Déli Hírlap, 1989. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
1989-06-22 / 143. szám
tut,m /v Mélyrepülésben a BAÉV Megváltak a vezérigazgatótól Kórképet rajzolt — és döntött a vállalati tanács — Azt vetik a szememre, hegy fel akarom aprózni a nagy- vállalatot, hogy a nem fizikai állományú dolgozók közül kétszázat ilyenformán megfosztanék kenyerétől. Kétségtelen tény, hogy meggyőződésem: a jelenlegi nagyvállalati keretek között nem tudunk gazdaságosan tevékenykedni, kisszervezetekre, társulásokra, részvénytársasági formákra van szükség, ha talpon akarunk maradni. A szervezet átalakítását azonban erősen ellenzik. Én pedig nem vagyok partner a vegetálásban. Gyorsan kell lépni, ha létezni akarunk — mondta korábbi beszélgetésünkkor Bánhegyi Árpád, indokolva*, hogy miért kérte a vállalati tanácstól vezérigazgatói tisztéből való felmentését. A Borsod Megyei Állami Építőipari Vállalat tanácsa tegnap délelőtti ülésén tárgyalta meg kérelmét, s a felszólalók egészen másként fogalmaztak. A különböző testületek véleményét ismertették a higgadt hangvételű vitán. A szakszervezeti bizottság állásfoglalását — amelyben május 25-én a vezérigazgatótól a bizalom megvonását indítványozták — Szatmári Zoltán vállalati szb- trekár olvasta fed. Ebben egyebek között a kialakult helyzetről hangsúlyozzák: a BÁÉV-mak annyira megromlott a gazdasági pozíciója, hogy irányíthatatlanná, akció- és döntésképtelenné vált. Tavaly a veszteség olyan mértékűvé duzzadt, hogy kilátástalan helyzetet teremtett a kollektíva további létéhez. S a veszteség növekszik. Rossz a dolgozók hangulata, s bizonytalanság uralkodik a gazdasági vezetők körében is. Megromlottak a kapcsolatok a társváTlalatokbai. beruházókkal. tervezőkkel, tanácsi szervezetekkel, s az egymást követő átszervezések hatalmas veszteségeket okoztak a szellemi és fizikai állomány- csoportban egyaránt. A vezetői körben nő az elégedetlenség, a perspektívát- lanság. Ugyanez a - helyzet a fizikai dolgozók körében rs. Sok a határidőcsúszás, szervezetlen a munkák irányítása, koordinálása. A mulasztásokért nincs felelősségre vonás... Komlósi Tibor — az MSZMP vállalati bizottságának társadalmi titkárhelyettese — az április 5-i beszámoló taggyűlésen megfogalmazottakról szólt, amikor is kifogásolták, hogy a vállalatvezetés évek óta létesítményeket ad el a veszteséges tevékenység finanszírozására; hogy gyakoriak az eredménytelen átszervezések; a fejlesztéseknek, beruházásoknak nem érezni a hasznát; a termelésirányításban a szervezetlenség, á kapkodás jellemzői nincs megfelelően kidolgozva az érdekeltségen alapuló ösztönzési rendszer; szakadás tapasztalható a vezetők és a vezetettek között, mivel sem a testületektől, sem a dolgozóktól nem -kérnek véleményt a vállalatot érintő döntések kidolgozásához. Mindezek miatt a pártbizottság a legutóbbi ülésén úgy döntött: javasolja a vállaNégykilométeres vacsora Nagyszabású utcai vacsorát rendeztek tegnap Firenzében, részben, hogy reklámozzák az ottani műemlékeket. részben pedig, hogy adakozzanak az orvosi kutatásokra. Az ünnepi aisatai négy kilométer hosszan kígyózott a város utcáin. A 12 ezer vendég tejenként Í8 dollárért váltott belépőt. A négyfogásos menüt 171 mesterszakács készítette el. és félezer pincér szolgálta föl. Az ételek után összesen hatezer palack olasz vörös- boa- fogyott el. Az ügyeleteken történt Nem volt áram A MIK ügyeletéről jelentették, hogy a Bihari utca 1., a Vörösmarty utca 40., a Kun Béla út 1. és a Kuruc »tea 33. számú épületekben elromlott felvonókat hoztak ismét működésbe a szakemberek. Rossz volt a lépcsőházi világítás a Kuruc utca 53. szám alatt, a helyszínre érkezett szerelők rövid időn belül kijavították. Egy transzformátor meghibásodása miatt szünetelt az áramszolgáltatás ma reggel öt órától a Petneházy, a Park utcák és a Vöröshadsereg útja által határolt háromszög lakóházaiban. Az Émász ügyeletes szakemberei a hibát délelőtt kilenc órára kijavították. Kínában újabb 45 embert ítéltek halába, mivel részt vettek a néhány héttel ezelőtti tömegmozgalomban. Az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztették. Nincs kizárva, hogy azért döntöttek így, mert a nyugati országok tömegesen tiltakoztak a tegnapi, Sanghaj« hármas kivégzés miatt. lati tanácsnak, hogy fogadja el Bánhegyi Árpád vezér- igazgató felmentési kérelmét. Tizedes Piroska — a vállalati tanács tagja, személyzeti és oktatási osztályvezető — .arról szólt, hogy maga is hit>áztatta a vezérigazgatót az élkapkodott döntésekért. az át nem gondolt személycserék miatt, amelyek következményeként értékes szakemberek sokaságát vesztette el a vállalat. Ám hozzáfűzte: „ebben mi is, én is hibás vagyok, mert végrehajtottam a döntéseket, és nem álltam fel. hogy ellen- véleményemet hangoztassam ...” Vadászi Csilla — a vállalat ifjúsági szervezetének titkára — a fiatalok 'közérzetéről beszélt. Elmondta: á BÁÉV-nál dolgozó fiatalok kilátástalannak tartják helyzetüket. A többség a napi 8 órás munkájából nem képes eltartani a családját, a bérek ösztönző szerepe megszűnt. elszakadt a valós teljesítményektől. A munkahelyeken a szervezetlenség következtében fellazult a munkafegyelem. ellehetetlenült a minőségi munkavégzés. A gyakori átszervezés miatt tisztázatlan, hogy kinek, mi a feladata, hatásköre, hogy ki' kinek köteles elszámolni, kit köteles elszámoltatni, ki, miért vonható felelősségre. A kinevezések a nyilvánosság kizárásával történnek, a funkciókban levők együttműködését nem a vállalati érdek, hanem a személyes ellentétek határozzák meg. Ilyen körülmények között tisztességes vállalkozáspolitikát folytatni lehetetlen — mondta. A felszólalásokat követően Kocsis Erzsébet — a vállalati tanács elnöke, személyzeti és szociális vezérigazgató-helyettes — az előírásnak megfelelően szavazást rendelt el, .s ehhez megválasztották a szavazatszedő bizottságot. A szavazás pedig egyértelmű volt. A 24 tagú vállalati tanács jelenlévő 22 tagja — közöttük Bánhegyi Árpád is — a vezérigazgató június 30-tól történő felmentésére voksolt. Bánhegyi Árpád megköszönte a hat éven át fartő támogatást. s elbúcsúzott a vállalati tanácstól, amely munkáját folytatva felmentette elnöki tisztéből Kocsis Erzsébetet, s megbízta a vezérigazgató teendőinek ellátásával mindaddig, míg pályázat útján betöltik e tisztet. Helyére a vállalati tanács élére Komlósi Tibort, helyettesének pedig Fehér Lászlót választották meg. S hogy mi lesz a BÁÉV sorsa? Az a hibák feltárásában szoros egységet mutató vállalati tanács lövendő döntésein is múlik. A diagnózis kész. most már a gyógymódot kell helyesen megvái asztam. (radványi) Az ágyba parancsolt cicus ... Az alig néhány napos macskalányka még nemigen találja a helyét a babaágyban. scstagi I Holnap tartja tanácstagi fogadóóráját Sebestyén János. a 35. Sz. Általános Iskolában (Lumumba u. 1. sz.)j 17 órától. Az ll—62-es 18. halottja Tizennyolcra emelkedett a múlt szombaton Berlin-Schö- nefeld-i repülőtéren bekövetkezett repülőgép-szerencsétlenség halálos áldozatainak a száma. Az ADN hírügynökség jelentette, hogy szerdán a kórházban belehalt sérüléseibe egy 62 esztendős asszony. Az Interflug légitársaság IL—62-es típusú repülőgépe nem tudott felszállni, lerohant a kifutópályáról, több részre szakadt és kigyulladt. A fedélzeten 113 személy tartózkodott. Sport ■ Szöulban, az Elnök Kupa nemzetközi labdarúgótornán Magyarország olimpiai válogatottja 3-0 arányú vereséget szenvedett a Koreai Köztársaság válogatottjától. ■ Tegnapi tájékoztatás szerint az augusztus 29-én kezdődő budapesti öttusa-világbajnokságra a házigazdákkal együtt 27 ország küldte el nevezését. ■ Zágrábban, a férfi kosárlabda Európa-baj- nokságon tegnap a Szovjetunió 109:56 arányban verte Hollandiát, Görögország 80:74-fe Franciaországot, Jugoszlávia pedig 98:78 arányban Bulgáriát. ■ Csötönyi Sándor „mellékállású” NSZK-befi klubja, a TSC Frankfurt Hranek és FUzesy mellett újabb három magyar ökölvívót, Bognárt, Szabót és Erőst szeretné leigazolni. W A svédországi Vmeában tegnap megkezdődött az öt- tusaváltők versenye. A lövészeit, a vívás és az úszás »tán a Szovjetunió vezet, Magyarország az ötödik. ■ Jnan Antonio Samaranch, a NOB etnöke komolyan aggódik az 1992-es barcelonai nyári olimpiai előkészületek miatt. Hl Prágában, a 38. nemzetközi atlétikai Rosic- ky-emlékversenyen a kalapácsvető Gécsek 2., Vörös 3. lett, s ugyancsak 3. helyen végzett Banai 1500 m-en. 4 DH és egy kisgépkölcsönző közös tombolája Ma sorsolunk! Ma a Marx Károly utca 86. szám alatt, a stadionnal szemben sorsoljuk azokat a nyereményeket, amelyeket Elek And- rásné építőipari kisgépkölcsönző ajánlott fel olvasóinknak. Akik eljönnek a húzásra, a Kárpáti utcai bejáratot vegyék igénybe. Ma a következő nyeremények találnak gazdára. Az első díj nyertese 3000 forint értékben kölcsönözhet bármilyen kisgépet (akár megosztva is, egész éven át), a második dij tulajdonosa 2500, a harmadik díj nyertese pedig 1500 forint értékben. A nyeremények át is ruházhatók. Ha pedig valamelyik nyertes nem tart igényt erre a bérletre, akkor ugyanilyen értékben vásárlási utalványt kap. Az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat Tüzér utca 12. szám alatt lévő géptelepén tegnap déli fél 12-kor halálos üzemi baleset történt. Juhász CsaPusztító tűzvész Hatalmas tűzvész pusztított az éjjel Hamburg egyik raktárában, amelyben festékalapanyagokat tároltak. A tűzoltók, csak két és félórás megfeszített munkával tudták megakadályozni a lángok tovaterjedését, de az oltás még a reggeli órákban is tarlott. A környéken lakókat felszólították, hogy zárkózzanak be otthonukba, mert a levegőbe került ammónia-gázok légzési nehézségeket okozhatnak. líőom'ás Lillafüreden Kőomlás történt ma reg. ( gél Lillafüreden, a kisvasút állomása és az autóbusz-végállomás közötti úton. A szikladarabok miatt ennek a szakasznak egy részén csak fél szélességben közlekedDBLl HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt lm ■ kole Város: Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: BÉKÉS DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc Bajcsy-Zsilinszky ót 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat: 18-227; gazdaságpolitika] rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225: kuitúi-poU- tlkai rovat: 18-228: sportrovat: 18-222. Kiadja: a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zsiílnszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.r 178. — Felelős kiadó: VERES MIHALV. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi ót 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hlrlapkézbesttó postahivatalnál. 8 hirlapkézbesitőknél a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelő- flzotési és Lapellátási Irodánál rHELIRi Budapest V.. József nádor tér i. — 1908 — közvetlenöl vagy postautalványon valamint átutalással a HELIR 215-86162 oénzforaalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hőnaora 85 forint eav negyedévre ?5r forint. eev évre 1020 forint Index: 25 951 — Készült a Borsodi Nyomdában. PeL vei. a HORVÁTH FERENC. — ISSN 0133 0209 hatnék a járművek. A hírt 6v— előtt jelentették a Miskolci Közúti Igazgatóság ügyeletére. A szakembereik azonnal a helyszínre siettek. Az igazgatóság ügyeletese arról is tájékoztatott, hogy a csapadékos időjárás miatt nyálkásak, vizesek Miskolc és a megye útjai. Csúszás- veszély alakult ki, amely az autósoktól óvatos vezetést igényel. , ba 23 éves autószerelő egv hattonnás, Tátra típusú autódarun akart kereket cserélni. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint a túl- fújt levegő hatására a külső gumiköpeny a kerékről levágódott, s mintegy hat méteren keresztül magával sodorta Juhász Csabát. A fiatalember olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítása után meghalt. A halálos üzemi baleset ügyében a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya szakértő bevonásával folytatja'a vizsgálatot. Rablás bűntette miatt indított eljárást — őrizetbevétele mellett — a Miskolci Rendőrkapitányság Csóka Ferenc 18 éves öntvénytisz- tító, miskolci lakos ellen, A fiatalember hétfőn, este 10 óra tájban, a Gömöri pályaudvar melletti aluljárónál bántalmazta Kucsmár Zoltán 34 éves diszpécsert, miskolci lakost, s tőle reklámszatyrát — benne két üveg sörrel és egy üveg borral — eltulajdonította. A bántalmazás során Kucsmár köny- nvebb sérüléseket szenve-- dett. Távhívás Romániába Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy június 15-én hivatalosan bevezették az előfizetői távhívóforgalmat Románia felé. A távhívás módja: 00 — tárcsahang — 40 — körzetszám és a hívott telefonszám. Miskolci Postaigazgatóság ; Tárcsázzuk a 07-et Rablás az aluljárónál . * Halálos üzemi baleset feltöoseszíett halálos ítéleteit