Déli Hírlap, 1989. augusztus (21. évfolyam, 177-203. szám)

1989-08-23 / 196. szám

Az élők a hibásak, nem a haltak 1919. anpszlus 22-én megnyitottuk új Shell-töllőállcmásunkat és -skopiBkat Miskolcon, a Vologda ntcákan. Ezúton fejezzük ki köszönetünket a városi tanács vezetőinek és munkatársainak az építéshez nyújtott hathatós támogatásáért, a Hydro Kft.-nek a tervezés, a Miskolci Közúti Építő Vállalatnak a kivitelezés terén végzett gyors és kiváló munkájáért, valamint kereskedelmi partnereinknek J a jó Viszkoesil Vilmos a Sheíl—Bnterag Kft. ügyvezető igazgatója Nem temelték el a temető-ügyet Merre folynak a biikkszentlászléi vizek? Ivóvizeink védelménél ke­vés fontosabb feladata lehet a vízügyi szakembereknek. Érthető tehát, hogyha a leg­kisebb gyanú is felmerül, hogy valahol, valamilyen formában szennyezik, máris intézkednek; például, ha szükséges, bezáratnak egy temetőt. Így történt ez jó három éve Bükkszentlászlón is, amikor vízminőség-vizsgála­tot végeztek. Az ott megfes­tett víz a tapolcai karsztfor- rásokból került felszínre is­mét. Az eredmények alap­ján a bükkszentlászlói teme­tő használatát minimálisra korlátozták: a koporsós te­metést nem engedélyezték, illetve a már megváltott sí­rokba még egyetlenegy hoz­zátartozót temethettek és új sírhelyeket sem adtak el. A lakosság nem örült ezeknek a tiltó szabályoknak. A szom­széd községekkel, a Bükk- szentkereszten, Répáshután továbbra is hagyományosan működő temetőkkel példá­lóztak. A szakemberek hiá­ba ajánlották az urnás te­metkezést, nem akartak sza­kítani hagyományaikkal, ha­lottaikat még a környező miskolci temetőkbe se akar­ták átvinni. Érvként azt hoz­ták fel, hogy a sírhelyek hegyoldalon vannak ugyan, de ezek elhelyezkedéséből adódóan kizárt, hogy tapol­cai vizet szennyeznének. A huzavona nem akar vé­get érni, a városi tanács épí­tési és közlekedési osztálya tehát ismételten megkereste az illetékes vízügyi hatósá­got, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Víz­ügyi Igazgatóságot. Kérték, hogy a lakossági szempontok figyelembevételével ismétel­ten vizsgálják felül a dön­tést. Ez megtörtént, és vé­gül is megszületett a komp­romisszum: mivel nem a te­metőt, és az esetleg innen leszivárgó vizet vizsgálták a szakemberek, hanem a bükk­szentlászlói patak vizét fes­tették meg és ezt látták is­mét Tapolcán, ha a Köjál is áldását adja, ismételten le­het új sírhelyeket nyitni. A Köjál hozzájárult ahhoz, hogy feloldják a korlátozá­sokat, de a szakemberek ki­kötötték: a környéken új temető nem építhető, a régi nem bővíthető. A bükkszent- lászflóiaknak azonban még várni kell arra, hogy új sír­helyeket vegyenek itt. Ugyanis a szakvélemények alapján az ügy a *unács vég­rehajtó bizottsága elé kerül, szeptemberi ülésükön dönte­nek. A szakemberek egyébként úgy tartják, hogy amíg a .víz egy karsztforrásig eljut, természetes szűrőrétegeken halad át. Ez után még tisz­títják, klórozzák, tehát a csa­pokból nem folyhat szeny- nyezett ivóvíz — mondják. Az viszont bizonyos, hogy sokak helyzetét megkönnyí- y tené, ha Bükkszentlászlón megfelelő lenne a szenny- ,'j vízhálózat. Többek vélemé­nye szerint ugyanis a há­zakhoz épített szennyvíz­gyűjtő-derítő medencék nem a legjobbak Van. aki ..spó­rol” a betonnal, és nem ér­dekli, hogy a mosdóból a pa­takba folyik a víz... Láb- és tartás javító torna A gyermekorvosi és orto­pédiai szűrővizsgálatok nagy arányban fedeznek fel moz­gásszervi elváltozásokat, rr;ár az óvodáskorúaknái is. A lábstatikai rendellenessé­gek, tartáshibák panaszt, fájdalmat csak ritkán okoz­nak ezekben az években. Az iskoláskori fáradékony­ság, a gyengébb sporttelje­sítmény azonban már a kö­vetkezményeket jelzi. A helyes tartás, járás meg­ismertetése, begyakoroltatá- sa, megszerettetése a lábsta­tikai betegségek (mint pél­T-' dául a lúdtalp) megelőzése, a lábboltozat megerősítése a,, célja annak a játékos gyer-i^ mektornának, amelyet a Vö-> . rösmarty Művelődési Hái^i szervez. A láb- és tartásja?Sí,( vító gyermektomát három-, tízéves gyerekeknek ajánl­ják. A foglalkozások a há­rom-hatéveseknek csütörtö­könként este fél 6-tól fél 7-ig, a hat-tízéveseknek hét­fői napokon ugyancsak fél 6-tól fél 7-ig lesznek. Je­lentkezni szeptember 10-ig lehet a Vörösmarty Művé- , lődési Házban. r.V, Akárcsak tavaly, az idén Is a majorettek felvonulása nyitja meg a Spaten sörfeszti­vált. Holnaptól, három napon Újra Spaten Már hagyománynak szá­mít Miskolcon, hogy min­den évben tavasszal és ősz­szel megrendezik a Spaten sörfesztivált a Tanácsház téren levő Spaten Sörbár­ban és környékén. A feszti­vál az idén augusztus 24-től 26-ig tart, azaz holnap kez­dődik és szombaton fejező­dik be. Csütörtökön, azaz holnap délután, négy órakor a mis­kolci majorettek felvonulá­sával kezdődik a fesztivál, majd lovasparádé és a Fla­mingó együttes koncertje következik. Este megnézhet­jük a Miskolci Orfeum mű­át r értékben vendéglátó, utalvá­nyok és Spaten emléktár- ] gyak. Szombaton öt órától a Kisbojlár és a Ködmön táncegyüttes műsorát láthat- | juk, majd megkezdődik a ' szabadtéri disco go-go gör- lökkel. breaktánc bemutató-J val. A fesztivál progranra ezzel zárul. A fesztiválon, ahogy ezt eddig megszoktuk, szól maid a sramlizene, lesz divatbemutató is pénteken, különWes ételkínálat és ter- mésztesen közönsésiátékok — kötélhúzás, lufifúió és sörivó verseny —. amelyek mindig nagy sikert aratnak) a vidám sörünnepen. sorát, és részt vehetünk az utcabálon. Pénteken szintén lesz lovasparádé, délután háromtól, és lehetőség nyí­lik sétalovaglásra is. Ezút­tal is meghirdették a Spa­ten Kupa futóversenyt amely péntek délután 5 óra­kor zajlik le. Pénteken dél­után. fél 7-kor lesz a Déli Hírlap és a Spaten Sörbár betéti társaság közös tom­bolájának sorsolása. A tom­bolaszelvény az elmúlt hét szombatján jelent meg, s aki pénteken fél 7-ig bedob­ta a szelvényt a sörbárban található ládába, részt vesz a játékban, amelynek nye­reményei; több ezer forint

Next

/
Oldalképek
Tartalom