Déli Hírlap, 1989. augusztus (21. évfolyam, 177-203. szám)

1989-08-16 / 190. szám

■ T Szibériában halt meg Petőfi? 9• — Hálás vagyok a sors­nak azért, hogy találkoz­tunk. Lenyűgözött a tudása, szerénysége, közvetlensége, humanizmusa ... Mindnyájan helyeseltünk. ■ ■ A filmesek egyik mutatós alumíniumládájába kerültek poétánk földi maradványai. Természetesen úgy, hogy még véletlenül se sérülje­nek, károsodjanak. Aztán A filmesek egyik mutatós alumíniumládájába kerültek poétánk földi maradványai. Természttesen úgy, hogy még véletlenül se sérülje­nek, károsodjanak. Aztán az első éjjel a mieink, s a bur­ját rendőrök vigyázták a kin­cset. Már nem sok teendő­vel kellett megbirkóznunk. A megbontott sírokat a mun­kásak beh-antolták. Sose felejtem el Kjuhel- beker végjisztességét. Perzselt a nap, szédültünk a hőségtől. Nemcsak mi, ha­nem a helybeliek is, hiszen erre az alkalomra több szá­zan jöttek el. Nem hiányzott a pravoszláv pap sem. A la­kosok is meglepődtek, hiszen ezen a településen hatvan esztendeje nem volt egyház^ szertartás. Erről pedig —? kétségkívül a peresztrojka jegyében — nem hiányoztak sem az állami, sem a párt­vezetők. Akkorra már a be­temetett gödör fölé állították régészkollégáink a maguk által faragott, ízlésesre sike- ' redett kopjafát, hogy arra' emlékeztessen: itt volt Pe- tőfi. Az áldásosztásből ne-' künk is jutott. Megköszön^ tűk... ■ *r rt.i ■ ■ '*!. A jókora méretű kultúr- ,■ ház nagytermében sajtótájé­koztatót rendeztünk. Telt ház fogadta a gárdát, és zápo­roztak a kérdések, az elis­merő mondatok. Azok tol­mácsolták, akiknek megbe- . csülését, szeretetét mindig-»: éreztük, akik hálásak voltak azért, mert megkapták á'/ neves dekabristát, akik -ro,_s-" ezt többször kiemelték a— ~ éppoly büszkék a magyar költőre, mint mi. Azt a lá­dát aztán magunkhoz vettük, s a csoport közösen vitte a hotelba. Hogy ne váljunk meg tő-" le ___ Pécsi István (Folytatjuk) 0 Beérett a som, a szeder Gyűjtik az erdő gyümölcseit Telefonösszeköttetésre to­vábbra is hiába vártunk, de a rádió működött. Jólesett hallani a szűnni nem akaró gratulációkat — méghozzá a világ minden tájáról. Csak az az annyira sóvárgott kis haza hallgatott. Teltek a na­pok, . s bennünket egyre in­kább vonzott az otthon. Nyű­gösekké váltunk, szaporod­tak a .najdhogy indokolat­lan összekoccanások. Meg­döbbentünk, holott ez tör­vényszerű volt. az össze­zártságból fakadt. Azért az indulatok el­csendesedtek. Felváltotta őket a bevallatlan bűntudat szülte közeledés, segítőkész­ség. Gyötört a forróság. Mind keservesebben visel­tem el a hőmérsékletinga­dozást. A diaréhoz, a nap­szúráshoz két szívroham is társult. Megfogadtam az or­vosi tanácsot. A szállóban maradtam. Néhány óra múl­tán azonban meguntam a magányt, s csak kicam­mogtam a temetőbe. Július 22-én, szombaton megérkezett Morvái Ferenc, az expedíció vezetője. Hir­telen toppant közénk. Meg­látta a vizsgálóasztalon Pe­tőfi koponyáját s a csoftt- maradványokat. A gyors öröm megkönnyeztette, s csak percekkel később nyu­godott meg. Már ékelőd­hettünk vele, a voltaképpen feleslegesen megszerzett en­gedély miatt. Ö meg foly­vást azt hajtogatta: milyen kár, hogy nem lehetett jelen a nagy pillanatnál, amelyért annyi milliót áldozott, oly sok kockázatot vállalt. Párszor azért felizzott a légkör. A feltaláló atomkori tempója átmeneti konflik­tusokat produkált, ám az el­kerülhetetlen kompromisszu­mok végül is feloldották a feszültséget. Udvarias vendéglátóink alkalmazkodtak a felfoko­zott ritmushoz, s az egyik este már felszabadultan ün­nepeltünk. Sorjáztak a pohárköszön­tők. V. V. Pagirja, a hajda­ni, a munkácsi rajtot emle­gette. utalt egykori mellőz- tetésére, az egriekkel kötött szövetségére, a Megamorv cég önzetlenségére. A. V. Tivanyenko a mesz- szi barokk város szépségeit ecsetelte, felelevenítette első magyarországi tartózkodásá­nak emlékezetes pillanatait. A kormánybiztos Petro- nyin Kiszely professzor érde­meit hangsúlyozta. Az utolsó munkálatok a Petőfi-sírban 5(c Kjuhelbeker temetése r Érettségizettek lehetőségei Új átképző­tanfolyamokat szerveznek Ezúttal a júliusi adatokat adjuk közre a Borsod-Aba- új-Zcmplén megyei munka­erő-keresletről és -kínálai- ról a Miskolci Munkaügyi Szolgáltató Iroda jelentése alapján. A nyilvántartásba vett munkanélküliek száma csök­kent Miskolcon az elmúlt hónapokhoz képest. Válto­zatlanul a szakképzetlenek jelentkeznek többen. Sokuk még a nyolc osztály elvég­zését tanúsító bizonyít vány­nyal sem rendelkezik. Elhe­lyezkedési esélyük minimá­lis. A város és a megye ipari üzemei elsősorban szakmunkásokat keresnek. Szívesen alkalmaznának la­katosokat, hegesztőket és forgácsolókat. Ilyen képzett­séggel rendelkezőket a Di- gépen. az LKM-en és a December 4. Drótműveken kívül a különféle kisszövet­kezetek. valamint több más vállalat is keres. A nem fi­zikai munkakörökbe jelent­kezők sem reménykedhetnek a gyors elhelyezkedésben. Közülük elsősorban a gyors- és gépíró szakmával rendel­kezőknek ajánlanak munkát a Miskolci Munkaügyi Szol­gáltató Irodában. Mint az várható volt, az elmúlt hónapban megjelen­tek a pályakezdők az állást keresők között. Számuk azonban korántsem olyan magas, mint amennyire be­csülték. Feltűnő viszont a szakközépiskolában és a vi­déki oktatási intézmények­ben végzettek magas ará­nya. Mint a munkaügyi iro­dában tájékoztattak, a pá­lyakezdők többsége még min­dig '^niéAykedik abban, hogy,,,rpyib időn belül tálál munkát magának. Hozzá kell éhhez tenni azt is. hogy tart még a nyári szünet, ezért az igazi jelentkezési hullámot augusztusban és szeptemberben várják. A pá­lyakezdők nagy részét re­mélhetőleg felszippantják a különféle, a jövő hónapban induló átképző tanfolyamok^ és a humán közhasznú mun­ka is. A felsőfokú végzett­ségű szakembereknek az el­helyezkedés nem okoz gon­dot. Közülük csak néhányan kényszerülnek közvetítésre. A kommunális közhasznú munkát végzők száma hóna­pok óta ezer körül mozog. Az általános iskolák az idén is alkalmaznak iskolai se­géderőként ebben az évben érettségizett, tanárképző fő­iskolára. egyetemre sikerte­lenül felvételizett fiatalokat. Eddig százharmincán jelent­keztek a városi tanács művelődési osztályán a hu­mán közhasznú munkára. Jóval többen, mint ameny- nyit az alsófokú oktatási intézmények képesek fogad­ni. A város iskoláiban való foglalkoztatásnak feltétele az is, hogy állandó miskolci lakos legyen a jelentkező.' Több átképzésben részt vevő a nyarat is tanulással töltötte (ápolónők, kőműve­sek, varrónők) Borsodban. Üj tanfolyamok is indulnak szeptemberben, amelyre fo­lyamatosan lehet jelentkez­ni. Érettségizettek sajátít­hatják el a számítógép-kar­bantartó, valamint a gyors- és gépiró szakmákat Mis­kolcon. Néhány városban kö­zép- és felsőfokú munka­ügyi szaktanfolyamokat, to­vábbképzést szerveznek. Újrakezdési kölcsönhöz igazolást főleg egyéni vál­lalkozóknak állítottak ki a Miskolci Munkaügyi Szol­gáltató Irodában. A legnép­szerűbb a személytaxizás, valamint, a mezőgazdasági tevékenység. Háromra emel­kedett a csigatenyésztéshez hitelt igénylők száma. Kürze ->? pontok Bejeleo­tett munkaerő­igény összesen Hyllvántartásbe vett munkaviszonyban nem állók száma Összesen Átképzés­ben résztvevők Közhasznú munkát végzők MonkenélkUli segélyt Igénylők száma Összesen Megállapí­tott Elutasí­tott Megszün­tetett Miskolc 1849 698 22 166 19 16 1 19 Éne 8 138 24o­75 17 11­9 Kazincbarcika 265 243­7o 19 13­6 Leninvéros 19o 65­29 7 6 _ .­­Mezőkövesd 218 146­88­­­1 Ózd *óe 711 29 277 23 17 6 lo Sárospatak 129 22o 32 16 19 1 4 Sátoraljaújhely 350 185 11 48 15 lo­1 Szerencs 228 3o7­71 14 6­18 Kde lény 177 199 35 85 15 5­m Tok ej 149 78­­4 2­1 B.A.Z. MEGYE ÖSSZESEK 4161 3o92 97 941 149 (1772) lo5 (1168) 8 (197) 69 (3o7) sárójelben lévő számok ez év első két hónapjának adatait tartalmazzák. Az időjárásnak köszönhe­tő, hogy jó termés várható a hegyvidék vadon növő gyümölcsöseiben. — Néhány nap múlva kezdjük a már érő erdei sze­der és a som felvásárlását — tájékoztatott Apáczky Béla, az Erdei Termékeket Feldolgozó és Értékesítő Vállalat Miskolci Gyáregy­ségének igazgatóhelyettese. — Bármennyit átveszünk a gyűjtőktől Miskolcon, a Bá- bonyi sor 2. szám alatt. A megyei más területein levő átvevőhelyeinken is várjuk őket. A szeder kilójáért húsz, a somért pedig hét forintot fizetünk. Rövidesen érik a vadkörte és a vadalma, amelyekből sziitén jó tér­Kisgazdák A Független Kisgazda-. | Földmunkás és Polgári Párt a KIOSZ (HNF)-székházban I (Széchenyi út 70. V. emelet) ma délután 5 órai kezdet- I mésre számítunk. Nagy mennyiségű csipke van a Bükk és á Zempléni hegy­ségben. Ezeknek a gyümöl­csöknek az átvételi árát még nem határoztuk meg. Amint megcsípi a dér, lehet szedni a kökényt is. A vadon ter­mő gyümölcsökből erdei ve- ' gyes és erdei rubin szörpöt présel a miskolci gyáregy­ség. Ezekre a termékeinkre inkább a belföldi fogyasztók tartanak igényt. A külföldi partnereink csak a nemesebb gyümölcsökből '' készített szörpöket veszik. Egy angol" partnerünkhöz tegnap indí­tottunk útnak egy tizenöt­ezer palack m*lna-, szamó­ca-, meggy- és csipkeször­pöt tartalmazó szállítmányt, j-, klubnapja tel klubnapot tart melvnek napirendjén az észak-borsodi szervezetek beszámolói szer repelnek. ■;

Next

/
Oldalképek
Tartalom