Déli Hírlap, 1989. május (21. évfolyam, 99-124. szám)
1989-05-25 / 119. szám
Múzeumi kapcsolatok Vendégeink voltak Vologdából A vologdai muzeológus delegáció Vologdai muzeológus delegáció járt a napokban Miskolcon - és sokfelé a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság vendégeként. A Múzeumi Igazgatóságnak, illetve a Hermán Ottó Múzeumnak több mint tél évtizedes kapcsolata van a Vologda Kerületi Múzeummal. Tavaly októberben a mi múzeumunk négy szakembere járt Vologdában — ezt megelőzően korábban már két alkalommal fogadták az ottaniak megyén^ muzeológusait —, most az ő látogatásukat viszonoztar Korotajeva Ludmilla Dmit- rijevna tudományos igazgatóhelyettes. irodalomtörténész. Zsilina Ludmilla Pet- rovna, a természettudományi osztály vezetője. Zatejs- csikova Nyina Kirilovna.. a gyűjteményi osztály vezetője és Harlapenkova Ludmilla Mihajlovna, a restaurátor osztály vezetője, művészettörténész. A „testvérmúzeumi” kapcsolat keretében nemcsak szakembercserékre kerül sor, hanem kiadványokat küldenek egymásnak és szó van arról hogy az ősszel megyénk népművészetét bemutató .kiállítás nyílik Vologdában. .(Néhány éve a Papszeren már láthatott a közönség egy válogatást a világhírű vologdai vert csipkékből.) A vologdai múzeológusok egy hétig ismerkedtek városunkkal. megyénkkel és Budapesttel. Fogadta őket Porkoláb Albert, a megyei tanács elnökhelyettese, és természetesen sok-sok szakmai beszélgetést folytattak a mi múzeumunk munkatársaival. Jártak Tokajban. Sárospatakon. Sátoraljaújhelyen. Egerben. Gyöngyösön. nem utolsósorban Mezőkövesden. ahol nemcsak a matyó népművészet remekeit. hanem a mezőgazdasági gépen gyűjteményét is megcsodálták. Miskolci programjukban szerepelt látogatás a Kós-házban, a Technika Házában. Lillafüreden. a diósgyőri várban, a Deák téri Magyar Ortno- dox Egyházi Múzeumban. Szó van róla. hogy Miskolcon kiállítást rendeznek a vologdai múzeum 20-as. 30-as évekbeli — rendkívül érdekes — plakátjaiból. Még egy — népesebb — múzeumi delegáció járt Miskolcon. A Kassai Kerületi Múzeum tizenöt munműsor CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. -r Í2.30: Ki nyer ma? — 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.00: Klasszikusok délidőben. Bécsi muzsika. — 14.00: Hírek. — 14.10: Ü.i írók. új írások 1920—1944. — 14.29: Táncházi muzsika. — 15.00: Szóról szóra. Zenés irodalmi magazin. — 16.00: Tizenhat óra. Hírmagazin, — 16.10: Éneklő Ifjúság. — i6°o- Ország, város, híres ember. Telefonos nyereményjáték gyerekeknek. — 17.00: Agrárműhelyek. GyümölcslÉertészek között, — 17.25: Ipargazdák. — 17.30: Beszélgessünk zenéről. — 17.51: Mese-zene gyerekeknek. — 18.14: Hol volt. hol nem volt ... — 18.30: Esti magazin. — 19.15: Lottósorsólás. — 19.23: Közvetlen kapcsolat. — 20.25: A tudományok és a tudománypolitika az 50-es években. A pszichológia. — 20.55: Mi a titka? — 21.45: Hajszálgyökerek. — 22.00: Hírvilág. Hírek, tudósítások, kommentárok. sport, lottó. — 22.30: Barangolás régi hanglemezek között. Erdélyi magyar népzene. — 22.52: Mindennapi dogmáink. A korlátlanság korlátái. — 23.02: Lemezmúzeum. — 2*3.40: Kórusmuzsika. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírék németül, oroszul és angolul. — 12.10: Fúvóstáncok. — 12.25: Útikalauz üdülőknek. — 12.30: A népművészet mesterei. — 13.00: Hírek. — 13.05: Nosztalgiahullám. Gene Vincéi, t. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Lelátó. Sportmagazin. — 14.30: Turián Györgynek hívják. — 15.00: Hírek. — i5.05: Tudományos könyvespolc. — T5.10: Operaslágerek. — 15.45: Törvénykönyv. — 16.00: A Rock gyermekei klubja. — 17.00: Hí rek. — 17.05: A hanglemezből: könnyűzeni újdonságaiból. * — 17.30: Gordiüsz. Magazin töpren- gőknek — korhatár nélkül. — 18.30: Slágerlista. — 19.00: Hírek. — 19.05: Régi nóta. híres nóta. — 20.05: A Poptarisznya dalaiból. — 21.00: Hírek. — 21.05: Rádiószínház. Az özvegy és a katona. Hangjáték. — 22.18: Countryvilág. — 23.00: Hírek. — 23.10: Sporthírek. — 23.15: Tóm Waits nagylemezei. Bratók rádió: r2.00: Zenekari operarészletek. — 13.00: Hírek. — 13.05: Az utolsó európai gettó. — 14.05: Az Ars Nova ének- együttes hangversenye. — 15.00: Pophullám. — 16.00: Szimfonikus zene. — 17.00: Nyitnlkék. K1 bókolások műsora. — 17.30: Beethoven: D-dúr szonáta. — 17.55: Opera-művészlemezek. — 18.30: In limba materna. — 19.00: Hírek. — 19.05: Állampolgár leszek ... — Politizálási technikák. — 19.35: Kapcsoljuk a Pesti Vigadót. Jótékony célú ünnepi hangverseny az „ART ’89” mozgássérültek és művész barátaik nemzetközi fesztiválja tiszteletére. — Kb. 20.20—20.40: Egy pálya vonzásában ... — 2200: Napjaink zenéje. — 23.30: Hírek. Televízió, 1. műsor: 17.05: Hírek. — 17.10: Pannon Krónika. A pécsi körzeti stúdió híradóműsora. — 17.20: Vliesti. H’yek szerbhorvát nyelven. — 17,30: Hármas „csatorna". Sors. — 18.15: Négy nap tévéműsora. — 18.20: Mária, malaszttal teljes. Amerikai ismeretterisztő film. — 18.55: Esti mese. — 19.10: Mr sora.jánlat. *— 19.15: Lottósorsolás. —5. 19.30: Híradó. — 20.05: Hoffnung meséi. Francia rajzfilm. — 20.15: FreytáP testvéé’- Téváfilmsorozat. — 21.25: Hazai tükör. — 22.45: Híradó 3. Televízió, 2. műsor: 17.00: { Képújság. — 17.15: Tv2. Benne: Reklám, riportok. Időjárás, zene, tévétorna. — 17.45: Mozaik,. Telefonos iáték. — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek. — 18.49: Tv2. — 19.00: Az utolsó út. NŐK tévéfilm. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. Benne: Nézze' mg az ember! — 21.30: Foly- ton-folyvást folytassa! Angol filmsorozat. — 22.00: Nézőpont. A művészeti főszerkesztőség műsora. — Kb. 22.45: Tv2. Napzárta. Sky Channel: 12.30: Gond-fórum. Tanácsadás személyes problémák megoldásához. — 13.00: Egy másik világ. Amerikai filmsorozat négy család életéről. — 14.00: Landscape Chanuel. Képkölteményekkel összekomponált hangszeres zene. — 15.00: Változó világ. Filmsorozat. — 16.00: Szeretni. Filmsorozat. — 16.30: Családi ügy. Vigjátéksorozat. — 17.00: Visszaszámlálás. Európa első számú rockshow-ja. — 18.00: Eu- rosport. — 1.30: Landscape Channel. Super Channel: 14.30: Brit ötvenes slágerlista. — 15.30: Tracking. Könnyűzenei lemezismertetés. — 18.30: Forró drót. Élő telefonos kívánságműsor. — 18.30: Új zenei show. — 19.30: Richard Daimond. Bűnügyi sorozat egy hollywoodi magándetektív kalandjairól. — 20.00: A jó fickók feketében járnak. 1979-ben készült amerikai bűnSokszor el kell ismételni Ma, a reformkörben Nyelvlanulás - Ínyeiben Ax utóbbi időben sokféle mádon próbálták megkönnyíteni és meggyorsítani az idegen nyelvek elsajátítását. Olvashattunk az „alva tanulás", a hlpnopédia módszeréről, amely egy időben a sajtó divatos témája volt. Ám a szakemberek végül is nem találták célravezetőnek e tulajdonképpen hipnotikus módszert. Rámutattak, hogy „az álom az alvás vitaminja”, álomra minden embernek szüksége va.i, márpedig az alva tanulás akadályozza ezt, s hosszú távon károkat okozhat az idegrendszer kiegyensúlyozott tevékenységében. A hipnópédiának az is hátránya, hogy a tanuló nem tudatos részvevője a „nyelvóráknak”. álmában közük vele az új ismereteket, amelyeket ő végső soron nem ellenőrizhet. A tudatos elemnek ez a hiánya szintén jogos ellenvetés a módszerrel szemben. A nyelvtanulás szuggesz- topédiai módszerét en már jóval több fantáziát látnak a nyelvtanitok. Ennél az oktatás megszokott környezetben, .tanteremben folyik, s tanulók éber állapotban, tudatos és aktív cselekvőkként vesznek részt a munkában. A tanulás folyamatában nincs semmi kimerítő, feszültséget okozó, az egészségre káros elem. A tapasztalatok szerint az emlékezőtehetség a tanulás folyamatában állandóan javul, az emlékezőkapacitás hamarosan eléri a kezdetinek négy- ötszörösét is. A szuggeszto- pédiai „szeánsz” egyetlen, 45 perces tanórája alatt a tanulók képesek 130—150 idegen szót is megjegyezni. A foglalkozás mindig háromrészből áll. A részvevők az első órában elismétlik az előző foglalkozás szavait és egész anyagát, mégpedig ugyanazzal a módszerrel, mint általában a nyelvórákon, csak gyorsabb ütemben. A második órában átveszik az új leckét az előbbi módon, itt is csupán az ütem gyorsabb a szokásosnál. A foglalkozás harmadik órájában kerül sor a szuggeszto- pédia alkalmazására, ez a tuÍajdonképi?eni „szeánsz”. A hallgatók lazított, fizikai és pszichikai szempontból egyaránt nyugalmi állapotba kerümek. A kényelmesen el- heivezkedő társaságot a szemlélő tv-nézőknek vélhetné. E nyugalmi állapot létrejöttét többnyire célszerűen megválasztott zeneművel idézik elő. Közben a tanár változatos intonációs skálán, meghatározott rendszer szerint tízszer-tizenkétszer clis- métli a megtanulandó szót, vagy kifejezést és jelentését. Általános iskolák kórusta lálkozója A hemádnémeti általános iskolában lapunk megjelenésekor már tart az a kórus- találkozó, amelyen a felső- zsolcai 1. és 2. Számú Általános Iskolák, valamint On- ga, Sajólád, Szikszó, Sajóvámos, Sa jókereszt úr és a házigazda, Hemádnémeti általános iskoláinak énekkarai szerepelnek. Ez egyébként már a harmadik ilyen jellegű kórustalálkozó, amelyet a hemádnémeti általános iskola 2. Számú Ének-Zene Munkaközössége szervezett. ka társa három napot töltött itt. (Június elején a mieink viszonozzák a látogatást.) Kassával több, mint egy évtizedes a múzeumi barátság, ami — akárcsak Vologdával — látogatásokban, kiadványok ds kiállítások cseréjében nyilvániul meg. (Hasonló a viszony Rozsnyóval. és nemrég vette fel a kapcsolatot múzeumunk Burgen- landdal.) Nyilvános tanácskozást rendez ma délután 6 órától a Nehézipari Műszaki Egyetem II-es előadójában az MSZMP Borsod-AbaújZemplén megyei I-es számú mű reformköre. Az érdeklődök beszámolót hallgathatnak meg a reformkörök szegedi, első országos találkozóján elhangzottakról, s elmondhatják véleményüket a Népszabadság május 23-i számában megjelent országos platformtervezetről. A vitában ezenkívül szó lesz az öt reformkömek a megyei pártértekezlet előkészületeivel kapcsolatos közös felhívásról, s a megyei tanácselnök-választás körülményeiről is. A téma a legősibb foglalkozás, a film viszont új: elkészült Dobray György prostituáltakról szóló filmjének második része, a K 2. Ismét prostituáltak beszélnek a kamera előtt, olykor elpityerednek, olykor pedig keserűen agresszívek: éppen úgy viszonyulnak megélhetésük forrásához, mint a magát erkölcsösnek vélő közmegítélés hozzájuk. Általában és személytelenül könnyen megoldható az ő problémájuk is: az abbahagyás receptje annyiban áll, hogy abba kell hagyni az egészet.... Mindjárt nem ilyen egyszerű a dolog, ha hús-ver emberekről van szó, nőkről, akik között szinte eg" sem akad. aki ne sérült lélekkel élné ezt az életet. . A legfőbb kórokozó — mint mindenütt -t- itt is a pénz: figyelemre méltó azonban, hogy mégsem mindenkit fertőz meg az effajta pénzszerzés vírusa. Más betegségekhez hasonlóan, fogékony szervezetben tudja csak kifejteni hatását, s számos külső körülménynek is stimmelni kell. A K 2-ben megszólaló nők életében szinte tragikusan „stimmel” minden: a gyermekkor a nevelőotthonban, a mostohalányát kipróbáló mostohaapa, a papír szerint édes, valójában annál mostohább szülők, a rossz társaság, az iskolázatlan, műveletlen, a legális munkaerőpiacon magát elfogadható szinten „eladni” nem tudó munkaerő, és még lehetne sorolni. Mindegyikőjük élete „kész regény”, méghozzá melodráma a javából, kevéssé romantikusan, de annál fárasztóbban legtöbbször kettős életet élnek: nappal anyává és háziasszonnyá vedlenek át, főznek, takarítanak, gyereket nevelnek. Sokan megpróbálják közülük a kitörést, sikerrel kevesen járnak: egyszerre kell felvenni a harcot minden körülménnyel, s ami a legnehezebb, önmagukkal is. A filmről csalj annyit: nem igazán film, inkább lefilmezett (levideózott) interjúk sora. színes, hangos és megrázó képes melléklet egy szociográfiai műhöz. Kájé sjc Éjszakai pillangók nappali fényben: ez a K 2 ügyi film. — 21.45: Vllághirndó.’ — 22.00: Mrs. R. lánya. Film a tárgyalóteremből — 0.00: Egyveleg. benne: Európai kitekintő. Szlovák televízió: 16.35: Orvosi tanácsok. — 16.45: A számítógépekről. — 17.35: Az ökológiáról. — 18.20: Esti mese. — 18.30: Kék fény. — 19.30: Híradó. — 20.05: Dalok a képernyőről. — 20.20: Autósok, motorosok magazinja. — 21.05: Egy család története. — 21.30: Publicisztikai magazin. — 22.10: A háború borzalmai. Spanyol tévésorozat. Kiállítások: Miskolc) Galéria (10—18): Fiatal képzőművészek az NDK-ból és Magyarországról. — Szinyei Mersc Pál Művészeti Alkotóközösség (9—16): Állandó kiállítás. — Mini Galéria (10—18) : Racko Árpád szobrai. — F.otógaléria 'P—19): Maeskássy Izolda grafikái. — Vasas Galéria (14—19): Für Tibor fotói. — Hermán Ottó Múzeum Képtára (10—18) : Két évszázad magyar festészete. — Hermán Ottó Emlékház (10—18): Hermán Oltó ciete és munkássága. — A/ Bükk élővilága. — Magyar orihodox Egyházi Múzeum (10—18): A Magyar Or- thodox Egyház művészeti és kulturális öröksége. — Diósgyőri vár (9—18): A diósgyőri vár története. — Dérvné-ház (9—18): A miskolci fotográfia története. — A miskolci színészet története. Miskolci Nemzeti Színház (7): Luxemburg grófia (Bérletszünet). — Kamarszínház (7): Holt fény. Filmszínházak: Béke (f3. f5 és f7): Az eastwicki boszorkányok (mb. szí. amerikai 16 év. kiemelt 2. helyár!) — (f9): K. 2. (Éjszaka) (szí. magyar felpmelt helyárí) — Béke kamara (2 és 4): Pergőtűz (III. téli front)! (magyar). — f6): A velencei nő (szí. olasz. 16 év kiemelt 2. hely ár!) -r Kossuth (13. hnF és 7) : Három férfi és egy bébi (mb. szí. amerikai kiemelt l. helvár!) — (9): K. 2. (Élszaka) (szí. magyar, felemelt helyár!) — Hevesy (fi és fS) : Moziháború vadnyugaton (mb. szí. szovjet) . — (f7): Testek csábítása (mb. szí. NSZK. 16 év. kiemelt 2. hely ár!) — (f3 és f9): Az ördög jobb és bal keze (mb. szí. NSZK—olasz, kiemelt 2. helyár!) — Táncsics (f4): Pie- done Afrikában (szí. olasz, kiemelt l. helyár!) — (£6 és f8): Ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisa (mb. szí. angol, 14 év. felemelt helyár!) — Táncsics kamara (f5): Rock- térítő (szí. magyar. 14 év!) — (Í7) : Asztal öt személyre (mb. szí. amerikai, kiemelt 1. helyér!) — Fáklya (5 és 7) : Csil- iagember (mb. szí. amerikai, kiemelt 1. helyár!) — Tapolca, Ady (fa és f7): Az utolsó asz- szony (szí. olasz. 16 év. kiemelt 2. helyér:) — Nehézipari Műszaki Egyetem (5): Volt egyi szer egy. Amerika I—II, (szí. amerikai, 16 év, dupla, felemelt helyár!) Miskolci mozik videomüsorai: Béke (8): Tengerészakadémia (mb. szí. spanyol, kiemelt vi- deohelyár!) — Táncsics (£3. (5 és £7): Gyilkossá válni (mb. szí. amerikai, 16 év. kiemelt video- helyár!) — Fáklya kamara (£3): Antiterrorista csoport (mb. szí. amerikai, 14 év. kiemelt videö- helyár!) — (ffi és £6) : Szex- ABC (szí. magyar. 16 év. egv- séges hely ár: 29 Ft). — (TI): Áz angyalok is babot esznek (szí. olasz, kiemelt vldeohelyár!) FENTEK Kossuth rádió: 8.90: Hírek. — 8.20: Fűtől fáig. Éden a bombatérben. — 8.50: Népdalcsokor. — 9.4«: Caeng-bong a nóta. — 10.00: Hírek. — 10.05: A rcDülés felfedezése. Orbán Ottó verse. — 10.10: Nagy mestere« — világhírű előadóművészek. — 11.10: Magyar írás. A Rádió Irodalmi hetilapja. Petőfi rádió: 8.00- Hfrek. — 8.05: Slágermúzeum. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. Zenés délelőtt. Bartók rádió: 3.08: Zenekari muzsika. — 10.10: Csak fiataloknak! — 11.05: Lobogj, szerelem! Orbán Ottó verse. — 11.10: Barokk muzsika ku A hangszereken. — 11.54: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énekkarának hangversenye. Miskolci -ádió: 5.56: Műsorismertetés hírek, időjárás, útin- form. — 6.00: Krónika (Kossuth). — 6.15: Közelkép mikrofonnal. — 6.20: Észak-magyar- orszáai Krónika. — 6.30: Hí' lapszemle (Kossuth). — 6.55: Üt- inform (országos és körzeti). — 7.00: Krónika (Kossuth). — 7.20: Észak-magvarországi Krónika, — Körzeti időjárás. — 7.35: Szóvá tették.' megkérdeztük, — 7.45: Tálak, arcok, színek és vélemények. — 7.55: Napi ösz- szefoglaló és a másnap! műsor ismertetése. Télvízió. 1. műsor: 9.00: Képújság. — 9.05: Tévétorna. — 9.10: Két oisztolvlövés. Tévá1á- ték-sorozat (ism.). — 10.10: Táncfesztivál ’86. Svájci zenés film. — 10.40: Képújság. Sky Channel: 6.30: Üzleti hírek. — 7.00: DJ Kát Show. Gyermekműsor rajzfilmeknél. — 9.30: Panel pót pourri. Játékos show-műsor. — 11.00: Sulliva- nék. Filmsorozat. — 11,30: Sky- krónika. Magazinműsor. Super Channel: 7.00: Hírek. — 7.10: Időiárás-ielentés. — 7.15: Ü21eti hírek. — 7.45: Hírek. —' 7.55: Időjárás-jelentés. — 8.00: Egyveleg. Videoklip-összeállitás.