Déli Hírlap, 1989. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
1989-06-29 / 149. szám
Csak azé a föld, aki megműveli azért piszkálják őket, mert valaki kiszemelte magának a telket. Ugyanis ha a föld művelet- lensége miatt elveszik a kertbérletet, azt az kapja meg, aki már régebben sorakozik a tanácson, bérelhető telekre várva. Nos, aligha valószínű, hogy szándékosan csalni lehetne. Hiszen azt a tényt, hogy egy kert művelt, vagy műveletlen, igen egyszerűen bizonyítani lehet, minden kétséget kizáróan ... (k-ó) Lelépett tetők, villámcsapott televíziók Szerény ünnepség keretében adják át a Posta Miskolci Távközlési Üzemének irodáit, s a fölé épített lakásokat ma délután a Jókai utcában. A mintegy 100 millió forintos beruházás eredményeként 59 postás dolgozó költözhetett új lakásba. S ezzel egyidőben korszerű és kulturált körülmények ■ között kapott helyet a távközlési üzem korábban hat helyen található kollektívája. Kiss László, a Miskolci Távközlési Üzem vezetője t mutatta be az új létesítményt. A tonévzóró utón sem csen- j áleseóett ei a miskolci Hermán j l Ottó Oimnőzium. Kovács Ma- | riann, o gimnázium igazgatója \ | elmondotta, hogy vendégül j , látják a 199. számú moszkvai j biológiai tagozatos iskola 22 tanulóját, s három tanárát. A Letnyeva Vera Pavlovira francialanárnő vezette csoport 10 napig ismerkedik ... -gyénk és városunk nevezetességeivel. A miskolci iskola speciális orosz nyelvű tagozata zsúfolt programot állított össze a messziről jött vendégeknek. Elvitték őket budapesti városnézésre, s kör zösen bebarangolták a Bükk legszebb helyeit. Nagyon tet- . szett nekik a Városi Művelődési Központ nyelvi stúdiója. Pacsuriné Szilaj Gabriella. a gimnázium orosz nyelvű m; nkakozösségének vezetője, diákjaival a hét végén kíséri haza a moszkvai 'tanulókat. -Hétfőtől 10 napig élvezhetik a moszkvai diá- - kok vendégszeretetét. Érdemes szólnunk arról'is. hoev az iskola nyolcvan tanulója az NDK-beli Werder-, ben. Potsdam mellett egy - állami gazdaságban segédkezik a gyümölcsszedésben. Ezzel a munkakirándulással erősítik az iskolában szerzett német nyelvtudásukat. Esv másik oSztály pedig az NDK- beli Annabersben (táborozik, az ottani Iskola vendégeként. A csereüdülést augusztus végén viszonozzák a miskolTanácstagi Jósaira Holnap tartja tanácstagi fogadóóráját Rácz Lukács, a 45. Sz. Általános Iskolában (Szputnyik u. 31. szám), órától. — Ezt a különösen tetszetős házkomplexumot az Északterv elképzelései alapján valósította meg az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat. Üzemünk . a földszinti ■ részen kapott helyet. Ezentúl itt fogadjuk ügyfeleinket. Jó ha tudják az érdekeltek: a vezetői fogadóóra hétfőn délután 1 órától este 6 óráig tart. A forgalmi előadók szerdán reggel 8-tól délután 3 óráig várják a telefonigénylőket s a telefon-előeiak. Ezekiwk a kiterjedt külföldi testvérkapcsolatoknak köszönhető, hogy ai iskola diákjai minden nyelvi versenyen jeleskednek. (Tudósítónktól) A képviselők most döntenek az alternatív katonai szolgálat bevezetéséről. Az eredeti tervezet szerint nem vállalhattak volna ilyet a tartalékos állományúak, illetve akik egyszer már katonai esküt tettek. Ezen az elképzelésen mégis változtattak. mégpedig Balogh András, Tokaj és környéke képviselője indítványára. Ö ugyanis a parlament honvédelmi bizottságának ülésén módosító javaslatot terjesztett elő. — Nem tartottam volna helyesnek, ha a tartalékosokra, illetve az esküt tettesre nem terjesztik ki; a törvényt — tájékoztatott' a szüneioen. — Ma hihetetlen gyorsasággal változik a politikai helyzet, hétről hétre módosulhat az emberek véleménye. %y előfordulhat az is, bogy aki a katonai eskü idején még vállalhatta a fegyveres szolgálatot, később ugyanez már ellentétben áll az iilető időközben megváltozott meggyőződésével. A honvédelmi bizottság ülésén a képviselőtársaim elfogad^ ták érvelésemet, így a parlament elé kerülő tervezetben az alternatív szolgálathoz úaló jogot kiterjesztették a tartalékosokra és az esküt tettekre is. fizetőket. A kötvényiroda viszont minden munkanapon délelőtt 10-től este 6 óráig van nyitva. Itt említem meg,' hogy a közeljövőben tovább bővítjük a város úgynevezett kötvényes területeit. S ami lényeges, olyan modern komfortos ügyfélvárót alakítottak ki az új épületben, ahol , kényelmesebben és türelmesebben várhatnak sorukra a hozzánk fordulók. Az itteni kötvényiroda telefonszáma: 87-444. Ezentúl ebben az épületben intézzük a számlareklamációkat is. A harminc lakásos ház építéséhez kedvezményes áron adott telket a tanács. Az Országos Takarékpénztár volt a társberuházó, és jelentős segítséget nyújtott a Magyar Posta központja is. A harminc otthon közül 28-at> kaptak a postások, s a miskolci igazgatóság gyakorolta a bérlőkijelölési jogot. Ennek köszönhető, hogy sok postáscsalád hosszú évekre elkötelezte magát munkaadójával. Egyébként az alagsorban kaptak helyet a lakástulajdonosok, és a távközlési üzem garázsai. — És hány hónapot kellene szolgálnia annak, aki mondjuk tizenegy hónapot már lehúzott .a hadseregben, de ezután nem akar jegyvert fogni a kezébe? — A fegyveres katonai ] szolgálat 18, a íegyvertelen pedig 24 hónapig tart. A polgári szolgálat, amit megszakítás nélkül kell letölteni, 30 hónapot vesz , igénybe. Aki tehát 11 hónapot már katonáskodott, de a hátralévő időt polgári, szolgálatban szeretné eltölteni, a 30, illetve a 11 hónap különbségére, vagyis 19 hónapos polgári szolgálatra számíthat * Dr. Ladányi József, a megyei tanács n> ugállományba vonult elnöke tegnap reggel éppen a Magyar Nemzetet olvasta a Parlament folyosóján, amikor megszólítottam. A Népfront lapja is tegnap közölte a Magyar Távirati Iroda hírét, amelyből kiderült: Mezőkövesden és környékén 2300 választó- polgár az aláírásával is támogatta a Ladányi József képviselő visszahívását szorgalmazó indítványt. Indokaik között olvasható például, hogy képviselőjük nem tett eleget a mandátumával járó beszámolási kötelezettségnek, a szavazások előtt nem volt attól veszik el a földjét, akire öt éven belül kétszer földvédelmi bírságot rónak ki, mert nem műveli birtokát. Ezt úgy számítják ki. hogy a föld aranykorona-értékét beszorozzák ezerrel. Így a bírság párezer forinttól kezdődően igen nagy összegre rúghat. Miskolcon a mezőgazdaság giiag megművelt teljes terű-' letet végignézik minden év- ,ben. Viszonylag kevés esetben regisztrálhatták az ellenőrök, hogy valaki nem műveli meg a saját, vagy a bérelt földjét. 7800 bérlő közül alig több, mint 100- nál tapasztalták, hogy nem törődik kertjével, földjével. Ilyenkor először felszólítanak, határidőt kijelölve a munkák elvégzésére. A személyi tulajdonú területekből Miskolcon 1« hektárt találtak parlagon. Természetesen, ha var» elfogadható kifogás, azt figyelembe veszik, hiszen bárkit érhet betegség, vagy éppenséggel egy hosszabb külföldi ót is járhat azzal, hogy műveletlen marad a föld. A határszemlékkel kapcsolatban többnyire két dolgot kifogásolnak a városlakíváncsi választói véleményére, elszakadt a választó- bolgároktól, csak a heljú vezetőkkel tartotta a kapcsolatot. Mi a véleménye minderről ? — Május közepén a Magyar Demokrata f órum mezőkövesdi szervezete levelet írt nekem. Ebben arra szólítottak fel, hogy mondjak le a képviselői mandátumomról. En a válaszomban’ kifejtettem: nem tartom helytállónak érveiket. A képviselői munkámmal kapcsolatban más területről nem emeltek kifogást, ezért nem mondtam le. Ezutád a választókörzetem néhány településéről, például Szentist- vánból, Borsodivánkáról több száz aláírással olyan leveleket kaptam, melyekben arról tájékoztattak, hogy elégedettek a munkámmal, s kérték, ne mondjak le- Ami a mostani visszahívási indítványt ilieti,, ha a választók megvonják tőlem a Di- zalmukat, tudomásul veszem a döntésüket. Mindenesetre úgy érzem: az elmúlt kilenc évben, vagyis képviselőségem idején tehetségemhez, tudásomhoz, s lehetőségeimhez mérten igyekeztem mindent elkövetni a körzetemért. s azért, hogy megfelelhessek a velem szemben támasztott követelményeknek. (bujdos) Fizetnek a Több, mint öt órán át zuhogott az eső az elmúlt héten, pénteken délütán — mint erről részletesen beszámoltunk. A villámlással kísért felhőszakadás hatalmas károkat okozott Miskolcon és Borsod más településein is. A szélvihar több ház tetőszerkezetét megrongálta. A Pece-patak zárt medrébe csak nehezen jutott be a víztömeg a hordalékfogón felhalmozódott különféle hulladék miatti Emiatt a felduzzadt víz alámosta a közeli Pallos és Árok utca mélyebben fekvő házait. Több lakás használhatatlanná vált, három pedig összedőlt. A városi tanácson elmondották, hogy a lakhatatlanná vált épületekben élőket szombaton új lakásba költöztették. Több olyan ház is akad. amelyeket megrongált a vihar, de még érdemes heflyrehozni. A legújabb információ szerint a Pallos utca és az Árok utca mélyebben fekve- területein lévő épületeket rövidesen szanálni fogják. Az Állami és a Hungária Biztosító szakemberei már szombaton a helyszínre siettek. hogy felmérjék a keletkezett károkat. Gyökér József, az Állami Biztosító Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Igazgatóságának műszaki kárrendezési csoportvezetője arról tájébiztosítók koztatott, hogy még munkaidő után is dolgoznak a kárfelmérő szakembereik. Több, mint száz bejelentés érkezett tegnap reggelig — csak Miskolcról. 'A vihar több épület tetejét megrongálta. a villám tönkretette az elektromos és a háztartási gépeket. Sok garázst és pincehelyiséget elöntött a lezúdult víztömeg. A Pallos és az Árok utcákban összedőlt és megrongálódott házak tulajdonosainak többsége nem rendelkezik lakás- biztosítással. Akiknek viszont van ilyen, rövidesen kézhez kapják káruk ellenértékét. Dr. Gaál Zoltán, a Hungária Biztosító megyei igazgatója elmondotta, hogy a legtöbb bejelentés elöntött pincékről, szobákról és garázsokról érkezett. Sok a villámcsapott televízió. A szél által megbontott tetőn több épületbe befolyt a víz; ilyet a Papírgyár környékéről jelentettek. Az Állami Biztosító keddig körülbelül százezer forintot fizetett ki ügyfeleinek. Mindkét biztosító társaságnál elmondották, uoey a károk ellenértékét szeretnék egy-két héten belül átadni a. biztosjtotta"knak. Ám sokan nem ismerik jogaikat. Elég telefonon bediktálni a nevet és a címet, s a szakemberek néhány r.apon belül a helyszínre mennek. . Sz. P. j|c A Pece árvize romba döntött bárom házat, néhányat pedig annyira megrongált, hogy ezeket érdemesebb lebontani, mint helyreállítani. i* Leszedik a meggyet Werderben- Moszkvai diákok a Hermán Gimnázinelan Sz. L A Parlament folyosóján Az alternatív szolgálatról Azé a föld, aki megműveli! Ugye ismerős ez a jelmondat? A jelenleg hatályos földtörvényünket olvasva — ha élcelődni kívánunk a paragrafusokon — azt is mondhatnánk: ezt a politikai jelszót egy az egyben átültette a gyakorlatba, azzal az apró módosítással, hogy elé tett egy „csak” szócskát. Arról van szó, hogy aki nem műveli meg a földjét, attól el lehet venni, akkor is, ha magántulajdon. Tehát így szól a mondás: csak azé a föld, aki megműveli. Precízebben fogalmazva: kék. Az egyik az, ha tévesen megy ki a felszólítás. Ennek az oka többnyire a helyrajzi szám és a helyszín rossz egyeztetése. Nemrég arról hallottunk egy sajtótájékoztatón: tavaly mindössze három esetben fordult elő. hogy nem az kapta meg a felszólítást, akit jogosan vontak volna felelősségre, a2 ellenőrök. A másik; probléma az. hogy a megbírságolt kiskertbérlők közül többen mondják: aj: Benépesült a Jókai utcai postásház Postáslakások a Jókai utcán Uj helyen a távközlési üzem Parlagra vadásznak az ellenőrök