Déli Hírlap, 1989. április (21. évfolyam, 76-98. szám)
1989-04-06 / 78. szám
A titokzatos kátyúk Pert indított a tanács A Diósgyőr felől a belvárosba utazók réme évek óta « Rudas László utcának a Béke mozitól kezdődő, mintegy hetven-nyolcvan méteres külső sávja. Gödrök, szabadon mozgó betondarabok veszélyeztetik a gépkocsik gumijait, tengelyét, valamint ct benne ülők testi épségét. Az itt lévő „tankcsapdákat” csak azok kerülhetik ki, akik ■tapasztalatból ismerik ezt a szakaszt. Mások azonban nyugodtan hajtanak tovább az üres sávban, nem sejtve, hogy miért ilyen gyér itt a forgalom. Tóth Csőim, a Miskolc Szegyei Városi Tanács építési; és közlekedési osztályának csoportvezetője elmondotta. hogy 1983 végén adták át a forgalomnak a város nyugati és belvárosi részét összekötő útszakaszt. A Szinva fölött ívelő burkolat most is gödrös területén már egy évvel az építkezés befejezése után elhasználódott az aszfalt és a beton. Azóta már többször megpróbálták rendbe hozni ezt a felületet. Egyszer a szigetelésig bontották le a burkolatot* majd újraépítették. Végső megoldást azonban ez eém jelentett. Az első meghibásodás óta több szakértő is kereste a gödrösödés okait. Jó néhány feltételezés szerepei az általuk készített Jelentésekben. Az egyik szerint az itt alkalmazott műszaki megoldás következtében keletkezhetett a károsodás. Olyan, az országban szokatlan méretű hídszerkezetet építettek a patak fölé, amelynek hossza mindössze tíz méter, szélessége viszont több. mint száz méter. Felvetődött az a lehetőség is, hogy a kőből és be!ónból épített konzolokon elmozdulnak a közéjük fektetett vasbetonszerkezet elemei. Az így keletkezett repedésbe befolyt csapadék pedig, megfagyva. rongálja az út alapjait. Egy másik elképzelés szerint a belső ív miatt keletkezett feszültség mozdítja el a betonágyazatot és a rajta lévő aszfaltot. Az eddig felkért szakemberek nem találtak egyértelmű magyarázatot a rendkívüli elhasználódásra, ezért Nyaktörő szlalomozásra kényszerülnek a gépkocsivezetők, hogy elkerüljék a 10—15 centiméter mély gödröket. a városi tanács pert indított a felelősség megállapítására. A bíróság felkérésére a Közlekedéstudományi Intézet végez most vizsgálatot. A rejtélyes okok megkeresésére március 21-én megtartották az első szemlét, s ezért rövidesen követi a többi. (A javítási munkálatokat eddig az intézet kérésére nem végeztette el a városi tanács, hogy a rongálódás jellegzetességeit jobban megtekinthessék a szakértők.) Mihelyt meglelik a korai elhasználódás magyarázatát, azonnal megkezdik a burkolat kijavítását. Az út sorsa a közeljövőben mindenképpen eldől: a burkolatot — ha csak ideiglenesen is —, rövid időn belül használható állapotba hozzák. A munkálatok elvégzésére a városi tanács biztosítja a szükséges összeget. Kiutasították Romániából Chrudiuákot Addig is, míg az ügy végére pont kerül, a gépkocsi- vezetőknek ajánlatos nagyobb figyelemmel közlekedni ezen az útszakaszon, amelynek veszélyeire KRESZ-tábia is figyelmezteti őket a Zrínyi Gimnázium közelében. Mn) Tovább tart nyitva az OIP és az Express Még érkezik schilling (Folytatás az 1. oldalról) A nagy forgalom miatt a valutaváltó helyeken megerősített pénztárszolgálatot tartanak. Egyelőre úgy tűnik, hogy a Magyar Nemzeti Bank még bírja tartalékkal. Kisházi Gézáné, az OTP betét-értékosztályának vezetője elmondotta, hogy a korábban elfogyott valuta pótlására tegnap érkezett meg az igényelt mennyiség. A Magyar Nemzeti Banktól kapott schillinget ma regŰtadó májustól? Valószínű, hogy már május elsejétől autópályadíjat kell fizetni hazánkban. A tervek szerint a bérlet ára egy évre 1500 forint, illetve három hónapra 700 forint, ugyanez a nyári hónapokban már 800 forint. Az egyszeri belépés megfizetésére azért nincs lehetőség, mert nálunk nem építettek az autópályák elején, a feljáróknál és a pálya végén kapukat, ahol az autósok fizethetnének az áthaladásért. Így aztán kérdéses, hogyan fizetnek majd, különös«! az idegenforgalmi hónapokban, a külföldi átutazók. 4z Ezermesterbolt, Molnár Gábor reiuxakészítő és a UH közös tombolája Értékes reluxákat, tapétákat nyerhet! Nem kívánatos személynek nyilvánították tegnap a román hatóságok a Magyar Televízió külpolitikai fő- szerkesztőségémek munkatársait, köztük a főszerkesztőt, Chrudinák Alajost is. A televíziós forgatócsoport azzal a szándékkal érkezett tegnap a román határra, hogy eljutnak Szovjet-Mol- dáviátoa, ahol a szovjet televízió szervezett számukra programot. Több, mint egy órát várakoztak a határon, majd a határőrség parancsnoka közölte Chrudinák Alajossal, hogy , bukaresti utasításra nem kívánatos személynek minősítették Romániában,. a politikát és Ceausescu személyét bíráló műsoraiért. A forgatócsoport egyetlen tagját sem engedték be az országba. Szeszélyes április ■ \ Szeszélyes áprilisi időre számíthatunk ma. Reggel alig mozdult a levegő, a hőmérséklet 2 és 10 fok között volt. Az északkeleti ország • részben hajnalban párás, ködös volt az idő. Késő dé.1- előttig zavartalanul süt a nap az ország nagy részén, majd egyre gyakrabban zavarja meg a napsütést ki- sebb-nagyobb felhősödés. Helyi záporok, zivatarok is várhatók. Délutánra 30 fokra is felmelegedhet. A megyei Köjál méfései szerint a levegő minőségét ma reggel 6 órakor a következő adatok jellemezték Miskolcon: szén-monoxid 1856 (10 000), kén-dioxid 80 (500), nitrogén-dioxid 30 (100). A zárójelben feltüntetett határértékek (mikrogramm/ köbméter) az 5/1986. EüM. sz. rendelet szerint a védett 1. kategóriába tartoznak. A tavaszi lakásfelújítások, festések, tapétázások időszakában tör—en keresik fel a Szabó Lajos utcai Ezermester és barkácsiizletet. Itt a különböző villamossági és barkácsfeiszereiéseken kívül többek között bútorlapok is kaphatók. Hajópadló, enyvezett lemez és lambéria is található az üzletben, s aki maga készíti a lakás polcait, az Dexion-Salgó elemeket is vásárolhat. Ebben az üzletben lehet megrendelni Molnár Gábor reiuxakészílö kisiparos gyártmányait, aki elfogadható áron fel is szereli azokat. Aki elviszi az üzletbe az április 3-án megielenő lapszámunkból kivágott tombolaszelvényt, az egyszerre akár két ajándékot is nyerhet, mert az Ezermesterbolt és Molnár Gábor is felajánlott értékes díjakat. A reluxakészítő fődíja egy 3000 forint értékű reluxavásárlási utalvány, amelynek ellenértékeként egy átlagos lakótelepi lakásban egy szobai és egy konyhai ablakot lehet reluxával felszerelni. Tizen- két-íéle színből választhat a szerencsés nyertes, s egy héten beiül a kisiparos ingyen felszereli az alumíniumból készült reluxát. A második díj egy 2000 forint értékű, a harmadik díj egy 1400 forint értékű — egy lakótelepi konyhára való — reluxavásárlási utalvány. A negyedik díj pedig egy úgynevezett reluxatisztító felszerelés. A Szabó Lajos utcai Ezermester- és barkácsbolt fődi.ja hat tekercs tapéta — tekercsenként 25Ö forint értékben —, a második díj négy tekercs 310 forintos tapéta, a harmadik díj egyTDK-már- kájú videokazetta, a negyedik díj pedig három darab TDK magnetofonkazetta. DEM HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: BÉKÉS DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3521. Postacím: Miskolc 3501. Pl.: US. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-228 bel- és várospolitikai rovat: 18-227: gazdaságpolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225- kultúrpolitikai rovat: 18-226: sportrovat: 18-222. Kiadja: a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 8527. Postacím: Miskolc 3501. Pl.: 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesitő postahivatalnál. 8 hirla-pkézbesitőknél. a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V'.. József nádor tér 1. — 1908 — közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi lelzőszám- ra Előfizetési dlt eav hónam-a 85 forint eev negyedévre 25? forint eav évre 1020 forint Index: 25 951. - Készült a Borsodi Nyomdában. FaL vez.s HORVÁTH FERENC. — ISSN #133 0209 géltől délután öt óráig árusítják. Ha szükséges, rugalmasan alkalmazkodnak a forgalomhoz, és akár ennél tovább is kiszolgálják a vevőket. Madácsi Lászióné, az Express utazási iroda kirendelt ségvezető-helyettese arról tájékoztatott, hogy van, és lesz elég osztrák valuta. Az iroda ügyintézői már szombaton is fél kilencig szolgálták ki az utazni vágyókat. Amíg ennyien akarnak pénzt beváltani, továbbra is a szokásosnál tovább tartanak nyitva. Márka azonban nincs, és a dollár is elfogyott. A Volántourist ügyintézője már nem ilyen kedvező valutahelyzetrqi számolt be. Tőlük már szombaton elvitték az utolsó schillinget is. Csak kettőszázötven dollár értékű Visa-csekket kínálhatnak azoknak, akiknek futja még a három évre megszabott keretből. A héten még várnak osztrák pénzt, de hogy a megrendelt mennyiség mikor érkezik meg, nem tudják. Az &ffye!eteken történt Dugulás a garázsban A tévhő ügyeletes szerelői ma reggel egy elégett biztosítékot cseréltek ki a belvárosi kihelyezett hőközpontban. A javítással rövid idő alatt végeztek, ezért a meghibásodás a szolgáltatást nem zavarta. A MIK ügyeletéről jelentették, hogy tegnap elromlott felvonókat hoztak ismét működésbe a Vászoníehérítp utca 64. és az Árpád utca 14. szám alatt. A lépcsőházi világítást javították ki a villanyszerelők a Bertalan utca 2. és a Győri kapu 79. számú épületekben. Dugulás miatt hívták ki a szakembereket tegnap délután a Vörösmarty utca 56. számú ház lakói. A helyszínre érkezett vízvezetékszerelők megállapították, hogy a szennyvízvezeték záródott el az egyik garázsban. A tulajdonos azonban csak este érkezett haza, emiatt csak akkor háríthatták el a hibát. A szennyvízvezeték dugulását szüntették meg tegnap a szakemberek a Bársony János utca 17. és a Hermán Ottó utca 6. számú épületekben is. 4 DB és a Fotoelektronik Ipari Szövetkezet közös tombolája Ma sorsolunk! Kié lesz a sétálómagnó? A Fotoelektronik Ipari Szövetkezet miskolci kirendeltsége csaknem 10 ezer forint értékű árut sorsol ki ma a játék résztvevői között. A tombola fődíja egy csaknem 2000 forint értékű sétálómagnó, ám a délután 2 órakor kezdődő sorsoláson gazdára vár egy ugyancsak értékes Sharp számológép, három zsebszámológép és öt videokazetta. A Fotoelektronik Ipari Szövetkezetét aligha kell bemutatni a miskolciaknak. Sokan tudják, hogy az üzletekből hiányzó jó minőségű Commodore és IBM-tipusú komputereket, videó- készülékeket, televíziókat, monitorokat, kamerákat, üzenet- rögzítő magnetofonokat és a gyakrabban használatos híradástechnikai alkatrészeket itt megvásárolhatják. S mivel országos hálózattal rendelkeznek, előjegyzés alapján megszerzik az éppen hiányzó, keresett árut. Foglalkoznak fényképezőgépek és vetítők javításával, karbantartásával, s iskolákkal kedvezményes áron kötnek karbantartási szerződést. DH-KUPOiinmL----V/CQ3A KI OLCSÓBBAN A CENTRUMBAN 37 FORINTOS TAPÉTAVÁGÓ KÉS VÁSÁRLÁSA ESETÉN J CENTRUM MISKOLCI ÁRUHAZA 1 * i « 4 1 I l I I 1 1 I 1 1 1 I J 1 t 1 1 I I \ a 1 1 t *■-------fizetéskor a pénztárnál. apoa át-------------- —---------------------------— MA MINDEN SIMA ÉS MINTÁS KORDBÁRSONY ÉS BALLON MÉTERÁRU {130-TÓL 396 FT-IG) 30 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNYNYEL KAPHATÓ!