Déli Hírlap, 1989. május (21. évfolyam, 99-124. szám)
1989-05-11 / 107. szám
I Nyulat és gerlét árulnak Tavaszi Vadaspark A Tisza tovább árad Tetőzik a Bodrog nyugatnémet diplomata teleségét bántalmazták Bukarestben Egy nyugatnémet diplomata feleségét bántalmazta egy román rendőr Bukarestben, a nyílt utcán, két héttel ezelőtt — közölték tegnap nyugati diplómáciai források a román fővárosban. Az NSZK bukaresti nagykövetsége nem volt hajlandó kommentálni a bejelentést, A források szerint Júlia Dreesen, a nyugatnémet konzul felesége fényes nappal hazafelé ment, amikor lakásától 100 méterre egy rendőr nekitámadt: megütötte, a földre lökte és megrugdalta. Az asszony arcán és lábán horzsolásokat szenvedett. A rendőr támadását semmi nem indokolta — tették hozzá a források. A szerkezetváltás és területi fejlődés címmel kezdődött ma délelőtt tudományos tanácskozás az Akadémiai Bizottság székházában, a TIT közgazdasági választmányának és megyei szervezetének rendezésében. Az előadások sorában szó lesz a tanácskozás címét viselő Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi ügyeletén ma reggel elmondták, hogy az éjszaka folyamán megkezdődött a Bodrog tetőzése Felsőberec- kinél. Az évszázad második legnagyobb vízmagassága 39 centiméterre közelítette meg a csúcsvízállást. Ma reggel 6 órakor Felsőbereckinél 108 centimétert mértek. A magas vízállás tartósnak ígérkezik, ezért már tegnap elrendelték a folyón a harmadfokú árvízvédelmi készültséget. A Bodrog gátjai a víz hatására átáznak, ezért egyre több helyen jelentkeznek a fakadóvizek. A veszélyeztetett gátszakaszokat homokzsákokkal támasztják meg, illetve műanyag fóliával szigetelik. szerkezetváltás és területi fejlesztés lehetőségeiről, a szerkezetátalakítás Borsod- Abaúj-Zemplón megyei dilemmáiról, valamint a községek és pénzintézetek szerkezetváltásbeli szerepéről. Az előadásokat délután vita követi. A Tisza a várakozás ellenére még nem tetőzött, hanem továbbra is árad. Tokajnál a tegnapi mérési eredményekhez képest, 28 centiméterrel nagyobb a vízállás. A hullámtéri töltéseket mindenütt víz borítja. A tetőzés elmaradása késlelteti a Bodrog árhullámának levonulását, ezért a szakemberek hosszas védekezésre készülnek. A Tisza teljes alsó szakaszán elrendelték az elsőfokú készültséget. Határsértők Nógrádban Határsértőket fogtak az éjszaka a nógrádi határőrök. Két NDK állampolgár illegálisan lépte át Csehszlovákia felől államhatárunkat, Hont és Parassapuszta között. A határ innenső oldalán az egyik NDK-s édesanyja, aki NSZK állampolgár, várta őket gépkocsijával — hiába. A határsértők Jugoszlávián keresztül az NSZK- ba kívántak távozni. Ügyükben a vizsgálatot a határőrség a rendőrséggel közösen folytatja — hallottuk ma reggel a miskolci rádióTöbb éve már, hogy a Miskolc Városi Vadasprrk lakója egy barnamedve, s bizony azóta vár egy kifutóra, ahová szűkös ketrecéből kisétálhatna. Most végre megépülhet a hét méter hosszú, és három méter széles, négy és fél méter magas kerítéssel körbevett kifutó — fogadott av jó hírrel Boros László, a park vezetője. A tervek már ' elkészültek, s az LKM-ben hozzákezdtek a vasak méretre vágásához. A kifutó augusztus 20-ig mindenképpen megépül, s bár m st már van fedezet a szakipari munkákra, mégis várják a társadalmi munkások segítségét. Lesz pénz a gazdasági épület kialakítására is, ahol az állatok takarmányát állítják össze, s felújíthatják a vaddisznók karámját is. Minderre a városi tanács fejlesztési alapjából áldoznak, s most is csak a legszükségesebbre futja. Tavaly május óta a Vadaspark kedvence az állatóvoda, amit azóta magasabb kerítéssel védenek a ragadozó állatoktól. A főként éjszaka garázdálkodó rókák, vadmacskák korábban ugyanis megdézsmálták az állatóvoda , kicsiny lakóit. Ez történt a kis tónál is, ahol a kisrécék közül vitt néhányat el a kóbor macska, és a gyest. Az állatóvodában egyébként nagy béTanácstagi fogadóóra Ma tartja tanácstagi fogadóóráját Cseh László, a Békeszálló gondnokságán, 17 órától. A Péteri ABC és a DH közös tombolája bán. A szerkezetátalakítás dilemmái Mai kommentárunk: Ma sorsolunk! Csemege-ajándékkosarakat nyerhetnek A Szeles utcán nemrég megépült Péteri ABC ajándékait nyerhetik meg ma délutáni sorsolásunkon. Akik a múlt szombati számunkból kivágták és nevükkel, címükkel kitöltve az ABC-ben elhelyezett szerencsedobozba bedobták a tombolaszelvényt, csemegekosarak tulajdonosai lehetnek. Az első díj egy 3000 forintot érő, a második egy kétezer forintos csemegekosár, amelyet a holtban megvásárolható termékekből állítottak össze. Két harmadik díjat ajánlottak fel: egy-egy 1500 forintos esemegekosarat. Akik eddig elmulasztották bedobni a szelvényeket, ma délig pótolhatják. Sorsolás délután kettőkor a boltban. DH-KUPOHIIAL OLCSÓBBAN A CENTRUMBAN CENTRUM MISKOLCI ÁRUHÁZA; í----\\ FÉRFI NYÁRIVÁSZONNADRÁG VÁSÁRLÁSAKOR —J NÁLUNK OTP-HITELRE IS VÁSÁROLHAT KONFEKCIÓ- ÉS SZÁMÍTÁSTECHNIKÁI, ILLETVE HÍRADÁSTECHNIKAI CIKKEKET! Miből lesz a lakáspont? A jövő hét elején kézhez kapják a miskolci lakásigénylők oz új pontszámokról száló értesítést. E pontszámrendszer elveit még 1987-ben hagyták jóvá, de a lista csak most készült el, mert idő fellett a gépi feldolgozási rendszer kiépítéséhez. Az új pontrendszer alapvetően három szempontra épül: az igénylő szociális körülményeit, a városhoz való kötődését, valamint a munkához való viszonyát veszik figyelembe. Szerkesztőségünk munkatársai részt vettek a pontrendszer vitáin 1987-ben. Ezért is állíthatjuk: ami akkor elfogadhatónak tűnt, ma, a gyors társadalmi változások közepette kissé idejétmúltnak tűnik. Hogy mire godolunk? Arra, hogy a pontrendszerbe az igénylő, vagy házastársa mukavégzése a munkahelyi vélemény alapján lehet példamutató, átlagon felüli, átlagos elvárásnak megfelelő, és kifogásolható. Az elsőért 300, a másodikért 200 pont jár, a harmadikért pedig nem jár semmi. Aki a magánszektorban tevékenykedik, annak esetében a tanács ágazatilag illetékes első fokú szakhatósága ad véleményt. Nos, nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy előre lássuk: többségében mindenkiről jó véleményt fognak adni, hiszen miért nyújtsa meg valakinek a saját munkahelye a lakásra várakozás amúgy is rettenetesen hosszú idejét?... De nemcsak ez a gond: szerintünk nem kellene belekeverni a pontrendszerbe a munka értékelésének szempontjait. Ez a munkahely dolga: ha valaki jól dolgozik, azt fizessék meg tisztességesen. Ezzel többre megy, mint egy - óhatatlanul szubjektív elismerést bizonygató papírral. A magánszektorban dolgozók esetében pedig egyszerűen groteszk az a kitétel, miszerint majd a tanács elsőfokú szakhatósága mondja meg valakiről példáui: van-e annyira jó cipész, hogy megérdemli a 200 vagy 300 pontot... A tervezett pontokkal jutalmazza azt is, ha valaki társadalmi tevékenységet folytat. De vajon mit keli ezen érteni? Társadalmi tevékenységnek számit-e egy alternatív szervezetben való ügyködés? Ki és milyen alapon dönti el, hogy mi számit ma és holnap társadalmi tevékenységnek? Mindezeket a kérdéseket fel akarjuk tenni a lakásügyek miskolci illetékeseinek is. Ügy érezzük, hogy a lakásgazdálkodási rendszer reformja elkerülhetetlen — egyébként ezen dolgozik a tanács is —, s ennek keretében a mostani pontredszer néhány része máris avultnak tekinthető... (k-ő) deli HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc Városi Bizottságának politika] napilapja. Főszerkesztő: békés DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Ft.' 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat: 18-227. gazdaságpolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225: kultúrpolitikai rovat: 18-226: sportrovat: 18-222. Kiadja: a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527 Postacím: Miskolc 3501. PLs 178. — Felelős kiadó: VERES MIHALT. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Szé- cnenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely Mrlapkézbesltő postahivatalnál. 6 hírlapkézbesitőknél. 0 Posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelő- Hzetési és Lapellátási Irodánál (HELIR1 Budapest V.. József nádor tér 1. — 1908 — közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással s Hkr.TR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díi sav hónaora 85 forint egy negyedévre 255 forint sav évre 1020 forint index: 25 951. — Készült a Borsodi Nyomdában. PaL ve2.l HORVÁTH FERENC. — ISSN 0133 0509 afe A kuvaszkölyök most próbálgatja, hogyan lehet ugatással odacsalogatni a nézőket ■y A hattyú-lúd párja éppen most költi tojásait, s addig nagy hanggal vigyáz- j 2a a környéket kességben él egymás mellett a kis őz, és a mufloncsemete, egy másik karámban szaporodnak a nyulak, és a tengeri malacok. A nyuszit és a gerléket eladásra is nevelik. Ötven és nyolcvan forint között kínnál ják a kisnyulat, a gerlék pedig nyolcvan forintba kerülnek. ' A Vadaspark vezetői ugyan mindig kérik a látogatókat, hogy ne etessék az állatokat, ám ezt még a nagyobb európai állatkertek- ben sem sikerült elérni. Érdekes hír, hogy az állatkertekben kísérleteznek: előre összeállított állateledelt' kínálnak zacskókba csomagolva a pénztáraknál. Miskolcon is meg lehetne ezt valósítani, csakhogy ehhez újabb munkaerőre lenne szükség. Mindenesetre tavasszal sok iskolai csoport jelezte érkezését, ezért hetenként hétfőtől fogadják a vendégeket. « V. Zs. Felfüggesztett helyett két év börtön Hasba szúrta szülei haragosát A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság még 1988. szeptember 7-én kelt ítéletével életveszélyt okozó testi sertés bűntettében marasztalta el a 32 éves torna- szentjakabi illetékességű ifj. Takács Mihályt. A büntető- tanács akkor 2 évi — végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett — börtönbüntetésre Ítélte a férfit. Ifj. Takács Mihály 1987. augusztus 21-én apja, id. Takács Mihály társaságában italozott a tornászén tjakabj kocsmában. Később a kocsma előtt folytatták az ivá- szatot. Ekkor távozott az italboltból Szabó János tor- naszentjakabi lakos. Ifj. Takács tudott róla, hogy szülei régóta haragszanak a férfira, aki kerékpárját tolva indult hazafelé. Ifj. Takács utánaiépett, s bár a férfi igyekezett elhárítani a támadását, ittassága miatt nem tudott kitérni előle, s ifj. Takács egy nagyméretű tőrkéssel hasba szúrta. Szabó János a szúrás következtében közvetve életveszélyes sérülést szenvedett. A tárgyalás során ifj. Takács arra hivatkozott, hogy Szabó támadta meg őt, s jogos védelmi helyzetben szúrt. Állítását a tanúkihallgatások megcáfolták, s ennek alapján hozta meg ítéletét az elsőfokú bíróság. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, illetve a főbüntetés végrehajtását felfüggesztő rendelkezés mellőzése érdekében, s l.özügyektől eltiltás alkalmazásáért, míg a vádlott és védője felmentésért jelentett be fellebbezést. A Legfelsőbb Bíróság dr. Bakonyi István tanácsa aa ügyészi fellebbezést találta alaposnak. Megállapította, hogy ifj. Takács bűnösségére az elsőfokú bíróság okszerűen vont le következtetést, ám a büntetés kiszabásánál tévedett. Hiányos ugyanis a bűnössé<*i körülmények felsorolása; a vádlott terhére további súlyosbító tényező az ittas állapotban történt elkövetés, valamint az, hogy a vádlott szülei és a sértett közötti haragos viszonytól indíttatva követte el a bűncselekményt. Olyan kifogástalan, kiemelkedő munkavégzés viszont nem nyert bizonyítást, amely büntetést csökkentő tényezőként értékelhető lenne. A cselekmény kiemelkedő tárgyi súlya, valí mint a nyomatékos súlyosbító tényezők kizárják a felfüggesztés kedvezményének alkalmazását. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az ítélet büntetést kiszabó rendelkezését megváltoztatta. 2 évi börtönbüntetésre ítélte, s 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától ifj. , Takács Mihályt. Az ítélet jogerős. T. Z,