Déli Hírlap, 1989. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-27 / 49. szám
A Kamara f&w&Se Óvodások maszkabálja Téliemé fő A téltemetö kiszebábúhoz Tiszakarádról cipelte a szalmát az egyik dadus néni. Ezt állították fel az Árpád utcai óvoda udvarán. Mivel nem sok miskolci óvódásnak lehet része ilyen hagyomány!el- elcvenítö népi játékban, mi is igyekeztünk megörökíteni az eseményt. Ica óvó néni a seprűn lovagoló boszorka maszkjában mindenkit bekent korommal, a gyerekek és az óvó nénik közül is, akit csak elcsíphetett, hogy ettől egész évben szép hamvas maradjon a bőre. A kis óvodások hangos csörömpöléssel és mondókával temették« a telet, ahogy lángra kapott a kiszebábu. Megtanulták, hogy a hiedelem úgy szól: a füstje megNe csak a terheken osziazsunk..^ . ✓ Bár még nem dőlt el, hogy Budapest—Bécs lesz az 1995- ös világkiállítás helyszíne, mégis érdemes elgondolkodnunk: mit jelenthet ez a rendezvény az észak-magyarországi régió számára. Meg- történhet-c, hogy miközben felgyorsul a nyugati országrész fejlődése, Kclet-Magyar- ország ipara, infrastruktúrája lépéshátrányba kerül az ország más tájaihoz képest? A Magyar Gazdasági Kamara ügyvezetősége február elején tárgyalt a tervezett világkiállítás esélyeiről. © GYORSVASÚT ÉS AUTÓPÁLYA? Drótos László, a Magyar Gazdasági Kamara észak- magyarországi bizottságának elnöke felhívta az érdekeltek figyelmét arra: ez a vállalkozás nem lehet a bős— nagymarosi, a tengizi és egyéb ma már vitatható beruházási döntések sorába illő újabb rossz példa. Hiszen a 150—200 milliárd forint körüli vállalkozás tovább élezheti 1 m,ajd a Kelet- és Nyugat-Magyarország közötti fejlesztési különbségeket Bihall Tamás, a Magyar Gazdasági Kamara északmagyarországi titkára így látja: — Gondolom, hogy idejében figyelmeztettünk e nagyszabású vállalkozás ellentmondásaira. Levelet küldtünk Borsod, Nógrád és Heves megye országgyűlési képviselőinek, valamint a régió bejegyzett alternatív szervezetei vezetőinek. Kértük, hogy javaslataikkal, ötleteikkel támogassák a világkiállítás megvalósítását, amennyiben ebből mi is megfelelő részt kanunk. Szeretnénk, ha Kelet-Magyarországon az eddiginél több munkahely teremtődne a világkiállítás előkészítésére. Esetleg megépülne a gyorsvasát Miskolc irányában, s meghosszabbítanák az M3- as autópályát városunk határáig. Az is elképzelhető, hogy a világkiállításhoz is kapcsolható nagyobb rendezvények Miskolcon zajlaná- nak. Fölvállalnánk a Magyarok Világszövetségének a találkozóit. A vegyes vállalati formában épülő szállodák egy résjót itt is tető alá hozhatnák. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Észak-Magyarország gazdaságilag vonzó terület az ukránok és a szlovákok számára. • MEGRAGADNI AZ ALKALMAT Józan ésszel aligha lehet kétségbe vonni a nagyszabású terv jogosságát. Egy világkiállítás nemcsak az újabb kölcsönök garmadáját jelenti hanem gazdasági, társadalmi fejlődést is hozhat a fővárosnak és környékének. Ám az is bizonyos, hogy ennek terheit a vidék — főleg a távolabbi országrészek — viselik majd. S ha nemcsak fizetni, hanem kapni is akarunk, akkor idejében kell ébrednünk. Most kell megfogalmaznunk, hogy a leendő tervekből, melyeknek a megvalósítására vállalkozhatunk itt Borsodban. Jó közlekedési infrastruktúrával akár városunk is részesévé válhat az egész világot megmozgató eseménysorozatnak. (szántó) Felbillen az ország... Csak szólamokat hallunk, valódi súlypontáthelyezésről a hazai területfejlesztésben szó sincs! Ez a vélemény alakult ki a Miskolci Idegenforgalmi Bizottság legutóbbi ülésén, amikor is nagy vita támadt a világkiállítás számunkra kínálkozó esélyeiről. Leírhatjuk magunkat, ha ebbe az üzletbe az északkeleti országrész nem tud bekapcsolódni — jelentették ki többen —, ugyanis így is „felbillcnőbcn” van az ország. Ha a Duna helyére képzeljük azt a tengelyt, amelyre illesztve a Dunántúl és az ország másik fele billeghet, mint a libikóka a játszótéren, akkor már most is az a helyzet, hogy mi bizony tartósan a földön ülünk, a Dunántúl pedig szépen emelkedik... Példákat is idéztek sorra. Évek óta létezik egy határozat, miszerint a Balatont tehermentesíteni kellene, hogy ne ide zúduljon az idegenforgalom jelentős része. Ez persze csak úgy menne, ha más területeket fejlesztenének, vonzóvá téve azokat is. Programok vannak, ám a megvalósulás egyre várat magára. Volt, aki úgy fogta fel a felszólalók közül: ha a világkiállítás kapcsán eldől, hol és milyen programok, íejesztések kezdődhetnek, akkor ezzel meghúzzák azt a vonalat is, amellyel fejlődő és visszamaradott térségekre választják szét Magyarországot. Sokan fel- hánytorgatták például, hogy valós esélyeinkkel sem tudunk élni, ha nincs bekapcsolódási lehetőségünk. Miskolcon ma lova? a kongresszusi turizmus feltételei igen jók, de mit ér ez, ha nincs autópálya, amely elérne a városig ... félemlíti a hideget és a ködöt. S a természet igazán jó dramaturgnak bizonyult, mert nem sokkal utána ki is bukkant a nap. S megkezdődött a maszkabál, a vetélkedős táncos mulatság. Amire a szakács nénik jóvoltából, a csodálatos szalagos farsangi fánk Színe és Kiscipő — nagy gond Túlzóak, túl drámaiak lennének ezek a megállapítások? Aligha. Aki utazik az országban, saját szemével láthatja, az országrészek, valamint a vidék és a főváros közötti egyre mélyülő ellentétet. Ma Miskolc és az országrész számára létkérdés, hogy mindent megtegyen a leszakadás meggátolása érdekében. Ez olyan cél, amelynek eléréséért csatasorba állhatna minden szervezet, pártállástól, világnézettől függetlenül, hiszen aki itt él és nem akar elköltözni, annak tennie kell régiónkért. A bizottsági ülésen idézték Széchenyit, aki a Lánchíd avatásakor azt mondotta: összekötöttük magunkat Európával __Most azon kellene lennünk, közös erővel. itt a Duna másik oldalán, hogy ne szakadjanak el az utolsó szálak is ... 'kiss) Elégedetlen ve.ük a vállalat Közhasznú tette fel a koronát... (Kerényi László felvételei) Többet kapnak az újítók Tavaly nem csökkent az újítások száma a Lenin Kohászati Művekben, annak ellenére, hogy az adórendszer bevezetése miatt a kifizetett díjak reálértéke lényegesen romlott. A nagyüzem vezetése azt tervezi, hogy az idén a bírálóbizottságok nagyobb összegek felett rendelkezhetnek. Most dolgozzák ki az új szabályzatot, amely részletesen szól az anyagi elismerésről is. Tanácstagok fogadóórái Holnap tartja tanácstag- fogadóóráját Szamosi János, a HNF II1/3. sz. bizottságának helyiségében (Tokaj Szolgáltatóház, I. em.), 15 órától; Kázár Judit, a 7. Sz. Általános Iskolában (Vörösmarty u. 76. szám), 18 órától. Annyiszor használjuk, hogy a szociológusok — olvasom egy közvélemény-kutatás summázatában — már panelnek, reform-panelnek nevezik a „piacgazdálkodás” i kifejezést. (A megkérdezettek valahany százaléka — egyébként helyesen — azt nyilatkozta, hogy a gazdasági kibontakozás egyik kulcsa ez.) De ha erről csak beszélünk, akkor valóban nem tekinthetjük másnak, mint a „reform-retorika” egyik paneljének. És mi tagadás; eddig inkább csak szóban hangoztatott óhaj, semmint kézzelfogható valóság a piac igényeihez igazodó termelés és értékesítés. A példák sokaságával lehetne ezt bizonyítani (magas zöldségárak és a téeszekben rothadó sárgarépa-tonnák; borsos áron kínált silány alma és a Szabolcsban kipusztított almáskertek), de most gondolkozzunk el csak azon, amivel lapunkban is foglalkoztunk a minap: a cipőnagykereskedelem raktáraiban halmozódik isten tudja hány pár gyermeklábbeli, mert olyan drága, hogy nem tudja megvenni a szülő. A kedvezményes vásárokkal csak enyhítheti a tele raktár okozta gondokat a kereskedelem. Mert gond ez, és nem is kicsi. Az eladhatatlan áruba fektetett pénz nem fial, ráadásul leköti a nagvkereskedelmi vállalat tőkéiének jó részét. így nem bővítheti választékát, újabb cipőcskékkel. Amikor szót váltottunk erről, deres fejű barátom megjegyezte, hogy ő és hasonló sorsú kis társai sokszor már március derekán mezítláb jártak. És ennek csak az egyik oka volt, hogy annak idején a mostaninál keményebb teleket enyhébb tavaszok követték. A szükség kényszerítette őket arra, hogy a jócskán elnyűtt téli csizmát, bakancsot eltegyék jövőre, amikor igazán nagy szükség lesz rá. Az átmeneti kabát és cipő ismeretlen fogalom volt sokuk számára. A szegény embernél a télikabátot nem a könnyű szövetből készült lenge felöltő,' hanem a zakó követte. Fel lehetett nőni ilyen mostoha körülmények között is. Ám a mi gyerekeink már megszokták, hogy legyen téli, tavaszi, nyári holmijuk — lehetőleg évente új. És most itt toporgunk tanácstalanul az előtt a jelenség előtt, hogy noha a raktár tele van eladhatatlan gyerekcipővel, ára csak akkor elviselhető, amikor éppen kiárusítás van. Pedig egyszerűbb a dolog, mint gondolnánk. Nálunk még mindig nem annyiba kerül az áru, amennyit a piacon ér, hanem annyiba, amennyit az önköltség alapján az árba beépítenek. Nem is olyan régen még mindentudó elmék évről évre kiszámították valahol fönt, mennyi gyereklábra mennyi gyerekcipőt kell gyártani évente, s ha ennél több készült, akkor a túlteljesítésért elismerés (prémium, pleesni) járt. Lehet, azt mondják sokan, mégis csak az volt az igazi, mert az eladhatatlan készletekért legalább volt kit szidni csakúgy, mint azért hogy ha hiánylistára került valamilyen árucikk. De kit szidjunk ina? Az önköltséget, az önköltségre alapozott árakat? Én megpróbáltam magamai ráhangolni, de nem sikerült. Nem jött úgy igazán a szívemből a szitok. A piacot sem kárhoztatom, mert annak én is egyik alakítója (szenvedő alanya?) vagyok. Hát akkor kit, vagy mit? Kizárásos alapon: a gyermekes családokat ne, és a raktárban tornyosuló gyermekcipőket sem. Talán azokat, akik azt hiszik, hogy csak attól, hogy sokszor mondják, leírják, kinyilatkozzák, már lesz sőt van is e hazában piacgazdálkodás. A másik oldalról nézve: attól, hogy mérgelődünk, morgunk, sőt szitkozódunk még semmi sem változik. Sőt, a szociológusok által reformretorikának. reform-panelnek nevezett kifejezések mellé odatolakodnak a szidalom paneljei is. Ezeknek a vegyes együtteséből pedig minden épülhet, csak olyan ház nem. amiben e zivataros időben meghúzhatjuk magunkat. (békés) Jelenleg 135-en dolgoznak közhasznú munkán a Miskolci Közterület-fenntartó Vállalatnál. E munkának tavaly voltak látványos eredményei: kitakarították például a Szinva medrét. Most, tél után igencsak sáros a város, ráférne az utcákra az alapos nagytakarítás, s ehhez a közreműködésükre is szükség lenne. Ám nem a szorgalom és a megbízhatóság bajnokai azok, akik vállalatnál közhasznú munkára jelentkeznek — tájékoztatott Simon Gábor részlegvezető-helyettes —, hiszen elsősorban fegyelmi vétségek — igazolatlan hiányzás, munkahelyi italozás — miatt kerültek „kapun kívül”. Miután a Munkaügyi Szolgáltató Iroda más lehetőséget nem ajánlhatott nekik, a közterület-fenntartókhoz küldte őket. Most azonban sokan ott folytatják, ahol korábban abbahagyták. Ezért a vállalat Vezetői kénytelenek megválni tőlük, különféle fegyelmezetlenségek miatt. Alig van fegyelmezési lehetőség a munkavezetők kezében; mindössze a mozgóbér elvonásával élhetnek. Ezt már csak az elbocsátás követheti. Az előbbi nem éppen visszatartó erő, mert az óránként kiutalható pénz 3,30 (havonta mintegy 600 forint) ami nem mondható jelentős összegnek. Ameny- nyiben kétszer is elküldik a fegyelmezetlenkedő közhasznú dolgozót, a vállalat harmadszor már nem köteles visszavenni. Ritka az a közhasznú munkás, aki egy hónapig rendszeresen munkára jelentkezik — mondják a vállalatnál. Így aztán a közterület-fenntartóknál dolgozó 135 szakképzetlen ember többségétől egy idő után meg kell válni, s ezek újra a Munkaügyi Szolgáltató Irodába kényszerülnek Mivel nincs más lehetőség, visszairányítják őket a vállalathoz. A körforgás pedig tovább tart; munkanélküliség. közterület-fenntartó, MSZI — időleges és látszólagos megoldásokkal. SZ. P.
