Déli Hírlap, 1989. május (21. évfolyam, 99-124. szám)
1989-05-24 / 118. szám
Jgj tatom a uapuooi..» „Ilyen gyenge csapatban még nem játszottam ’ Beszélgetés Veréb Györggyel >(c Ha mindenki olyan lelkiismeretesen végezte volna el az edzések mindennapjain a kiszabott penzumot, mint Veréb György, ma bizonyára nem ott áll a csapat, ahol... Képünkön: kapustársával, Naggyal gyakorolnak a sátorcsarnokban. (Szabó István felvétele) Edzők jöttek, szakvezetők mentek, játékosok igazoltak át. hagyták abba a labdarúgást, küldtek el a csapattól focistát, egyvalaki azonban immáron 21 esztendeje stabil tagja a Diósgyőri VTK együttesének, a veterán cerberus, Veréb György. Aki részese volt a nagy diadaloknak, a bajnoki bronzéremnek, az MNR-győzel- meknek, a felejthetetlen olimpiai mérkőzéseknek, s pályafutása befejezése előtt most „pokoljárásra” készülődik __ A negyedik X-e felé közeledő kapussal tegnap reggel arról beszélgettünk, hogyan látja az NB Il-es csapat helyzetét egv héttel a volt vezető edző. dr. Pet- róczi Gábor menesztése után? — Valamit tisztázzunk mindjárt a beszélgetés elején. Én ilyen gyenge csapatban, mint a mostani, még nem játszottam! Lehet, hogy sokan megsértődnek majd ezért, de azok. akik ma a csapat keretét alkotják, csak „dumában” nagyok! Igaz, abban még a Liverpoolt is megvernék. Ám amikor a tettekre kerül a sor... — Kezdjük a történése- ‘ ket az őszi szezonnal, azzal, hogy a szakosztály j vezetése az 5—10. helyek valamelyikének elérését tűzte a csapat elé. Egyetértettel ezzel annak idején? — Nézd! A szezon előtt magam sem láttam, hogy ennyire gyengék vagyunk. Mi tagadás, jobb helyezésben reménykedtem, mint ami az eredeti cél volt. Hogy végül is az ősszel a 7. helyen fordultunk, az sokmindennek köszönhető. Voltak szerencsés és balszerencsés momentumok egyaránt. — Ezután következett a sebesvízi előalapozás .,. — Ahol valóban keményen dolgoztunk, megszerezve. helyesebben pótolva az erőállapot hiányosságait. Ám az, hogy akkor módosított a szakosztályvezetés, s már az 1—5. hely valamelyike volt az elérendő cél. ez messze meghaladta ennek a gárdának a képességeit. Talán kicsit ellentmondásba kerülök, de én a 4—8. hely valamelyikével is kiegyeztem volna. Azért ellentmondásos a dolog, mert nagyon j gyenge a mi csapatunk, de ebben a mezőnyben ez a helyezés nem lett volna elérhetetlen ... — S erre most a 11. helyen áll a gárda, jön egy felfelé ívelő formában lévő Eger, megy a csapat a DUSE gárdájához, végül a végveszélyben lévő Hatvan következik... — Bizony, lehet, hogy pokoljárásra készülhetünk. Az Eger ellen hazai pályán is rendkívül nehéz lesz. a DUSE Ózdon is nyerni tudott, a Hatvannak pedig lehet, hogy a bentmaradása múlik majd az utolsó mérkőzésen. Ki tud itt okos lenni ? — Mindehhez, hogy erről beszélgessünk, kellett egy jászberényi vereség... — Én még úgy nem csalódtam játékostársakban, mint ezen a.. mérkőzésen! Ziccerek törtlegét hagytuk ki, képtelenek voltak a fiúk átvenni a szükséges ritmust. S tudod, mi a legborzasztóbb? A mérkőzés után elintézték a dolgot annyival: nem volt szerencsénk! Érted te ezt ? ! Én hetekig képes vagyok emészteni magam egy potyagól után, ők pedig egy kézlegyintéssel elintézik a dolgot. Hát ez van Diósgyőrött... — Beszeljünk az edzőváltásról is. Szerinted milyen szakvezető volt dr. Pctróczi Gábor? — Elméletileg a szakma professzora, s a gyakorlati foglalkozásai sem voltak rosszak. Ám azt is meg kell mondanom, hogy Szabó Gézánál például annyi volt a bemelegítő futásunk, mint most az egész edzés során teljesített penzum. S akkor még másfél órás edzés következett! Igaz, ezekkel a játékosokkal azt nem is le hetne megtenni, mert valamennyien kórházba kerülnének egy oiyan edzés után, mint amilyet akkoriban tartottak nekünk. Gabi nagy hibája egyébiránt szerintem az volt. hogy nem a játékosokban kereste a baj okát. Preiner Kálmán bácsinál. vagy akár Szabó Gézánál is hétfőnként — mert akkoriban szombaton látszottuk a bajnokit — alig mertünk belépni az öltözőbe egy-egy vereség, gyengébb játék után. Gabi sajnos felmentette a fiúkat, más körülményekben kereste a vereség okait. Talán túlságosan játékosparti volt, pedig ezekkel a labdarúgókkal csak nagyon keményen lehet bánni! — Játékostársaid nem érzik, hogy ez a teljesítmény a pénztárcájukon is megmutatkozik? — Ez az, amit én sem értek ? ! Ki mögött áll ma olyan háttér, hogy megengedheti magának azt a luxust, hogy ezreket „kidob” az ablakon? Mert a többség most a 8 ezer forintos, vagy az alatti bruttó fizetésből él. Ez pedig nem sok... — Miben látod a kivezető utat? — .Nézd, bevallom, ezzel már nem foglalkozom. A nyáron végleg szögre akasztom a focicsukát. Nern bírom már idegileg ezt a strapát. Hiába űzöm, hajtom a fiúkat, futnak ezek. de monoton módon. Mindenki igyekszik kibújni a felelősség alól, jószerével senki nem iátja ei a saját , feladatát a pályán. Meg vagyok botránkozva a csapaton! — Szerinted, milyen mértékben sokkolta a .játékosokat az edzőváltás? — Sokkról itt szó sincs! Beletörődéssel vették tudomásul az egészei. Talán nc- hányan még örültek is, hogy nem ők kerültek a „lapátra”, hanem jó magyar szokás szerint, az edző ... * Szinte a végszóra érkezik Gutman József, a DVTK ügyvezető elnöke. Az utolsó mondatok hallatán megjegyzi: — Sokan állítottak meg mostanság, miért nem vétóztam meg a labdarúgó- szakosztály elnökségi ülésének döntését, hiszen négy mérkőzéssel a bajnoki szezon előtt edzőt meneszteni valóban nevetséges dolog! Erre csak egy válaszom lehetett: egyre nagyobb a szakmai önállóság nálunk a szakosztályokban. Más vonatkozásokban sem szólunk bele a munkájukba, célszerűtlen lett volna épren ebben a helyzetben kivételt tenni... Tóth Zoltán A COMET Ipari, Kereskedelmi és Számítástechnikai Kft. technikusokat, szakközépiskolát végzetteket KERES folyamatos munkarendben üzemelő termelőegységébe, korszerű nyugati gépeken végzendő forniácsolómunkára MAGAS JÖVEDELEM! Jelentkezés: LKM II. hiv. II. emelet 216-os szoba Telefon: 52-555/846. Felszolgálót keresek sürgősen a szikszói Park étterembe. Barkas kisteherautóval állást keresek tízéves anyagbeszerzői gyakorlattal. Külföldi fuvarozás előnyben. Értesítést a 85-911-es telefonra kérem. Személygépkocsival rendelkező diplomás fiatalember állást keres. „Anyagi megbecsülés 250 982” jeligére a kiadóba. A Gép- és Felvonószerelő Vállalat változó munkahelyre felvesz: lakatos, hegesztő, minősíteti hegesztő szakmunkásokat. Szállást biztosítunk, különélést fizetünk, útiköltséghez hozzájárulunk. Fizetés: szakmai gyakorta* alapján, megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Sajóké- J resztúr, Borsodi Ércelökészítő Mű GFV irodájában. Tel.: 18-691/138 mellék. Éjjeliőrt azonnal felveszünk. J elentkezni: Tüdöszűrőállomás, Miskolc, László J. 6., Zombor Gyulánénál. Hírközlési, átviteltechnikái és jelzőrendszerek, valamint ezek hálózatainak tervezésében gyakorlott szakembereket alkalmazunk , Telefon: 36-959. MH: 158 336 A Stromfeld-laktanya felvételt hirdet fűtő, konyhalány munkakörbe. Érdeklődni: 8—15 óra között, bérezés: megegyezés szerint. Cím: Szentpéteri kapu. ingcatlcsn l-f-2 fél szobás szövetkezeti lakás sürgősen eladó. Érdeklődni mindennap, délután. Mészáros, Tízes honvéd 22. fszt. 5. Budapest mellett, a metrótól 15 percre, Vecsésen, a Vágóhíd íiicában eladó 774 nm beépíthető közművesített üres telek. Telefon 62-733. Miskolctapolca kiemelt üdülőövezetében 338 négyszögöles gyümölcsöstelek. 100 nm-es, 4 szobás, fürdőszobás, panorámás, bővíthető nyaralóval, a termál- fürdő közelében eladó. Megte- < kinthető mindennap 15—20 őrá- * lg. Selmeczi u. 13. alatt. (Zója utcából harmadik utca jobbra.) Családi ház beköltözhetően eladó. Arnót, Alkotmány u. 20. sz. alatt. Éideklődni a helyszínen, du. 5 órától. Budapesti, vagy Fest környéki cserével átadó, illetve eladó Diósgyőr, Árpád u. 11. sz. alatti 100 négyzeiméteies, összkomfortos családi ház. Tel.: 52-263. 3 szobás, fürdőszobás családi házamat elcserélném 3 szobás, tanácsira, III. emeletig. Érdeklődni leheti Tetemvár, Középsősor 123. Sajószentpéteren, társasháziban lévő lakrész 4- üzlethelyiség eladó. Érd.: 06-48-31-628. Eladó 100 m?-es, családi ház, alápincézve, dupla garázzsal, nagy telekkel. Érdeklődni: mindennap, 2—6 óráig, Miskolc, Kun B. u. 77. Miskolc-Szirmán, 3 szobás családi ház eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap r>—7 óráig. Szirma, Cservenka Miklós 4. sz. Elcserélném diósgyőri, 2 szobás, tanácsi lakásomat kisebb tanácsira. Fáfizetést kérek. Érdeklődni: 72-583, délután. 35 m?-es. szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni lehet: munkanapokon 17—20 óráig, Miskolc, Középszer 76., fszt. 2. Miskolcon, vagy közvetlen környékén olcsó családi házat vennénk. Leveleket: „Sürgős 391 861” jeligére a hirdetőbe. Pingvomon 278 négyszögöl telek, hétvégi házzal eladó. Érdeklődni: Miskolc, Bajcsy-Zs. út 48., III/3. Szoba-konyhás lakás, azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: Hcjöpapi, Damjanich út 36., Baloghné. Kazincbarcikán, 1 .4- 2Xfél szobás, 54 m2-es, OTP-lakás, tehermentesen eladó. Érdeklődni levélben: 3300 Eger, Sós út 43/A., Domboróczky. Lyukóban 240, négyszögöl telek, bekerítve, vezetékes vízzel, 32 db termő gyümölcsfával, szerszámosbódéval, megművelve eladó. Tel.: 36-349. Eladó Kilián-délen, zöldövezeti, 2 szobás, OTP-öröklakás. Árvíz út 2/B, VI/1. Irányár: 1 millió. Tel.: 36-349. Eladó 2 szobás, 51 m--es, szövetkezeti lakás. Érdeklődni: Miskolc, Katowice u. 16., IV/2. Telefonon: napközben, 44-258, Juhászné. Miskolchoz 65 km-re. Keresztétén, 3138 négyszögöl telek, kb. $0 m-es, felújításra szoruló épülettel eladó. Irányár: 60 ezer Ft. Távolsági busszal lehet odautazni, a szikszói, illetve baktai vonalon. Érdeklődni lehet: Miskolc II., Prieszol J. 5., VI/1. Tapolcai üdülőterületen, lakóház építésére: is alkalmas, össz- közműves, 180 négyszögölök telek eladó. Érdeklődni: Miskolctapolca, Martos Flóra 45. Tapolcán két , víkehdtelek eladó. Egyik faházzal, másik üres. Érdeklődni: Aradi u. 32. 400 ezer Ft készpénzzel 4- OTP-átvállalással, garzonlakást keresek. „1990-es beköltözéssel 250 957” jeligére a kiadóba. Eladó Kacs, Kun Béla út 3. sz. alatt, 280 négyszögöl telken, félkész állapotban lévő családi ház, nyaralónak is alkalmas. Érdeklődni: Miskolc, Zsolcai kapu i7/C, fszt. 1. ajtó, mindennap 18 óra után. Kétlakásos társasházban, 4 szoba-hallos, zártudvarban külön garázzsal, pincével lévő családi ház továbbéoítéséhez építőtársat keresek. Orvosi rendelőnek is alkalmas. „Szinva ABC közelében 250 900” jeligére a kiadóba. Nyékládházán eladó a Kölcsey u. 8. sz. alatti, 4 szoba- összkomfortos, új családi ház. Cserébe, miskolci OTP-s vagy szövetkezeti lakást beszámítunk. Érdeklődni: 17 óra után. Szép fekvésű, kétszobás, mádi ház, borpincével, olcsón eladó. Tel.: 48,12-414. Eladó 2,5 szobás, szövetkezeti lakás. Középszer 76., fszt. 1. Kisebb lakást beszámítok. Megtekinthető: 16—20. Másfél szobás, bútorozott, belvárosi lakás hosszabb időre kiadó. „Júniusi beköltözés 250 939” jeligere a kiadóba. hazossag Megismerkednék független, hajadon, vagy elvált hölggyel, aki leninvárosi lakással rendelkezik, 26—33 év között, házasság céljából. „250 895” jeligére a kiadóba. 160 64, 44 éves. jó megjelenésű, diplomás nő keresi olyan 47—52 év közötti, intelligens férfi ismeretségét, aki képes még új és tartalmas életet kezdeni egy méltó társsal. Válaszokat: „Vidámabb jövőt' 250 890” jeligére a kiadóba. odcsss-vetel Építkezésből megmaradt sötétbarna VÁÉV-BRAMAC tetö- cserép és szegéíycserép eb 60- as béléstest eladó. Érdeklődni: 62-528. Perzsa kisek:** eladó. Érdeklődni telefonon: 78-238. Neumann kői tűágyas kötőgép eladó. Érd.: Miskolc, Jókai u. 13., IV/1., Alparán. Üj, 200 1-es betonkeverő eladó« Érdeklődni lehet: Miskolc, Berekalja, Bródy Sándor út 32* (Diósgyőr.) Nagyméretű utánfutó (vizsga nélkül), olcsón eladó. Érdeklődni : Hejőkeresztúr, Táncsics M. út 23. Rotwelller, 3 hónapos szuka, fültetoválva eladó. NSZK, többszörösen győztes, munkavizsgás kantól, és CAC-os szukától. Érdeklődni: Miskolc, Középszer út 64., 4/1., este 6 után. Bécsi páncéltökés zongora eladó. Érdeklődni: a hirdetés napján és az azt követő napokon, 8—16-ig, Miskolc, Martin- telep, Temes u. 30. Pannóniából készült kismotor és egy fejőgép eladó. Sajólád, Rákóczi út 3. Üzemképes cséplőgép, elevátorral eladó Érdeklődni: Onga, József Attila út 8. sz. Biogiliszta 50 fillér db-os áron megvásárolható. Szerződéssel biztosítjuk a biohumusz visz- szavásáriásá t, szaktanácsadás, szerződéskötés az Agria-generál- agent Kft. borsodi képviselőiénél, Takács György. Miskolc, Széchenyi u. 14. sz. alatt. Bejárat hátulról, az üitz Béla u. felől. Fogadóóra: hétfőtől péntekig, 16—20 óráig. Legmagasabb árat fizetek gyűjteményem bővítéséhez, régi falióráért, lámpákért, zsebórákért, Herendi porcelánokért, apró Vitrintárgyakért, kardokért. Értesítésre házhoz megyek. Szabó János, 4400 Nyíregyháza, Puskin 67/A. Az Ady-hídnál garázs eladó. Érdeklődni: 36-349. jármű Üj típusú 24-es Volga eladó. Ugyanitt 1 db 1410 Dacia-motor. Érd.: 68-456. 3 éves Mazda 626 D igényesnek, kitűnő állapotban eladó. Telefon: 761-580, 7—15 óráig. vegyes Autómentés éjjel-nappal, kéri- földről is. Tel.: 68-456. Három kistermetű, házőrző- Uutyának, haláleset miatt, jó gazdát keresünk kertes házban. Jelentkezzen a Szabó L. utcában lakó hölgy, akinek nó'sténv kutya kellene. Tel.: 15-537. lird.: Veres Józsefné, Miskolc, Toronyalja u. 27. sz. Keresem azt a megbízható nyugdíjas nénit, vagy gyes-cn lévő kismamát, aki június-július hóban 4 éves kisfiam felügyeletét vállalná, du. 5—6 óráig. Pozsonyi vagy Kassai utcához közel lakok. Érdeklődni: Pozsonyi 39., IX/2., 6 óra után. Belvárosi üzlethez üzemeltetőt. illetve üzlettársat keresek. Jelentkezni: „Virág előnyös 062 351” jeligére a hirdetőbe. Győri kapu—Kilián környékén garázst bérelnék. Tel.: 52-269. leiróirodánk GÉPELÉSI MUNKÁT VÁLLAL az eredetivel azonos minőségű másolattal Ötven oldal feletti anyagéit házhoz megyünk. Miskolc területén. , Telefon: 36-959 A BORSOD VOLÁN FÉRFIAK RÉSZERE szervez szeptember havi kezdéssel. A költségeket a vállalat téríti. JELENTKEZÉSI FELTÉTEL: • 8 általános -f- szakmunkás-bizonyítvány, középiskola: (KÖZÉPISKOLAI VÉGZETTSÉGŰEK ÉS A KÖZÉPISKOLAI TANULMÁNYAI;: BEFEJEZÉSE ELŐTT ÁLLÓK ELŐNYBEN RÉSZESÜLNEK) 0 büntetlen előélet # <8 éves életkor JELENTKEZÉS: 1989. június 20-án 8 órakor. Miskolc, József A. u. 70. III. emeleti tanácsterem. Leninváros, Debreceni út, személyzeti vezető. I