. Podhorányi László, Miskolc, Boldog u. 1. Stefán Tamás. Miskolc, Arany J. u. 35. IV/2. Bodnár Béla, Miskolc, Második u. 1. IV/414. Menyhért Barnabás, Miskoic, Klapka Gy. u. 1. Zima Attiláné, Miskolc, Bokányi D. u. 6. IV/3. Bencze Zoltán, Miskolc Jósika u. 25. 1/3. Sivák Attila, Miskolc, Páncél út 6. Bubnó József, Miskolc, Ságvári u. 22. Simon Aliz, Miskolc, Lehel u. 8. Sencsikné Kormos Judit, Miskolc, Elek T. u. 31. Ócs Károly, Miskolc, Baross G. u. 1/B. Kristóf Istvánné, Miskolc, Levente vezér u. 32. Tóth Tiborné, Miskolc, Klapka Gy. u. 54. 113. Temesvári András, Miskolc, Csaba vezér u. 34. T'l Tóthné Szerbín Ágnes, Miskolc, Középszer 54. I/l. Kiss Lászlóné, Miskolc, Kacsóh P. u. 5. fszt. 4. Kovács Györgyné, Miskolc. Győri kapu 114. III/2. Bálintné Sztankó Annamária, Miskolc, Papszer 20. Miklósi Józsefné, Miskolc, Hevesi Ä. u. 34. Stán Sándorné, Miskolc, Vörösmarty u. 60. III/l. Tóthné Pásztor Erika, Miskolc, Engels u. 53. Lakatos Arpádné, Felsőzsolca, Szent I. u. 74. Setét Gyula, Miskolc, üzugró 34. Juhász Sándor, Miskolc, bóczy J. u. 16. Rácz Andrásné, Miskolc. Debreceni M. tér 9. Petrovics Miklósné, Miskolc, Bábonyibérc, Újtelep 70. sz. Dudás Tamás, Miskolc, Lyukóbánya 4/6. Rónai Miklósné. Miskolc, Chlepkó E. u. 7. Kéri Béláné, Miskolc, Temesvári u. 20. Bukuries Ferenc László, Miskolc. Klapka Gy. u. 52. III/3. Orosz Viktor. Miskolc, Leszih A. u. 3. Káló Béla, Miskolc, Leszih A. u. 15. Tf/5. Tárczy Andor. Miskolc, Tetemvár, Alsó sor 25. Csonka Györgyné, Miskolc, Álmos u. 24. Szabó Gyula Károly, Miskolc, Csaba vezér u. 20. Nagy Katalin, Miskolc, Vándor S. u. 1. VII/6. Dudás Barnabás, Ernőd, Kazinczy u. 7. Pecsó Bertalan, Miskolc, Tetemvár, Felső sor 219. Holnap 9 órától ismét a régi helyén, Miskolc, Széchenyi u. 6. sz. alatt (a Pátria-házzal majdnem szemben, a Gombolyag rövidárutól pár lépésre) üzemel az APOLLÓ méterárubolt A korábbinál tágasabb, szebb környezetben a megszokott, sokszínű választékkal várjuk vevőinket. A MISKOLCI KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ VÁLLALAT Miskolc, Bartók Béla u. 29. szám alatti telephelyén BERBE AO mintegy 1300 négyzetméter területet. (Közművesités megoldható.) ÉRDEKLŐDNI LEHET: Boros Béla termelési főosztályvezetőnél, Orendi Károly műszaki és energetikai osztályvezetőnél. CÍM: Miskolc, József Attila u. 65. Telefon: 35-161. MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖVETKEZET felvesz vidéki munkahelyre „kezdő” és betanított lakatos hegesztő szakmunkásokat, valamint daruvezetöket, darukötözőket és segédmunkásokat kiemelt bérezéssel. Ingyenes munkásszállás -j- különélés! díj. Jelentkezni lehet: 1989. augusztus 7-től 1989. augusztus 31-ig személyesen, 8-15 óráig az Avas-déli felvételi irodában, a Középszer u. 11. sz. alatt MEGKÖZELÍTHETŐ: a 2, 12, 14, 32, 34-es autóbuszokkal. PB gázos vadriasztó

Next

/
Oldalképek
Tartalom