Déli Hírlap, 1989. július (21. évfolyam, 151-176. szám)

1989-07-29 / 175. szám

Billy Graham küldetése Ma: igehirdelás. 75 ezer ember előtt Egész nap gondolkodott az eső, essen vagy ne essen, az­tán úgy döntött, hogy a kon­cert egy része alatt csak esik, nehogy felhőtlen legyen a szó­rakozás. A Beatricét az eső sem mosta le a színpadról, a közönség sem tágított, pedig rendesen elkezdett zuhogni. A zenészek megdolgoztak a pén­zükért, remek műsort adtak. Az elhangzott dalok nagy ré­sze már legalább tízéves, mégis aktuálisak, tudnak még hatni. Ennek a zenekarnak nincs szüksége szemfényvesztésre, kilenc 60 wattos izzó szol­gáltatja a „fényt”. Nem kell nekik drága szintetizátor, elektromos „varázsdoboz”, ezek nélkül is megállnak a lábukon, mert ők tudnak valamit, amit ebben a mű­fajban igen kevesen, őszin­tén, hittel tolmácsolják mon­dandójukat, melyek tükröt tartanak egy ország elé, elénk, s még önmaguk is szembenéznek ezzel a tü­körrel. A Beatrice produk­ciója sajátos ».magyar íze­ket” hordoz magában, tele gegekkel, iróniával, sőt ön­iróniával is. Kitartanak el­képzeléseik mellett, s az idő őket látszik igazolni. Igaz, megöregedtek, több tagcserét éltek át, de ez sem őket, sem közönségüket nem zavarja. Ugyanaz a szeretet és gyakran gyűlölet övezi őket, mint annak idején, amikor még „Beatrice-jelen- ség”-ről beszéltünk. A koncert előtt rövid be­szélgetésre invitáltam Ferót.- Hallom, hogy már nem­csak rádió- és tévéműsorod van, hanem újság megjelen­tetésén is töröd a fejed ... — Szeptember közepén je­lenik meg az első szám, Jeee ... címmel. A tévémű­sor, a Rockkalapács egyéb­ként az MHV finanszírozá­sával fut, nem biztos, hogy én leszek az állandó műsor­vezető, egyelőre engem bíz­tak meg vele, de hogy ké­sőbb mi lesz, azt nem tu­dom.- Ez a felállás, amivel most szerepelte':, tartósnak bizonyul? — Remélhetőleg... ez alatt a néhány hónap alatt, mióta így négyen (Zselecz L., Pálmai Z., Lugosi L.) együtt játszunk, jól össze­rázódott a zenekar.- Mennyire vagy megelé­gedve az új tagokkal (Zse- lencz, Pálmai)? — Te... tudod, milyen megnyugtató ilyen ritmus­szekcióval a hátam mögött színpadra lépni? Mi tulaj­donképpen csak trióban ját­szunk, ilyen felállásban nem lehet lazítani, mindennek a helyén kell lennie.- Idén lesz Beatrice-le- mez? — Most fognak kezdődni az új anyag próbái, utána irány a stúdió, s remélhető­Nagy Feró, a ..garázsmester leg karácsonyra a boltokban az új Rice-album.- Ez is dupla lesz, régi és új számokkal? — Ügy tervezzük, de hogy mi lesz belőle, még nem tudjuk. Még a kiadó sincs meg.- A Ringgel nem folyta­tódik a kapcsolat lemezki­adás-ügyben? — Nem hiszem, a Ring még az első lemez után járó pénzeket sem fizette ki, gya­korlatilag nincs is pénzük további lemezek megjelen­tetéséhez.- Mi lett Miklóskával? — Elküldtük... nem volt megbízható, egész egysze­rűen őrült.- Mennyi pénzt kaptok koncertenként, és mennyit lemezenként? — Ezért a buliért fejen­ként háromezret . kaptunk, öt évvel ezelőtt még jó pénznek számított volna, de ma ... Gondold el, mi ma­rad ebből, ha azt veszed, hogy egy gitárhúrkészlet nyolcszáz forint, amit szinte hetente kell venni, nincs egy saját mikrofonunk se, min­dent bériünk ... mikor ide­jöttünk, elmentünk kajálni, este megint kell valahol en­ni, úgyhogy mire hazaérünk, nem sok marad a három­ból ... Lemezenként tíz fo­rint per zenekar, mivel a miénk dupla volt, így húsz járna, de mint mondtam, még egy fillért sem kap­tunk a lemez után. Hímer Bertalan „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremt­ménynek." Ezeket a szavakat- Márk evangélista szerint — Krisztus hagyta tanítványaira, illetve követőire, s a keresz­tény egyház igehirdetői min­denkoron eszerint is cseleked­tek. A modern idők egyik legnagyobb, de mindenkép­pen legismertebb evangéliu­mi igehirdetöje pedig az ame­rikai baptista lelkész, Billy Graham, aki ez ideig szemé­lyesen több mint 100 millió ember előtt prédikált. Billy Graham ma a Nép­stadionban — várhatóan 75 000 ember előtt — hirdeti az igét, teljesíti vállalt kül- aetését, amelyet így fogal­mazott meg: „Életem egyik célja, hogy segítsek az em­bereknek abban, hogy sze­mélyes kapcsolatba kerülje­nek Istennel, amely hiszem, hogy Krisztus megismerésén keresztül történik.” Billy Graham háromszor járt már Magyarországon, de ez lesz az első alkalom, amikor Krisztus igéit az or­szág legnagyobb befogadóké­pességű stadionjában hitet­heti. Ilyen nagv tömeg előtt — bár több kelet-európai or­szágban, s a Szovjetunióban is megfordult már — a vi­lágnak ezen a részén még nem beszélt Ez a körül­mény is rendkívülivé és nagy fontosságúvá teszi mai igehirdetését, amelyet mint rendesen, most is igen ala­pos és körültekintő előké­születek után tart Billy Graham, akinek az ilyen és ehhez hasonló szolgálatait hatalmas propagandatevé­kenység előzi meg, és óriási publicitás követi. Beszédeit általában a televíziós közve­títéseken kívül, mintegy 501) rádióállomás is sugározni szokta a világ minden ré­szén, s az angolon kívül még öt világnyelven. A mai, este fél hétkor kezdődő evangelizáció tehát egy olyan egyházi férfiú hit- hirdető megnyilvánulása, amely méltán kelt hatalmas érdeklődést és amely világ­szenzációnak számít. Ismét Bolond vasárnap A Bolond vasárnap című zenés komédia tavalyi sike­re adta az ötletet a szerve­zőknek: idén nyáron ismét állítsák színpadra ezt a da­rabot. Augusztus 4-től 8-ig tehát újra látható lesz ez a darab. A szereplőgárda és a helyszín nem változott, most is a tapolcai Akropolisz Szabadtéri Színpadon lesz­nek az előadások, este 8 órától. Jegyek elővételben a Városi Művelődési Központ Széchenyi út 30. szám alatti jegypénztárában és a hely­színen, az előadás előtt vált­hatók. TIT — ALLIANCE FRANCAISB Francia nyelvtanfolyam Indul augusztusban a TIT-ben, anya­nyelvű tanárok vezetésével, kez­dő és haladó szinten. Jelent­kezni és érdeklődni munkaidő­ben, július 21-től lehet, a 89-0M- as telefonon, Miskolcon, a Príe- szol József u. 9—11. sz. alatt. 'Jíl'SÍ' •MISKOLC M O/vó) ézAuuy-'ipe? I 'Éfis'tiiZPŐfUHfi -.jojaí (24\ 6Y£!tMEK IZAVOQL: £)0r &OM Uá/áete&eéw* «»j&U-fteV.EH Z £K£ l/U/o 4 CAKÁN ZEk I r j, Az eső sem mosta le a színpadról \ 2 ‘ I Beatrice-kancert i a Gárdonyiban ■cfi • Nagy Feró újságot szerkeszt • Karácsonyra: új album

Next

/
Oldalképek
Tartalom