Déli Hírlap, 1989. július (21. évfolyam, 151-176. szám)

1989-07-20 / 167. szám

( :i» Hírlap krónikája A DH és a Randevú tekebár nyári extra tombolája Autósmagnót is lehet nyerni! Ezen a héten nemcsak a szokványos tombolánkat ta­lálhatja meg minden olvasó lapunkban, hanem egy nyári extra tombolát is, amelynek nyereményeit az Augusztus 20. strandfürdő főépületében ta­lálható Randevú tekebár aján­lott fel. Az extra tombola szelvénye ma jelenik meg, és jövő hét csütörtökéig, azaz jú­lius 27-ig lehet bedobni a Randevú tekebárban elhelye­zett ládába, ahol ugyanezen a napon délután 2-kor sorso­lunk. Aki tehát kitölti a tombola- szelvényt, a következő nyere­ményekre pályázhot: első he­lyezett egy autósmagnót vihet haza, a második dij egy 2000 forintos vendéglátó-utalvány, a harmadik dij pedig egy 1000 forintos utalvány. Az utalványokat a Randevú teke- bárban lehet „elkölteni”, ahol egyébként korlátozott szám­ban hozzá lehet férni a tom­bolaszelvényes mai Déli Hír­lap számokhoz is. Miskolcon újjáalakítva nyílt meg az Augusztus 20. strand­fürdő főépületében a Randevú tekebár. Ez az üzlet azokat hiva-várja, akik szeretik a kul­turált, igényes környezetet, a gyors kiszolgálást, a frissessé­get, fiatalságot idéző hangu­latot. A Randevú tekebár a fiatalok és mindazok szórako­zóhelye, akik fiatalnak érzik magukat. Természetesen a vendégek rendelkezésére áll az európai színvonalú auto­mata tekepálya, de aki nem hódol e sportnak, a teraszon üldögélve élvezheti a strand­fürdő kellemes környezetét és a hűtött italokat. A tekebár déli 12-től este fél 10-ig tart nyitva, majd este 7-től éjfélig diszkóklub van. Ez a klub csak a tagoknak van nyitva, de aki az éjszakában szeret­né magát jól érezni, bizton­ságban és kényelemben tölt­ve óráit, az forduljön az üz­let vezetőjéhez, jelezve belé­pési szándékát a klubba. ____________________ Itt kell levágnil —-----------­A DH ÉS A RANDEVÚ TEKEBÁR KÖZÖS TOMBOLÁJA Név: _____ Lakcím: > Tetefonszám: Tárcsázzuk a 07-et Megfenhette, hogy megöli Rablás bűntette miatt in­dított eljárást — őrizetbe vétele mellett — a Kazinc­barcikai Rendőrkapitányság. Kanalas Géza, 20 éves se­gédmunkás. sajószentpéteri lakos ellen. A fiatalember tegnap délután, fél 6 táj­ban Sa jászén tpé térén. a vasútállomásra vezető úton megtámadta Szikszai József- né. 70 éves nyugdíjas, sajó- kápolnai lakost, akit a földre nyomva megöléssel fenyegetett. Az idős asz- szonytól pénzt követelt, majd erőszakkal elvette 700 forintot tartalmazó kézitás­káját. benne apróbb hasz­nálati tárgyakkal, s a hely­színről. elmenekült. A gyors rendőri intézkedésnek kö­szönhetően. nem sokkal a bűncselekmény elkövetése után elfogták. Az Ózdi Rendőrkapitány­ság életveszélyt okozó testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljá­rást Csaja András, 48 éves, ózdi lakos ellen. A férfi tegnap este, fé] 8 tájban Csermelyben, a Táncsics u. 24. számú ház előtt szóvál­tás után bántalmazta Vin- cze Zoltán, 57 éves. borsod- szentgyörgyi lakost, akit ko- ponyacsont-töréssel, életve­szélyes állapotban szállítot­tak kórházba. Evett a faház Kazincbarcikán tegnap dél­után 4 óra tájban a 3-as Számú Általános Iskola mel­léképülete, egy palatetős, 20x8 méteres faház oldala égett. A tüzet sikerült megfékezni. Már-már mumifikálódott Férfiholftest a szulerénlakásban Fél éve akasztotta fel magát? Megdöbbentő hírről szá­molt be a tegnapi Észak- Magyarország: lakossági be­jelentés alapján találtak rá a Lévay József utca 58. szá­mú ház szutcrénlakásában a szomszédok szerint jó fél éve eltűnt Bcrnáth László 55 éves gépkocsivezető holt­testére. A rendőrségi vizs­gálat egyértelműen megálla­pította: a férfi öngyilkos lett. Hogy az önakasztást mikor hajtotta végre, erről csak a boncolás után lehet biztosabb adatokat tudni. A nem mindennapos eset­ről tegnap tájékoztatta a sajtó képviselőit dr. Káló József rendőr ezredes, főka­pitány. Mint elmondotta: Tomolya Béla 43 éves mis­kolci lakos — az egyik szom­széd — tette kedden a be­jelentést, miszerint szom­szédjukat jó fél éve nem Sport ■ Tegnap befejeződött az 5. alkalommal kiírt Sió- tur.Kupa nemzetközi labda­rúgótorna'. Miután a Siófok 2-1 < arányban verte a. Zsel- jeznyicsar csapatát, megsze­rezte a tornagyőzelmet a Pécsi 'MSC előtt. B A hol­landiai Eindhovenben tegnap megkezdődött a női vízilab­da Világ Kupa., Magyaror­szág csapata a nyitómérkő­zésen 14:6 arányban nyert Franciaország ellen. látták — állítólag ezt ő már többször jelentette a 07-es telefonszámon —, s szute- rénlakásából átható bűz árad az udvarra. A helyszínre ér­kezett rendőrjárőr is ezt ál­lapította meg, ezért feltörték a lakást hatósági tanúk je­lenlétében, s így akadtak rá Bernálh László már-már mumifikálódott tetemére. A férfi két szekrény közé, a bőröndökre tett szerszám- nyelekre akasztotta fel ma­gát. Idegenkezűség — tehát bűncselekmény — kizárt, ugyanis a helyszíni szemle során megtalálták a lakás kulcsait az éjjeliszekrény fiókjában, s a lakásban semmi olyan nyomot nem találtak, ami bűncselek­ményre utalt volna. A hely­színen levő orvos úgy nyi­latkozott : valószínűsíthetően fél éven belül történt az ön- gyilkosság. Ami a lakossági bejelen­tést illeti, a főkapitány el­mondotta: vizsgálatot indí­tottak az ügyben. Az eddi­gi megállapítások szerint Tomolya Béla csak egyszer, Június 7-én tett bejelentést "a rendőrségen szomszédja eltűnéséről. Akkor rendőr­járőrt küldtek a helyszínre, akik szomszédokkal együtt körbejártak, ám semmi rendellenességet nem ta­pasztalták. A lakást feltör­ni viszont nem volt joguk, s amikor erre felkérték a szomszédokat, azok sem vál­lalkoztak rá. így „dolgavé- gezetlenüí” távoztak. Dr. Káló József elismerte: az ügyeletes tiszt többszörösen hibázott, nem íratott ugyan­is jelentést a járőrökkel ta­pasztalataikról, s nem to­vábbította az esemény le­írását a bűnügyisek felé. Így történhetett, hogy lezártnak tekintették júniusban az ügyet. Súlyos rendőri mu­lasztás vezetett tehát ah­hoz, hogy csak kedden akad­tak rá Bernáth László te­temére. További vizsgálat folyik az ügyben, s termé­szetesen a felelősségre vo­nás sem marad majd el — mondotta befejezésül a fő­kapitány. T. Z. „Exkluzív” koporsó. A rotterdami néprajzi múzeum munkatársai a ohanai kiállításra érkezett egyik különlegességet, a Mercedes-formájú koporsót mutatják be képünkön (amely minden bizonnyal az afrikai ország ban is státusszimbólum). Nem kőtelező ott, ahol haszna nincs Akár kórházat is bérbe adhatnak Verseny várható • A beteg választhat (Folytatás az i. oldalról) Az SZMT-székházban le­zajlott tegnapi vitán — amelyen az egészségügyi és szociális vállalkozásokról szóló minisztertanácsi ren­delettervezet volt a napi­renden —, a felszólalók megfogalmazták kétségeiket arról: kinek lesz jó az ilyes­fajta korszerűsítés; miféle garanciákat kap a beteg; mi hasznuk lesz az orvosoknak abból, ha magánvállalkozók, ként bérelhetnek szakrende­lőket, kórházi osztályokat, esetleg egész kórházakat; érinti-e ez az állampolgá­rok ingyenes állami egész­ségügyi ellátáshoz való jo­gát; nem gyengíti-e a be­tegellátás szakmai normáit? Különösen, fontos tisztázni ezeket olyan megyében, mint Borsod, ahol a gazda­sági helyzet nem. kecsegtet azzal, hogy kitermeli a la­kosság körében a valódi, fi­zetésképes keresletet a ma­gánszolgáltatásokra, A rendelettervezet ugyan­is arról szól: 1990. január 1-től kezdjék meg az egész­ségügyi és szociális reform megalapozását, hogy 4—5 éven belül demokratikus, sokszereplős, döntően a tár­sadalombiztosításra alapo­zott, egységes egészségügy jöjjön létre. Ennek egyik lépcsője az, hogy a társasá­gi törvény, a vállalkozási jog lehetőségeivel élve, tő­két áramoltassanak az egészségügyi intézményrend­szerbe, amely biztosítaná, hogy ki-ki ott vegye ingyen igénybe, ahol állapota mi­att szükséges, vagy fizes­sen érte, ha annál magasabb szintet enged a zsebe. A DH, a Budapesti Konzervgyár és a Mátra lőszert közös tombolája Ma sorsolunk! * Értékes úticsomagokat nyerhetnek A sorsolással együtt, kóstoló lesz ma délután két órától a Vörösmarty utcai Csemege ABC-bcn, ahol a Budapesti Kon­zervgyár „konzerv-utcát” létesített. Itt a gyár valamennyi termekét, újdonságát meg lehet vásárolni. Ezeket kóstolhat­ják meg mindazok, akik eljönnek ma délután kettőkor kez­dődő sorsolásunkra. Holnap ugyanebben az időpontban még egyszer megrendezik a kóstolót. Akik részt vesznek a tom­bolajátékunkon, azok között értékes ajándékkosarakat sor­solunk ki. Az első díj 1090 forint, a második 600, a harma­dik pedig 400 forint értékű, konzervekkel teli kosár. Gaz­dára vár még tíz darab, egyenként 300 forintot érő űticso- mag, amelyben ugyancsak a Budapesti Konzervgyár ter­mékei találhatók. Dr. Kökény Mihály szociá­lis és egészségügyi minisz­terhelyettes hangsúlyozta: a jövőben tehát nemcsak állami és tanácsi intézmény tarthat fenn, kórházat, szak­rendelőt. hanem egy vállal­kozó. vagy akár egy vegyes vállalat, gazdálkodó szerve­zet is. ha megfelel az ál­lami intézményekre előírt szakmai követelményeknek. Lehetővé válik, hogy orvo­sok. egészségügyi szakdol­gozók — akár főfoglalkozás­ban — egészségügyi magán­vállalkozásban vegyenek részit. Szeretnék elérni, hogy az állami, vagy tanácsi in­tézmények a kihasználatlan egészségügyi létesítményei­ket bérbe adják. Olyanokat, amelyeket orvos-, vagy sze­mélyzethiány miatt hét vé­gén. vagy a hét egy részé­ben nem tudnak üzemeltet­ni. Ez nem jelenti azt, hogy a betegeket ezzel megfosz­tanák az ingyenes egészség- ügyi ellátástól. A vállalkozási, a szabad orvosválasztás esélyét kí­nálja. Ma a beteg csak azt döntheti el. hogy előre Is­mert áron megfizeti a ma­gánorvost. vagy az állami intézményben hálapénzt ad. Az új rendszerben a bizto­sító dönti el, hogy adott te­rületen neki kivel éri meg szerződést kötni: az állatni intézmény, vagy a magán- vállalkozó végzi-e el ol­csóbban és hatékonyabban a biztosítottak ellátását. Tisz­tességes szakmai verseny- helyzet alakulhat ki így, ami a betegeket szolgálja. Az aligha várható, hogy a magántőke, vagy a kül­földi tőke ezután lázasan keresi majd, hol tudja a magyar egészségügyi ellá­tást javítani. Ez egy lehe­tőség, összhangban az or­szágban megindult demok­ratizálódási folyamattal. Az érdekviszonyokat segít majd tisztábbá tenni az egészség­ügyben. Ugyanakkor hozzá­járulhat a területi egyen­lőtlenségek csökkentéséhez is. Igazán azonban akkor teljesedhet ki, ha kiérlelő­dik a társadalombiztosítás reformja is. ha áttérünk a biztosítási finanszírozású egészségügyre. Akkor a je­lenlegi társadalombiztosítá­si járulék megoszlásával és a bérekbe építésével ponto­san fogja tudni minden bér­ből és fizetésből élő. de minden vállalkozó is, hogy ha ő megköti a majdan kötelező egészségbiztosítást, annak fejében mekkora já­rulék terheli a bérét, s ezért térítésmentesen mire jogosult: melyek azok a szolgáltatások, amikért maj­dan különbiztosítást kell kötnie, vagy közvetlenül té­rítést fizetnie. Ehhez termé­szetesen az is hozzá tartozik,’ hogy a társadalombiztosító­nak jogában álljon eldönte­nie: adott szolgáltatást a szakmai követelményeknek, jobban megfelelően végez­nek-e el az állami, vagy a magánvállalkozónál. Ami pedig a szakmai ga­ranciákat illeti: újjászer­vezték az orvosi-egészség­ügyi-szakmai kollégiumokat; amelyek szakmai kérdések­ben döntésire illetékesek. A piramis csúcsán minősíte­nek. véleményeznek és osz­tanak. A szakfelügyelői tes­tületekben új szereplőként lép fel az Orvosi Kamara és a Gyógyszerészi Kamara is. Vázlatosan ez volt a vita lényege. Igazán azonban nem zárult le. Borsod je­lenlevő szakembereiben sok nyitott kérdést hagyott a rendelettervezet. A minisz­terhelyettes pedig legfeljebb azzal tudta megnyugtatni a kedélyeket, hogy a vállal­kozás szabadsága az egész­ségügyben is csak lehető­ség, amelyet okosan kell felhasználni. De nem köte­lező ott. ahol haszna nin­csen. (radványi) DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis­kolc Városi Bizottságának politikai napilapla. Főszerkesztő: BÉKÉS DEZSŐ Szerkesztőség: Miskolc Baicsy-Zsilinszky öl 15. 3527 Postacím: Miskolc 3501. Pt.: 39. Telefonközpont: 38-941 Titkárság 18-223: bel- és várospolitikai rovat 18-227 : gazda­ságpolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225 kultúrpoli­tikai rovat: 18-226: sportrovat: 18-222 Kiadia a Borsod Me­gyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Balcsv-Zsilinszky út 15 3527 Postacím: Miskolc 3501. PL: .78, - Felelős kiadő: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel- Miskolc. Szé­chenyi út 15—17 . 3525 Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar P09- ta. Elöfizetnető bármely mriapkézbesití Dostanivatalnál » blr1apké7besitőknél. a Posta nirlacOzieteiben «« a Hlrlapelő- flzetési és Lapellátási irodánál fHELTRl Budapest V József nádor tér I. — 1908 — közvetlenfii vagv oostautalvánvon. va­lamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi telzőszám- ra Előfizetési dll egy nőnapra 85 forint egv negyedévre 255 forint, egy évre 1020 forint, index- 25 351 - Készdit a Bcr=od* Nyomdában. Fel. vez.: HORVÁTH FERENC. — IS=N M3? 020t

Next

/
Oldalképek
Tartalom