Déli Hírlap, 1989. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
1989-06-24 / 145. szám
3<c Miután van melegebb víz Diósgyőrben, bizonyára nagyobb forgalomra lehet számítani. As öregek mindig mondták... t Vérfürdő: lehet néhány fokkal több? A jégkori ősembert is oda- vonzotta már az a két forrás Diósgyőrben, amelyeket Tapolcai, illetve Szent György- forrásnak nevezett el a diósgyőri lakosság. Legutóbb a Diósgyőri meditációk című sorozatunkban írt arról Balázs József, hogy több kézzelfogható bizonyítéka fellelhető a múltban annak: Diósgyőrben a jelenleginél melegebb vizűek voltak a források. A nemrég elkezdett kutatások •egyértelműen bebizonyították: van melegebb víz Diósgyőrben is, és ma már ez a meleg víz ott van a diósgyőri strand medencéjében. Köztudott, hogy a diósgyőri strand azokat vonzotta eddig elsősorbím, akik edzettek voltak, mert 17—18 fok volt a víz hőmérséklete a legmelegebb nyárban is. A víz hőfoka miatt sajnos nem Miskolciak Testvérvárosunkba. VoJogdába utazott tegnap a városi tanács küldöttsége. B.TC-bemutató Sok látogatóra számítanak ma délután, fél kettőtől a Tudomány és Technika Házában, ahol az Inicrag Rt. és az Észak-magyarországi Vállalkozási Iroda szervezésében a BMW-iroda tart autóbemutatót. Láthatják majd itt a hazánkban forintért árusított legújabb BMW autókat, a 316-os és az 5—7-es sorozatú autócsodákat. A bemutatón szaktanácsadást is tartanak, s filmet vetítenek a gyár termékeiről. Képviselői fogadóóra lehetett a strandot sem igazán fejleszteni, megmaradt idényfürdőnek. Az idősebbek mindig is hangoztatták, hogy régebben melegebb, volt a diósgyőri források vize. 1955-ben is folytattak kutatásokat, amelynek az volt az eredménye, hogy kiderült: valahol hideg víz tör be a forrásokba, ez hűti le mindkettőt, és mélyfúrással lehetne melegebb vízhez jutni. A Miskoci Vízművek és Fürdők, búvárok segítségével nemrég pontosan kikutatta, hogy hol található meg a föld alatt ez a bizonyos hidegvíz-betörés. Sikerült feltérképezni a föld alatti járatokat. így most már onnan tudják a vizet a felszínre hozni, ahol még langyos. 23—24 fokos vízhez jutottak ily módon, amellyel ma már fel is töltik a strand medencéjét. ¥o fogdában Mától a szovjet város vendége dr. Orosz István, a városi tanács elnökhelyettese. 1 Pusztafalvy István, az MSZMP városi bizottságának munkatársa és Márton Jánosné. a városi művelődési központ képviselője. Vologrtában amatőr népművészeti kiállítás nyílik a Misko.erál származó művekből, és bemutatják s városi művelődési központ „Idő” című fotótárlatát. A látogatás apropója egyébként többek között az. hogy Vologdában június 26-án ünnepük a „város napját”. Biohumusz-Iá: lí a oyors me^azdaoodáshoz Értesítjük az 1. sz. országgyűlési választókerület lakosságát (Szentpéteri kapu, Búza tér. Selyemrét. Tiszai pu. és környéke. Martintelep és Szirma), hogy Keszthelyi Zoltán, ország- gyűlési képviselő június 26- . áa (hétfőn) 13—18 óra között tartandó fogadóóráján várja választópolgárai közérdekű bejelentéseit, javaslatait a Hazafias Népfront városi bizottságán (Széchenyi út 70. sz. II. em. tanácsterem). — Városi tanács vb-titkársága Remélhetőleg ez a változás nemcsak azt jelenti, hogy több vendége lesz a diósgyőri strandnak, hiszen a hideg vizet nem mindenki szerette. Talán az eddiginél jobban is kiépülhet, hiszen ilyen páratlan környezeti adottságú fürdő kevés akad az országban. Terjeszkedik a lengyel piac a Zsarnain és a Búza téren. S ami megfigyelhető, a hatóságok már nem zaklatják a kisebb tételben árusító turistákat. Földesi Balázs, alezredes a megyei Vám- és Pénzügyőrség parancsnoka azt nyilatkozta tegnapi számunkban, hogy elsősorban a több százezer forintos csempészárut kínálókat és a neppereket üldözik. Ezzel kapcsolatban telefonált szerkesztőségünkbe Kovács Gábor a Miskolc Városi Tanács ellátásfelügyeleti osztályának vezetője, aki a szemléletváltozásnak az egyik okát is elárulta. — Korábban az volt a hivatalos álláspont, hogy a lengyel turistáktól nem szabad elfogadni a helypénzt Ezzel ugyanis rögtön legali- zálódott volna, hogy árusítanak. A jogszabályok viszont tiltják a hazai és a külföldi állampolgárok közötti üzletelést. Ennek ellenére nem tudtuk megakadályozni, hogy ne lepjék el a piacot a lengyel turisták, őszintén szólva, butaság volt ez a merev álláspont. Ennek következményeként évi 5 —6 millió forintos bevételtől estünk el. — Ha ezentúl a lengyelek is megkapják a helyjegyet ezzel lényegesen nő a piacfelügyelőscg bevétele. Jut-e ebből a pénzből a Zsarnai kulturáltabbá tételére? — Piacaink idáig is ön- fenntartóak voltak. A bevételekből folyamatosan hajtottunk végre kisebb-na- gyobb fejlesztéseket. ValóHogyan lehet manapság könnyen és gyorsan sok pénzt keresni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel keresik fel azokat a szakcsoportokat. kisszövetkezeteket, amelyek szolgáltatásaik között feltüntetik, hogy tanácsot adnak a biogiliszta és a biohumusz termeléséhez. Orvosok, mérnökök, jogászok is gyakorolják ezt az egyáltalán nem gusztusos tevékenységet, akár még egy harminc négyzetméteres garázsban i; — Valójában egy garázs nem elegendő ahhoz, hogy jól jövedelmezzen ez a tevékenység — mondja az Agiri Agroszolg Innovációs Részvénytársaság ügyvezető Igazgatója, Csoba Tamás. — Ezért mi azokkal kötünk szerződést, akik legalább ezer négyzetméteren tudják vállalni ezt a munkát. Mindenekelőtt tisztáznunk kell, hogy mit értünk gyors meggazdagodás alatt, mert a vállalkozásból valóban tisztes jövedelem származhat, de azt sem hallgathatjuk el, hogy komoly kockázattal is számolni kell. Ha ugyanis valaki nem tartja be az előírásokat, jócskán veszíthet a bolton. Áz bizonyos, hogy óriási az érdeklődés, hisz meglehetősen gyorsan vissza lehet fizetni az OTP-tői a tenyésztésre kapott kölcsönöket. Például százezer forintból fél év alatt (ha egyforintos gilisztaárral számolunk) nyolcszázezer— jában sokba kerül a terület takarítása. Ha lényegesen nő a bevételünk, lebe- tonoztatjuk, vágj' leaszfal- toztatjuk a piacot Akkor majd nem kell sárban caí- latni télen, a csapadékosabb időben. S bizonyára egy elfogadható autóparkoló építésére is marad pénzünk. — Híre ment, hogy ax Országgyűlés eltörli az üzérkedés fogalmát, szabadabbá válik az állampolgárok közötti kereskedelem. Jelent-e ez majd minőségi változást a piacok életében? — Minden bizonnyal, hiszen ma ha egy magánkereskedő saját szükségletén felül hoz árut, és azt haszonnal továbbadja kollégáinak, ezzel üzérkedést követ el. Mint ismeretes, a közelmúltban Miskolcon is többen pórul jártak, meri a külföldről behozotr, s levámolt műszaki árut tisztes haszonnal értékesítették a bizományi üzletekben. An ■ nek ellenére büntették meg őket, hogy valós társadalmi igényt elégítettek ki: szükség volt az importból származó komputerekre, CB-rádiókra. A jövőben a szabadpiaci gazdálkodást a kereslet-kínálat törvénye szabályozza És aki előírásszerűén “adódik az ülzetből szerzett haszon után, aligha tekinthető üzérnek. Ez a kedvező szemléletváltás a lengyel piac mostani hivatalos megítélését is módo- sítia. Ma már utólag főhet a fejünk, miért is nem fogadtuk el-azt az esztendőnként! -5—6 millió forintot, a külföldi turisták helypénzét. (szántó) egymillió állatkája is lehel a termelőnek, am eközben akár többször is eladhat belőlük. — Milyen tanácsot adnak azoknak, akik most fognak hozza a biohumusz-termelés- hez? — Az ezer négyzetméteres területen folyóvízzel is rendelkeznie kell a termelőnek, ám ennél kisebb helyen is elkezdheti — például egy garázsban —. de akkor mi nem vállalunk garanciát arra, hogy átvesszük a humuszt. Egyébként a termeléshez folyamatosan olyan szerves anyagot adunk el, amit laboratóriumban ellenőriztek, s a kellő minőséget egy új technológiával biztosítjuk. A termelőnek figyelnie kell a levegő hőfokát, a nedvességtartalmat és a kémhatást is. A telepítéstől számított két hónap múlva már 10—15 centiméteres hu- muszréteg keletkezik, s egy hónap múlva a minősége is megfelelő. 9 GONDOS GAZDÁK ÉS SZERENCSELOVAGOK — Tehát a befektetett töke néhány hónap alatt meg- többszörződhet. Ez adja a gyors meggazdagodás reményét? — Szerencseielvágók mindig lesznek, akik egy régi mondással szólva, levágják az aranytojást tojó tyúkot — mondja Kezdődy László, az Agroszolg főmérnöke —, és eladják a gilisztát, még mielőtt megfelelő mennyiségű humusz képződne. így persze, hamar pénzhez lehet jutni, de akikor m: sem érjük el a célunkat, mert nem tudunk elegendő bio- humuszt adná a mezőgazdaságnak, hogy a vegyszer- mentes termelés tért hódíthasson. / — A kereskedők viszont ■Úgy vélik, hogy nem lehet jó áron eladni a biohumuszt ,sem belföldön, sem a külpiacokon. Változatlanul csapadékos, fülledt az idő. A vártnál tovább tart a csaknem minden évben bekövetkező Me- dárd-periódys, a negyvennapos esős időszak. Miskolcon és környékén mintegy 137 milliméter csapadékot mértek a szakemberek, de a hegyvidékeken és azok környékén még ennél is többet. A legkevesebb eső a dél-borsodi részeken hullott. A levegő páratartalma eléri a nyolcvan, sőt a száz százalékot is. Dr. Gyurkó Péter, a Nö- vényegészségügyi és Talaj- védelmi Állomás növényvédő szakmérnöke arról tájékoztatott. hogy a sok eső és az ezzel egy időben jelenlévő meleg — még éjszaka sem süllyedt tíz fok alá a hőmérséklet — rendkívül kedvez a kultúrnövények legnagyobb ellenségének. a különféle gombák elszaporodásának. A növények leveleit szinte állandóan vízcseppek fedik, nincs idejük felszáradni. Veszélyben van a kiskertek és a mezőgazdasági üzemek zöldség, gyümölcs, búza és szőlőtermése. Az almát a varasodás, a cseresznyét és a meggyet pedig a monília, — Nekünk erről egészen más a véleményünk. Azért nem írtunk eddig alá külföldi szerződéseket, mert nem tudunk annyi humuszt adni. amennyire szükség lenne. Belföldön pedig még szinte korlátlan a felvevőpiac, hisz aki a mezőgazda- sági üzletekben jár. csak elvétve találkozhat ezzel a termékkel. Legalább 5—600 kistermelővel vagyunk szerződéses viszonyban, még- sincs feleslegünk humuszból. Csak akkor lesz megfelelő mennyiség belple, ha majd a termelők is hosszabb távon gondolkoznak, és nem adják el időnek előtte a gilisztát. • NINCS SZABVÁNY, BIZALMATLAN A VEVŐ A Tudomány és Technika Házában megtartott biofórumon sokan hiányolták, hogy nincs olyan referenciatelep hazánkban, ahol bemutathatnánk, hogy a biohumusz alkalmazása milyen előnyökkel jár a növénytermesztésben. így vélekedik dr. Andrik Péter, az MTESZ Vállalkozási Irodájának menedzsere is: a? • — Nehéz úgy eladná rala- mit külföldön, hogy nem tudjuk dokumentálni az eredményeket. A legnagyobb gond az eladásnál, hogy nincs ma még biohurmisz- szabvány, s így nem lehe* egyenletes és megbízható minőségű humuszt kínálni. Ennek hiányában pedig nem eléggé kelendő ez a termék a külpiacokon. Miután a giliszta még a nehézfémeket is képes akkumulálná, magába a biohumuszba i* kerülhetnek olyan anyagok, amelyek miatt nem bízik a minőségben a külföldi vevő. Pedig a közeli országokban, például a Szovjetunióban (a nagy felvevőpiaca lenne a humusznak, ám az is elképzelhető, hogy az arab orszá- ' gokban még a magasabb szállítási költségeket is megfizetnék, hogy termőbbé tegyék a talajt. Vadas Zsuzsa vagyis a rothadás fenyegeti, A peronoszpóra is megjelent Borsod néhány szőlő- ültetvényén : tegnapig Mádon, Súlyban és Tarcalon észlelték ennek jelelt. Először azonban a pingyomi kiskerttulajdonosok jelezték a fertőzés tüneteit. Ha a mostanihoz hasonlóan alakul az időjárás, láncreakció- szerűen terjedhet a peronos?, pór a a nagyüzemek tábláin és a kistermelők szőlőiben. A szakemberek felmérései szerint a jó búzatermést a szártő-rothadáa és a most támadó fuzárium, a kalászok szemein terjedő rózsaszín penész tizedelheti meg. Ez utóbbi főleg a későn érő fajtákra gyakorolhat pusztító hatást. A fertőzés terjedését száraz. meleg időjárás fékezheti le. Erre vasárnaptól reményünk van. de mindenképpen szükséges permetezni is. Ügyeini kell azonban az élelmezésügyi várakozási idő betartására, mert a ve- gyi anyagok lebomlási ideje három és huszonegv nap között változhat. Addig pedig a növények fogyasztásra alkalmatlanok. i Sz. P. (k—ó) Leaszfaltozzák a Zsarnait? Kár as elveszett milliókért Lengyelektől is jár a helypénz Peronoszpórát íalilíak a pingyomi szőlőkben Gombaveszély fenyeget