Déli Hírlap, 1989. június (21. évfolyam, 125-150. szám)

1989-06-01 / 125. szám

♦ A megerőltető három műszakos beosztásban dolgozó ápolónők már régen várják bérük rendezését. Ha három műszakban dolgoznak Emelik az ápolónők bérét Tavaly sem volt fogyasztási korlátozás Miskolcon Lesz mit inni Atomrobbantást nem látott ris... Köztudott, hogy a kor­mány az egészségügyi dol­gozók bérhelyzetének javí­tását lépcsőzetesen kívánja megoldani. Az évenként le­adott központi bérkeretből egy-egy munkaköri csopor­tot kiemelten támogatnak, ugyanakkor lehetőséget hagy­nak arra is a rendelkezé­sek, hogy az egészségügyi intézetek saját belátásuk szerint tágítsák a kört. Tavaly a hiányszakmáik­ban dolgozók — laborosok, röntgenesek és orvosok — kaptak soron kívül bérfej­lesztést, idén a fizikai szak­dolgozók, a három műszakos ápolónők kerülnek sorra. A Borsod-Abaúj-Zémplén Me­gyei Tanács Végrehajtó Bi­zottsága a legutóbbi ülésén döntött arról a több, mint 125 millió forintos' kiadási költségkeretről, amelyet er­re a célra központilag bizto­sítottak. Az összegből csak­nem 88 millió forint az előirányzott bérfejlesztésre 6zánt összeg. Az állam és az egyházak közötti új kapcsolat kiala­kulását jelzi, egyben jelenti, hogy a szükséges egyezteté­sek után templomot építe­nek az avasi városnegyed­ben. Az elgondolást már ko­rábban dr. Velkey László, a; j megyei egészségügyi köz­pont főigazgatója, egyetemi tanár, a kerület országgyű­lési képviselője vetette fel, s az találkozott a közvéle­mény helyeslése mellett az egyházak, valamint a hiva­talos szervek egyetértésével is. A római katolikus 'és g görög katolikus egyházak közösen írták ki a templdm- építési pályázatot, amelyre 14 építészt hívtak meg. . A közös pályázati kiírás sze­rint olyan egyházi épület- együttest kell tervezni az avasi városrész intézmény­központjába a városi tanács által kijelölt területen, ameiy három ütemben valósul meg. Elsőként a mintegy 500 négyzetméter alapterületű templom’épül meg a kórus­sal és a sekrestyével. Ehhez csatlakozik egy •ómai és egy görög katolikus kápolna, A . végrehajtó bizottság úgy határozott, hogy a ren­delkezésre álló pénzből va­lamennyi három műszakban dolgozó fizikai szakdolgozó részesüljön. Ezért létszám­arányosan — levonva az idén, illetve tavaly soron kí­vüli központi béremelésben részesítetteket — átlagosan fejenként 2000 forint bérfej­lesztési keretet juttatnak a helyi tanácsoknak. Ez az összeg magába foglalja már a különböző bérpótlékokat is. Ilyen címen 55 millió 140 ezer forint kiadási költség- keretet osztottak el, s to­vábbi 70 millió 683 ezer fo­rintot intézeti szintű elosz­tásra biztosítanak. A 125 millió 823 ezer fo­rintból összesen 87 millió 988 ezer szolgálja a béreme­lést. Ezen belül intézmé­nyenként az egészségügyi és szociális ellátásban dolgozók számára differenciáltan oszt­ják tovább a biztosított ke­retet. A béremelések július a két hitfelekezet részére egy-egy 60 négyzetméteres hitoktatóterem, plébániairo­da és raktár. A második ütemben ugyan­csak két, egyenként 60 négy­zetméteres fntoktatí/íerem, valamint mindkét felekezet papjai számára az előírás­ban Rögzített méretű lakás készül el, amelyet a gö­rög katolikus félemeletesnek szán. A harmadik ütemben épül egy kultúrterem, könyv­tár és 2 klubhelyiség a szükséges kiszolgáló helyisé­gekkel együtt. Ügy kellett tervezni, hogy az elképzelés összhangban legyen a ké­sőbb megépítendő bencés gimnáziummal. Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Miskolc Megyei Város Tanácsa az‘ 1089. május 25. napján megtartott ülésén módosította a Szervezeti és működési szabályzatról szó­ló 2 1985. számú tanácsren­deletét. a fentiekről szóló 5,1989. számú tanácsrendelet 1-jétől lesznek. Miskolc egészségügye egyébként ösz- szesen 34 millió 376 ezer forint kiadási és ezen belül 24 millió 39 ezer forint bér- aíapkerettei részesül a pénz­ből. A megyei tanács intéz­ményei közül a megyei kór­ház is külön költségvetési összeget kapott 24 milliónál több kiadási és megközelí­tően 17 millió béralapkeret­tel. (Tudósítónktól) A 26 borsodi képviselő kö­zül mindössze öt tartozik a gyengébbik nemhez. Mint megtudtam, egyikük sem do­hányzik. Annak, hogy nem rabjai e káros szenvedély­nek, tegnap különös jelentő­sége volt. Május 31-ét ugyan­is dohányfüst-mentes világ­napnak nyilvánította az Egészségügyi Világszervezet, s a világnap mottójául a nők és a dohányzás kapcso­latát választották. Ha r nők nem is, a fér­fi képviselők egynémeiyike azért rágyújtott a szünetoen. De tegnap reggel nemcsak a dohányosok füstölögtek a fo­lyosón. A borsodiak csoport­ja az előző napi eseményeket értékelte. Arra biztatták Kiss Dezsőt, a képviselő- csoport vezetőjét; javasolja, hogy a kedd délutánihoz ha­sonló egy-két órás kényszerű szünetéket — amikor a ple­náris ülésen elhangzottakat összegzik a parlamenti bi­zottságok — használják fel az interpellációkra. Most. amikor négynaposra nyúlik a tanácskozás, s hallani, hogy a júniusi ülésszak már 1989. június hó 1. napján lép hatályba, s megtekinthe­tő — ügyfélfogadási időben a városi tanács vb titkár­ságán, valamint az ügyfél- szolgálati irodáknál. Miskolc Megyei Varos Tanácsa Végrehajtó Bizottsága Egyszercsak szomjan ma­rad a város — néhány év­vel ezelőtt ez a veszély ko­moly, és szakemberek által is reálisnak tartott fenyege­tés volt, hiszen az előrejel- zett vízfogyasztási adatok és a rendelkezésre álló ivóvíz­mennyiség sehogy sem akart stimmelni egymással. Az utóbbi évek erőteljes fej­lesztéseinek és az időközben nemhogy emelkedő, hanem szép lassan csökkenő ivóvíz­fogyasztásának köszönhető­en ez a veszély Miskolcon elmúlt. Tavaly egyetlenegy napra sem keilett elrendelni ivóvízfogyasztási korlátozást. • CSÖKKEN A FOGYASZTÁS Mindezt tegnap hallottuk, amikor a város vízellátásá­ban közreműködő szakembe­rek összeültek a miskolci vízművek meghívására, hogy áttekintsék, mi várható az idén, lesz-e mit inniuk a Mis­kolcon lakosnak. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a kiegyensúlyozott víz­ellátást nemcsak a fogyasztás, csökkenése és a víztermelő­beruházások végrehajtása tette lehetővé, hanem az is, hogy a miskolci vízművek­nél jelentősen javult a mű­szaki, technológiai színvonal. Érdekes, hogy mennyire nem voltak helytállóak azok a jóslatok, miszerint Mis­kolc vízfogyasztása jelentő­sen emelkedik az ezredfor­dulóig. Ehelyett a valóság­ötnapos lesz, okosabban kel­lene gazdálkodni az idővel. Kiss Dezsőnek végül is nem kellett előállnia e javaslat­tal: indítványozta ezt Szű­rös Mátyás, az Országgyűlés elnöke is. Az ötlet zajos si­kert aratott a tisztelt ház­ban. S, hogy milyen interpellá­ciók. kérdések hangzanak majd el? Dr. Ladányi Jó­zseftől, a megyei tanács el­nökétől, a mezőkövesdiek képviselőjétől megtudtam, hogy „kérdést intéz” Beck Tamás kereskedelmi minisz­terhez, a tartós fogyasztási cikkek jótállásával kapcso­latban. Mint mondotta: ugyanúgy egy év jótállás jár a néhány száz forintos kony­hamérleg mellé, mint s százezernél is többe kerülő személygépkocsikra. Az utóbbira ennél hamarabb is megszűnik a garancia, ha a jármű már lefutott tízezer kilométert. Ma mai hosszabb időre szóló jótállást várná­nak el a fogyasztók, mivei a húszévesnél is idősebb jog­szabály elfogadása óta a gép­kocsik ára körülbelül meg­háromszorozódott, a benziné pedig majdnem a nyolcszo­rosára nőtt. Az autótulajdo­nosok ma már alaposan meg­gondolnak minden fuvart, így az esetleges hibákat is csak tízezer kilométernél, illetve egy évnél később ve­szik észre. Indokolt volna tehát a gépkocsikra két évi kötelező jótállást adni. A képviselő kérdése: megte- remthetők-e ehhez a felté­telek? bán nemcsak a vállalatok vízfogyasztása csökkent — sokak szerint ez a nehe­zebb gazdasági helyzet kö­vetkezménye —, hanem a lakosságé is. Ez részint azért is következett be, mert rend­kívül kevés összkomfortos lakás épül, teljesen leállt a tömeges lakásépítés, más­részt pedig most, már a víz­díj összege sem közömbös, — bár ennek a díjtételnek a tervezett emelését, mint az közismert, tavasszal elha­lasztotta a kormány. • RITKÁBBAN SARGA A miskolci vízművek szak­emberei szerint az idén is lesz bőven elegendő tiszta ivóvíz, jelentős tartalékokkal rendelkeznek a csúcsfo­gyasztás időszakaira is. Most már közepesen jónak mond­ható Miskolc víztárolókkal való ellátottsága is, és gyors tempóban építik azt az elektronikus rendszert, amely az egész ivóvízellátást ta­karékosan. gazdaságostul ve­zérli majd. Az elmúlt években örö­kös botránv forrása volt, hogy időnként sárga víz folyt a csapokból. Hinnék az oka az, hogy Miskolcon kü­lönféle forrásokból szárma­zó vizek keverednek a há­lózatban, és a vas-, vala­mint a mangántartalom ki­csapódik. Az utóbbi hóna­pokban a rendszeres ellen­Elek József ózdi képviselő várhatóan csütörtökön mondhatja el véleményét a Minisztertanács csomagtervé­ről. Mint ismeretes, újabb 30 milliárd forinttal szeretné csökkenteni az idei költség- vetés hiányát a kormány. A szigorú megszorító intézke­désekre az ország fizetőké­pességének megtartása miatt van szükség. — Elsősorban arra kívá­nom felhívni a kormány tag­jainak a figyelmét, ■ hogy ko­molyabban kellene venni a tervezést — mondta. — Alig telt el negyedév az idei költ­ségvetés elfogadása óta, és kiderült — a tervezetet jó­val meghaladja majd a de­ficit. Ha nagyobb figyelmet fordítanának az illetékesek a tervezésre, jobban egyez­tetnék az elképzeléseiket, ez aligha fordulhatna elő. csak kiértékelt, átgondolt, szigorú követelményeken alapuló, s teljesíthető terveknek volna szabad az .Országgyűlés elé kerülni: Azt is furcsának tartom; p_bár mindenki tisz­tában van vele, hogy az el­ső negyedévben megnöveke­dett a bérkiáramlás, nem említenek meg név szerint egyetlen olyan vállalatot sem, ahol ilyesmi történt. A bérkiáramlást az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal­nak kellene felügyelnie! Fon­tos volna időről időre nyil­vánosságra hozni, hol fizet­tek ki többet és hol nem volt emögött teljesítmény. Ahol ez előfordul, indokolt lenbe a felelősségre vonás is. (bujdos) őrzéssel sikerült elérni, hogy minimálisra csökkentették a vízsárgulást. • KINCS A KARSZT Városunk napi ivóvízszük­ségletének nagyjából a fe­lét adják a karsztforrások. Ezek jó kihasználása nem­csak azért fontos, mert a karszt olcsó víz, hanem mert a hegy gyomrában tárolt ivóvíz tiszta. Persze ez a fogalom viszonylagos, mert a bükki karszt is szennye­ződik a települések szenny­vizétől, az erdőgazdasági te­vékenységtől, és sok más okból. Ha egyszer komoly mértékben elszennyeződne a szivacsos hegytömb, az jó­vátehetetlen kárt okozna, és akkor valóban szomjazhat­na a város. Most azon mun­kálkodnak, hogy egy figye­lő kúthálózatot alakítsanak ki, amellyel a bükki vízbá­zis állapotát figyelemmel kí­sérhetnék. Óriási kincs a karszt, amelyet eddig jóit megvédett a saját termé­szetes szűrőrendszere. Ér­dekes, hogy bár csak be­csült adatok vannak arra, valójában mennyi vizet tá­rol a hegy, azt azonban bi­zonyosan tudják: a tapalcai termálfürdőben fakadó for­rás vize jó néhány évtizedes, hiszen nem mutathatók ki benne a légköri atomrob- bantások nyomai. Még egy fontos hír: az idén már elkezdődik a mis­kolci szennyvíztisztító mű biológiai fokozatának kivi­telezési munkája is. Erről a munkálatról terjedt el az a valótlan hír, hogy a bős— nagymarosi vízlépcső építé­se miatt elmarad. (kiss) Alija az időt. s az idén ismét kizöldülve, sűrű lombkoronával terít árnyékot maga köré a zilizi „őstölgy”. A Bódva-völgy egyik kis falujának határá­ban magányosan álló hibridtölgynek a ko­rát több, mint ezer­évesre becsülik, de ez szinte „meg se látszik” a famatuzsálemen. Év- ről-évre rendre kizöl­dül, s ősszel meghozza termését is. Törzskerülete, amely az évek múlásával las­san gyarapodik, már meghaladja az öt és fél métert. Emberde­rék vastagságú ágai szertenyúlva olyan lombkoronát tartanak, amely alatt egy szé­násszekér nyugodtan körbefordulhat. Nem­csak megyénkben, de országosan is az egyik „ezeréves” természeti érték, amely védelem alatt áll. Ugyancsak védett természeti értékek a város határában, a Csanyiki-völgyben ta­lálható vörösfenyők. Ezek az ország legna­gyobb ‘ magasságot el­ért. és legvastagabb törzsű vörösfenyői. Er­ről a fajról azt tar­tották. hogy (í hegyvi­dék magast b régiói­ban él csak meg. itt. a környékünkön, a Csanyikban pedig alig több. mint 100 méte­res tengerszint feletti magasságban fejlődött ilyen hatalmassá. Elő­fordul a Bükkben máshol is. védelméről szervezetten gondos­kodnak. Az avasi városnegyedben Templom épül Módosított tanácsrendelet A Parlament folyosóján A jótállásról és a csomagtervről

Next

/
Oldalképek
Tartalom