Déli Hírlap, 1989. július (21. évfolyam, 151-176. szám)
1989-07-19 / 166. szám
Bemutató: holnap fízkereszl, vagy amit akartok Mámoros, farsangi, vidám-fanyar világ A szelíd esti szél hosszú, átlátszó műanyaghurkákat lenget a magasban, sorban, kígyóinak a reflektorok, Olivia, a gazdag grófkisasszony férfiruhát, és bajuszt ölt. majd lefényképezik (a kép elhalt bátyját hivatott ábrázolni), a Bohóc két álszakállt próbálgat (egyet kopaszra nyírt fejére, egyet pedig rendeltetésszerűen), Nemes Cinghár Andor pedig úgy véli, talán jó lenne, ha megjelenése előtt már a színfalakon megjelennék félelmetes árnyképe. 4 NEHÉZSÉGEK ÉS GYÖNYÖRŰSÉGEK Erre nincs lehetőség, kevés a reflektor — mondja Iglódi István rendező, aki mindezt a szelíd, és roppant célzatos őrületet kézbentart- ja (sőt irányítja). A helyszín ugyanis Illyria, mely ezúttal topográfiailag a miskolci Belvárosi Szabadtéri Színpadon terül el, az idő (a helyi időszámítás szerint) három nappal a bemutató előtt, az említett szelíd, ám előremutató őrület tárgya pedig a Vízkereszt, vagy amit akartok. Ez a Vízkereszt azonban nem „az a Vízkereszt”, amit éppen a miskolci színház mutatott be egy tavaszon pontosan 29 évvel ezelőtt, mert a mostani darabot Shakespeare mellett még Viktor Máté zeneszerzőként, és Mészöly Dezső fordítószövegíróként is „jegyzi”. A műfaj tehát musical, mely minden nyári produkciók fénypontja. A színrevitel nehézségeiről és gyönyörűségeiről) Iglódi Istvánt kérdeztük: — Valóban zavaró lehet egy kissé, hogy sokan talán „a” Vízkereszt-re gondolnak, pedig ez annak musical változata: még új címen is gondolkoztunk, aztán mégis maradtunk az eredetinél. Túl hosszadalmas lett volna megmagyarázni a címben, miről is van szó, meg aztán annyira hű az eredeti Shakespeare műhöz a proTávoli vendégek az Avason Az avas! gimnázium tanulói türelmetlenül várták mindig a keddi s szerdai napokon az angolórákat: Angliából jött tanár társalgóit a speciális és haladó osztályok tanulóival. A John Patrick Braidwooddal való beszélgetés igazi próbakő volt: kiderült, tudnak-e jól angolul. Az avasi gimnázium diákjai igencsak megszokták már a sok idegen ajkú vendég jelenlétét: június végén például az országos német nyelvi OPI-kurzusnak adott otthont az iskola. A nemzetközi hírű szakemberek — Volker Braun költő felesége, tanszékvezető tanár, Annemargret Sarnow fonetikus — előadásait az iskola tanulói is rendszeresen meghallgatták, és jöttek a lakótelepről is érdeklődő hallgatók. A napokban franciák vették birtokba az iskola jól felszerelt «nyelvi termeit. Jean-Marie Perrin, Jean- Marc Benedetti s Nicole Roussel tartanak előadásokat a francia filmművészetről. a szürrealizmusról, és a franciák nyaralási szokásai- *04. . ' ■ * ' w ' . dukció, hogy az sem csalódik, aki azt várja, arra „jön be”. — Hogyan lehet ilyen rövid idő alatt színpadra állítani egy veretes szövegre épülő, sokszereplős produkciót? — Ügy, hogy „csaltunk”: a tanulást már májusban megkezdtük, három hét kemény munka, és hipp-hopp. mindenki tudta az általa énekelt dalt, és a szövegét is.., 4 a díszlet néha LEERESZT — A műszakiak panaszkodtak: a díszletek egy-két nap alatt leeresztenek, s az ő dolguk újra jelfújni. Vajon feljegyzett-e már a hazai szabadtéri produkciók története felfújt díszletet? — A „polietilén-felfújt” receptje a kiváló német díszlettervező, Lothar Scharsich képzeletében született meg. Az ötlet két okból is jó. Egyrészt összecseng szándékunkkal, mely szerint a darab nem történelmi és nem mai. hanem — jó értelemben véve eklektikus. Ugyanezen okból a ruhák is időtlenek, kollázsjelmezek. Másrészt — miért csinálnánk titkot belőle — a TVK által igen jutányosán elkészített gigantikus polietilénhurkák tulajdonképpen olcsónak számítanak, ugyanakkor időjárásállók is, ami fontos szempont egy szabadtéri produkciónál. — Kívülállóként úgy tűnik, igen jó hangulatú a próba: Orsino (Mihályi Győző) folytonosan kiesik szerepéből mert képtelen megőrizni komolyságát Nemes Büf- fögh Tóbiás (Bezerédi Zoltán) és Nemes Cinghár Andor (Józsa Imre) társaságában. Ez a jókedv „átjön’’ a rivaldán is, felderítve a rendezőt, akinek ilyentájt — néhány nappal a bemutató előtt — már illene űzött vadként idegeskednie ... — Valóban jó a hangulat, és ez talán — nekünk, színházi embereknek — a legnagyobb vonzereje a nyári színháznak: azok dolgoznak itt együtt, akik szeretnek együtt dolgozni, és erre ez az egyetlen alkalom. Most — vegyük csak sorra — a Madách. a Víg, a József Attila, a Nemzeti Színház, aztán a kaposvári és természetesen a miskolci színház társulatából jöttünk össze. Nem köny- nyű ilyen rövid idő alatt ütőképes gárdát létrehozni, ám éppen ez a kihívás és az igazi vonzerő a dologban. ,. * Még néhány kedvcsináló adalék a holnapi bemutató elé. A „polietilén-felfújt” alatt nagyszerű zene száll majd: Viktor Máté több. mint harminc dala, és a közzenék, mind finoman cizellált. a művel rokon zene. Akik megszólaltatják: a Miskolci Nemzeti Színház zenekara és a Gold együttes, Fancsik Zoltán vezetésével, vezényel Molnár László. Aztán a szereplőgárda: Mihályi Győző, Bai József, Somló István, Kulcsár Imre, Szűcs Sándor, Dézsi Szabó Gábor, Bezerédi Zoltán, Józsa Imre, Szakácsi Sándor, Nagy Miklós, Borbély László, Kiss Mari, Igó Éva, Kocsis Judit. A színpadi mozgások, táncok Majoros István munkái, a rendező az imént „vallatott” Iglódi István. A bemutató holnap este fél 9-kor (nyilvános főpróba ma este), további előadások: július 21., 22., 23., 26.. 27., 28., 29., 30. és 31-én. Kiss József jje Rettentő bajvívás Viola (Igó Éva) és Nemes Cinghár Andor (Józsa Imre) között..; SZERDA Kossuth rádió: 12.00 : Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Klasszikusok délidőben. Kamarazene. — 14.00: Hírek. — 14.10: A magyar nyelv századai. — 14.25: Operaslágerek. — 15.00: Zengjen a muzsika. — 15.30: Bach-művek rézfúvósegyüttesek előadásában. — 15.47: Beszélni nehéz. — 16,00: Tizenhat óra. Hírmagazin. — 16.10: Szívesen hallgattuk. — 17.00: Beszélgetés a Szálasi-perről. — 17.20: Ra- dioton-korongokröl. — 17.25: Ipargazdák. — 17.30: Beszélgessünk a zenéről. — 17.57: Balogh Ernő: Tündérálmok. — 18.10: Hol volt. hói nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Az Ifjúsági Rádió bemutatója. Fekete angyalok. Hangjáték. — 19.53: Magyar zeneművészek a nagyvilágban. — 20.30: A 100 százalékos ország. — 21,00: Régi nóta, híres nóta. — 21.50: Gong. — 22.00: Hírvilág. Hírek — tudósítások — kommentárok — sport. — 22.30: fróvá avatnak. Lakatos István indulása. — 23.00: Operaest. — 21.00: Hírek. Ptetöfi rádió: 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Újdonságainkból. — 12.30: Postabontás. — 13.00: Hírek. — 13.05: Aranyember. Regény. — 13.40: Az én dinnyeföldem. Elbeszélés. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Nagy nevettetők — régi szilveszteri műsorokból. — 15.00: Hírek. — 15.05: A Pihenőidő kívánság- műsora. — 17.00: Hírek. — 17.05: Nyáridő. — 21.00: Hírek. — 21.05: Indul a bákterház, Regény. — 21.32: Tip-top parádé. — 22.00: Közkívánatra! Hangbazár. — 23.00: Hírek. — 23.10: Sporthírek. — 23.15: A dzsessz története. — 23.55: Virágénekek. ' ■ -1 ? v * V Kalákáét kettős jubileuma Forintért is eljönnek a világ legjobb folkzenekarai A Kaláka népszerű együttes, szereti őket gyerek, s felnőtt. Immár húsz éve! És szeretjük egy évtizede a nevükkel fémjelzett íolk- fesztivált is. A diósgyőri vár nekik köszönhetően pezsdül meg évről évre, ha csak két napra is. Kalákáéit tehát kettős jubileumot ülnek az idén. A zenekar vezetőjével, Gryllus Dániellel ennek apropóján beszélgettünk. — Mikor alakult meg pontosan az együttes? — 1969. november 26-án. Vilmos testvéremmel, Mikó Istvánnal és Veres Pankával kezdtük. Később jött Radvá- nyi Balázs, aki azóta is velünk van. Közben kivált Vilmos, Mikó Pista és Panka is. Tíz éve játszunk azonos felállásban, azaz Balázshoz jött még Becze Gábor és Huzella Péter. — Hogyan emlékszik vissza a kezdeti időszakra? — Akkor az elektromos zene dívott és mi jelentettük az újdonságot. Nehéz volt betörni, de segítségünkre sietett az egyre megélénkülő táncházmozgalom. A hetvenes évek közepétől kezdtek bennünket, illetve a folkze- nét felfedezni a hallgatók. Egyre nagyobb táborunk lett. — Bizonyíték erre a Ka- íolk/cMiivaJ, amej minden évben többen látogatnak, az idén négyezren is voltak. — Igen, de húsz vagy akár tizenöt évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy ezt ilyen sikerrel megrendezhettük volna. — Hogyan tudnak Ilyen rangos mezőnyt évről évre összetoborozni a világ minden tájáról? — Nem könnyű feladat az biztos, hiszen annyi pénz erre nincs, mint amilyen híres zenekarokat nyerünk meg a fesztiválnak. Mondhatom, hogy bagóért és csak barátságért jönnek az együttesek. Valamennyien forintot kapnak produkcióikért, amelyet ugye sehol a világon nem költhetnek el... — A Kaláka-folkfeszti- válnak ezek szerint rangja van a nagyvilágban? — Hogyne. Mindenütt tudnak róla. Akik eljöttek ide muzsikálni, állítják, hogy sehol a világon nem rendeznek ilyen szép környezetben folkíesztivált. — É* a névadó együttest mennyire ismerik külföldön? —■ Szintén azt mondhaUymJ sokfelé hívnak bennünket Európa-szerte. Általában két hónapot tartózkodunk évente határainkon túl. Az idén például jártunk a portugáliai Madeira szigetén, háromszor a Felvidéken, ami nagyon fontos a számunkra és ahol 17 koncertet adtunk óriási sikerrel. Számunkra roppant fontos volna, hogy Erdélybe is eljussunk, de ott már nyolc éve nem járhattunk ... — A kettős jubileum után milyen terveik vannak? — Változatlanul muzsikálni a hallgátók örömére és járni a környező országokat, de szeretnénk távolabbi országokban is megismertetni a magyar folkzenét. Ami • a diósgyőri fesztivált illeti, ezen nincs mit változtatni, megújításra nem szorul, legfeljebb tartani kell ezt a nívót — ez se könnyebb! —, amit most júliusban sikerült a fellépők jóvoltából megvalósítani. Az ötletfüzetbe ilyeneket írtak a nézők: szeretnénk Cseh Tamást, Do- novant látni Diósgyőrben, spirituálét hallgatni, és jó volna minden fesztivál után lemezt kiadni. Majd meglátjuk ... A Kaláka idén kapott SZOT-díjat. MJJlLLlUm iKiiin Bartók rádió: 12.06: Vivaldi: Hat hegedűverseny Op. 6, — 13.00: Hírek. — 13.05: A heavy metal kedvelőinek. — 14.00: A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem vegyeskara énekel. — 14.25: Zenei Tükör. Kérdések. feleletek, újdonságok, érdekességek. — 15.00: Nagyon sok embert halálra ítéltem. Dokumentumműsor. — 15.50: Fe- rencsik János vezényel. — 16.18: A puritánok. Opera. — 17.15: Országok, tájak népzenéje. — 17.38: Zenekari muzsika. — 18.30: V materinskom jazyku. — 19.00: Hírek. — 19.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Fiatal művészek rádiós bemutatkozása. — 20.10: Barokk zene. — 21.D0: Kompakt-lemezein-kböl. — 22.00: Napjaink zenéje. — 23.30: Hírek. Televízió, l. műsor: 17.10: Hírek. — 17.15: Déli videoújság. — 17.25: Správy. Hírek szlovák nyelven. — 17.35: Sorstársak. — 17.55: Alpok-Adria Magazin. — 18.15: Nonstop nonszensz. Didi. mint rendőr. NSZK-film. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.10: Muzsikál a mozi. Szórakoztató összeállítás. — 21.00: Románc. Tévéfilm. — 22.05: tJj világ. Külpolitikai képes krónika. — 22.50: Híradó 3. Televízió, *. műsor: 17.25: Képújság. — 17.35: Tv2. Benne: reklám — időjárás — riportok — zene. — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek. — 18.46: Bumm ! 1 ! Telefonos játék. — 19.00: A flotta kedvence. Szovjet ifjúsági film. — 20.10: Tv2. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. Benne: Hat ász. — 22.05: A küklopsz. Jugoszláv tévéfilmsorozat. — Kb. 23.05: Tv2. Napzárta. Sky Channel: 12.30: A problem shared — Életvezetési ta.- nácsok. — 13.00: Another .world — Amerikai teleregény. — 13.55: A Landscape Channel műsorából. — 14.50: Megfordul a világ — Tévéfilmsorozat. — 15.45: Loving — Szeretet — Tévéfilmsorozat. — 16.15: The Lucy show — Vígjátéksorozat. — 16.45: Lady Lovely Locks — Rajzfilmsorozat. — 17.00: Popzenei műsor. — 18.00: Eurosport Programme Menu. — 19.00: Tran® world sport — Sporthírek, eredmények, riportok. — 20.00: Tour de France — A híres kerékpárverseny 17. napja. — 21.00: World Cup Football — Labdarúgás. — 22.00: Az 1988-as brit golfbajnokság eseményeiből. — 23.00: Atlétikai Grand Prix. — 00.30: Tour de France — A kerékpárverseny folytatása. Super Channel: 15,30: The Global Chart Show — Popzenei műsor. — 16.30: Hot Lin-e. — 18.30: Transmission — Angol zenés műsor. — 19.30: Lenny Henry — Sorozat. — 20.00: Feature film: Wagon master — A kalandfilm Észak-Amerikai csodálatos tájain játszódik. Két „vándormadár” meséli ei utazását. — 21.30: Euromagazine — Az elmúlt hét aktuális kérdései Európában. — 21.50: Hírek, időjárás-jelentés. — 22.00: Burl lie’s Law — Gene Barry, a barátságos nyomozó. — 22.55: Barnaby Jones — Buddy Eb- son. mint magándetektív. — 00.00: World news and weother — Hírek, időjárás-jelentés, utána: The Mix — Szórakoztató egyveleg. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Ross Bettelheim Jolán művei. — Fotógaléria (10—19) : Berde Béla fotói. — Herman Ottó .Múzeum Képtára (10—18) : Két évszázad magyar festészete. — Herman Ottó Emlékház (10 —18): Hermán Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Magyar Orthodox Egyházi Múzeum (10—18): A Magyar Orthodox Egyház művészeti és kulturális öröksége. — Diósgyőri vár (9—19): A diósgyőri vár története, — Dérync- ház (9—19): A miskolci fotográfia története. — A miskolci színészei wncae'.e. — Központi Kohászati Múzeum (9—17): K kovácsolás, / hengerlés, acélgyártás története. — Massa Múzeum (10—16.30) : A hengerlésnél és kovácsolásnál használt kézi- szerszámok. — Kós-ház (14—17): Építészettörténeti kiállítás. RÓNAI VIDEOMOZI A kockázat ára Mb. francia sci-fi film 16 éven felülieknek! Fsz.: Gerard Lanvin, Michel Fioccoli Kezdés: 16 és 18 órakor, a klubhelyiségben! Filmszínházak; Béke (f3. f5, f7 és £9) : Szellemirtók (szí. amerikai, kiemelt 2. helyár!) — Béke kamara (2 és 4): Halál egyenes adásban (szí. francia, 14 év!) — (6): A végső megoldás (mb. szí. amerikai. 14 év. felemelt helyár!) — Kossuth (1'3): Szahara (mb. szí. amerikai, kiemelt 1. helyár!) — (5 és 7): Szellemirtók (mb. szí, amerikai, kiemelt 2. hely ár!) — (9): Másnap reggel (mb. szí. amerikai, 16 év, kiemelt 1. helyár!) — Hevesy (f3 és Í9): Biztos halál (szí. japán, 14 év, felemelt helyár!) — (£5 és 17): Minden a paradicsom bűne (mb. szí. olasz, 14 év, felemelt helyár!) — Táncsics (fő): Vadölő (szí. NDK). — (f7): Trón, avagy a számítógép lázadása (mb, szí. amerikai, felemelt helyár!) — Táncsics kamara (f5): Ismeretlen ismerős (szí. magyar). — (f7): Volt egyszer egy Amerika I—II. (szí. amerikai, 16 év, dupla felemelt hely ár!) — Ady Művelődési Ház (5 és 7): A kilencfarkú macska (szí. olasz, 14 év, kiemelt 2. hely ár!) — Tapolca, Ady (4 és 6) : Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája (mb. szí. olasz, 14 év, felemelt hely ár!) — Panoráma autósmozi (a Sárga Csikó fogadó parkolójában) (9): A pokol katonái (mb. szí. amerikai. 16 év, egységes hely ár: 50 Ft.) MISKOLCI MOZIK VIDEOMÜSORA1: Béke (8): Bruce Lee és én (szí. hongkongi, kiemelt videó- hely ár!) — Táncsics (£3, f5 ég £7): Smaragderdő (mb. szí. angol, 14 év, kiemelt videohely- árl), CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: A Szabó csatád. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.00: Napközben. Zenés délelőtt. — 11.00: Peres, poros Íratok. — 11.10: Kürtkvartettek. — u.24: A kolorádóbogár. Regény. Petőfi rádió: ,8,00: Hírek. — 8.05: Kölyökrádiő — szünidőben. — 8.49: Okos Marci és az oroszlán. — 9.00: Hírek. — 9.05: Operettkedvelőknek. — 10.00: Rivaldafényben: Aranylemezek. — H.OO: Hírek. — 11.05: Világújság. — 11.10: Térkép és útrava-ló. — 11.30: Balaton rádió. Bartók rádió: 8.00: Hírek. — 9.08: Körmendi Klára zongorahangversenye. — 10.18: Pillanatkép. — 10.23: André Chénier. opera. — 11.10: Magyarán szólva. — 11.25: Kirakat. Vers. — 11.31: Zenekari muzsika. Miskolci rádió: 5.55: Tartalomismertetés, hírek, időjárás, útinform. — 6.00: Krónika. — 6.15: Közelkép mikrofonnal. — 6.20: Észak-magyarországi Krónika. — 6.30: Hírek, lapszemle. — 6.55: Útinform (országos és .regionális). — 7.00: Krónika. — 7.20: Észak-magyarországi Krónika. — Körzpti időjárás-jelentés. — 7.35: Szóvá tették, megkérdeztük. — 7.45: Tájak, arcok, színek és vélemények. — 7.55: Napi összefoglaló és a másnapi műsor ismertetése, Televízió, 1. műsor: 9.00: Képújság. — 9.05: Tévétorna. — 9.10: Az emberi test. Angol rövidfilmsorozat. — 9.35: Jan a bárkán. NDK-fiim. — :;,00: Mozgató. — 11.05: Képújság. Sky Channel: 6.30: European business Channel — Üzleti, gazdasági, pénzügyi hírek. — 7.00: The Dl Kat-show. — 9.30: Panel Pót Pourri. — 11.00: The Sullivans — tévéfilmsorozat. — 11.30: Sky bi day — A Sky nappal — Magazinműsor. Super Channel: 7.00: World news and business. — 8.00: The Mik — Szórakoztató egyveleg.