Déli Hírlap, 1989. április (21. évfolyam, 76-98. szám)

1989-04-08 / 80. szám

A Borsodi Szénbányák nehéz esztendeje miami támogatás nélkül Tart a huzavona Dubicsány körül A tanács hajthatatlan, a KISOSZ tiltakozik Tovább tart a virágos-háború Nemrég tiltakozó levelet küldtek szerkesztőségünknek a Búza téri virágkereskedők. Azt panaszolták el. hogy pa­vilonjaikat felszámolják, az új virágpiacon pedig csak pályázat útján, licitálva le­het másik pavilonhoz jutni, azaz a régi kereskedőknek meg kell mérkőzniük a külső érdeklődőkkel, azonos felté­telek mellett. Ezt jogtalan­nak tartották, ezért fordul­tak lapunkhoz is. Az ügy most újabb fordulatot vett. ♦ FEL­PARCELLÁZÓDNA A PIAC? Nemrég beszámoltunk egy tárgyalásról, ahol a városi tanács illetékesei ültek le a kereskedőkkel és a KISOSZ képviselőivel. Nem született egyezség: a városi tanács to­vábbra is kitartott amellett, hogy a Búza téri csarnok melletti területről a 21 pa­vilont el kell távolítani és az új helyen, a haidani tyúk- piacon a Borsodinvest és a tanács közös vállalkozásában 26 új pavilon épüljön, ame­lyeket licit útján . lehet el­nyerni. A napokban a váro­si tanács végrehajtó bizott­sága is tájékozódott az ügy­ről. Az ülésen elhangzott, hogy a régi virágpiacot a csarnok mellett azért kell elsősorban felszámolni, mert itt nyitnák meg a piac szá­mára létfontosságú harmadik kivezető utat. Hogy miért kell licitálni? Erre azt a választ adta a tájékoztató, hogy ezt írja elő az érvény­ben lévő tanácsrendelet, va. lamint ezt diktálja a tanács és a város érdeke is, ugyan­is a licitálásból származó nyereséget a piac további fejlesztésére' fordítanák. El­hangzott az is: a régi virág­kereskedőkkel azért nem kí­ván közös vállalkozásban új virágpiacot létrehozni a ta­nács. és azért választja in­kább a Barsodinvestet part­nerül. mert ha a pavilonok magánkézben lennének, ak­kor a földtörvény várható módosításával előfordulhat­na, hogy azé lesz a földte­rület. akié az építmény raj­ta. így felparcellázódna a Búza téri piac. A végrehajtó bizottság a tájékoztatót meg­hallgatta, s elfogadta, támo­gatta az eddigi intézkedése­ket. # + JOGTALANNAK TARTJÁK Felhívtuk Számadó Endre- nét, a KISOSZ megyei szer­vezetének titkárát, ó el­mondta, hogy nem fogadják el a döntéseket, s továbbra is megtesznek mindent azért, hogy a 21 kereskedőt ne ér­je hátrány. Véleményük sze­rint az eljárás erősen vi­tatható. jogsértőnek tartják, és kétségeik vannak afelől is. hogy a Borsodinvesttel való tanácsi üzletkötés és a pályázati rendszer alkalma­zása szolgálná-e legjobban a város érdekeit. Tovább har­colnak. a virágkereskedők érdekeit védve, és ezért el­járnak minden olyan fóru­mon. ahol orvoslást nyerhet­nek sérelmeikre. Itt tart tehát a virágos­háború. amelyben úgy hisz- szük. az lenne a legkívánato­sabb. ha nem egyik vagy másik fél vereségével vég­ződne a csatározás, hanem azzal, hogy béke köttetne, az érdekek kölcsönös tisztelet­ben tartásával. Mi továbbra is fenntartjuk azon vélemé­nyünket, hogy ez az ügy is azt bizonyítja: szükség van a piac szervezeti rendszeré­nek teljes átformálására. (kiss) A tervezett 3,9 millió ton­nás termelésből 2.2 millió tonnát teszi ki az energeti­kai és 1 430 000 tormát a la­kossági szén. A nehéz hely­zetből a vállalati tevékeny­ség minden területén beve­zetett szigorú, ésszerű taka­rékosság mellett csak az ár­bevétel növelésével lehet kilábalni. (A tervezett fo­gyasztói szénáremelés egyál­talán nem érinti a vállalat gazdálkodását • HITELKÉPES A VÁLLALAT Az árbevétel növelésének egyik útja — ahogyan er­ről Üveges János gazdasági vezérigazgató-helyettes tá­jékoztatott — az energeti­kai szén fűtőértékének és a lakossági szén darabos ará­nyának növelése. Ezt a célt szolgálja ezeken kívül a munkaszüneti napokon tör­ténő terven felüli többlet- termelés. A vállalat a nebéz hely­zet dacára pénzügyileg sta­bilizálódó pozícióban van. Csökkenő tendenciá jú a bér­hiteligénylés; januárban 340, februárban 120, márciusban 65 millió forintot vettek génvbe erre a célra. Az idén több, mint 300 millió forintot tesznek ki a külön­böző kölcsön- és hiteltör­Ismét Rt. a MÁV AD Borsod is részvényes Tanácstagok beszámolói Hétfői! tartja tanácstagi be­számolóját Kovács Ernőné (13. vk.). Várad: Tibor (14. vk.) és Keszthelyi Zoltán (15. vk.) a Csele utcai, 14. Számú Aitalánps Iskolában. 18 órától; Tóthné Bredács Éva (20. vk.) a Zrínyi Ilona Gimnáziumban, 17 órától; Kele Antal (30. vk.) a Szabó Lajos u. 7. fszt. 3. szám alatt (4. Számú .Általános Iskola). 18 órától; Komlósi Tamásné (36. vk.) a Kun Béla út 27. szám alatti 12. Számú Általános Isko­lában, 18 órától; Rácz Lukács (43. vk.) a Szpumyik u. 31. sz. alatti 45. Számú Általános Is­kolában. 17 órától; dr. Nagy Ár­pád (44. vk.) a Sütő 'János u. 42. szám alatli Gárdonyi Géza Művelődési Házban. 17. órá­tól; Lázárné Nagy Mária (55. vk.) az Elek Tamás ú. 2. sz. alatti 42. Számú Általános , Is­kolában. 18 órától; Györgyei Géza (56. vk.). Varga Zoltán (57. vk.) és Kiss Lászlóné (58. vk.) a Testvérvárosok, útján lé­vő szolgáltatóházban. a HNF II 4. sz. bizottságainak helyiségé­ben. 17.30 órától. Leüoczky Ju­dit <61. vk.) az Engels út 66. szám alatti, a HNF II 6. sz. bi­zottságának helyiségében, 17.30 órától; Gömöri József (25. vk.) a Fadrusz János utcai 16. S/ámú Általános Iskolában. 16 órától; Dévai János (62. vk.) a Győri kapu 57. szám alatt, a Tokaj szolgáltatóház pártalapszervezeti helyiségében. 17 órától; Gápel- né Tótit Rózsa (63. vk.) a Ság- vári utcai általános iskolában. 17 órától; Csetneki Józsefné (64. vk.) a Miklós utcai általános iskolában, 17 órától; Szentesi Istvánná (65. vk.) a Fadrusz János utcai 16. Számú- Általános Iskolában, 17.30 órától; Párká­nyi Zsolt (69. vk.). a Kara Jó­zsef utcai általános iskolában. 17 órátólKiss Dénesné (76. vk.) a Győri kapu 123. szám alatti pártalapsz rvezeti helyi­ségben, 16.30 órától; Várkoly József (80. vk.) a Bársony Já­nos utcai általános iskolában. 17.30 órától; Sebestyén János (82. vl;.) a Kiss tábornok u. 42. szám alatt, a Kilián Gimnázium­ban, 17 órától; Medgyesi László (88. vk.) az Árpád u. 90. szám alatt, az Erdőfelügyelőség he­lyiségében. 17 órától; Pikó Ti­rádámé (89. vk.) a Sass utcai általános iskolában, 18 órától; Kiss András (90. vk.) a Loson- ezy u. 64. szám alatti általános iskolában. 17 órától; Hiba Ist­vánná (92. vk.) a Vár u. 5. sz. alatti pai'talapszervezet helyisé­gében. 17 órától; Lévai István (93. vkj a Muhi u. 46. sz. alatt, a Bányászati Anyagokai; Szállí­tó Vállalat helyiségében, 16 órától: dr. orosz István (94. vk.) és Szaniszló Bálint (95. vk.) a Könyves Kálmán utca 2. szám alatti általános iskolában, 17 órától. Újra részvénytársasági for­mában működik — április 1- től — az egyik legpatiná­sabb magyar vállalat, a MAVAD Vadgazdálkodási és Kereskedelmi Részvénytársa­ságként 398 részvényese van az alakulásakor, s alaptőké­je meghaladja az 514 milliót. Korábbi vagyona az új szer­vezeti formában 105 milióval bővült. A részvényesi körnek tag­ja lett a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság is: 1 millió forintért vásároltak részjegyet, s — mint Ivan- csics Lajos erdőmérnök, va­dászati felügyelő elmondta — az alapszabálynak hiegfele- lően felajánlották a vadász­tartásra kerülő teljes vad­állományt is. Az új Rt-be egyébként a megye vadásztársaságainak jó része is belépett, éppen mert az átalakulás az erő­sebb vadgazdálkodást és a szilárdabb értékesítési érdek- közösséget ígéri. Erre garan­cia az is. hogy a részvénye­sek között ott vannak a vad­felvásárlásban és az export­ban meghatározó szerepet betöltő hagyományos szövet­kezeti partnerek mellett az NSZK-beli, osztrák és olasz üzletfelek is. Ez utóbbiak mintegy 10 millió forint ér­tékben jegyeztek részvénye­ket. A MAVAD egyébként 1934. óta működő vállalat, alakulásakor is részvénytár­saság volt, s mint ilyen Európa egyik vezető szak- vállalatává vált. Tevékeny­ségét 1949-től szövetkezeti formában folytatta, s 1960- ban kezdte meg nyugat­európai vadhús exportját. Tavaly már csaknem két­milliárd forintos árbevételre tett szert, nyeresége pedig 183 milliós volt. Forgalmá­nak 90 százaléka konvertibi­lis exportból és különböző szogáltatásokból származik. A vállalat megújulását már most érzékelhetik part­nereik és a részjegytulajdono­sok. Ivancsics Lajos szerint erre markánsan utal. hogy míg korábban félévenként vártak az üzletfelek arra, hogy fizessen a MAVAD, most ugyanonnan előleget is kapnak. lesztések, amelyeket a vál­lalat igyekszik időben és pontosan teljesíteni. Beru­házásokra 921 millió forint áll — állna — rendelkezés­re, amelyből azonban csak 180—185( millió forint a sza­bad rendelkezésű keret. • A LAKOSSÁGNAK FONTOS VOLNA A dubicsányi űj bánya nyitásához, a termelésbe ál­lításához tervezett 405 mil­lió forint felhasználása ügyé­ben még mindig nincs meg a döntés. Pedig az új bá­nyára éppen a lakossági tü­zelő biztosítása céliából van szükség. A távlati elképze­lések szerint a ’90-es évek közepén a vállalat három üzemének kell, kellene meg­termelnie az ország lakossá­gi széntüzelőjének több, mint felét. Ha a dubicsá­nyi bánya termelésbe állítá­sa késik, s időközben két gazdaságtalan aknát bezár­nak, a miskolci és a Put­noki Bányaüzem termelési teljesítménye nem lesz ele­gendő erre a célra. • SZERÉNY BÉREMELÉS Az első negyedévben az árbevétel-előirányzatot a je­lenlegi jó termelési adott­ságok ellenére sem sikerült teljesíteni. Ezek pótlására a továbbiakban elsősorban az energetikai szenek fűtőér­tékét kel! növelni. Az árbe­vételi cél elérése érdeké­ben tovább is mindent meg kell tenniük a lakossági széti minőségének fokozására. Az üzemek gazdaságpolitikai in­tézkedési terv szerint dol­goznak. A több mint 13 ezer borsodi szénbányász munká­jára alapozva bíznak abban, hogy a vállalatnak nemcsak a veszteséget sikerül elke­rülni — és természetesen az ezzel járó súlyos következ­ményeket —, de szerény nyereségre, év közben pe­dig bizonyos alapbéremelés­re is számíthatnak. (oravec) Kassára, Katowicébe Utazik A padlás A Scapin furfangjaival Katowicében, A padlás cí­mű zenés darabbal pedig Kassára készül á Miskolci Nemzeti Színház. Hídvégi Elek halála fniatt a Scapin furfangjait nem tudják vin­ni, így Katowicébe is A pad­lás utazik. A színészek ma kora dél­után indulnak, a műszak már reggel elment. Presser Gábor és Sztevanovity Du­sán musicaljét ma este mu­tatják be Kassán, hétfőn pe­dig Katowicében. (A kato- wicei előadáshoz lengyel nyelvű ismertető készült.) A játszók: Zubornyák Zol­tán. Dankó Klári, Várkonyi Szilvia, Várhegyi Márta, Pá­va Ibolya, Dóczi Péter, Szűcs Sándor, Tóth Tibor, Kulcsár Imre, Mátyás Jenő, Kozma Attila. sfc Ügy látszik, nemcsak a virág, hanem a virágpavilonok ára is lényeges dolog Olyan, a vállalat minden területét számba vevő, reá­lis, teljesíthető gazdaságpo­litikai intézkedési terv alap­ján kell dogoznia az idén a Borsodi Szénbányáknak, hogy a megszüntetett 1 mil­liárd 260 millió forint állami támogatás nélkül se legye­nek veszteségesek. A 15 szá­zalékos termelői áremelésből 800 millió forintra számít­hatnak, a többit — hozzá­számítva a költségek állan­dó növekedését — a körül­belül fél milliárd forintot, a vállalatnak kell „kigazdál­kodnia”. Az idei év Kiss R zső vezérigazgató szerint is a vállalat nehéz, kritikus esztendeje. Telefonra kapcsolható Bemutatkozott a Bárki megvásárolhatja a Minitex üzenettovábbító rendszer zsebre tehető ter­minálját. amely az egysze­rű utcai telefonon keresz­tül is használható. Ezt a minitelexet elsősorban a ha­zai üzletembereknek ajánl- já . Talán ez az első olyan technikai-műszaki csodama­sina, amely nálunk a nyu­gati bemutatkozásával egy időben jutott az országba. Kezelése nem igényel különösebb szakértelmet, ugyanúgy működik, mint a normál telexkészüíék. Elő­nye, hogy programozható, a továbbításra lepötyögött szö­veget tárolta, és ha kell, rekordgyorsasággal bejátsz- sza. Ennek köszönhetően rö­vid ideig foglalja a telefon- vonalat. Elterjedését legfeljebb a kissé magas ára gátolja majd. Sok kereskedelmi vál­lalat ezért most lízingeli, az-- az jó áron kikölcsönzi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom