Déli Hírlap, 1989. augusztus (21. évfolyam, 177-203. szám)
1989-08-11 / 186. szám
Tanácsi larlozik — követel Eladják a panellakásokat? (Folytatás az 1. oldalról.) Igen sok vitára adott okot a városi tanácsnak az a tavalyi rendelete, amelyben az állami tulajdonú házingatlanok elidegenítésével foglalkozó szabályokat rögzítették. Alaposan felkavarta a bérlők kedélyét, hogy megtiltották számukra a belvárosban, illetve a nagypanelos technológiával készült épületekben levő tanácsi lakások megvásárlását. A tanács viszont akkor még nem mondta ki az ügyben az utolsó szót. Megígérte a miskolciaknak: idén ismét foglalkoznak a városatyák a tanácsrendelettel. De nemcsak a tavalyi ígéret miatt lesz szó augusztus végén ismét a szabályokról. Időközben a központi jogszabályok is megváltoztak, ezekhez pedig hozzá kell igazítani a helyi rendelkezéseket. • HA VÁLLALJÁK A FELÚJÍTÁST S hogv milyen változtatásról gondolkodnak a tervezet készítői? Mindeddig nem adhatták el a szociális követelményeknek meg nem felelő telepeken levő ingatlanokat. Most az önrekorstrukcióval helyreállítható házingatlanok esetében, a végrehajtó bizottság mérlegelése alapján, megengednék az elidegenítést. Eddig hiába jelentkezett volna vevőként az is. aki — a tavalyi rendelet szövegével élve — a belvárosi utcakép egységes megjelenése szempontjából kiemelt kezelést igénylő rehabilitációs területen lévő házingatlanban lakott. Csak emlékeztetőül: rehabilitációs területnek minősül a Palóczy utca, a Deák tér, a Hősök tere, a Horváth Lajos utca, déli oldala, a Beloiannisz utca, nyugati oldala, a Szűcs Sámuel u. déli oldala, az Ady Endre utca, a Vándor Sándor utca. nyugati oldala, a Szinva-patak, Uitz Béla utca, a Toronyalja utca, északi oldala, a Hunyadi utca déli oldala, a Tanácsház tér keleti oldala, által határolt terület. Ha a tanács úgy döntene, ezen a határon belül egyedi elbírálással felmentést adhatna a tilalom Ol-hat kilót mindenki leadott Naponta: ezer kalória I Azt, hogy a túlsúlyosság 1 milyen egészségügyi, lelki i panaszokkal jár, igazan I csak azok tudják, akik évek t óta küszködnek, hogy leadjanak pár kilót. Elsősorban nem is hiúságból próbálkoznak ezzel, inkább szervezetük érdekében. A gyerekek- I nél szakember irányításával valamivel könnyebb ered- I menyeket elérni. Ebben bíztak a Megyei Kórház Gyer- j mekegészségügyi Központ 1 3-as gyermekosztályának orvosai, amikor meghirdették a kéthetes fogyókúrás tábort kövér gyermekek résiére. A harminc fős kis csapattal Rakacán találkoztunk. Eredetileg azonban nem itt hanem a miskolci GYEK kórtermeiben próbálnak felesleges kilóiktól megszabadulni. Különszobákat kaptak a Borsodból összegyűlt gyerekek. A rakacai tóhoz az utolsó, táborozás előtti búcsúkirándulásukat szervezték. — Nagyon jól éreztük magunkat, még akkor is, ha egy kicsit mindig korgoit a gyomrunk — mondja* körénk gyűlve. Az itt tanultakat a két hét elmúltával sem szabad elfelejteniük. Nem szabad lemondaniuk a rendszeres testedzésről, a reggeli negv- venperces tornákról. az úszásról, az esti futásról. B: kell tartaniuk a szigorú, napi ezer kalóriás diétát is. Ehhez egyébként segítséget ad majd nekik az a kis táblázat és recepttár, melyet az utolsó napon, vagyis ma kapnak. — A tábor iránt óriási volt az érdeklődés — halljuk dr. Tamási Katalintól, a tábor vezetőiétől. Harminc gyereket tudtunk felvenni, de legalább hatvanam jöttek volna. Egy előzetes beszélgetés alapján döntöttünk, azokat vettük fel, akikben éreztünk akaraterőt, hiszen a fogyókúrához ez nélkülözhetetlen. Kamaszokkal a legkönnyebb eredményeket elérni, hiszen ők már kicsit hiúbbak is. Az a legfontosabb, hogy megakadályozzuk azt. hogy kövér felnőttek legyenek. Hiszen a túl- súlyosoknál lényegesen nagyobb a veszélye az infarktusnak. a cukorbetegség kialakulásának. Ezt kell tehát megelőznünk. A tábor teljesen ingyenes, ea kalóriaszgóny. napi ötszörös étkezést a GYEK fedezi, a kirándulásokat pedig egy, pályázaton nyert ösz- szegböl fizetik. A két hét alatt egyébként látványos! eredményeket is sikerült elérni. A legelégedettebben talán a tizenhat éves Zsolt mehet haza. ő kilenc kilót fogyott. A csapat nagv része 5—6 kilót tudott leadni. (fázold) A táborban a napi egy-egy órás úszás kötelező volt. (Fejér Ernő felvétele) alól a végrehajtó bizottság a már felújított, továbbá a rehabilitációban nem érintett házingatlanok, a városi érdekeket szolgáló, rehabilitációs fejújítást önerőből vállaló gazdasági szervezetek. közintézmények elhelyezése esetében. • NEM ÜLTEK EL AZ AGGODALMAK A nagypanelos technológiával epnfctt tanácsi lakásodat sem lenetett mostanáig áru Da bocsátani. A tervezet egyik vanozata szerint a paneitechnoiógiaval épített magasabb, nat-tizszintes épületben levő házingatlanok továbbra sem aanatoK- vehetők. A másik változat szerint viszont hatályát vesztené a korábbi tiltás, vagyis mindenféle korlátozás nélkül. szabadon megvásárolhatnák ezután otthonaikat a panelos tanácsi bérlakásban élők. A végrehajtó bizottság tagjai ezt az utóbbi elképzelést támogatják, bár né- hányan újból megismételték a korábbi aggodalmakat: az e technológiával épült házak felújítására nincs még kidolgozott technológia, a bérlők nem tudják, hogy az esetleges felújítással mekkora költségbe verik magukat. Ezen azonban segíthet, hogy egy-egy eladásra kijelölt épületnél a korábbi esztendők üzemelési felújítási költségeit a lakók rendelkezésére bocsátják — mondotta az építési és közlekedési osztály vezetője, a városi tanács vb tegnapi ülésén. • HAMARABB TÖRLESZTENE* A vb-tagjai hallhatták- a tanács szeretné elkerülni, hogy más megyei jogú városokhoz hasonlóan, megemelje a bérlakások vételárát. Ehhez viszont 35-ről 25 évre kellene csökkenteniük a vételár törlesztési idejét. E rendelkezéssel növelhetné a bevételen a tanács. A kimutatások szerint az íntróke- dés nyomán 189—378 forint közötti összeggel nőne a havi törlesztőrészlet. A végrehajtó bizottság arra hajlott, hogy a törlesztési időt 25 évre korlátozzák. A tanácsi lakások eladásával foglalkozó elképzelésekre szándékunk szerint még visszatérünk. A városi tanács munkatársaitól ígéretet kaptunk arra, hogy készséggel válaszolnak olvasóinknak az új rendelkezéssel kapcsolatos kérdéseire a Déli Hírlap hasábjain. B. A. jjc Munkában a stáb Szibériában halt me ff Petőfi? 5. Vizsgálat, villanyfénynél Hiába fogadtunk ideiglenes titoktartást, némaságunk is beszédes volt. Csoportunk egyre terebélyesedett. Egy szó sem hangzott el, mégis mindenki tudta: őt találtuk meg, akiért jöttünk, akinek ittlétében hittünk. Az any- nyiszor és oly sokak által kétségbe vont legenda bizonyossággá vált. Az előttünk mélyülő koporsó nélküli sírban világhírű költőnk, Petőfi Sándor földi maradványai nyugszanak. Meggyorsult a szívverés. Az otthoniakra gondoltunk, akiktől majd’ tizenhárom- ezer kilométerre szakadtunk, akik kimondatlanul is egyre jobban hiányoztak mindnyájunknak. Mi hazamegyünk, bármilyen irreálisnak is tűnik ez most számunkra. Ö azonban nem számíthatott erre. Hányszor rémíthette, sodorhatta mind nehezebben elviselhető letargiába az életfogytig tartó zártság érzése. Legfeljebb a biztonságtudat vigasztalhatta, de hát ez nem gyógyír a legkínzóbb lelki fekélyekre. Ezekre a kora estébe sötétlő hegyekre nézett fel. Itt szövődtek álmai, itt futottak zátonyra .vágyai. Vajon miért csak egy gyolcslepedőre futotta azoknak, akik ide temették ? Maga rendelkező tt. volna ekként? Talán azért, hogy ezzel is jelezze másságát? Megsejtette azt. hogy az utókor nem mond le róla, s addig kutatja, amíg meg nem leli? Leültem az egyik hant mellől Egy hétig a Csanyikban ári vezetőképző Ny, A gazdaságban lezajló változásokhoz újfajta szervezési módszereket, új stratégiát, vezetési kultúrát kell kialakítani és megvalósítani Magyarországon. Ez lehetne a mottója annak a rendezvénysorozatnak, amelyet a Budapesti Műszaki Egyetem Management Szakkollégium és a 4 M (Műegyetemi Mozgalom a Modern Magyarországért) szervez augusztus 27. és szeptember 2. között Miskolcon, a Csanyikban. — Az a célunk, hogy a szakmai áttekintés mellett segítséget nyújtsunk az önképzéshez és a továbbképzési' lehetőségek megtalálásához azoknak, akiknek terveiben szerepel, hogy menedzser típusú vezetővé váljon — tájékoztatott Szabó Attila, az egyik szervező. Neves szakemberek tartanak előadásokat a vezetési kultúráról, a műszaki fejlesztés állami támogatásának pénz- ügjú forrásairól, a magyar- tőke- és értékpapírpiac helyzetéről. Szó lesz a vezetés* folyamat modelljéről, a vál lalkozások szervezéséről és a kibontakozási elképzelt sekről is. Délutánonként alternatív foglal kozásokai szerveznek augusztus utolsó csütörtökén nyílt napot tartanak. Az esti külpolitikai fórum házigazdájának, Balázs Józsefet, a Külpolitika című lap főszerkesztőjé: kértük fel. Ekkorra tanfolyami tájékoztatókat szerveznek, valamint vezetést, szervezést segítő eszközök bemutatására vállalkozik a Fiatalok Nyári Vezetési Akadémiája. Ezen a rendezvényen bárki részt vehet, aki érdeklődik a téma iránt. elvett kispadra. s tűnődtem, akárcsak a többiek. V. V. Pagirja tekintetében az elégedettség fényei villantak. — Pista! Hát sikerült. Nem volt hiába ... Átfogta a vállam, s folytatta: — Megérte vállalni a sar- latánság, a hozzánemértés, a dilettantizmus, a szenzációéhség vádját, a maradiak nem éppen veszélytelen cselvetéseiit, a szakemberek egyáltalán nein korrekt húzásait, s a betartások félreérthetetlen sorozatát, az esetenként kilátástalannak tűnő kompromisszumokat, a szép, az udvarias szavakba csomagolt vitaithatatlan semmit. Bólogattam, mert 5 jobban boldogult a magyarral, mint én az orosszal. A diskurzus mégsem tört meg. Eszembe jutott az 1985-ös 'kezdés, az egri Balázs Sándor által behozott két cikk, az év végi munkácsi látogatás. A kedves, az önzetlen vendéglátás napiának va'amennyi lényeges mozzanata. Ö már ott sem tétovázott, s velem együtt azt vallotta, hogy egyszercsak megfejtjük a barguzini titkot. Együtt azzal a csoporttal, amelynek tagjai ezért munkálkodnak. Felvillantak az egri impressziók, azért hívtuk — A. V. Tivanycnko társaságában — a műemlék- védelmi tagozatú nyári egyetemre, hogy végre személyesen is találkozhassunk, s k*.beszélgethessük magunkat. Segített a Népújság. az'OMF igazgatója, Mendete Ferenc, s a TIT mc-gyei szervezetének akkor még csak megbízott titkára, dr. Tóth Vil- mosné. Közösen teremtették elő a pénzt. A lan klubhelyiségében tájékoztatót tarthattak. No, nem meghirdetve, csan amolyan diszkrét rendezvényként. mert hát akkoriban á témáért nem lelkesedtek az országos illetékesek. Utaztattak őket, kapcsolatkört alakítva ki saámukra. Vitatkozhattak Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban Kiss József kutatóval, aki a neves tamáskodók egyike volt. Tárgvaltak a Duna-parti pártközpontban, ahol támogatást ígértek nekik. Balogh Ernő is úgy vélekedett: megérett az idő a tisztázásra. S az lesz az utolsó alkalom. Persze, ha Morvái Ferenc milliói hiányoznak. akkor csak leveleinket szállítja a posta. Hosz- szú esztendőkig. Amíg bele nem fáradunk, s meg nem únjuk __ Szerencsére, nem ez történt... Itt vagvunk. s a megnyugvás hat át minket. Mintha elegáns öltönyben sétálnánk egy kivilágított, fényárban úszó nagyváros sugárútján. Eszünkbe sem jut, hogy mosdatlanok. szúnyogcsípésektől gyötörtek, diarétól kínzottak vagyunk, A diadalmámor távol állt tőlünk. Csak a beteljesülés öröme melengette szívünket. A tetem maradt odalenn. A tévések korábban készített „magaslesüket” hozták közelebb. Kigyulladtak a lámpák, s hallgattuk Ki- szely professzort. Mi tagadás: irigyeltem a higgadtságát. Ügy viselkedett, mint máskor, pedig őt is olyan emóciók uralták, mint bennünket. Ez az ember bejárta a fél glóbuszt. Mértéktartóan, érvekkel igazolva hirdette népünk új szárma- záselméietét, megállapítva azt, hogy semmi közünk a finnugorokhoz. Nem zavarta, hogy ellenzői acsarkod- nak rá. Gyakorlati tapasztalatok regimentjét vonultatta fel velük szemben. Nem hátrált meg, mert küldetést teljesített. Álvélelmeket eloszlató missziót. Hosszú „háborúra”, nehéz csatákra készült, emiatt nem tört meg soha. Közben számos bravúrra] bűvölte el az antropológusok táborát. Nem is olvan régen a francia királyok, a Capet c^a'ád eddig ismeretlen temetkezési helvét tárta fel. Párizsból sietett Magyarországra, hogy velük indulhasson. — Magam ;s a hiterienke- dők csoportjába tartoztam, legfeljebb egyszázalékos esélyt jósolva a vállalkozásnak. Hozzáfűztem azonban azt is. hogv már ennviért is érdemes kockáztatni. Mellesleg a negatív eredmény se- kudarc, hiszen eltereli a búvárkodókat a felesleges iránytól. Ráadásul információk sorával gazdagít. Minden anróság figyelemre méltó. Hát nem csodálatos az. hogy burját földön gémes- kutakat. vá’ódi székelykaou- kat láttunk? Ez sem véletlen. B B ' Az emlékezések Ariadné- fonala kivezetett a labirintusból. A rendkívüli személyiség jelenlétét nemcsak megérezte, hanem tnvábh ;s örökítette az egymást követő nemzedékek tudata. Fzek a7 üzenetek serkentették cselekvésre a szovjeteket és a magyarokat egyaránt Haladt a váz ^arabiaírtak ..leltó r^ócí*’* WQrn 37 tevékenységre k^nc^t-ró], csupán az összegzésre: — Ott van Petőfi... (Folytatjuk) Pécsi István