Déli Hírlap, 1989. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-16 / 40. szám

■ II Miskolc Városi Pártbizottság beszástoléia a pár?értekezletnek ■ (Folytatás a 4. oldalról) sítását érintő folyamatokat. Meg kell vál­toztatni a párton belüli tájékoztatás mi­nőségét és módszereit. E folyamat termé­szetes jellemzőjévé kell tenni, hogy a veze­tés állandó párbeszédet folytat a tagsággal, folyamatosan tájékoztatja őket elgondolá­sairól és egyúttal .tájékozódik véleményük­ről, s ebben a dialógusban formálódik a politika irányvonala és gyakorlata. Meg kell szabadítani az alapszervezeteket mind­azoktól a kötelezettségektől, amelyek nem a politikai munka lényegéhez -tartoznak, formálisak, bürokratikusak. A vitatkozó partneri viszonyon alapuló, jobb informá­ciót és helyszíni segítséget adó módszer al­kalmazásával akarjuk elérni, hogy minden alapszervezet jusson birtokába a központi és a városi pártszervek minden fontos kér­désben kialakított véleményének, állás­pontjának. Ezen álláspontok és saját hely­zetük ismeretében legyen minden alapszer­vezetnek véleménye, elképzelése, javaslata a helyi tennivalókról, mind gazdasági, mind politikai vagy a párt belső életét érintő kérdésekben. A helyi tennivalókat csak az adott alapszervezetben lehet vitában kiér­lelni a lehetőségeik és a végrehajthatóság követelményei szerint. Minden alapszerve­zet maga tervezi, szervezi, valósítja meg feladatait. A külső gátló körülmények el­hárítása érdekében viszont kötelessége a városi pártbizottságnak intézkedni, segíteni. Az üzemi, intézményi pártélet jelentősége és fontossága nem vonható kétségbe. Vi­szont a politikai harc — mely több tekintet­ben már a hatalom megtartásáért folyik — a lakóterületen dől el. Ez elől nem tér­hetünk ki. Ezért jelentősen meg kell erősí­tenünk befolyásunkat a lakóhelyi közélet­ben. Körzeti alapszervezeteink jelenlegi tagságának tisztessége, a párt iránti elkö­telezettsége és aktív tevékenysége nagy erő. A mostani kihívások azonban ennél is töb­bet követelnek, aminek — ha a feltételek változatlanok maradnak —, nem tudnak megfelelni. Egészségesebb arányt kell ki­alakítanunk a lakóterületi és az üzemi, in­tézményi politikai munkában. Ennek szer­vezeti-tartalmi rendjéről a vita most folyik, megvalósítása útját a Központi Bizottság állásfoglalása figyelembevételével a közel­jövőben kell részletesen meghatároznunk. ■ VALÓBAN ALKALMATLAN MINDEN VEZETŐ A BEOSZTÁSÁRA? A tézisvitákon sommásan elítélő vélemé­nyekkel illették a vezetőket — általában. Ez szorosan összefügg a gazdasági-társadal­mi feszültségekkel, mert ezek kialakulását a vezetői munka következményének tekin­tik. Az általánosító véleményekben jelentős szerepe van annak is, hogy az utóbbi évek­ben a feltárt visszaélések — nagyon helye­sen — a nyilvánosság elé kerültek, amiből nemcsak a pillanatnyi helyzetre, hanem a lehetséges állapotra vonatkozóan is levon­nak következtetéseket. Épp ezért, mert pél­damutatásra kötelezett, a figyelem közép­pontjában álló személyekről van szó, az el­követett visszaélések és vétségek társadal­mi hatása igen erőteljes. Az általánosító vélemények kialakításában néhány esetben az is szerepet játszik, hogy tapasztalják az alsóbb szintű vezetők gyengeségeit, vissza­éléseit, s rögtön adódik a következtetés, hogy ennél feljebb csak rosszabb lehet a helyzet. A városi pártbizottság nemcsak támoga­tója, hanem kezdeményezője is annak, hogy az alkalmatlan, a követelményeket teljesí­teni nem képes vezetőket idejében levált­sák. Ehhez azonban — a pártszervek kö­zötti — szoros együttműködésre van szük­ség, személyre szóló, konkrét jelzések, té­nyek kellenek. A vezetők általánosító el­ítélését elfogadni nem lehet, a tények ezt nem támasztják alá. A sommás vélemény joggal sérti azokat, akik becsületesen, hoz­záértéssel dolgoznak. Az utóbbi években konkrét, a vezetés al­kalmasságát megkérdőjelező jelzés érkezett a Semmelweis Kórház szülészetéről, a Ru- tex Vállalattól, a Hűtőháztól és az ÉRV Miskolci Üzemigazgatóságától. Ezekben a szükséges lépéseket megtettük, és a jövő­ben is határozottan megtesszük. A városi pártbizottság a hatáskörébe tartozó vezetők esetében arra törekszik, hogy szigorúan ér- vényesítse a követelményeket. Ugyanezt várjuk a hatáskört gyakorló pártszervektől és -szervezetektől, amihez — ha igénylik — minden segítséget megadunk. A társadalmi-gazdasági kibontakozás egyik garanciája a vezetés alkalmassága. A helyi pártszervezetekkel együttműködve közös felelősségünk, hogy az utóbbi évek­ben megkezdett minőségi cserék folytatá­sával is biztosítsuk a megújulás személyi feltételeit. Következetesen fel kell lépni a szakmai követelmények érvényesítéséért, a közélet tisztaságáért. Határozottan folytatni kell a döntésre érett, a közösség érdekeit szem előtt tartó kádercseréket. Nagyon sok pártszervezetben kifogásolják, hogy a vá­rosi apparátusból kikerülők többségét gaz­dasági egységek első számú vezetői poszt­jára nevezik ki. 1973 és 1938 között 30 fő került el az apparátusból. Közülük 7 fő első számú gazdasági-állami vezető, 6 fő társadalmi és tömegszervezeti, illetve ér­dekképviseleti szerv vezetője lett, míg a többiek intézményeknél, vállalatoknál he­lyezkedtek el. Meggyőződésünk szerint az apparátusból kikerülteket, s ma vezetőként dolgozókat is teljesítményük és emberségük alapján kell megítélni. Ezt a próbát ki­állták. ■ A MUNKÁSOSZTÁLYRA VAGY AZ ÉRTELMISÉGRE ALAPITJUK-E POLITIKÁNKAT? A szembeállítás ma még nem minősít­hető egyértelműen költői kérdésnek. A munkásság és az értelmiség szembeállítása csak szűk látókörű politikai érdekek idő­leges érvényesítéséhez adott lehetőséget, ugyanakkor gátolta a társadalom fejlődését. Ennek Miskolcon erős „hagyományai” vol­tak, hatása még nem szűnt meg mára sem. Mély gyökerei vannak a zárt osztályszem­léletnek, s annak, hogy egyik osztály vagy réteg szerepét a másik rovására túlhang­súlyozzák. Ennek okai abban a sematikus, torz politikai felfogásban kereshetők, mely az anyagi javak termelésében csak a kéz­zelfogható, látható mozzanatot ragadta meg, s nem a teljes egészét. Ami — le­egyszerűsítve — a termelő és nem termelő réteg (osztály) közötti indokolatlan megkü­lönböztetéshez vezetett. Ezt a felfogást olyan viszonyok között kell átépítenünk, amikor mind a munkásság, mind az értel­miség, mind a mezőgazdasági dolgozók hangsúlyosan fejezik ki elégedetlenségüket a társadalom irántuk tanúsított anyagi-er­kölcsi megbecsülése miatt. Súlyos ideológiai-politikai örökség felszá­molását kezdjük el azzal, hogy nem poli­tikai kinyilatkoztatással, hanem az érdek­érvényesítés lehetőségének biztosításával, az alkotó munka feltételeinek javításával építjük újra az értelmiséghez való politikai viszonyunkat. Az értelmiség megbecsülése nem jár együtt a munkásság szerepének, fontosságának csökkenésével sem gazdasági, sem politikai értelemben. Olyan szerves kapcsolat kialakításában vállalunk közre­működést, amelyben épp olyan fontos sze­repet tölt be a munkásság, mint a mű­szaki vagy a humán értelmiség. Társadalmi szerepét egyik sem képes a másik nélkül betölteni. A megbecsülés hiánya — helyenként en­nek érzete — az indokoltnál is jeientősebb károkat okozott főként a humán és a mű­szaki értelmiség gondolkodásában, szakmai önbecsülésében, hitében. Támogatjuk és se­gítjük a "tudás értékének és rangjának helyreállítását szolgáló törekvéseket, de a társadalom helyzetétől elvonatkoztatott el­várások, igények kielégítését nem tűzhet­jük zászlónkra. A gazdaságban megindult változások, az életszínvonal alakulása ma még jórészt csak negatív hatásokat gyakoroltak, s ezek legelőteljesebben a beosztott munkakörben dolgozó értelmiség, a nagyüzemi munkás­ság és a nagycsaládosok körében jelent­keztek. Ennek hatására jelentős mértékű bizalomvesztés következett be. Széles kör­ben tapasztalható a tőkés gazdaság vissza­állítása, a munkanélküliség, az infláció fo­kozódása miatti aggodalom. Mind a munkásság, mind az értelmiség körében a további politikai bizalomvesztés elkerülésére akkor van esélyünk, ha olyan politikát folytatunk, mely nem a különbö­zőségekre, hanem az érdekazonosságra épít. Politikai és gazdasági értelemben egyaránt érvényre kell juttatni, hogy a legidőtállóbb munkásérdekek egyike az értelmiség alko­tókedvének és lehetőségének biztosítása. Annak érvényesítése azonban elsősorban nem politikai feladat, hogy minden terüle­ten a tudás, a végzett munka, a teljesít­mény legyen az anyagi-erkölcsi elismerés alapja. Támogatjuk a teljesítmény szerinti differenciálás érvényre juttatását akkor is, ha ez sokakban — az egyenlősdi szemlélet miatt — zavarokat okoz. Ez még csak szük­séges, de nem elégséges feltétel. Olyan bér- és jövedelemszabályozás kialakítását szorgalmazzuk, mely a teljesítményt díjaz­za, mind a szellemi, mind a fizikai mun­kában. Érvényre juttatásához a bérgazdál­kodás új rendszere a korábbinál jobb lehe­tőségeket ad, s ezzel élni kell. Szükséges­nek tartjuk, hogy a tanácsi források fel- használásában a közoktatás, a közművelő­dés és az egészségügy feltételeinek javítása kapjon elsőbbséget. H VAN-E JÖVŐJE AZ IFJÚSÁGNAK MISKOLCON? Városunkban is folytatódtak és felerősöd­tek az ifjúság szociális helyzetének romlá­sát előidéző folyamatok (a gyermeknevelés terhei, az oktatási rendszer gondjai, a la­káshoz jutás nehézségei, az elhelyezkedési problémák stb.). Az ifjúság jelentős részé­ben a bizalmatlanság, a perspektívátlanság érzése alakult ki. Érezhetően gyengült kö­rükben a párt befolyása és a politikája iránti érdeklődés. Ennek okai — a társa­dalom helyzetén túl — abban is megtalál­hatók, hogy a szükségesnél kevesebb figyel­met fordítottunk az ifjúsággal való foglal­kozásra, megnyerésükre, érdekeik feltárá­sára és az azokkal való reális számvetésre. Mindezt megoldottnak véltük a KISZ-szel való — főként formailag — szoros kapcso­lattartással, s az ifjúságot azonosítottuk a KISZ-szel. A fiatalok bizalmának vissza szerzése, megnyerésük nem képzelhető el másként, csak azzal, ha döntéseink során számolunk az ifjúság valós gondjaival, ha eközben élhetnek a beleszólás, a vélemény-. nyilvánítás lehetőségével, ha bevonjuk az ifjúsági szövetséget a városi pártszervek politikájának alakításába. Számolni kell azzal a ténnyel, hogy az ifjúság sem ke­zelhető egységes rétegként, s a velük való párbeszéd és politikai együttműködés csak ennek a differenciáltságnak a figyelembe­vételével tehető konkréttá, valóssá. Egyetértünk a Kommunista Ifjúsági Szö­vetség városi bizottságának önálló prog­ramalkotó törekvéseivel, a helyzethez iga­zodó szervezeti elképzeléseivel. Önállóan működő, szövetséges erőt látunk a KISZ- ben, melyre egyaránt számítunk a program- alkotásban, a cselekvésben és a párt után­pótlásának nevelésében, Az ifjúság jövője elválaszthatatlan a társadalom jövőjétől. Ez pedig attól függ, hogy a társadalmi-gaz­dásági kibontakozásból ránk háruló köte­lezettségeinknek hogyan tudunk megfelel­ni. így az ifjúság alapvető érdeke is, hogy a nehézségek legyűréséből, a visszahúzó erők felszámolásából tehetsége, tudása leg­javát 'nyújtva vegyen részt. Ehhez az al­kotó munkához a feltételeket viszont ne­künk is biztosítani keM az új kezdeménye­zések, az újat akarás támogatásával. Meg kell szüntetnünk a fiatalok iránt többször megnyilvánuló bizalmatlanságot. El kell fo­gadtatnunk, hogy a jövő biztosítékait nem a múltban kell keresni, hanem a tehetség­ben, a szorgalomban, a tenniakarásban. Épp ezért sem a kezdeményezések fogad­tatásában, sem a vezetők kiválasztásában nem lehet az életkor a meghatározó, a döntő tényező. ■ MILYEN A VISZONYUNK AZ ALTERNATÍV CSOPORTOKHOZ? Az alternatív csoportok létrejöttét a tag­ság egy része a párt gyengeségének minő­síti, és azzal az igénnyel lép fel, hogy te­vékenységüket — politikai szabadosságuk, sokszor arrogánsnak tűnő magatartásuk miatt — szorítsuk erősebb korlátok közé. Ezzel nem tudunk egyetérteni, mert a poli­tikai gondolkodásmódot, a világnézeti meg­győződést hatalmi eszközökkel nem lehet megváltoztatni. Az erre tett kísérletek tra­gikus következményeit nálunk és máshol a mai napig is viselik. Az alternatív csoportok valós társadalmi ellentmondások nyomán — azok következ­ményeként — jöttek létre, s nyílt megjele­nésük jele a társadalom demokratizmusá­nak. A városban működő szervezetek fő­ként ifjúsági és értelmiségi bázisra, érde­kekre építkezve lépnek fel. Eddigi tapasz­talataink szerint a társadalmi-gazdasági vi­szonyok kritikájáig, elutasításáig jutottak el. Megjelenésük és működésük gyakorlati­lag a többpártrendszer irányába vezet. Va­rosunkban szükségszerű a hozzájuk való konkrét és egyértelmű viszonyunk kialakí­tása. Ezt gátolja, hogy a helyi szervezetek politikai programja kialakulatlan (vagy nem tudunk róla), és eddigi tevékenységük­ben alig találtunk olyan tartalmi elemeket, melyekre az együttműködést, illetve a pár­beszédet építeni lehetne. Együttműködést azokkal a szervezetekkel, vagy azon törek­vésekkel tudunk kialakítani, melyek a je­lenért és a jövőért érzett felelősséggel, elő­revivő kezdeményezésekkel vesznek részt a helyi társadalom életében. Az együttműkö­désnek az sem lehet akadálya, ha a párt álláspontjától eltérően képzelik el a szocia­lizmus megújítását, a helyi problémák megoldását. Az elmúlt negyven évet sem­misnek tekintő, a polgári társadalmi beren­dezkedés visszaállítására törekvő szerveze­tekkel viszont az együttműködést nem tart­juk elfogadhatónak. Az alternatív szervezetek (pártok) meg­jelenését olyan politikai verseny kialakulá­sának kell tekintenünk, melyben csak fel- készülten, akcióképesen állhatjuk meg a helyünket. Nem eshetünk abba a csapdába, hogy a különböző szervezetek követelései­nek akarunk megfelelni, s csupán arra fi­gyelünk, hogy a kritikájuk alól kihúzzuk a talajt. Elsősorban és döntően azzal őriz­hetjük meg politikai hitelünket, ha célja­ink, programjaink a városi társadalom ér­dekeinek megfelelnek. Nekünk ezekben kell politikai egységet teremteni, erre kell a mozgalom erejét koncentrálni. ■ HOGYAN VISZONYULUNK A TÖMEGSZERVEZETEK,-MOZGALMAK MEGÚJULÁSI TÖREKVÉSEIHEZ? A politikai intézményrendszer megújítá­sának igénye, a társadalmi kihívás ezeket a szervezeteket is elérte. Érzékelhetően csökkent tömegbefolyásuk, nőtt tagságuk elégedetlensége. A gyökeres megújulás irán­ti igényük világosan kifejeződik városunk­ban is. A változás ütemét lassúnak tartják; határozottabb, átgondoltabb, gyorsabb lé­péseket várnak. Politikai befolyásunk erősítése szempont­jából alapvető érdekünk, hogy törekvései­ket — a kritikai viszony megőrzésével — támogassuk, segítsük. Egyetértünk azokkal az elképzelésekkel, melyek a különböző tár­sadalmi rétegek és csoportok véleményé­nek, érdekeinek határozottabb képviseleté­re, védelmére irányulnak, melyek az önte­vékenység, a cselekvés gerjesztését szorgal­mazzák. A város közéletében, közösségi életében megjelentek és gazdagító új színfoltot kép­viselnek az alulról építkező önszervező kö- I zösségek (Közművelődési Egyesület, Értel­miségi Egyesület, Városszépítő Egyesület stb.). Céljaikkal, törekvéseikkel — s egyre inkább tettekkel is — jól szolgálják a vá­ros arculatának, szellemi életének formálá­sát. A várospolitika alakítása szempontjá­ból fontosnak tartjuk, hogy támogassuk to­vábbi olyan közösségek egyesületként való megalakulását, melyek egy-egy azonos helyzetben levő lakossági csoport képvise­letére, érdekeik kifejezésére vállalkoznak (pl. lakásbérlők egyesülete, nyugdíjasok egyesülete, nagycsaládosok egyesülete). ■ SOKAN ELHAGYTÁK A PÁRTOT? VAN-E UTÁNPÓTLÁS? A közelmúltban lebonyolított tagkönyv- cserét — a többi más mellett — a termé­szetes öntisztulás egyik korrekt lehetőségé­nek tekintettük. A tagkönvvesere időszaká­ban 1370 személy lépett ki, és 154 személy törlésére került sor. Közöttük jelentős számban voltak, akik amiatt döntöttek ígv, mert a párt politikáját, illetve a társadal­mi-gazdasági élet egyes jelenségeit nem tartják elfogadhatónak (áremelések, bi­zonytalan gazdasági helyzet, cigánykérdés, közbiztonság, egyéni sérelmek, tagdíj stb.), 1988-ban 667 új tagot vettünk fel, míg szervezeteinkből kikerült 2474 fő. Ezek fi­gyelmeztető adatok, s — a párt helyzete mellett — a párttagfelvétel, a párttaggá nevelés hiányosságaira is utalnak. A ko­rábbi statisztikai szemlélet teljes feladása nem hozott eddig érzékelhető változást. Változást akkor érhetünk el, ha közvetle­nebb, élőbb politikai tevékenységet alakí­tunk ki a párton kívüliek körében, ha von­zóbbá tesszük a pártéletet és látni enged­jük a pártszervezetek tevékenységét. Sza­kítva korábbi hagyományainkkal, nem sza­bad negatív magatartásként értékelni a „tagszervezést”, de az alkalmassági köve­telményeinkben továbbra sem tehetünk en­gedményt. Az utánpótlás természetes for­rása az ifjúság. Továbbra is számítunk a Kommunista Ifjúsági Szövetség párttaggá nevelő ajánló munkájára, de csak erre nem hagyatkozhatunk. A fiatalokat nekünk kell megnyerni, a mi munkánkkal, a hoz­zájuk fűződő kapcsolataink erősítésével, az értük és nekik is szóló programjainkkal A pártszervezetek tekintélyének megőr­zése, növelése azt a követelményt is állítja valamennyi pártszerv és pártszervezet elé, hogy ne csak a felvételt kösse szigorú kö­vetelményekhez, hanem a bentmaradást is. ■ ÉRVÉNYESÍTJÜK-E A PÁRTFEGYELEM KÖVETELMÉNYEIT? Évente a párttagok 0,5%-a részesül párt­büntetésben. A fegyelmi büntetéseket — kevés kivételtől eltekintve — munkahelyi fegyelemsértés vagy kisebb-nagyobb bűncse­lekmény elkövetése miatt szabják ki. Ke­vés pártszervezetben fordítanak rendszere­sen figyelmet arra, hogy a magatartásban, a vezetői stílusban, az életvitelben jelent­kező problémákat szóvá tegyék, vagy a konfliktus megoldásában segítséget nyújtsa­nak, még mielőtt a nagyobb gondok be­következnek. Sok helyen elnézőek, ha vala­ki nem vesz részt rendszeresen a szervezeti életben. Esetenként a jogilag is elítélendő cselekmények (pl. ittas vezetés) elkövetését indokolatlanul kíméletesen kezelik a párt­büntetés kiszabásánál. A társadalom erkölcsi életének, érték­rendjének zavarai a párttagság körében is megjelennek. Mindezek mellett a párttagok jelentős része hivatkozik arra, hogy véle­ményének azért nem ad hangot a taggyű­léseken, mert tart annak következményei­től, a nyílt vagy burkolt retorziótól. A de­mokratikus vitakultúra fejletlensége miatt ennek több helyen reális veszélye van, de ez sokszor a passzivitás önfelmentő hivat­kozási alapjaként is szolgál. Amikor ilyes­mi tudomásunkra jutott, mindig felléptünk ellene; a jövőben is megtesszük, és elvár­juk ezt pártbizottságainktól is. B FEJLÖDÖTT-E A VÁROS? Igen, bár az igényeknél alacsonyabb ütemben. A fejlődést sajátos ellentmondás jellemzi. Továbbra is érvényesek azok a programok, melyek a VII. ötéves tervre megfogalmazódtak: a minőségi városfejlesz­tés, a peremterületek felzárkóztatása, a bel­város rehabilitációja és az üzemeltetés biz­tonságának fenntartása. Ugyanakkor ezek egyre drágábbá váltak, amivel a városi ta­nács pénzügyi lehetőségei nem tudtak lé­pést tartani. A lehetőségekhez képest folytatódott egy igényesebb, sajátos arculatú városkép kiala­kítása. Űj létesítmények gazdagítják kör­nyezetünket. Többek között megépült a Tudomány és Technika Háza, a Bükk Áru­ház és a lovasiskola, újjáépült a Pannónia Szálló és a Rendezvények Háza stb. Foly­tatódott a városmag felújítása. Menet köz­ben új feszültségek keletkeztek. A lakosság körében a legnagyobb visszhangot a 26-os országos főút Petőfi teret érintő szakasza és az Avas Szálló körül kialakult huzavona váltotta ki. Az út esetében a városépítés le­hetőségei és a környezetvédelmi követel­mények közötti eltérést csak kompromisz- szumok árán sikerült feloldani, ami az épí­tés kezdetét csaknem egy évvel késleltette. Máig sincs hasznosítva az Avas Szálló pa­(Folytatás a 6. oldalon)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom