Déli Hírlap, 1989. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-14 / 12. szám

£ Dr. Gát Györgyné gyógytornász vezetésével végzik a gyakorlatokat. (Kerényi László felvételei) Torna, zene — gyógyszer helyeit Idegszanatórium Tapolcán Érzelmileg nem egyfor­mán reagálunk a külvilág hatásaira. Ami az egyik embert hidegen 'u-gyja, a másiknál drámai élményt vált ki. S mert napjaink­ban együtt élünk a szoron­gással, szaporodik a neuró- zisos betegek száma. A me­gyei kórház Il-es idegosztá­lyának statisztikája azt mutatja, hogy a náluk je­lentkező betegeknek a 90 százaléka neurózistól is szen­ved. E betegség kezelésére most szanatóriumi körülmé­nyeket is biztosított a kór­ház vezetősége. Története pedig egyszerű­nek tűnik: a diétás szana­tórium múlt év végén átköl­tözött a Pénzügyminisztéri­um üdülőjébe Tapolcán, s az üresen maradt LKM- üdülő jó lehetőségeket kínált ró, hogy más jellegű beteg­ségekkel küszködök is ré­szesülhessenek az intenzív szanatóriumi terápiában. Novemberben és december­ben szívbetegek, januárban neurózisos idegbetegek kap­tak helyet a kohászüdülő­ben. • SAJÁTOS „ISKOLA" Az országban is szinte egyedülálló a kezdeménye­zés, ezért érthető drukkal állították össze a kórházi idegosztály szakemberei a szanatóriumi programot. De már az első napok tapaszta­latai azt ígérik: sikert hoz az osztály vállalkozása. A 34 beteg mellett állandó — nappali — orvosi felügyele­tet biztosító dr. Kiss János adjunktus szerint is vára­kozáson felüli az eredmény. — Itt meg lehet valósíta­ni a neuraszténia komplex kezelését, amire a kórház­ban nincsenek meg a meg­felelő adottságok. A csopor­tos pszichoterápia mellett gyógytornával, relaxációs gyakorlatokkal, fürdőkezelés­sel. zenével, változatos sza­bad programokkal tudjuk felerősíteni a gyógyhatású A három hét alatt tulaj­donképpen arra tanítják meg a betegeket, hogyan lehet gyógyszer nélkül — vagy legalábbis minimális gyógyszer alkalmazása mel­lett — túljutni a neurózi­son, közismertebb nevén: az idegösszeroppanás felé tar­tó állapoton a saját akara­tuk segítségével. • AZ ÖSNYUGALOM MÓDJA Az üdülő miliője jó kere­tet ad a családias hangulat­nak, amely kialakult már az ismerkedési esten. Igaz, itt az ismerkedés könnyebb volt. hiszen a betegek egy­mást is, és az osztály ápoló­nőit, orvosait is ismerős­2|r A fizikoterápiás kezelés is a gyógyítást szolgálja. ként fogadhatták — nem először találkoztak. A bizalom légköre önma­gában is gyógyít az üdülő­szanatóriumban. Oldottab­bak, nyitottabbak a beutal­tak, mint kórházi körülmé­nyek között. A pszichoterá­pia — amit dr. Tass Gyula, a Il-es idegosztály vezető főorvosa és dr. Balogh Gi­zella irányít — segít ab­ban, hogy a betegek felis­merjék saját gyenge pont­jaikat; a gyógytorna — aminek mestere dr. Gát Györgyné és Kulcsár Lászió­né — a feszültségeket csök­kenti, a zeneterápia és az autogén-tréning, vagyis a reiaxáció (lazítás) — Fekete Sándorné pszichológus ve­zetésével — az ősi nyuga­lom megszerzésének módját tanítja. — Óriási lehetőséget hoz­tak felszínre a szanatóriumi körülmények ahhoz, hogy a gj ógyítás majd csak egész arzenálját bevessük a neu­rózis ellen. Ezt szolgálja az is, hogy közelebb vannak a betegek saját otthonukhoz, látogatókat fogadhatnak a családból, s maguk is haza­ruccanhatnak hétvégeken, megbizonyosodni arról: nél­külük is „működik” a csa­lád a néhány héten át, s nyugodtabban folytathatlak ezt a sajátos „iskolát” __—­mondja a pszichológus. • A KORNYÉK KÍNÁLJA MAGÁT A lelkesedés kölcsönös, a betegek nem kevésbé érté­kelik, hogy itt minden őér­tük történik. Komfortérze­tüket erősíti a kiszolgálás, az ötszöri bőséges és ízletes étkezés is. — Félreértés ne essék: nem „hizlaljuk” betegein­ket a konyha csemegéivel. A gyógytorna és a balneoterá­pia — fürdőkúra — gondos­kodik a pluszkalóriák el­égetéséről — magyarázta dr. Kiss János, hozzáfűzve: a betegek rendelkezésére áll a termálfürdő csakúgy, mint a pénzügyminisztériumi üdü­lő uszodája is délelőttönként. Budai Jánosné — az üdü­lő-szanatórium állandó fő­nővére — pedig arról igye­kezett meggyőzni: megérné a miskolci kórházaknak is a hasonló „intézménybőví­tés”. Tapolca jó levegője, a szép környék kínálja magát, s nyilván üdülőt is találhat­nak még az őszi. téli. kora tavaszi hónapokra, szanató­riumi céloknak megfelelőt. Engem a főnűvér meggyő­zött. Már csak c miskolci kornazak fantáziáját lenne jó ráébreszteni a szanatóriu­mi vállalkozás hasznára ... K. É. Csak januárban: vételzavar a belvárosban Keresik az éni csatornák Még mindig nagyon rossz a kép! — erről panaszkod­nak belvárosi olvasóink. Egy telefonáló például arról szá­molt be, hogy amióta néz­hetik a műholdas tévéadá­sokat, élvezhetetlen a ma­gyar 1-es és 2-es csatorna műsora. Bacsó Gyulától, a Vilikész vezetőjétől megtudtuk, hogy a belvárosi tévénézőknek még egy ideig lesz okuk a panaszra. Egészen pontosan január 31-ig, mert ekkorra vállalta a cég, hogy rendbe- teszik a környék antenna- rendszerét. A műholdas adá­sok vételére ugyanis alkal­massá kell tenniük az an­tennarendszert, s az ehhez csatlakozó kábelhálózatot. Hely kell a három műhol­das programnak, a Seper­nek, a Skynak és a TV5- nek. gyik kapcsolószekrénybe tudnak benyúlni a szerelők, sok helyen nincs meg a kulcs, rengeteg idő elmegy, amíg sikerül előkeríteniük. Az is gondot okoz. hogy a parabolaantenna előtt ott áll még a régi antenna rend­szere. Ezt hamarosan el­bontják. tehát elvileg csök­kenni kellene a panaszok számának. Csakhogy körül­belül a jövő hét közepétől nem az eddig megszokott he­lyén találják majd a bel­városiak a televíziós adá­sokat; ezeket a VHF 6—12-es csa­tornára játsszák át. A cseh­szlovák 1-es a 6-osra, a ma­gyar 1-es a 8-asra, a cseh 2-es a 10-esre, és a magyar 2-es műsor pedig a 12-es csatornára kerül át. A há­rom műholdas programnali a VHF 1-es, a 3-as és aa 5-ös jut. Ez lesz az adások végleges helye. Ám az átál­lás miatt ismét lehetségesek rövidebb ideig tartó vételi panaszok. Ezeket változatlanul a 65-103-m telefonszámon lehet beje­lenteni a villkészeseknek. Amilyen hamar csak lehet, megnézik, hogy mi is okoz­ta a bajt — mondotta a ve­zetőjük, aki a környékbeliek megértését kérte, hiszen — mint hozzátette — nagyon sok technikai gondra kellett megoldást találniuk. Arról is tájékoztatott, hogy új, úgy­nevezett irányított antenna­fejeket is felszerelnek így a régóta panaszolt szellemkép is megszűnik majd a belvá­rosban. B. A. i Február elejétől Emelkedik a laxilarifa? A szerelés ideje alatt az adás teljes költségét a válla­lat fedezi. Eddig négy fő­erősítő látta el a belvárost, ezután egyetlen főerősítő dolga lesz. A rendszernek vannak olyan ágai, ahová külön erősítőt szerelnek be, hogy mindenhová jó minő­ségben jusson majd el a kép. De a régi jelerősítőket is átvizsgálják, s ahol szük­ség van rá, utána igazíta­nak. Csakhogy nem minde­Az LKM hengermű gyár­egységének félkésztermék- ellátő részlegében két párt- alapszervezet működik. A városi pártértekezletre ké­szülve, a városi pártbizott­ság téziseinek vitája szere­pelt a csütörtöki együttes taggyűlésük napirendjén. A felszólalók hangsúlyoz­ták: a nagyüzemi munkás­ságra, a középkorú generá­cióra most is lehet alapoz­ni ; képesek új fordulat­számra kapcsolni. Csakhogy manapság a politizálásra kevesebb idő jut, hiszen a napi megélhetési gondok ke­rültek előtérbe. Ezt bizonyí­tandó, elővettek néhány az­napi fizetési jegyzéket. Ügy látják, hogy csak a meg­szállottaké ez az üzem, hi­szen a 13 gépre mindössze négy-öt kezelőjük van. A társüzemeket pedig ki kell szolgálni. Nehezen egyezte­tik össze a munkanélkülisé­get az itt jelentkező munka­erő-hiánnyal, mert például, hogy valaki darukötöző, vagy csiszológép-kezelő le­gyen, ehhez elegendő né­hány hónapos tanfolyam. A pártélet demokráciájá­nak iskoláját bizony még ki kell járniuk — állapították meg önkritikusan. A tag­gyűléseken alig-alig hangzik el kritikai észrevétel, mert sokan attól tartanak, hogy az előmenetelük, vagy a pénzük látja ennek kárát. Pedig nincs mitől félniük, hiszen nem lusta emberek dolgoznak itt: nemegyszer bizonyították, hogy rekord­teljesítményekre képesek. Az alapszervezeti munka meg­újításához azonban fontos­nak vélik, hogy a gazdaság- szervező munka részleteivel ne foglalkozzanak a jövő­ben. A pártmunka megújításá­nak egyik alapvető feltéte­le — fejtették ki többen —, hogy a tagok által valóban választott tisztségviselő le­Február elejétől drágul az utazás, többet kell fizet­ni a vonatokon, villamoso­kon, valamint a távolsági és helyközi járatokon. De va­jon igaz-e az a közelmúlt­gyen a lehető legtöbb posz­ton; senki se erőltesse rá­juk vezetőiket. A belpolitikai élet oly­annyira felgyorsult, hogy a téziseket már ki kellene egészíteni az azóta bekövet-, kezett változásokkal. Na­gyon fontosnak tartják, hogy a városi pártbizottság hatá­rozott koncepciót alakítson ki, az esetleges új párt(ok) megjelenésének esetére. Vol­tak, akik egyetértettek e le­hetőséggel, mert lesz az MSZMP-nek kontrollja, má­sok viszont úgy látják, hogy ez a vezető szerep gyengülé­séhez vezethet. Városi dolgainkról szólva, a legégetőbb gond. a lakás- gazdálkodás került terítékre. Szerintük a jelenlegi rend­szert már nem csupán kor­szerűsíteni kell, hanem alapvetően megváltoztatni. O. E. bán elterjedt hír, hogy ez­zel egy időben a taxisok is megemelik a tarifát? Miskolc szinte valameny- nyi taxiközpontját végig­tárcsáztuk, és megtudtuk! valószínűleg az új év máso­dik hónapjától valóban dráJ gul az utazásnak ez a for- mája is. Egyedül az állami fuvarozótól, a Főtaxitól kap­tuk azt a hírt, hogy a jö­vőben is változatlan tari­fával szállítanak. Az áreme­lés pontos százalékait, a díj-J szabásokat még sehol nem ismerik, viszont már folynak a tárgyalások. Valószínű te-j hát, hogy búcsút mondha-J tünk a 30 forintos kiállási, a 8 forintos indulási és kilo­méterdíjnak, valamint a 3Í forintos percenkénti várakoJ zásnak. A Kiosz fuvarszer­vező irodájában magyará-J zatot is kaptunk az áreme­lésre: megdrágult a gépko-3 esik karbantartása, többet kell fizetni az alkatrészekért és drágábban adják az autó­kat is. Sőt. több helyen már egy újabb benzináremelést is emlegetnek. Ez utóbbitól azonban egyelőre nem kell tartanunk. Az Áfor észak­magyarországi központjának vezetőjétől ugyanis tudjuk; semmilyen hivatalos tájékoz­tatás nem érkezett arról, hogy a közeljövőben többet kellene fizetnünk a benzin és gázolaj literjéért. F. H. Forgalomkorlátozás! A Mólyi-tó üdülőterületen szennyvízcsatorna-építési mun­kák miatt 1989. JANUAR 16-TÖL (hétfőtől) a BORSOD VOLÁN által közlekedtetett menetrend szerinti autóbuszjáratok a TÓPARTI autóbusz-fordulót nem érintik, csak a Mályi, Széchenyi u., Rákóczi u., Botond u. útvo­nalon közlekednek a mályi autóbusz-fordulóig. Az ideiglenes forgalomkorlátozás 1989. ÁPRILIS 30-IG tart, melyért kérjük az érintett utazóközönség szives megértését. VOLÁN és Vizügyi Épitö Vállalat 4 pártértekezlet téziseinek vitája így látják a hengereiében

Next

/
Oldalképek
Tartalom