Déli Hírlap, 1989. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-21 / 44. szám

60, 40, 19 esztendeje Miskolcról írták> írtuk A középiskolákról * ✓ REGGELI HÍRLAP, 1929. FEBRUÁR 1. Egy nagyon komoly hozzászólást kaptunk a miskol­ci Hunfalvy reáliskola ügyében, amelyet, mert való­színűleg ez sok szülő panasza is, készséggel bocsáj- tunk a nyilvánosság elé és felhívjuk rá az illetékesek figyelmét. A hozzászólás, amely mint e rovatban szo­kás, levél alakjában érkezett a szerkesztőséghez, így szól: „Igen tisztelt Szerkesztő ú! Engedje meg, hogv felhívjam figyelmét a miskolci reáliskola tantermei­nek elégtelenségére. Most nem a miatt panaszkodom, hogy évek óta mindig elodázódik az új reáliskola megépítése. Legutóbb, mint a Reggeli Hírlap jelen­tette, az tette lehetetlenné az új, modern, Miskolc igényeinek és követelményeinek megfelelő főreáliskola megépítését, mert a kultuszkormány olyan hatalmas hozzájárulást kíván a várostól, amelyet Miskolc tör­vényhatósága a mostani nehéz időben megadni nem tud. Hanem arról van szó, hogy a miskolci reáliskola tantermeiben a legnagyobb zsúfoltság uralkodik.” ÉSZAKMAGYARORSZÁG, 1949. FEBRUÁR 26. Ebben a tanévben kerülnek ki először az általános iskolák VIII. osztályából azok a növendékek, akiknek a tanulmányi jegye az általános iskolai rendszer alap­ján már úgy alakult, hogy középiskolákban és közép­fokú szakiskolákban folytathatják tanulmányaikat. A demokratikus tanügyi hatóságok egyik legfontosabb feladata, hogy az általános iskolák VIII. osztályát elvégző munkás és paraszt ifjakat serkentse, hogy tovább tanuljanak, minél többen iratkozzanak be a középiskolákba, s azután minél többen kerülhesse­nek főiskolára. DÉLI HÍRLÁP, 1970. FEBRUÁR 23. Szombaton délelőtt a Földes Ferenc Gimnáziumban ülésezett a diákok parlamentje ... Ezerötven diákja van az iskolának, a négy évfolyam huszonnyolc osz­tályában negyvenöt pedagógus tanít. Az országosan is kiemelkedő, nagy iétszámú középiskola mozgalmi életét tanárok és diákok következetesen együttműköd­ve irányítják. A gyerekek is érzik feladatuk súlyát A beszámoló és az interpelláció egyaránt okos fegyel­mezettséget, körültekintést és intelligenciát tükröztek, s az iskola gazdag szervezeti életéről tanúskodnak. Tanárok, diákok kapcsolatáról is nyíltan beszéltek a gyerekek. Nem az esetleg előforduló ex-katedra ok­tatást, hanem a közvetlen kontaktus kialakítását igénylik és azt, hogy a velük való törődésben legye­nek mindig konzekvensek a tanárok. Ugyanakkor egymással szemben is igényesek. Az alsó évesek ké­rik a nagyok mindenkori segítségét, a végzősök pe­dig méltó utódokként akarják látni majd a kisebbe­ket Kálmán László igazgató hozzászólásában a gye­rekek véleményét foglalta össze: a KISZ és a tantes­tület végső fokon egyet akar. Egymás segítségére szá­mítva, együtt valósítani meg az iskolai élet valódi demokratizmusát Elektronikus írógépen gyakorolnak a tanulók. Lépést tartanak a korral Géptermek iskolája Legalább ezer diák, lá­nyok, fiúk és háromszor annyi felnőtt látogatja rend­szeresen a miskolci Fáy András Közgazdasági Szak- középiskolát — tájékoztatott Békés, Józsefné igazgatóhe­lyettes. A nappali tagozatos diákok a szakmai tantár­gyak, a gyors- és gépírás mellett idegen nyelveket is tanulnak. A tanács anyagi támoga­tása teszi lehetővé, hogy megfelelő, korszerű berende­zések, számító és számoló­gépek, könyvelő berendezé­sek, sőt egy nagy teljesít­ményű másológép kezelését is elsajátíthatják a diákok, illetve a különféle szaktan- folyamokon részt vevő fel­nőttek. Két terem a hagyo­mányos mechanikus, egy pedig elektromos írógépek­kel van berendezve. Elekt­ronikus írógépből 23 darab áll a diákok rendelkezésére. Nemcsak magyar, hanem idegen nyelveken is „bir­tokba kell venni” ezeket a gyors masinákat. Az iskola számítástechni­kai folyamatkezelő ágazata tanulóinak a számítógépek kezelését is el kell sajátíta­ni. Hasonlóan modern be­rendezések állnak a gépi­könyveléssel foglalkozók ren­delkezésére. A másológép nemcsak a kezelés gyakor­lására szolgál, hanem az is­kolai oktatás fontos segéd­anyagai is ezen készülnek. A közgazdaságtan korunk egyik legdivatosabb tudo­mányává nőtt. Sokoldalú fel- használása ma már nem­csak a gazdálkodó egységek­nél nélkülözhetetlen; az élet minden területén szükség van művélőiré. Gyorsan vál­tozó világunkban az elmé­let. az ismeretanyag is gyor­san változik. Ennek haté­kony és gyors felhasználását segítik elő ezek a gyors és okos gépek, berendezések. <o. j.) Fontos tudnivalók ÍNyilvántariás, ami vau is, meg nincs is... A házfelügyelő levele A jog szabta úton kell járni Adatgyűjtés az Avason címmel jelent meg nemrég írás lapunkban. Az Avas- déli Lakás- és Garázsfenn­tartó Szövetkezet ugyanis adatgyűjtésbe kezdett a la­kástulajdonosok között, az­zal a szándékkal, hogy le­gyen újra lakónyilvántartás. Csakhogy ezt — mivel ir>ár eltörölték — csak belügymi­niszteri hozzájárulással és helyi tanácsi rendelettel le­hetne újra bevezetni. Mindezt a városi tanács vb-titkára nyilatkozta — ám úgy tűnik, hogy ezzel a véleménnyel nem értenek egyet a lakásszövetkezetiek. Erről is írtunk nemrég. A vita folytatódik: újabb leve­let kaptunk, ezúttal egy házfelügyelőtől. • A KÖNYVEKET NEM VONTÁK BE „Ha engedélyezik, és tör­vényes, én is amellett sza­vaznék, hogy legyen lakó­nyilvántartás a házfelügye­lőknél a lakókról, ahol pe­dig nincs házfelügyelő, ott bízzanak meg valakit lép­csőházanként! Maguk és a hivatásosak arra nem is tudnak vála­szolni, hogy miért vették el tőlünk a lakónyilvántartás lehetőségét. Itt azóta nagy káosz és rendetlenség ural­kodik, senkihez semmi kö­zünk (mármint a házfel­ügyelőknek), így gondolják a lakók. Holott tőlünk ér­deklődnek rengetegen még most is, például a rendőr­ség, a távhőszolgáltató, a posta, az Émász, az adóel­lenőrök és a szövetkeze­tünk is. Adják-veszik a la­kásokat, változnak a lakók, a munkahelyek. Könyörgöm, hogyan adjuk valakinek fel­világosítást, amikor tíz év­vel ezelőtti adatok szerepel­nek a lakónyilvántartó könyvben! (Amit nem von­tak be tőlünk, és a mai na­pig a házfelügyelőknél van­nak letétben.) Megint csak azt kérdezem, miért kell még nagyon sok embernek most is felvilágosítást adr nunk, ha már törvényese* megszűnt létezni a lakónyil­vántartás...” A 17 éve házfelügyelői munkát végző Bujdosó f-a- josné, a Vászonfehérítő ut­ca 24-ből mindehhez még egy esetet is hozzáfűz leve-5' lében, az egyik lakó 13 éve elköltözött már, mégis az it­teni címére kapott később számtalanszor hivatalos lé-4' veleket a tanácstól, merir nem jelentkezett ki... 4 0 JOGOS AGGÁLYOK < i'1 Változatlanul amellett va-K gyünk, hogy a jog szabta';’ úton kell járni, azaz, ha csak tanácsrendelet szabás* lyozhatja a lakónyilvántar-í*' tást — és ezt is csak fel-í sőbb jogszabályi feltételek-5 :el — akkor azt nem tehe-' ti meg saját hatáskörében egy lakásszövetkezet. Akkor sem, ha az sok szempontból ésszerűnek tűnik. Bizon$ö*tí sak vagyunk azonban ab­ban, hogy ezt a jogvitát as' avas-déli szövetkezet és »■ városi tanács el tudja ren­dezni, hiszen mindannyiunk* nak érdeke, hogy ne lehess sen felelőtlenül adósnak maradni a szolgáltatások árával. A levél azonban fék-, vet néhány kérdést, s jő' lenne, ha ezeken az Illeté­kesek elgondolkodnának* Például azon, hogy ha nincs hivatalosan lakónyilvántartő könyv, akkor miért faggat­ják a házfelügyelőket? Ha arra hajlanak, hogy mégis­csak legyen lakónyilvántar­tó könyv, akkor pedig vé­gig kell gondolni azt is, miként oldható meg az átjai.;,. tok védelme, egyáltalán mi­lyen adatokat tartalmazhat egy . esetleges nyilvántart könyv? Ügy véljük, htfgy épp ezen, és még tovább is sorolható jogos aggályok miatt “nem állították eddig vissza a régi nyilvántartási rendet az országban a mai napig sem... ’J”;' U szerelőim 2 ffr Tokajival, domoszlóival A néphadsereg alakulatai­tól február 15-én már le­szereltek, a határőrségtől a mai napon, a műszaki építő csapatoktól pedig feb­ruár 23-án szerelnek le az 1987 augusztusában bevo­nult fiatalok. A számukra fontos, hasznos tudnivalókat gyűjtöttük csokorba. ■ 0 KINEK JÁR SEGÉLY? A leszerelési segély nem járandóság, hanem csak ad­ható, a polgári életbe való beilleszkedés megkönnyíté­se érdekében. A jelenleg érvényben lévő rendelkezés szerint a leszerelő sorkato­nát — szociális helyzetének figyelembevételével — egyé­ni elbírálás alapján, lesze­relési segélyben lehet része­síteni. A rászorultságon kí­vül természetesen figyelem­be veszik azt is, kinek mi­lyen volt a magatartása a katonai szolgálat ideje alatt, és annak megfelelően bírál­ják eL 0 MIKOR KELL MUNKÁBA ÁLLNI? A sorkatonai szolgálatból leszerelő hadköteleseknek a leszerelést követő 14 napon belül jelentkezniük kell a Munkáltatónál, mert ellen­kező esetben a távoliét iga­zolatlan mulasztásnak minő­sül. Ha pedig munkahelyet változtatnak, azt 8 napon belül be kell jelenteni a megyei hadkiegészítési és te­rületvédelmi parancsnoksá­gon. ® VISSZAFIZETHETŐ-E A HONVÉDELMI HOZZÁJÁRULÁS? Ha valaki korábban hon­védelmi hozzájárulást fize­tett, és közben behívták sor­katonai szolgálatra, melyből már 11 hónapot teljesített, utána a honvédelmi hozzá­járulás visszafizetését lehet kérni a lakhely szerint ille­tékes tanácstól. A kérelem­hez csatolni kell a sorkato­nai szolgálat letöltéséről szó­ló igazolást — ezt a megyei hadkiegészítési és területvé­delmi parancsnokság adja ki —. valamint a munkálta­tó által kiállított kereseti igazolást, melyben az ilyen címen levont összeg is sze­repel. 0 MEDDIG JÁR A CSALÁDI SEGÉLY? A hozzátartozó a részére megállapított és rendszere­sen folyósított, családi se­gélyre a leszerelést követő hónapban is jogosult, vagyis a februári leszerelés esetén a március hónapra járó csa­ládi segélyt, még jogosan fel lehet venni. 0 KI KÖTELES KÁRTÉRÍTÉST FIZETNI? Az a leszerelő sorkatona, aki a részére kiadott ruhá­zati és egyéb felszerelési tárgyakkal elszámolni nem tudott, és annak értékét a leszerelés napjáig nem fizet­te be, kártérítésre (HTK.) kötelezhető, melynek letiltá­sára a hondvédség a mun- káltatónál intézkedik. Ezt az összeget legfeljebb 3 éven belül, s bizonyos esetekben akár határidő nélkül is kö­vetelheti. @ BEJELENTÉSI ÉS MEGJELENÉSI KÖTELEZETTSÉG A hadköteles bejelenteni köteles: nevének megváltoz­tatását; 30 napot meghaladó időtartamú külföldre távo­zását és onnan visszaérke­zését ; családi állapotában, polgári szakképzettségében történő változásokat; a munkahelyében és munka­körében (beosztásában) be­állott és az iskolai végzett­ségére vonatkozó változáso­kat; továbbá idegen nyelvis­meret megszerzését (közép-, vagy felsőfokú nyelvvizs­ga letételét), valamint a ka­tonai szolgálatra való alkal­masságát érintő betegségét és sérüléseit. A lakásválto­zás bejelentése a vonatkozó belügyminiszteri rendeletnek megfelelőén be-. illetőleg kijelentőlap által történik. A hadköteles behívópa­rancsra (bevonulási parancs­ra) vágy felhívásra, az azok­ban megjelölt helyen és idő­pontban köteles személyesen megjelenni, és — szükség esetén — magát a parancs­ban (felhívásban) előírtak­nak alávetni. A hadkötelesek — a la­kásváltozás kivételével — mindenféle változást nyolc napon belül kötelesek beje­lenteni a megyei hadkiegé­szítési és területvédelmi pa­rancsnokságon. Akinek a katonai szolgálattal össze­függő igazolás szükséges, azt munkanapokon reggel 6-tól 7.30-ig, délután 16.30-tól 22 óráig, munkaszüneti napo­kon pedig reggel 7-őtl este 21 óráig a 18-411 telefonszá­mon is kérheti a rendszere­sített üzenetrögzítőn. (körömi) Boros Küllemében is szép, pom­pás színes felvételekkel il­lusztrált — egyszerre borá­szati és gasztronómiai té­májú — kiadványt jelente­tett meg Tokaj-Hegyalja és Mátraalja történelmi borvi­dékéről a Tokaj-hegyal.jai Borkombinát és a Gyöngyös- domoszlói Állami Gazdaság. Messzi évszázadokra visz- szanyúló múltja van mind­két borvidéknek, s olyan hírnévre tettek szert kiváló boraikkal, hogy a tokaji száraz és édes szamorodnit, aszút, -aszűeszenciát, úgy­szintén a debrői hárslevelűt, domoszlói muskotályt, gyön­gyösi traminit a világ bor­piacain is jegyzik. A tokaji aszú orvosságként is szere­pelt még az 1930-as évek gyógyszerkönyvében is. Nem hiába dicséri „egészségügyi” hatását egy 18. századvégi rigmus, ekképpen: Áldott tokaji bor, de jó vagy, s valál, Hogy csak szagodtól is messze fut a halál. Mert sok beteg, mihelyt téged kezdett inni, Meggyógyult, noha már ki akarták vinni. De a könyvecskének nem­csak a borok magasztalása az értéke, vagy inkább ér­dekessége, hanem azoknak ételek az ételkülönlegességeknek, süteményeknek a -felsorolása és receptje is, amelyek ezek­nek a kitűnő boroknak a felhasználásával készíthetők. Megtudhatjuk például, hogy a tokaji borjúbordához fur­mintmártás, a sertésbordá­hoz tokaji muskotály.os már­tás járul, a tokaji borjúra­gut pedig 3 puttonyos aszú­val kell készíteni. Ugyan­csak aszút kell használni a tokaji csokoládés mézeska­lácshoz, krémtortához isJ Debrői hárslevelűvel igazi a kolbásszal töltött sertéskaraj és a szalonnával tűzdelt fá­cánsült, aranysárga színű félédes domoszlói musko­tállyal az őszi gyümölcstál. A receptek pontosan elő-í írják a sültek, sütemények; krémek készítéséhez szüksé­ges borok mennyiségét. De azt is olvashatjuk befejezé­sül, hogy ha az ételek elké­szítése után marad még a finom italokból a felbontott üvegben, pohárba töltve fo­gyasszuk el, mert illatuk; zamatuk kellemesen ^har­monizál” a pompás ételek ízével. Természetesen kor­tyolgassuk. de mértéklete­sen, kulturáltan, miként ez illik is — ezekhez a nemes italokhoz. Hegyi József j

Next

/
Oldalképek
Tartalom