Déli Hírlap, 1989. március (21. évfolyam, 51-75. szám)
1989-03-13 / 61. szám
Ma reggeli telefon Marad a sátor Igencsak megenyhült az idő: délben kellemes meleg van, lekívánkozik a kabát az emberről. Lebontják-e az Augusztus 20. strandon levő sátrat? — erről kérdeztük a vízművek illetékesét. — Többször is volt már ilyen kora tavaszi meleg idő az elmúlt évek alatt, a tapasztalatok szerint ezeket hideghullám követte. Ezért aztán nem tervezzük az előre hozott sátorbontást. Marad az eredeti ütemterv: április 5-ig lehet fedett uszodaként használni a medencét. Aki egyébként jobban szereti a szabad ég alatti fürdőzést, az így is megteheti az Augusztus 20. strandon: a hátsó — melegebb vizű — medence egész évben fogadja a vendégeket. Előretört a jobboldal Az osztrák tartományi választásokon az ellenzéki pártok törtek előre. A három tartományban megtartott választásokon mindkét kormányzó párt — a Szocialista és a Néppárt — veszített a képviselői mandátumaiból. A jobboldali Szabadság Párt ezzel szemben megkétszerezte képviselőinek számat. Megfigyelők szerint a szavazás eredményei pontosan jelzik, hogyan ítéli meg az osztrák közvélemény a kormánykoalíció eddigi munkáját. Eső, záporeső Gyakran lesz erősen felhős ma az ég. Elszórtan kisebb esőre, záporesőre is számítani lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 fok körül alakúi. A megyei Köjál mérései szerint, a levegő minőségét ma reggel 6 órakor a következő adatok jellemezték Miskolcon: szán-monoxid 1392 (10 000), kén-dioxid 40 (500),, nitrogén-dioxid 40 (100). A zárójelben feltüntetett határértékek (mikro- gramm/köbméter) az 5/1986. EüM. sz. rendelet alapján védett L kategóriába tartoznak. Egy kevés hó hullott ma Bánkúton. A hóréteg vastagsága csupán két-három centiméter, s legfeljebb gyönyörködni lehet benne, de sportolásra nem alkalmas. A délelőtti órákra minden jel szerint elolvad. • Több mint tízezren jelezték eddig, hogy a közelmúltban megalakul! Magyar Orvosi Kamara tagjai kivannak lenni. A szakmai érdekképviselet mellett, az egészségüggyel kapcsolatos jogszabályok kidolgozásában is részi vehetnek. A betegek mindenesetre azt várhatják ettől a szervezettől, hogy javul a gyógyitó munka színvonala. A napokban létrejött a Mérnöki Kamara is, kusonló érdekvédelmi feladatokkal. {Cikk a 4. oldalon.) (Herényi László felv.) Küldöttgyűlés az Unió ifrs/nél Alid fogyott a ruha, csökkent az éttermek forgalma tási cikket (hűtőládát, gyorsfagyasztót) és egyes Tüzép- árukat. A ruházati termékeket árusító üzletek egész évben értékesítési gondokkal küszködtek. Az életszínvonal romlása miatt kevesebben keresték fel a vendéglátóhelyeket is, mint 1987-ben. A tervezett beruházásokat befejezték. Üj üzletet nyitottak Arnóton, Szirmabesenyőn és Kistokajban, ugyanakkor több településen boltokat újítottak fel. * Az idén a gazdasági lehetőségeket figyelembe véve, 27 millió forintos nyereséget terveznek. Egyre kevesebb pénz jut fejlesztésre. A legfontosabb feladat a már folyamatban levő beruházások befejezése lesz. Hangsúlyozta, hogy lépéseket kell tenni a társasági törvény és a rövidesen megjelenő átalakulási törvény adta lehetőségek kihasználására. Rozsnyói Tibor, a felügyelő bizottság elnöke az ellenőrzések tapasztalatai alapján arról szólt, hogy a dolgozók tavaly fokozott figyelmet fordítottak a vagyonvédelemre. Javult a kiszolgálás, valamint az áruválaszték színvonala is, ugyanakkor csökkent a normán felüli áruhiány mennyisege. A fizetési kötelezettség elmulasztása miatt a 86 szerződéses kiskereskedelmi és vendéglátóhely bérlői közül négygyei kénytelenek voltak felbontani a korábban kötött megállapodást. Palesztin államot akarnak Izraeli—palesztin szimpóziumot tartanak a New York-i Columbia egyetemen. Az első ilyen jellegű tanácskozáson részt vesz az izraeli parlament négy jelenlegi és négy volt képviselője, valamint a Palesztin Nemzeti Tanács több tagja. A felszólalók a palesztin állam létrehozása mellett foglaltak állást. Az MDF országos gyűlése Egyelőre nem kívánnak párttá alakulni A több, mint 13 ezres tagság képviseletében mintegy félezer küldött részvételével Budapesten, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem aulájában tartotta meg országos gyűlését a Magyar Demokrata Fórum szombaton és vasárnap. A tanácskozást Für Lajos, az MDF ideiglenes elnökségének tagja nyitotta meg. Az elsőként felszólaló Csőért Sándor kiemelte: tévedés lenne azt hinni, hogy az MDF értelmiségi csoportosulás, az írók, a toliforgatók játéktere. E szellemi mozgalom valójában politikai küzdőterep. A párttá alakulás kérdéséről Bíró Zoltán kifejtette: elkerülhetetlen, hogy az MDF — amennyiben részt kíván venni a politikai életben — előbb vagy utóbb megszervezze a maga pártiát, de egyáltalán nem mindegy, hogy ez mikor történik meg. Mindenesetre leszögezte, hogy akár pártként, akár mozgalomként, az MDF-nek jelen kell lennie a következő választásokon. Szabadságot, függetlenséget, demokráciát címmel nyilatkozatban összegezték a mozgalom politikai programját. Az MDF kizárólag politikai eszközökkel kívánja elérni céljait, elutasítja a megfélemlítést és az erőszak minden formáját. Az országos gyűlés résztvevői 15 tagú elnökséget választottak, amelyben olyan ismert személyiségek kaptak helyet, mint például Csoóri Sándor, Bíró Zoltán, Csurka István és Fekete Gyula. A testület egyelőre nem választ elnököt, kollektiven látja el feladatait. Az Unió Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet szombaton rendezte meg küldöttgyűlését a Molnár Béla Úttörő és Ifjúsági Házban. 9 A Földes Ferenc Gimnázium tanulói között állt meg egy szára Grétsy László, akinek nyelvművelő műsorait a tévében is érdeklődéssel szokták figyelni a nézők. A nagyterem- nyi hallgatóság szabadabb szájú része most első kézből hallhatta, milyen gyakran vét a nyelvhelyesség ellen. (Cikk a 2. oldalon.) Szabó György, a szövetkezet elnöke az elmúlt év gazdasági tevékenységéről szólva arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy a tervezett 34 millióval szemben 34 miliio 882 ezer forintos nyereséget értek el. Tovább csökkent a bolti kiskereskedelem hatékonysága, az alacsony árrés és a költségek növekedése miatt. Kiegyensúlyozott volt az élelmiszer- ellátás és a választék, kivéve egyes árucikkeket. A szövetkezet vezetősége képtelen volt folyamatosan beszerezni néhány tartós fogyaszCsökkentik a szakszervezeti apparátust (CIKK A 4. OLDALON) Immár hetedik alkalommal rendezték meg egyetemünkön a tavaszi ásványgyüjtö-találkozót. A szakmai programok sorában többek között előadus hangzott el a hazai zeolit-eiőfordulásokról, a zeoiitok gyakorlati hasznosításáról. A nyilvános börzén több mint háromezer érdeklődő nézelődött, vásárolt a bemutatott ásványokból, ősmaradványokból, könyvekből, gyűjtőeszközökből. Az idei találkozó fontos eseménye voit, hogy megtartotta alapító közgyűlését a Koch Sándor-kura tórium. Cikkünkben - a 8. oldalon - bővebben írunk a Koch Sándor-alapitványról. (Kerényi felv.) XXI. ÉVFOLYAM, 61. SZÁM 1989. MÁRCIUS 13., HÉTFŐ ÁRA: 3,70 FORINT LoSiogézziih le! az Épülelekel! A Miskolc Megyei Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága felkéri a vállalatok, üzemek, szövetkezetek és intézmények vezetőit a város lakosságát, hogy 1848. március 15. tiszteletére lobogózzák fel az épületeket. A zászlódísz március 14-16. között köszöntse az évfordulót.