Déli Hírlap, 1989. május (21. évfolyam, 99-124. szám)

1989-05-10 / 106. szám

Ili. Vasutas Cselgáncs EB, Miskolc Az MVSC adja a válogatott gerincét Igazán nem panaszkodhat­nak a cselgáncs hívei, hi­szen néhány hete rendezték meg a Vasutas Kupát, s most május 26—27-én ismét rangos eseménynek ad ott­hont Miskolc. A Városi Sportcsarnokban, ekkor ren­dezik meg a III. Vasutas Cselgáncs Európa-bajnokság küzdelmeit. — Szakosztályunk A-ka- tegóriás, évek óta az ország élvonalában szerepelnek versenyzőink. Nagy meg­tiszteltetés számunkra, hogy Miskolc kapta e rangos ese­mény rendezési jogát — mondotta Marosi József az MVSC ügyvezető elnöke. Egy kis történelem. A Nemzetközi Vasutas Sport- szövetség (USIC) 1946-ban 29 nemzet részvételével ala­kult. s napjainkban már 26 sportágban rendeznek EB- ket. A cselgáncs három esz­tendeje került fel a műsor­ba. Az USIC két évvel ez­előtti kongresszusa döntött úgy, hogy ebben a sport­ágban 1989-ben Magyaror­szág kapja a rendezés jo­gát. — Hogyan esett a válasz­tás Miskolcra? — Köztudott, hogy ha­zánkban kevés vasutas sport­egyesületben foglalkoznak a cselgáncsozással. A meglévő szakosztályok közül az MVSC a legeredményesebb. Eddig több nagyszabású via­dalt rendeztünk. Így esett a választás Miskolcra. — Kik segítik az EB meg­rendezését? — kérdeztük Barta Attilát, a Vasutas Sportbizottság tagját, a szer­vezőbizottság egyik vezető­jét. — A MÁV Vezérigazgató­ság. a Vasutasok Szakszer­vezete, a MÁV Miskolci Igazgatósága, a szákszolgá­latok és a különféle válla­latok nyújtják az erkölcsi, és nem utolsósorban az aepagi támogatást. A sport­Küldöttk özgyűlés: csak ősszel Tóth Lajosnak, a Diósgyő­ri VTK társadalmi elnöké­nek vezetésével ülést tartott a patinás klub elnöksége. A testület megtárgyalta a kül­döttközgyűlés • előkészítésé­nek állását. Ügy határoztak, hogy csak ősszel rendezik meg a vezetőségválasztó kül­döttközgyűlést, megvárják ugyanis a sporttörvény, va­lamint a társulási és egyesü­lési törvény beiktatását. Át­tekintették az egyesylet el­múlt négyesztendős szakmai és pénzügyi helyzetét, s ez­zel kapcsolatosan döntöttek: a jövőben nem lesznek bá­zisszervei a DVTK-nak, hi­szen működési költségét az egyesület sok támogatótól, szponzortól kapja. A testület megvitatta a DVTK új alapszabály-tervezetét is. Vitorlázás Agárdon, a Velencei-ta­von rendezték meg a vitor­lázók idénynyitó versenyét, amelyen a Justitia SE leg­jobbjai is részt vettek. A kadett hajóosztályban Kole- szár Péter és Köleszár Zol­tán végzett az első helyen, míg a Bödör G., Demjén B. duó az 5. lett. A felnőttek­nél, a kalóz hajóosztályban a Bödör L, Demjén 1. ket­tős az értékes 2. helyet sze­rezte meg. jjc Látványos akciókat ígér a bajnoksága szakmát munka az MVSC­sza*k osztályára vár. — Kiket láthatnak a mis­kolciak? — Eddig 12 ország nevez­te a legjobbjait, de még nem zárult le a határidő. Töb­bek között olyan cselgáncs nagyhatalmak, mint a Szov­jetunió, az NDK, Francia- ország. Ausztria is jelezte részvételi szándékát, össze­sen mintegy 160 külföldi vendégre számítunk. Egyéb­ként a csapatverseny győz­tesének járó vándordíját a Szovjetunió csapata őrzi.-A A magyar válogatott kikre épül? — Hazánk valamennyi súlycsoportban indít ver­senyzőket. A csapat gerin­vasutas cselgáncsozók Európa- (Szabó István felvétele) cét az MVSC eselgáncsosaá alkotják, hozzájuk jönnek még néhányan a FVSK-ból. Egyébként a vasutas válo­gatott május 8-tód 18-ig Cegléden edzőtáborozik Braskó ' Péternek, az MVSC edzőjének irányításával. A mieink 20-án még egy I. osztályú csapatbajnoki via­dalon is szerepelnek. Most már csak az a fontos, hogy senki ne sérüljön meg — mondotta Marosi József. A vasutas EB küzdelmeit a Városi Sportcsarnokban rendezik, a mérkőzések mindkét napon délután 2 órakor kezdődnek. A sport­ág népszerűsítése érdeké­ben a szervezők úgy dön­töttek, hogy nem szednek belépődíjakat. (felföldi) Takarmányburgonva 1950 Ft I kg áron A ZÖLDÉRT VÁLLALAT S AJ ÓPARTI KIRENDELTSÉGÉN KAPHATÓ A GÉP- ÉS FELVONÓSZERELŐ VÁLLALAT VÁLTOZÓ MUNKAHELYRE • lakatos & hegesztő • minősített hegesztő szakmunkásokat SzáMást biztosítunk, különélést fizetünk« útiköltséghez hozzájárulunk Fizetés szakmai gyakórlat alapján, megegyezés szerint JELENTKEZNI LEHET: Sajókeresztúr, Borsodi Ércelőkészítő Mű, GFV irodájában Telefon: 18-691/138-as mellék Szerkezeti lakatosokat, csopor­tokat is felvesz kisszövetkezet. Szállás megoldható, útiköltséget térítjük, 65-75 Ft órabér. Érdek­lődni: 763-784, 9—15 óráig. Nem italozó szobafestő szak­munkást állandóra felveszek. Jó kereseti lehetőség. Érdeklőd­ni: Fortuna, 51-173, egész nap. Védelem Szolgáltató Ipari Kisszövetkezet keres munkavé­delmi szakképzettségű, építő­iparban jártas munkatársat, munkavédelmi ügyintézői mun­kakörbe. Feladatát képezné az építőipari tevékenységet folyta­tó gazdálkodó szervezeteknél munkavédelmi feladatok ellátá­sa. Kereset megegyezés szerint. Pályázatokat, részletes önélet­rajzzal együtt, a szövetkezet irodájában (3525 Miskolc, Déry­né u. 7.) kérjük benyújtani. Telefon: 15-645. MH 158 331. Epületvillany-szerelésben jár­tas villanyszerelőt, aki gépjár­művezetői engedéllyel rendelke­zik, azonnal felveszek. Fiatalok előnyben. Jelentkezés a 89-683- as telefonon, 18—19 óra között. A Borsodker Kereskedelmi Leányvállalat felvesz: utazót ügyintéző titkárnőt, ózdi és miskolci raktárába raktári se­gédmunkást, Jelentkezni lehet: Miskolc. Tüzér u. 1. sz.s vala­mint: Ózd, Ybl Miklós u. 6. sz. Az Észak-magyarországi inno­vációs Centrum (Park) Rt. Szá­mítástechnikai Vállalkozási Igaz­gatósága felvételt hirdet hard­vermérnöki beosztásba, melynek feltétele: villamosmérnöki vég­zettség, számítástechnikai gya­korlat, egy nyelv középfokú ismerete, szakmai öncletraiz. Valamint felveszünk 4 órás ta-' karítót. Mindkét esetben jelent­kezés Makra József számítás- technikai vállalkozási igazgató­nál. Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 4. II. em. Telefon: 89-888. Június 1-től augusztus 31-lg miskolctapolcai üdülőbe takarí­tót keresek. „Megbízható 249 945” jeligére a kiadóba, vagy mun­kaidő alatt a 68-843-as telefo­non. Szerződéses italbolt eladónö- ket felvesz. „Tisztességes 249 795” jeligére a kiadóba. Négyórás elfoglaltságra kere­sünk gépíró adminisztrátort. Kézzel írott önéletrajzzal jelent­kezőket várunk „Megbízható 1989 — 249 852” jeligére a ki­adóba. Fiatalember A-, B-, C-, D-, E-kategóriás jogosítvánnyal és villanyszerelő szakmával mun- ; kát vállal. „Minden érdekel j 249 743” jeligére a kiadóba. Az Óbuda Mgtsz miskolci ki­rendeltsége felvételre keres 2, asztalosmunkában jártas dolgo­zót, csomagolási tevékenységre. Jelentkezni lehet a 15-420-as te­lefonon, vagy személyesen, IEKV II. telep, Miskolc, Üteg u. 5—7. Fodor Jánosnál. ingatlan Eladó Ároktőn, 280 négyszögöl telek lelkész házzal. Horgászpa­radicsom 50 m-re. Érdeklődni: Miskolc. Nagy S. 14. sz. 16—20 óráig. Eladó 1 + 2 fél szobás, szö­vetkezeti lakás a belvárosban. Érdeklődni: Miskolc, Vándor S. 29. IX/1. 17—20 óráig. Bükkaranyos határában, közel a községhez és autöbusz-meg- ál Lóhoz, erdő övezte szántóte­rületek, hétvégi teleknek na­gyon megfelelőek, jutányos áron eladok. Mezőgazdasági épü­leteket építeni lehet rá. Villany, víz megoldható. Érdeklődni: Alencsik Sándornénál. Elcserélném belvárosi. első emeleti, 2 szoba, 55 m--es, te­hermentes, OTP-örökiakásomat és komlóstetői hétvégi házamat belvárosi, 2 -1- 2X0,5, OTP-örök- lakásra. Érdeklődni: naponta, 68-466, vagy este, 66-316. Bútorozott garzoniak ár sürgő­sen eladó. Avas-délen, a Ili. ütemben, földszinten. Bölcsőde, óvoda, iskola buszmegálló mel­lett. 730 000 Ft + 70 ezer OTP. „Super, Sky Channel, mozicsa­torna 412 467” jeligére a hirde­tőbe. k Harsányban, Major u. 8. szám alatti lakásunkat eladjuk, vagy bérlakásra lecseréljük. Diósgyőrben 400 négyszögöl beépíthető és gazdálkodásra is alkalmas telek, házzal eladó. Érdeklődni: 72-836. Eladó családi ház, nagy terü­lettel, sürgősen. Monaj, Kossuth u. 34. szám. Érdeklődni a hely­színen, mindennap. Rácz Ádám utcai, 1,5 szobás szövetkezeti lakás sürgősen el­adó. „Sürgős 249 684” jeligére a kiadóba. Sajópüspökiben 3 szobás csa­ládi ház gazdasági épületekkel, 400 négyszögöl telekkel eladó. 1,5 szobás tanácsi bérlakást be­számítok. Érdeklődni: Sajópüs- pöki, Damjanich út 2. sz. alatt. Elcserélném 1 •+• 2 fél szobás, központi fűtéses tanácsi laká­somat két kisebbre, megegye­zéssel. Minden megoldás érde­kel. Érdeklődni: Miskolc III., Kuruc u. 3. X/2. 14 óra után. Sajószentpéteren, társasházban hévő lakrész -{- üzlethelyiség eladó. Érd.: 06-48-31-628. Tanácsi lakást keresek, 1 4* 2 fél, Illetve 2,5 szobásat, családi házas cserével. Leveleket: „Jó ajánlat 412431” jeligére a hir­detőbe. Eladó Bocs, Rákóczi u. 51. sz. alatti lakóház, 720 négyszögöl portával. Víz- és gázbevezetés megoldható. Érdeklődni a hely­színen. Komlóstctön szép fekvésű ví- kendtelkck eladók. Érdeklődni: Ságvári E. 2. X/6. Tel.: 11-033. Elcserélném Vörösmarty ut­cai, 2 plusz 2 félszobás, össz­komfortos, telefonon tanácsi la­kásom 2 szobásra és egy gar­zonra. Minden megoldás érde­kel. Megegyezünk. Tel.: 37-049. Elcserélném a Vörösmarty la­kótelepen, csendes helyen levő szövetkezeti, magasföldszinti, 2,5 szobás lakásomat Csabai kapu környéki családi házra, ami le­het régi épület, felújítást, na­gyobb átalakítást igénylő is. Érdeklődni: 18—20 óra között, a 31-929-es telefonon. Elcserélném 2,5 szobás, 61 nm- es, telefonos, összkomfortos, te­hermentes szövetkezeti lakáso­mat két kisebbre, vagy egy ki­sebbre plusz kp. Telefon: 77-288. Az Avas-dél, III-as ütemben -tehermentes OTP-garzon eladó. Érdeklődni lehet: Klapka Gy. u. 58. Ifi. Miskolc belvárosi lakótelepén harmadik emeleti, 73 négyzet- méteres, 3 szobás, összkomfor­tos, erkélyes, gardrobos, tele­fonos lakás eladó. Érdeklődni: napközben a 61-023, délután 4— 7 óráig a 87-065-ös telefonon. 55 négyzetméteres, 2 szobás OTP-öröklakás kp. plusz OTP- átvállalással sürgősen eladó, az Avason. Érdeklődni: Hétköznap 16 óra után, Miskolc«, Hajós I. u. 12. IV /4. Hejőcsabán, sorházban, 85 százalékos készültségű, több­szintes, alápincézett, gázfűtéses, garázsos lakás eladó. Érdeklőd­ni a 16-507-es telefonon, 17 óra után. A belváros központjában nagy- J méretű, 2 és fél szobás lakás telefonnai vállalatnak, szövet­kezetnek kiadó. Érdeklődni: 17 óra után. Telefon: 86-918. Balatonkenesén 3 szobás, ker­tes, 7 férőhelyes, vízközeli nya­raló kiadó. Fekete István, Eger. Széchenyi út 60. Telefon: 36- 11-320. „ adás-vétel Újszerű állapotban lévő, eme­letes gyermekágy eladó. Érdek­lődni: az esti órákban, a 11-404- es telefonszámon. 100—120 kg-os sertések eladók. Érdeklődni: du., Szarkahegy út 92. Eladó 2 db ágyneműtartós he­verő, 2 fotel, 1 db kétszemélyes rekamié, újszerű állapotban. Ér­deklődni: Dankó P. u. 25. II/3. alatt. Energiatakarékos Lehel 300 li­teres fagyasztóláda 18 000 Ft-ért eladó. Tel.: 66-071. „SOLAR” RELUXAVASAR. Minden színben megrendelhető, garanciával, 850—890 Ft/nm + 75 Ft/db. Ugyanitt REDŐNY is kapható. 1590 Ft/nm áron. Te­lefon: 35-238. Török árut átveszek. Lehle­ket „Gyors megtérülés 391 731” jeligére a hirdetőbe. Humusz és giliszta átadó. 350 ezer darab. Leveleket „Olcsó 391 730” jeligére a hirdetőbe« Biohumusz-termeléshez Ef trá- /gyagiliszta eladó, technológiai leírással. A giliszta továbbadá­sa nincs korlátozva. OTP-köI- csönszerződés biztosítása. Ér­deklődni: Miskolc, Kinizsi u. 18. Hétköznap 15 óra után, hétvé­gén egész nap. Vennék állványos Lucznik varrógépet. Telefon: 73-245, 18 óra után. Eladó 1 db 20 000 kalóriás gáz­kazán és l db motorosfürész. Mindkettő új! „Megegyezünk 249 858” jeligére a kiadóba. 7 darab kútgyűrű és Totya 50-es kazán eladó. Hernádné- meti, Munkácsy M. 44. Eladó egy kétszárnyú, új par­kettás bejárati ajtó. Miskolc, Erdélyi u. 44. sz. (Kilián mel­lett.) Jövedelmező vállalkozás! Bio­humusz termeléséhez trágyagi­liszta eladó. Extra-Prémen ke­resztül. OTP-kölcsönnel cs 5 éves humuszátvételi szerződés­sel. Érd.: Mezőkövesd, Lenin út 11 /c. III/2. Miskolcon, a Bársony János utcában, vagy ahhoz közel, bérház alatti garázst keresek megvételre. Értesítés a 62-133* 309-es mellék telefonszámon, egész nap. iörmü Lada 1300 S (B éves), új mü. szakival, jó állapotban eladó. Telefon: 78-851, este. zr-es rendszámú Volkswagen Golf, friss műszakival eladó. Putnok, Rákóczi út 79. Tele- fon: 126. Vennék háromtól hatévesig Lada 1300 s gépkocsit. Aján­latokat: 66-663. Vizsgázott 50-es MTZ eladó. Bocs, Alkotmány 8. üzemképes IM-es Wartburg, kissé sérült állapotban eladó. Érd.: Miskolc, Szirma u. 5. sz., hétköznap 17 órától. Kilián-dclj garázssoron levő garázsomat Avas 1. ütembe cse­rélném. Érdeklődni a 64-087-es telefonon az esti órákban. Kontaktlencse, szemészeti ma­gánrendelőmben — rövid vára­kozási határidővel, kb. 2 hét —. megrendelhető. Cim: Dr. Sztan- csik Katalin. Kazincbarcika, Pollack Mihály u. 8. Rendelés: hétfő, szerda 15.30—17.00-ig. Ismét megnyílt a gyermekkö- töde a Tulipán-tömbben. Szé­chenyi út 90. 11/3. Nyitva 8—1* óráig. Lakodalomba hívja a Tip-Top együttest. Színvonalas műsor. Telefon: 18-753. Hibás fürdőkádak újrazoraán- cozasat vállalom. Telefon: 35­5 tonnás, pótkocsis tehergép­kocsira, vegyes használatúra, fuvarszervező személyt keresek, 20 százalék részesedést fizetek. „Jo üzlet 249 704” jeligére a ki- adóba. Garázs, bérház alatti kiadó: Y*sy elcserélhető. Érdeklődni] 69-680. 50 négyzetméteres helyiség a belvárosban irodának kiadó. Ér­deklődni: 8—16 óráig. 15-510. Műhely, raktár, szociális he­lyiség. kb. 150 nm-es bérelhe­tő. „Igényt 249 699” jeligére a kiadóba. Idős személy mellé házveze­tőnőt, vagy gondozónőt kere­sünk. Telefon: 67-588. Eladó Miskolcon kétszobás családi ház, garázzsal, mellék­épülettel, 400 ezer forintért. „Csak készpénzért 249 859” jel­igére a kiadóba. Családi ház a Martintelepen eladó. 3 szobás, kertes, udva­ros. Érdeklődnie Martintelep, Laboré u. 12. A Kilián-dél mellett, Nyár ti. 24. szám alatti családi ház el­adó. Érdeklődni: naponta, du. 5—7 óráig, vasárnap egész nap. 2,5 szobás szövetkezeti lakás plusz garázs eladó. Érdeklődni: 74-779, 17 óra után. • 55 négyzetméteres, kétszobás, tárolós, telefonos, erkélyes, fel­újított, X. emeleti, avas-déli szövetkezeti lakás, júliusi köl­tözéssel eladó. Érdeklődni: 63- 960, egész nap. 2 szobás plusz étkezős, Kilián- délí szövetkezeti lakásomat kis, j kertes családira cserélném, a környéken. Ráfizetés megegye­zés szerint. Érd.: 78-410, 17 óra után. Martin telepen, a Rét u. 4. sz. alatt háromszobás. komfortos családi ház 1,5 millió Ft irány­áron eladó. Érdeklődni lehet az esti órákban, a 68-825-ös tele­fonon. 70 százalékos készültségű, 120 négyzetméteres társasházi laká­sunkat; az Avason elcserélnénk kertes családi házra, a város- központban. Telefon: 61-871. 3 szoba plusz hallos <74 nm), j kilián-déli, tehermentes szövet- j kezeti lakás eladó. Irányár: I 1 600 000 Ft. Telefon: 72-105, 17— , 21 óráig, vagy személyesen, a Ivandó Kálmán u. 8. IV/1-ben. Ugyanott garázs eladó. albérlet Lada 1500-as, 11 éves, totál- károsan, sürgősen eladó. Érdek­lődni: du. 5-től telefonon: 67-554. 8 éves kis Polski, műszakival, üzemképesen, karosszéria-ele­mek, sérültek, eladók. Újak is megvannak. Ara 32 ezer plusz anyag. Utánfutó, és vizsgára felkészített, billenős IFA-gépko- csi eladó. Sütő János u. 49. sz., napközben. PS forg. rendszámú Lada Combi, másfél éves műszaki­val, kitűnő állapotban eladó. Irányár: 115 ezer Ft. Érdeklőd­ni: este, a 69-752-es telefonon. IY-os, S 110 L üzemképes gépkocsi, lejárt forgalmival el­adó. Telefon: 64-426, 19—20 óra között. házasság 36 éves, elvált férfi, 10 éves kislánnyal, lakással, kocsival, 28—36 évesig keres egy megértő, kedves, gyermekszerető felesé­get. „Családcentrikus 249 786” ' jeligére a kiadóba. Kifejezetten csinos’. 28—33 év közötti, 168 cm-nél nem maga­sabb, diplomás hölgy, vagy el­vált asszony ismeretségét kere­si 43/170/70 elvált. intelligens műszaki vezető. Lakásom, sze­mélygépkocsim van. Teljes diszk­réció. Lehetőleg telefonszám­mal. „Bizalom és szerencse 249 934” jeligére a kiadóba. 175/36, káros szenvedélytől mentes fiatalember korban hozzáillő házias hölgy bemu­tatkozó levelét várja. Szimpá­tia esetén házasság lehetséges. Fénykép előnyös. Lakás van. „Otthonszeretö 249 869” jeligére a kiadóba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom