Déli Hírlap, 1989. augusztus (21. évfolyam, 177-203. szám)

1989-08-11 / 186. szám

# Amikor két héttel ezelőtt a gyerekek ráálltak a mérlegre az még jó öt-hat kilóval többet mutatott mint most. A Gyermekegészségügyi Központ szervezte fogyókúrás táborban szakemberek irányításával minden leadott dekáért keményen megdolgoztak. Tornáztak, úsztak, futottak és szigorú kalóriatáblázat alapián diétáztak. Itt bizony még egy körtéi sem lehetett csak úgy elvenni, és megenni. Az előirt menü egyébként ízlett a fiataloknak, csak mint ahogy elmondták; mindenből egy kicsit keveset adtak. Jókedvben azonban ennek ellenére sem volt hiány. (Cikk a 3. oldalon.) (Fejér Ernő felvételei) Az erét vágta e!, hogy lakáshoz jusson i tősztrájk a villanyrendőrnél — Elhatároztam, hogy filösztrájkot kezdek a Sze­mére utca és a Széchenyi út sarkán, mert nem lesz hol laknia a családomnak. — jelentette be tegnap dél kö­rül szerkesztőségünkben a harmincéves Gáspár Attila, Miskolc. Bokányi Dezső utca 30. szám alatti lakos. — A szüleim, akikkel most együtt élünk, elcserélik lakásukat egyszoba-konyhásra. Ott már nem férünk el. Kerestem ugyan albérletet, de azt nem bírnám megfizetni. Megpróbáltuk lebeszélni szándékáról az elkeseredett férfit, és a segítségünket is felajánlottuk. Ö azonban annyira reménytelennek ítél­te meg a helyzetét, hogy visszautasította ajánlatun­kat, és elrohant. Erős fizi­kumú lévén, nem tudtuk tar­tóztatni. Rövid idő múlva kaptuk a hírt: megkezdte az tilősztrájkot. Azonnal a hely- Bzínre siettünk, de már csak néhány bámészkodó állt ott. Annyit sikerült megtudnunk, hogy Gáspár valóban kiült a Sínek közé. majd hangosan fenyegetőzött: ha nem segí­tenek rajta, felvágja az ereit. Leállt a villamosforgalom, egyre nagyobb tömeg gyűlt fcssze a villanyrendőrnél. Vé­gül a rendőrjárőr vitte el a férfit, aki közben beváltotta fenyegetését, s felvágta a bal kezén az ereket. A rend­őröket azzal tartotta sakk­ban: ha közelednek hozzá, a nyaki ütőerét is átmetszi. Végül hosszas rábeszélés után sikerült eltávolítani Gáspár Attilát a közlekedési Csomópontból. Mint a Borsod-Abaűj- Zempién Megyei Rendőr-fő­kapitányságon a sajtótiszt elmondta, az intézkedésre azért volt szükség, mert a férfi akadályozta a közleke­dést. S mivel öngyilkosság­gal fenyegetőzött, testi ép­ségének védelmében is aján­latos volt beavatkozni. Gás­pár Attilát a Miskolci Rend­őrkapitányságra szállították, ahol a mentők elsősegélyben részesítették. Ezután meg­kezdték a kihallgatását. (Folytatás a 6. oldalon) Naoos idő Több napsütést ígérnek mára — s valamivel bizony­talanabbul a hét végére — a meteorológusok. A kora reg­geli órák sem voltak hűvö­sek, átlagosan 15—17 fok körüli hőmérsékleteket mér­tek. Napközben a hőmérő higanvszáia akár 30. egyes helyeken 35 fokig is emel­kedhet. Erősebb felhőképző­dést csak a délnyugati me­gyékben várnak. Itt esők is előfordulhatnak, de az or­szág területének túlnyomó részére a meleg, napos idő lesz jellemző. A levegő szennyezettsége a ma reggeli mérések sze­rint valamelyest javult vá­rosunkban is. Szénmonoxid- ból 2958. kéndioxidból 67, nitrogéncfioxidból 40 mikro- grammot mértek légköbmé­terenként. Ezek az értékek jóval alacsonyabbak, mint az utolsó 24 óra csúcsai. Megkarcsúsodtali Sajtótájékoztató a Belügyminisztériumban Iz lí-keli loristáW Rendkívüli érdeklődéssel kísért nemzetközi sajtótájé­koztatót rendeztek tegnap a Belügyminisztériumban, amelyen mintegy 200 újság­író, rádiós és televíziós vett részt. Az érdeklődők nagy száma nem véletlen, hiszen az illegális úton külföldre távozni szándékozó NDK- beli állampolgárokkal kap­csolatos magyar intézkedé­sekről volt szó. Ma rengeti telefon Hatvanban jár a diák expedíció Lapunkban már többször olvashattak róla: diákexpe­díció indult Miskolcról Sop­ronba. Hogy jelenleg hol járnak és hogy vannak a maguk előtt csillét toló diá­kok? Telefonon kaptuk tő­lük a legfrisebb híreket. — Hétfőn Mezőkövesdről indultunk tovább. Az autó­sok fénykürtökkel, dudákkal köszöntenek bennünket. Hét­főn megálltunk Kerecsen- den, ahol az 1700-as évek­ben épült Vadásztanya ve­zetője vendégelt meg ben-; nünket. Az éjszakát Kápol­nán töltöttük, a focipályán vertünk sátrat. Itt igazán nem lehetett panaszunk a fogadtatásra, helyi bányá­szok és kápolnaiak hoztak egy kis útravalót. Kedden Gyöngyös volt az úticél. Aznap sajnos bőrig áztunk. Szerdán reggel, fél 6-kor in­dultunk tovább. Kellemes meglepetés volt, hogy az M3-as autópálya első kilo­méterein, a Szőlőskert ven­déglő előtti nagy partnál segítőtársunk is akadt. Nagy Tibor, budapesti villamos­mérnök kiszállt a kocsijából és felfelé segített tolni a csillét. Aznap is esőben ér­keztünk meg Hatvanba. Egy kollégiumban kaptunk szál­lást. Csütörtökön Hatvan­ban pihentünk és ma indu­lunk tovább. Szeretnénk Budapest elejéig eljutni, és ott sátrat verni. Szombaton Peste» toljuk át a csillét. A sajótájékoztató elején dr. Hegyi Ernő rendőr ez­redes. igazgatásrendészeti csoportfőnök ismertette a Belügyminisztérium közle­ményét, amely szerint a „zöld határnál” próbálkozó turistáknak annak ellenére is számolniuk kell különfé­le idegenrendészeti intézke­désekkel. hogy Magyaror­szág az idén márciusban csatlakozott a genfi mene­kültügyi egyezményhez. Gondot okoz, hogy ezt össz­hangba kell hozni a külön­böző kétoldalú nemzetközi egyezményekkel is. Az NDK-val 1969-ben kötőit megállapodás érteimében az intézkedésekkel sújtott NDK állampolgárok adatai­ról haladéktalanul tájékoz­tatni kell az NDK budapesti külképviseletét. A Német Demokratikus Köztársaság illetékesei fel­hatalmazták a magyar Bel­ügyminisztériumot annak közlésére, hogy az NSZK budapesti nagykövetségén tartózkodó NDK állampol­gárokkal, illetve a tartózko­dási engedély nélkül Ma- gyarorszagon maradt turis­tákkal szemben semmiféle büntető szankcióit nem al­kalmaznak, amennyiben rö­vid időn belül hazatérnek. Ezzel kapcsolatban dr. Nagy Károly elmondotta: a ma­gyar szervek nem gördítenek akadályt az NDK hatóságai­nak felhívása nyomán haza­indulók kiutazása elé, sőt, akkor sem lépnek fel velük szemben, ha szükséges úti­okmányaik egyébként már lejártak. tFoigíatá* »-fi. cidalon} «. p Oki TIKAI MAFIkAP * XXI ÉVFOLYAM, 186. SZÁM 1989. AUG. 11., PÉNTEK ÁRA; 3,50 FORINT Váratlan kiadások Tanácsi tartozik—követel Az augusztus 31-i tanács­ülést készítette elő tegnap délelőtti ülésén a Miskolc Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. A testület — dr. Kovács László tanácselnök elnökletével elsőként az idei működési és fejlesztési terv végrehajtásának első félévi tapasztalatairól tájékozódott. Elhangzott, hogy az idei nagymértékű áremelkedések miatt a tanácsnak a várt­nál is nagyobbak a kiadásai, s többletköltséggel kell szá­molniuk bizonyos előre nem látható feladatok — mint például a legutóbbi nagy vi­har okozta károk helyreállí­tása — miatt is. Éppen ezért ismét meg kell vizsgálni, mi a realitása az idei terv végrehajtásának, illetve a tervet a megváltozott körül­ményekhez kell igazítani. Pénzt lehetne átcsoportosí­tani az eredetileg fejlesztés­re szánt forrásokból, ugyan­akkor a tanács — a magán­lakásépítés elősegítése érde­kében terület-előkészítésre és közművesítésre — 39,2 millió forint, igen kedvezményes kamatozású kölcsönt vehetne fel. Ezt tartalmazza a többi között az a javaslat, amely­ről augusztus végén kell dönteniük a városatyáknak. A vb. tegnapi ülésén részt vevők közül néhányan aggo­dalmuknak adtak hangot: a hitelfelvétellel nem adóso- Jik-e el a tanács? A szak­emberek válaszukban kifej­tették: nem fenyeget ez a veszély. E napirendi piont tárgyalásakor egy kérdésre válaszolva Jirkovszky Imre, a tanács építési és közleke­dési osztályának vezetője azt is elmondotta: a jelenlegi is­mereteik szerint körülbelül 71 millió forintba kerül majd az avasi gimnázium megcsúszott tornatermének teljes rendbehozatala. Ha minden jól megy, várható­an az 1990. szeptemberében kezdődő tanévtől az iskola tanulói már itt sportolhat­nak. A tornaterem-ügy leg­újabb fejleménye: bíróság elé kerültek az akták. A megkezdődött eljárásban a városi tanács a közreműkö­dő tervező és kivitelező vállalatokat perli. Az állami tulajdonban levő házingatlanok eladásá­val foglalkozó legújabb ren­delet-tervezetet is megvitat­ták a' végrehajtó bizottság tagjai. Az elképzelésekről lapunk 3. oldalán számolunk be. (Folytatás a 3. oldalon.) Spanyol menedékjogot kértek Húsz csehszlovák állam­polgár fordult a madridi repülőtéren a spanyol ható­ságokhoz azzal a kéréssel, hogy politikai menedékjogot biztosítsanak nekik. Az eset­tel kapcsolatban nyilatkozott a spanyol belügyminisztéri­um. amelynek képviselője hangsúlyozta; a menekültek­nek bizonyítaniuk kell, hogy hazájukban valóban üldözik őket. Ez esetben megkapják a menedékjogot, de a bizo­nyítási eljárásig csak ideig­lenes spanyol okmányokhoz és anyagi támogatáshoz jut­hatnak a spanyol kormány­tól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom