Déli Hírlap, 1989. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
1989-06-14 / 136. szám
Sport ■ Szenzációs bírt közöltek az MTI-vei a BVSC vezetői: NB Il-es labdarúgó- csapatuk játékosát, Farkasházi Lászlót 100 ezer márkáért megvette a VfL Bo- chum együttese. ■ A kanadai kormánybizottság tegnap meghallgatta a szöuli doppingbotrány legnagyobb alakját, Ben Johsont. A vi- lágcsúcstartó atléta elmondotta: kezdetben nem tudott arról, hogy doppingszereket is kap. de 1983-tól már tudta, hogy a vitaminok mellett szteroidokat is szed. A dolog érdekessége: tea bebizonyosodik, hogy Rómában rs dopping segítségével érte el 9.83-as világcsúcsát, úgy eredményét és nevét törlik a rekordlistáról. ■ A női kosárlabda Euró- pa-bajnokság nyitányán csak 8 percig élt a remény, az- wtán semmivé foszlottak az álmofci Jngoszlávia--Ma- gyarország 76.-52 (41:22%. ff If ifÁin I |f Á its JÉ Mas l\yi jf--.t-A . m sósam Állásfoglalás a tudománypolitikáról A Rektori Konferencia az egyetemen Tizenkilenc magyar egyetem részvételével tavaly májusban alakult meg Rektori Konferencia, amely tegnap délelőtt a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen tartotta az idei tanévben utolsó ülését. A rendezvény elnöke dr. Kovács Ferenc, az NME rektora volt. Dr. Mang Béla. az egyetem főtitkára a tanácskozást követő sajtótájékoztatón elmondotta, hogy a kitűzött témák megvitatásában a konferencia együtt kíván működni az Országgyűléssel, a Minisztertanáccsal, és annak Tudománypolitikai KőiA Merkur jelenti légiumával, a szaktárcákkal, a Magyar Tudományos Akadémiával, valamint a külföldi rektori konferenciákkal. Meghatároznák a kéthavonta megrendezendő ülések munkaprogramját is. Ezeken megvitatják a felsőoktatás hálózatfejlesztésének elképzeléseit, az egyetemi oktatás nyugat-európai integrációjával összefüggő feladatokat, a kutatás-fejlesztés egyetemi autonómiájára épülő programját, valamint a II. országos egyetemi fórum céljait és annak ügyrendjét. A konferencián szót váltottak az MSZMP tudománypolitikai koncepciójáról is. A rektorok véleménye szerint ez a jelenlegi formájában nem alkalmas a tx>vábbtárgyalásra. Mién. « jegesmedvemama először vitte ki sétálni négyhónapos kicsinyét a rotterdami állatkert medvebarlangjából. A bocsnak nem kis problémát okoz, hogy megtolja anyját, gyorsabb sétára buzdítva őt. élűi it Ma délután 4-től 6 óráig lesz díjtalan jog tanácsadás a Sajtóház Ili. emeletén, A miskolciaké a szó rovat szobájában. Tanácsot ad: Jámborné dr. Róth Erika. Árak és sorszámok Az elmúlt vásárnál» szabadpiacra 350—40C autót vittek eladásra. Aki ^csak gyönyörködni ment ki, az sem csalódott, mert számos Mazdát, Fordot, Toyota Co- rollát is láthatott. Az árak olyannyira sokszámjegyű ek, hogy leírnunk sem érdemes ... De vastag pénztárca kellett a három éven belüh keleti gyártmányokhoz is. Reális áron kelt el egy 126- ös Polski Fiat (1987-es; Í27 500 forintért, s egv Lada 21911 (1980-ban volt új) kereken százezer forintért. A Merkúr Lorántffy utcai telephelyén a többi közölt a következő kocsikat kínálják megvételre. Skoda £28 L, KR betű jelű (198.3), 118 900 forintért; Skoda 120 L, KT (1984), 117 700-ért; Trabant 601, ZK. (1976), 26 800-ért; Lada 2103, DF (1983-as, de újra rendszámozva), 117 600-ért; Skoda 105 S, GP (1985), 136 800-ért; Dacia 1310, DH (1987), 145 400 forintért; Wartburg 353, GT (1986), 129 500-ért; Dacia 1310, KD (1982), 79 500-ért; Lada 21011, ZE (1976), 73 300-ért; Lada 2101, TM (1981), Lada 2101, PH 1979), 69 800-ért; Zastava GTL 55, GE (1985), 159 600- ért; Lada 21061, KB (1982), 179 900-ért; Polski Fiai. 126, TZ (1982), 69 500-ért; és végül egy Skoda mikrobusz 1203, rendszám nélküli, 1986- ban készült, 117 000 forintért vár vevőre. Beszélje meg az orvossal! Már városunk patikáiban is kapható a Celladam- csepp. Az apró dobozba csomagolt, és speciális bélyeggel lezárt, gyógyhatású készítményt 280 forintért kínálják. Milyen a kereslet? — kérdeztük Fodorné Kassai Erikától, a Pátria gyógyszertár munkatársától. — Körülbelül egy hete, hogy megkaptuk az első szállítmányt, s azt tapasztaljuk, hogy élénk az érdeklődés a Celladam-cseppek iránt. Egyébként a Dio- pharm által készített medicina dobozán kívülről csak annyi olvasható, hogy másnaponként huszonöt cseppet kell bevenni belőle: Aki az adagolás módján kívül másra is kíváncsi, meg kell vennie a készítményt. Csak ha kibontja Ú dobozból, akkor olvashatja el, hogy szedését beszélje meg kezelőorvosával ! És figyelmeztetnek mindenkit, hogy az érzékeny nyálkahártyával rendelkezők óvatosan szedjék. Ajánlják még, hogy a kockacukorra, vagy kekszre csepegtetett Celladamot hosz- szasan szopogasság A Celladam erőssége abban rejlik, hogy fokozza a szervezet immunrendszerének védekezőképességét. Holnaptól kapható A BORSOD legújabb száma Liska Tibor, meghökkentő gondolatairól nevezetes közgazdász az antibankba tenné a megtakarított pénzét — olvashatjuk a Borsod Expressz legújabb számában. A Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat és a Déli Hírlap szerkesztőségének közös vállalkozásában megjelenő gazdaságszervezési és innovációs lap most is sok érdekes olvasnivalót kínál. Hová lesz a sok kohász? címmel alapos elemzést ad a régió munkaerőhelyzetéről. Közli, hol van lehetőség garázsok építésére Miskolcon. Akik a vadászat nemes szenvedélyének hódolnak, egy híres bécsi fegyverüzlet kínálatáról tájékozódhatnak. Hogyan lehet negyven százalékkal olcsóbban taxizni? Milyen hiánycikkekre keres gyártót a Centrum Áruház? Miképpen lehet cementgyári részvényt jegyezni? Ezekre a kérdésekre kaphat választ az olvasó. S arról is tudomást szerezhet: a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat partnereket keres, mert feltett szándéka, hogy kereskedőházzá alakítja át az Aranycsillag vendéglátóházat. A hűtőház a fiataloknak kínál nyári munkalehetőséget, s az ínyencek megtudhatják, mivel várja őket a Boszorkány borozó. A Borsod Expressz holnaptól kapható az újságárusító pavilonokban — mindössze 6 forintért. tárcsázzuk a 07-et Két kis holttestet találtak A HASZNÁLT ACM SvjärMa Betűjele Szabadpiaci ára Merkúr ea. irányára Traß&fist SOI rm T3T 48 tW 43 000 Trabant GOI 1983 KL 65 000 60 000 Trabant 601 198« GS 80 00» 75 000 Wartburg 353 1981 TM 80 000 70 000 Wartburg de Luxé 1584 KY 100 000 90 000 Wartburg Special 1988 DX 150 000 138 000 Skoda 120 L 1982 TX 120 üöo 100 000 Skoda 120 L 198« GP 180 000 160 000 Skoda 120 L 1.988 II 200 000 176 000 Dacia 1310 Limousin 1982 KB 85 000 80 000 Dacia 1310 1985 GK • 145 000 140 000 Dacia 1310 TLiX 1988 DY 185 000 169 000 Lada 2101 1979 KP 85 000 80 000 Lada 21013 1982 KG 145 000 130 000 Lada 2105 1984 KY 190 000 180 000 Lada 21061 1985 GN 230 000 210 000 Lada 2107 198« GX 260 000 240 000 Polski Fiat 126 1981 TP 75 000 65 000 AUTOSORSZ a mok 1989. JÜMLS 13-ÄN Trabant Limousin Hycomai Lada Szamara Budapest 582 Budapest 6 209 Trabant Combi Hycomat Debrecep 4 325 Budapest 45 Lada 1500 Trabant Limousin Speciál Budapest 18 553 Budapest 19 541 Debrecen 13 984 Debrecen 1« 001 Lada Combi Trabant Combi Budapest 1 880 Budapest 7 19« Debrecen 1 051 Debnecen 5 427 Lada Niva Wartburg Standard — 939 Budapest 4 448 Polski Fiat 126 E Debrecen 2 904 Budapest 6 186 Wartburg Special Debrecen 3 948 Budapest 5 «22 Dacia Limousin Debrecen 4 515 Budapest 21 441 Wartburg Special ttrtótetös Debrecen 14 326 Budapest 17 381 Dacia Combi Wartburg Tourist Budapest 7 792 Budapest 4 842 Debrecen 5 480 Debrecen 2 780 Dacia TLX Skoda 105 S Budapest 13 845 Budapest 12 889 Debrecen 8 238 Debrecen 9 632 Zastava Skoda 120 L — 20 538 Budapest 32 889 Opei Kadett Debrecen 18 840 782 Lada 1200 Volkswagen Golf Budapest 49 877 — 501 Debrecen 35 592 Volga Limousin Lada 1300 S — 1 752 Budapest 24 470 Volga Combi Debrecen 19 407 — 1-M5 Kirabolták Lába kelt 600 A sárospataki rendőrkapitányság — őrizetbevételük mellett — indított eljárást, rablás bűntettének alapos gyanúja miatt Lakatos Győző 19 éves foglalkozásnélküli balsai, Balogh Zoltán 22 éves foglalkozás- nélküli balisai és Horváth András 20 éves foglalkozásnélküli sárospataki lakosok ellen. A három fiatalember hétfőn délután. 6 óra tájban Sárospatakon, a Rákóczi úton levő cukrászda előtt körülfogta Tallérom Attila 17 éves szakközépiskolai tanuló, sárospataki lakost, akit minden indok nélkül bántalmaztak, majd a mozi mellékhelyiségébe kísérték, hogy ott megmosdassák. A WC-ben lefogták. s tőle pénzt követeltek. A fiú — tartva a további bántalmazástól — átadta 32 forintját, ám a három fiatalember ezzel nem elégedett meg, átkutatták Tanárom Attila zsebeit, s elvették 1900 forintot érő karóráját. A román határon történt gyermektragédiáról a tanulót ezer forintnak Az edelényi rendőrkapitányság lopás bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, aki vasárnap délután — feltehetően megtalált lakáskulccsal — behatolt Kovács Tiborné 42 éves háztartásbeli, balajti lakos családi házába. A szobai szekrényben elhelyezett lemezkazettából 600 ezer forint készpénzt, két darab aranyláncot, három darab aranygyűrűt és két darab arany fülbevalót eltulajdonított. A román határon talált gyermekholttestek ügyében elrendelt vizsgálat legújabb fejleményeiről számolt be tegnap Szegeden az újságíróknak Barna Sándor rendőr ezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. Mint a korábbi híradások bői ismeretes, június 4-én hajnalban a magyar— román határ mentén levő Nagylak térségében lövéseket észleltek a határőrök. A lövések hangját a román oldalról hallották, s látták, hogy a román határőrök három civilruhás személyt vettek körül. Egy asszonyt. aM feltehetőleg hazánkba akart szökni, már a Maros homokszigetéről vittek vissza. Június 8-án egy halás» ugyanebben a térségben megtalálta /egy két-három év körüli gyermek holttestét. Két nap múlva, a múlt hét szombatján Apátfalva térségeden újabb gyermekholttestet találtak a Marosban. egy négy-hat év körúti kislány tetemét. Barna Sándor elmondta: íelteteiezhető. hogy egy Romániából menekülő család két gyermekével történt a tragédia. Ezt látszik igazolni egy, még májusban hazánkba menekült román állampolgár vallomása is, aki húgának gyermekeit ismerte fel a kis tetemekben. Megtaláltak egy csónakot is, amelyben román gyártmányú gyermekruhák voltak, A rendőr-főkapitányság vezetője nem tartja kizártnak, hogy a 4-én történt hajnali lövések és a gyermekek tragédiája között összefüggés van. A boncolás eredménye szerint a gyermekek halálát vízbeíúlás okozta. A vizsgálat folytatódik. DELI HÍRLAP. — a Magyar Szocialista Munkáspárt Mis- Kolc Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: BEKes DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út IS. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pl.: 39. Telefonközpont: 38-9« Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat; i8-227: gazdaságpolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225: kultúrpolitikai rovat: 18-226: sportrovat: 18-222. Kiadja: a Borsod Megyéi Lapkiadó Vállalat Miskolc, Bajesy-ZsilinszKy út 15. 3527 Postacím: Miskolc 3501. Pf.B 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyiéül 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hlrlapkézbesitő postahivatalnál, fi hírlapkézbesítóknel, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál fHELIRl Budapest V. József nádor tér 1. — 1938 — közvetlenül vagy postautalványon valamint átutalással u HELUí 215-96162 pénzforgalmi ielzőszám- ra. Előfizetési díj egy hónapra 85 forint egv negyedévre 2b; forint, egv évre I02C forint Index. 25 951 — Készül* a Borsodi Nyomdában. Fel. vez.a HORVÁTH FERENC — ISSN 0133 0209