Déli Hírlap, 1989. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-31 / 26. szám

m 60, 40, 19 esztendeje Miskolcról írták, irtuk Szálló, bérházak, boltok REGGELI HÍRLAP, 1939. JANUÁR 4. Nyugodtan át lehetne keresztelni a Patak-utcát Mo­csár utcának. A talaja és illata után. Mint valami un­dorító kígyó kanyarog egy piszkos kis patak mentén a Korona mögött, amelyet éppen most alakítanak át gusztusos, kényelmes, nagyvárosi szállodává. Elöl a Korotna nagyvárosias építkezése, hátul a semmi, vagy annál is kevesebb és rosszabb: egy nagy halom sze­mét, törmelék, tégla, malter, szalmaalom, sár, hó és amit még csak valahol a hivatalos szemétgödrök tá­jékán föl lehet fedezni. A Patak-utcáról való forga­lom azonban nem volna teljes, ha megfeledkeznénk az őskorból itt maradt putrikról, düledező viskókról, amelyek még egy-egy nagyobb községben is tűrhe­tetlenek lennének. Az ember csodálkozva kérdezi, hogy vajon igazán Miskolcon jár-e? Nos, most tessék elképzelni, hogy mit fog kérdezni az az idegenfor­galmunkba bekapcsolódó nem idevaló, aki éppen a Koronán száll meg és a Korona ablakaidból kitekint a Patak-utcára. Meg lesz a véleménye a mi Potem- kán-városrendezésünkről, annyi bizonyos. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG, 1949. JANUÁR 4. A Tízes honvéd utcai 24 lakásos bér ház építését januárban befejezik. A harmadik tervévben az épí­tés- és közmunkaügyi minisztérium folytatja az új, korszerű típusbérházak építését. Miskolcon még négy 24 lakásos bérházat építenek a Tízes honvéd utcai telken, párhuzamosan a most épülő házzal egy sorban. Ezzel 96 új lakáshoz jut Miskolc lakossága, ami lé­nyegesen enyhíteni fogja , a lakáshiányt. DÉLI HÍRLAP, 1970. JANUÁR 10. öt év alatt, mintegy 12 ezer lakás épül Miskolcon, különös gondot kell tehát fordiiiani a kereskedelem­nek az új lakónegyedek ellátására a peremkerületek­ben levő „fehér foltok” eltüntetésére. Még izgalma­sabbá teszi a hálózatfejlesztési koncepciót, hogy a negyedik ötéves terv időszakára esik a Széchenyi ut­ca üzletsorának a rekonstrukciója is. Jogos kívánsága a miskolciaknak, hogy a következő években kialakí­tandó belváros reprezentatív üzleteket kapjon. Per­sze. az sem mindegy, hogy milyen profi,lúak lesznek ezek az üzletek. Élelmiszerboltban eddig sem volt hiány, sőt, a belvárosban vásárolt a külterületen la­kók jelentős része is, mivel a központban levő nagy csemegeüzletek áruellátása, választéka magasan felül­múlja a külvárosi baltakiét. Nos, mindebből egyértel­műen az következik, hogy az új élelmiszerüzletek zöme a peremkerületekben, míg a tartós fogyasztási cikkeket — rádiót, televíziót, hűtőszekrényt stb. — árusító boltok a központban kapjanak helyet. A ta­pasztalatok szerint, az utóbbi cikkeket — Budapesten is — legszívesebben a belvárosi nagy szafcüzlatekben vásárolják meg a fogyasztók. Konferencia a Palotaszállóban A család szerepe A TIT Egészségügyi Vá­lasztmánya és a megyei szer­vezet egészségügyi szakosztá­lya február 3—4-én konfe­renciát rendez a lillafüredi Palotaszállóban. A család szerepéről és felelősségéről lesz szó a narkománia elle­ni küzdelemben. A rendezvénynek első al­kalommal házigazdája a TIT megyei szervezete — tudtuk meg Faragó Károlyné szak­titkártól —. s ezután min­zetvezető egyetemi tanár és Gerevich József főorvos re­ferátumát hallhatja s mint­egy száz résztvevő. A konfe­rencia egyébként nem in­gyenes, mert a meghívottak és munkahelyeik a kétna­pos ellátásért és szállásért 1500 forintot fizetnek. Szom­baton az elhangzottakról vi­tafórumot tartanak az egyes témák előadóinak részvételé­vel. den évben lesz olyan hason­ló jellegű tanácskozás, amely a családi élet fontos tár­sadalmi kérdéseit taglalja. A konferencia védnöke ez alkalommal is dr. Cse­llók Judit, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, szociális és egészségügyi mi­niszter, és dr. Czibere Ti­bor akadémikus, művelődé­si miniszter, a TIT Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének elnöke. Feb­ruár 3-án, pénteken, délután ér. Velkey László egyetemi tanár, igazgató főorvos tart­ja az első előadást, majd többek között dr. Farka- sinszky Teréz intézeti főor­vos, dr. Popper Péter inté­Házgvári lakásokba is Konyhabútor Oj termékekkel jelent meg a piacon a Tisza Bútoripa­ri Vállalat Szolnoki Gyára, s ezzel egyidejűleg három divatjamúlt — csaknem húsz éve gyártott — konyhabú­tor típusának a gyártását fejezte be. Az újdonságok szebb kivitelűek a koráb­biaknál, de azokhoz hason­lóan az olcsóbb kategóriába tartoznak. A Boróka. Kavi­ár és Koktél fantázianevű konyhabútorok 13 és 20 ezer forint közötti áron lesznek megvásárolhatók. Változott a Külkereskedelmi joggal Az év elejétől jelentősen megnőtt a Borsodi Vegyi Kombinát külpiaci tevé­kenysége. A kombinát ugya­nis a poliuretán termékekre megkapta az önálló külke­reskedelmi jogot, és várha­tóan július egytől minden termékre megkapja. Mindez azt jelenti, hogy a kazinc­barcikai nagyüzem maga gondoskodik gyártmányai ér­tékesítéséről a világpiacon. •• Ivetek, befőzéshez Üjabb berendezéseket te­lepítenek a Sajószentpéteri Üveggyárba. Mintegy 100 millióba kerülnek a modem, NSZK-ból való gépek, ame­lyeken literes és félliteres befőzéshez használatos üve­geket állítanak elő. Éven­te ötvenmillió darabot állí­tanak elő, a termelés napo­kon belül elkezdődik. Júniustól már új helyen, tetszetős pavilonokban kínálhatják csokraikat a virágke­reskedők. (Fejér Ernő felvétele) Júniustól a Búsa téren Új helyet kap a virágpiac Holnap tartja tanácstagi fogadóóráját Kovács Lajos- né és Gyöngyösi Dániel, a Marx Károly u. 94. sz. alat­ti pártalapszervezetben, 17 órától: Hutkai Béla, a Vár u. 5. szám alatti pártalap­szervezetben, 16 órától; Ke- rényi József és Hiba István­ná. a Vár u. 5. sz. alatti pártalapszervezetben, 17 órátóL Mint arról már lapunk­ban is többször olvashattak, hamarosan átalakul a Búza tér: új helyre költözik a vi­rágpiac. Júniusban a jelen­legi tyúkpiacon sorakoznak a pavilonok. Aki gépkocsival naponta kanyarog a Búza téri uta­kon, jól tudja: évek alatt megbénult a közlekedés. Parkírozni, vagy egyszerű­en csak áthajtani még sze­ISedvesség nélkül ne jöjjön lágy Hiányzik a hótakarn mélygépkocsival is nehéz, nem beszélve az árut szál­lító teherautókról. Megol­dást keresve, a kialakult kaotikus helyzetre, a szak­emberek úgy döntöttek, hogy újra megnyitják — az évek­kel ezelőtt lezárt — Gyors étterem mellett vezető utat. Ha azonban itt autók jár­nak. balesetveszélyes lenne a virágpiafc. Ezért kellett te­hát új helyet találni a pa­vilonoknak. A Borsodinveszt Vállalat­nál már el is készültek a rendezési tervek — tudtuk meg Kovács Gábortól, a vá­rosi tanács ellátásfelügyele­ti osztályának vezetőjétől. Ez a cég vállalta a kivitelezést is. A tervek szerint a je­lenlegi tyúkpiacot szinte kö­rülölelik majd a virágosok. Az új, tetszetős pavilonok mellett pedig őstermelők kí­nálhatják portékáikat. Feb­ruár közepén kezdődik az' átalakítási munka. A köz­művesítéssel, a pavilonok: felállításával várhatóan 1Ú-; niusra végeznek. Az azon-: bán nem biztos, hogy az új helyen is az ismerős virág-: kereskedőkkel találkozha­tunk. A városi tanács ellá- tásfelügyeleti osztálya a Bor« sodinveszttel közösen ugyan-: is pályázatot ír ki. Itt min­den virágkereskedő egyenlő esélyekkel indul. Az áttelepítésnek kény­szerhelyzet az oka, piacren­dezést is eredményez. Átte­kinthetőbbek lesznek a stan­dok. A költöztetés egyő^V ként egy nagy rekonstruk­ciós terv része. Ha kell, szerződéssel üzemeltetik Kevés a pénz a mozikrá A szükségesnél jóval ke­vesebb csapadék hullott ha­zánkban a tél eddig eltelt időszakában. Emiatt egyes tájakon erőteljesen lecsök­kent a talaj nedvességtartal­ma. Egyáltalán nem szokatlan ez a jelenség Magyarorszá­gon tájékoztatott Dunay Sándor, a Központi Meteo­rológiai Intézet Agromete­orológiai Szolgáltató Osztá­lyának vezetője. Amúgy is meglehetősen aszályos terü­leten élünk. Ennek oka el­sősorban az, hogy a nyugati, az óceán felől érkező nedves léghullámok csak nagy csapadékveszte­ség után érkeznek a Kár­pát-medencébe. Az Alföldre ebből már alig- alig jut, főleg a domborzati viszonyok miatt. Nincs ugyanis semmilyen maga­sabb hegység, amely fel­emelkedésre, majd kicsapó­dásra kényszerítené ezeket a felhőket. A talaj nedvesség - tartalma az ország délkeleti, déli részén a legalacsonyabb. ■újdonságok házgyári lakásokba beépí­tendő típus is, az Alföld névre keresztelt bútor szin­tén sokkal tetszetősebb elődjénél. A szolnoki gyárban a ter­mékek fogyasztói ára — az előzetes hírekkel ellentét­ben — mindössze 4,8 szá­zalékkal emelkedett. Ez el­kerülhetetlen volt, miután a szükséges alapanyagok és tartozékok alaposan megdrá­gultak. A költségnövekedést teljes egészében így sem há­rították át a fogyasztókra. Szeged, Makó és Szentes környékén 40, 45 százalékra esett vissza. Csupán a Ba­kony környékén és a Vértes körzetében találhatók 90 szá­zalék fölötti értékek, amely január végén elvárható len­ne. Borsodban. Polgár. Mis­kolc és Jósvafő vonaláig mintegy 60—65. ötven cen­timéternél mélyebben pe­dig 55—60 százalékig- te­lített a földréteg. A zempléni, abaúji területe­ken és a Bodrogközben en­nél magasabb értékeket: 75, 80, ötven centiméter alatt pedig 50 százalékot mértek. Ahhoz, hogy a teljes telí­tettség meglegyen a tenyész- időszakra mintegy 200 milliméter csapadékra lenne szükség április elsejéig. Az előrejelzés szerint nem valószínű, hogy jelentősebb eső, vagy hó esik. Mindezek ellenére aggodalomra nincs ok A mezőgazdasági terme­lésben egyedül az őszi veté­sű növényeket veszélyeztet­heti az összefüggő, vastag hótakaró hiánya, ám ez is csak akkor, ha —18 fok alá süllyed a hőmérséklet. Ez azonban nem valószínű. Rá­adásul Borsodban olyan fagytűrő fajtákat vetnek, amelyek ezeket az erőteljesebb lehűléseket is különösebb károsodás nél­kül átvészelik. A nagy hideg helyett jóval nagyobb veszélyt jelent az őszi gabonára a nappalok és éjszakák közötti nagy és gyakori hőingadozás. Ekkor a plusz fokok hatására meg­olvadt föld meglazul, éjsza­ka pedig megfagy. Emiatt pedig a s-" W*-ek könnyen elszakadnak >■= ezért a nö­vények elpusztulnak.------■--- Sz. P, (Folytatás az 1. oldalról) Hogyan lehetne elkerülni a hét miskolci mozi bezárá­sát? Ez is szóba került azon a tegnap délutáni tanácsko­záson, amelyiken a moziüze­mi vállalat vezetői a nép­frontbizottságok képviselőit és a tanácstagokat tájékoz­tatták az elképzeléseikről. A mozik például akkor ke­rülhetnék el a sorsukat, ha a tanács átvállalná a költ­ségeket — mondta Lengyel Ágoston, a moziüzemi válla­lat igazgatója. Csakhogy a városi tanácsnak még soha sem kellett annyira megfon­tolnia, mire mennyit költ­het, mint éppen napjaink­ban, hiszen az ő költségveté­sük is jelentősen lecsökkent. Ezért aligha vállalkozhatná­nak arra, hogy a vesztesé­ges filmszínházakat támo­gassák. De nézzük, milyen mozi­kat fenyeget a bezárás ve­szélye? Megszüntetnék a ve­títést a Diósgyőri Vasas Mű­velődési és Oktatási Köz­pontban, valamint az Ady Művelődési Házban és be­zárnák a Petőfi filmszínhá­zat is. (Ez az egyetlen olyan egyébként a bezárásra Ítél­tek közül, Amelyik a mozi­üzemi vállalat saját tulajdo­na, a többi helyiséget csak j bérlik.) A Miskolc környéki keskenyfilmes mozik közül Perecesen, Görömbölyön a Krúdvban, Hámorban a Bükkben, valamint Szirmán szűnnének meg a vetítések. Ha valamit be kellene .zár­ni, még mindig ezek a mo­zik jelentenék a legkisebb veszteséget — legalábbis ezt sugallták a tanácskozáson felsorolt adatok. A minden­képpen fájó döntést a mozi­üzemi vállalat vezetőinek kell meghozniuk márciusig. A meghívottakat sikerült meggyőzniük. Azzal persze ők is számoltak, hogy a la­kosság nem fogadja majd örömmel a döntést, ami fő­leg a peremterületként szá­mon tartott városrészeket érinti, vagyis azokat a te­rületeket, ahol amúgy is az átlagosnál szegényesebb a szolgáltatások színvonala. Valamennyire csökkentheti az elkeseredésüket, hogy nem maradnak azért tel jesen mozi nélkül. Az itteni óvodák és iskolák változatlanul igény­be vehetik a moziüzemesek vándor vetítő szolgálatát, s alkalmanként — ha ezt ké­rik — videóvetítéseket is tartanak ezeken a környéke­ken. A mozik állami támoga­tása továbbra is csökkenni fog. Arra is számítani lehet, hogy egyrí kevesebb lesz a mozílátogató. A többi mis­kolci filmszínházban sem telnek meg mindig a szék­sorok, ezeknek a kihasznált­sága is rendszerint csak 40 százalékos. Ezért megpróbál­koznának például néhány filmszínház szerződéses üze­meltetésével, de egyelőre csak vidéken. Miskolcon ugyanis olyan hatalmasak a költségek, hogy erősen két­séges volna az ilyen vállal­kozások sikere.., ____ (bujdos)

Next

/
Oldalképek
Tartalom