Déli Hírlap, 1988. november (20. évfolyam, 258-282. szám)
1988-11-17 / 271. szám
* A DVTK hajóépítő műhelyében már eddig is javították az MVSC megrongálódott hajóit. (Szabó István felvételei) Ha együttműködne a két szakosztály... Szárazon a diósgyőri kajakosok Évtizedekkel ezelőtt a DVTK szakosztálya meghatározója volt a hazai kajak- kenu sportnak. Ez érthető is, hiszen olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmeket szereztek sportolóik. Volt olyan időszak, amikor hatan (!) képviselték a válogatottban a diósgyőri színeket. Rég volt, elmúlt a dicsőség. Mégis érdemes felemlegetni a hajdani sikereket. Már csak azért is. mert a jelenben a DVTK ismét megkezdte a felzárkózást az ország élvonalához. Igaz, pillanatnyilag „csak” a serdülők és az ifjúságiak érnek el figyelemreméltó sikereket, eredményeket. Ám ők képviselik a jövőt! Közülük kerülhetnek ki az elkövetkezendő esztendők Kiss Lajosai, Boros Gyulák Domos Pistái, Halmos Lászlói, Makatura Erzsébetéi... A remények most kezdenek elhalványulni. — Valósággal cigányéletet élünk. Szanaszét van a szakosztály, jószerével csak a hétfői napokon találkozunk mi magunk, vezetők is — mondotta Ronyecz Richárd, a kajak-kenu szakosztály technikai vezetője. Mi húzódik meg a keserű szavak mögött? A sportágban a felkészülés nélkülözhetetlen feltétele a tanmedence. Az az „eszköz”, amelyben a téli alapozó időszakban az evezés technikáját gyakorolják a sportolók. Nélküle ma már nem lehet felkészülni a következő versenyidenyre. Legalább annyira szükség van a tanmedencére, mint a labdarúgónak a labdára. A DVTK jó évtizede az Augusztus 20. strandon, hátul, a Szinva-partján felépítette a tanmedencéjét, ami kitűnően szolgálta a sportolók felkészítését. Ám az új- idők, a változások „szele” nem kímélte a létesítményt A strand korszerűsítése, területének bővítése miatt ez év tavaszán le kellett bontani a tanmedencét. így a most kezdődött téli, alapozó időszakban szó szerint szárazon maradtak a diósgyőri kajakozok, kenu- zók. — Azért dolgozunk. A diósgyőri stadionban, a 8. Számú Általános Iskolába?! gimnasztikáznak, súlyzókat emelnek, futnak a versenyzőink. Az Augusztus 20. strandon pedig az úszóedzéseket tartjuk. Csak az evezés, a tanmedence hiányzik, mégpedig nagyon. Sportolóink nem tudják a stílust gyakorolni, s ez megbosszulhatja magát — mondotta Ronyecz Richárd. Mi lehet a megoldás...? Egy új tanmedence megépítése — a jelenlegi gazdasági helyzetet figyelembevéve — legalább 10 millió forintba kerülne. Ennyi pénzt a DVTK a legnagyobb jóindulattal, még véletlenül sem tudna e célra áldozni. — Reménytelen lenne a helyzet? A kérdésre kész volt Ronyecz Richárd válasza: — Az MVSC-nek van tanmedencéje. Szeretnénk velük egyezséget kötni, hogy a mi sportolóink is használhassák azt. A vasutasokkal jó a kapcsolatunk, remélem sikerül velük megállapodnunk ... • Mi a megállapodás tárgya? Erről Hajdú Gyula, az MVSC edzője így vélekedett: — Nagyon szívesen segítünk a „szomszédoknak”, a DVTK-nak, hiszen ez a város sportjának is az érdeke. Mi nem kérünk lehetetlent. A DVTK rendelkezik hajóépítő műhellyel, megfelelő szakemberrel. Mi nem. Versenyhajóink javításra, felújításra szorulnak. Az a kérésünk, hogy a tanmedence használatáért cserébe végezzék el a diósgyőriek a szükséges javításokat... Akkor most mi van? — kérdezheti az olvasó. A vasutasok körülbelül 70 (!) hajó felújítását igényelnék. Ez — a technikai vezető szerint — lehetetlen, hiszen akkor tavaszig a sajátjaikat sem tudnák „üzemképessé” tenni. Most keresik a megoldást, az egészséges kompromisszumot, mert a város két szakosztálya csak az együttműködés ésszerű határain belül oldhatja meg gondjait. A hírek, szerint néhány napon belül tárgyalóasztal mellé ülnek a két klub képviselői. Remélhetően sikerül megállapodniuk úgy, "hogy mindkét szakosztály jól jár és a sportág is tovább fejlődik. Felföldi György A 30. Sz. Általános Iskola telvesz olajkazánfűtőket, konyha- lányokat, tak'ritónöket. Cím: Miskolc, Ságvári u. 39. Az Ipari Elektronikai Közfis Vállalat pályázatot hirdet: termelési főmérnök és fejlesztési főmérnök munkakörök betöltésére. A vállalat létszáma 330 fő, tevékenységi kőre ipari, mezőgazdasági, orvosi elektronikai műszerek, mechanikai berendezések fejlesztése, gyártása. Az alkalmazás feltételei: felsőfokú szakirányú végzettség (gépész, illetve gyengeáramú villamosmérnöki oklevél): 19 év szakmai és 5 év vezetőt gyakorlat; erkölcsi feddhetetlenség: legfeljebb 45 éves életkor. Előnyt jelent egy idegen nyelv középfokú ismerete (angol, német, orosz) és gazdaságmérnöki képesítés. Bérezés a vonatkozó rendelet és a vállalat kollektív szerződése alapján, megegyezés szerint. A pályázat tartalmazza a pályázó eddigi munkahelyeinek megnevezését, eddigi munkaköreinek, szakmai tevékenységének ismertetését és a kereseti igényének megjelölését, továbbá kézzel írt részletes önéletrajzát, iskolai végzettségét igazoló okiratok másolatát. A kinevezés határozott időre — évre — szói) alkalmasság esetén meghosszabbítandó. A pályázatokat írásban 1988. december 10-ig kérjük benyújtani az Ipari Elektronikai Közös Vállalat személyzeti osztályára. Cím: Miskolc III., Győri kapu 34. 3531. A Beton- és Vasbetonipari Művek Miskolci Gyára azonnali belépéssel alkalmaz középnyomású kazánfűtői végzettséggel kazánfűtőket és i elektroműszerészt, valamint betanított be- tonelemgyártókat. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet személyesen, az energia üzemvezetőnél. (Miskolc, József A. üt 35. sz.) Az Ipari Elektronikai Közös Vállalat felvesz: belső ellenőrt, . mérlegképes könyvelői szakvizs- I gával, gyakorlattal: pénzügyi ' csoportvezetőt és pénzügyi elő- I adót; gépésztechnikust, üzem- j mérnököt és mérnököt; maró- | sokat, esztergályosokat, lakatosokat; csiszoló és galvanizáló szakmunkásokat; gépírni tudó adminisztrátort; gépkocsivezetőt. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: IEKV Miskolc, III„ Győri kapa 24„ munkaügyi csoport. Az Eszak-magyarországl Áramszolgáltató Vállalat központja felvételre keres gyors- és gépírói, Jelentkezni lehet személyesen a vállalati központban, a termelési főosztály’ vezetőjénél. Miskolc, Dózsa György u. 13. szám alatt. Telefon: l«-931. Felszolgálót azonnali belépéssel felveszek. Érdeklődni: 51- 299, 8—-22 óráig. Vidéki kocsmába független eladót keresek. Képesítés nem szükséges. l.evelekei „Sürgős 408 402” jeligére a hirdetőbe. Az Energoszer Kisszövetkezet felvesz varrni tudó női dolgozókat. étkezési hozzájárulást térítünk. Jelentkezés: Miskolc, Bol- lóalja u. 134. (Pereces). Nyugdíjas villanyszerelő szakmunkást felveszünk gőzfejlesztő és villamossági berendezések karbantartására, valamint féríi- és női szabó szakmunkásokat keresünk méretes és konfekciótermelés végzésére. Mérusz, Miskolc, Déryné u. IS. szz. ingafBan Eladom a nyékládházi öreg- tó melletti, családi háznak is beülő nyaralómat. Érdeklődni mindennap a 72-780-as telefonon, vagy személyesen Miskolc, Kuruc u. 15. V1II/3. 300 négyszögöl hétvégi telek kis téglaépülettel olcsón eladó. Érdeklődni: Miskolc. Galagonyás u. 11. sz. 9—14 óráig. Miskolci építési telek eladó, vagy 2 szobás, szövetkezeti lakásra cseréljük, ráfizetéssel. 60-439, este. 3 szoba-hallos, 94 négyzetméteres sorházi összkomfortos lakás eladó. Érd.: Radnóti u. 17. 17 óra után. Encsen 2 szobás családi ház, 400 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni: Encs, Rozmaring út 35. sz. alatt, mindennap. Eladó csendes, nyugodt helyen 2 szobás, konyhás. fürdőszobás, plusz szoba, konyha, garázsos, melléképületes családi ház. Érdeklődni: mindennap, Miskolc- Pereces, Kara József a. 4. Belvárosi, 2 szoba-összkomfortos szövetkezeti lakás magasföldszinten, sürgősen eladó. Érdeklődni: Miskolc. Bocskai u. 18. fszt. 2. mindennap 14-től. Eladó 3 szoba-hallos, összkomfortos sorházi lakás. Érdeklődni a helyszínen: Miskolc. Radnóti u. 17. 2 -f- 2 fél szobás OTP-lakás 1990. év végi beköltözéssel eladó. Érdeklődni: 64-311-en, 18 óra után. A belvárosban 1,5 szobás lakást keresek, kp. -f- OTP-átvál- lalással. Telefon: 17-334. Komlóstetői 2 szobás OTP-la- kás eladó, vagy két kisebbre cserélnénk. Érdeklődni: Miskolc, Munkás út 2. UJX, Miskolc határában, a Storm- feld laktanyához 5 percre 600 négyszögöl szőlő, 45 Ft négyszögöle és 400 négyszögöl szántó 60 Ft négyszögöle eladó. Szirmabesenyö, Kossuth út 32. Oj. kétszintes, összkomfortos családi ház eladó Miskolc-Szir- mán. Érdeklődni: Mályva u. 16., egész nap. Kétszobás, fürdőszobás, kertes saját tulajdonomat Vasgyárban elcserélném szövetkezeti garzonra. „Sima csere 240 922’* jeligére a kiadóba. Három szobás, összkomfortos családi ház eladó. Szerencs, Ondi út 15/B. Összkomfortos garzon öröklakás, az Avas-délen, közponi helyen eladó. Cím: Dr. Munka Margit, Engels út 40. VII/3. Megtekinthető: november 18-, 19-,1 20-án egész nap. Eladó 2 szobás lakás, készpénz plusz OTP. Miskolc, Jósika 51. 10/3. alatt. Érdeklődni 15 óra után. 1 plusz 2 félszobás avasi, er- kélyes, telefonos, II. emeleti összkomfortos OTP-öröklaká- sunkat kisebbre cserélnénk, tanácsira is. Kp. plusz OTP-át- vállalás. Érdeklődés: 66-934. Budapesti tanácsi lakásért miskolci. 36 nm-es, komfortos tanácsit cserélek. „Megegyezünk 240 776'* jeligére a kiadóba, vagy a 46-77-679-es telefonon. Eladó 54 négyzetméter alap- területű, 1 plusz 2 félszobás, tehermentes lakás. Miskolc, Kassai u. 6C. Érdelődni: napközben a 87-065-ös, este a 63-846-os telefonon. Eladó 200 négyszögöl beépíthető zártkert az egyetem fölött. Érdeklődni: 71-068. Koralőstetőn 540 négyszögöles, építkezésre alkalmas telek eladó. Érdeklődni 18 óra után. Telefon: 31-437. 3 szobás OTP-lakás eladó. Telefon: (46) 75-036, 16 óra után. Eladó Killián-déli, tehermentes, 2 szobás, 55 nm-es, gázos, IV. emeleti szövetkezeti lakás. Érdeklődni az 51-804-es telefonon, 18 óra után. Miskolc-Tapolcán eladó egy 200 négyszögöles telek, építési engedé-lyel. A »elken gyümölcsfák plusz faház, szép fenyőfák. Az autóbuszmegálló 3—4 percre. Érdeklődni a helyszínen, Enyedi u. 2/B, az LKM-üdülő- vel szemben. Leninvárosi, III. emeleti, kétszobás, szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: (49) 15-676. Elcserélném 51 nm-es, összkomfortos, tanácsi lakásomat nagyobbra. Lehetőleg Avas-dél, vagy környékére. Érdeklődni a 66-997-es telefonon. Másfél szobás OTP-lakás eladd. Tanácsi garzont beszámítok. Ajánlatokat „Felerész 240 736** jeligére a kiadóba. Eladó 2 darab, 200 négyszög- öles közművesített telek. Ugyanott családi ház, 3 szobás, garázs, pince, kisebb kerttel eladó, megegyezéssel. Mályi, Jókai út 9., a tó felé, az iparvágány előtt balra. Eladó Erenyöben, a MIK mögött hétvégi ház, 230 négyszögöl bekerített gyümölcsössel. Víz, villany van. Érdeklődni a 71-262-es telefonon, az esti órákban. Miskolctól 20 km-re, 600 négyszögöl telken 3 szobás, központi fűtéses családi ház eladó. Leveleket „Megegyezünk 411 191** jeligére a hirdetőbe. Elcserélem nagyudvaros, kertes társasházi öröklakásban levő, 1 szoba, konyha, fürdőszoba, kamrás, alagsori, tehermentes, gázfűtéses, gáz-meleg víz-ellátásos öröklakásom 2 szobás, vagy 1,5 szobás tanácsi bérlakásra, II. emeletig, liftes házban V. emeletig. Érdeklődni: Miskolc, Benke József u. 3. Eladó a Benke József u. 3. szám alatti, magasföldszinti, 2 s^°ba, étkező, főzőkonyhás, fürdőszobás, alagsorban 1 szobás, WC, zuhanyozó, fözőfül- kés, gáz központi fűtéses, nagy udvaros, kertes társasházi öröklakás, nagyméretű garázs plusz gépkocsitárolóval. Telefon van. A vételárba 2 szobás, összkomfortos szövetkezeti vagy OTP- lakást beszámítunk. Érdeklődni a helyszínen, 16—20 óráig, szombaton és vasárnap egész nap. Telefon: 67-145. A Győri kapuban 2 szobás, komfortos, kertes családi ház, szereiőaknás garázzsal, mellék- épülettel eladó. 1,5 szobás OTP- v agy szövetkezeti lakást beszámítunk. Leveleket „Tavaszi költözés 408 269** jeligére a hirdetőbe albérlet I 1 szoba, összkomfort a centrumban kiadó, diákoknak. Telefon: 89 C41. Eladó üzemképes tévé asztallal, 2 db kis fotel, piros síove- rall és hibás nercbunda. Érdeklődni: Győri kapu 106. II1/1. Jácint színes televízió, garanciális eladó. Érdeklődni,; 86-141. Színes televízió, nagy képernyős (67 cm), garanciális, kifogástalan állapotban eladó. 89-883. „EXTRA COLOR»* RELUXA! Exkluzív színválaszték, kedvezi ár, garancia! Ugyanitt REDŐNYÖK is megrendelhetők. Telefon: 67-237. Nógrád szekrénysor eladó, megkímélt állapotban. Érdeklődni a 86-648-as telefonon, 18 óra után. Eladó 2 db oxigénpalaek, 1 db gázpalack, 2 db hegeszto- • eduktor. Szirmabesenyő, Petőfi út 27. Üj állapotban levő, C—16-os számítógép eladó. Érdeklődni: Debreceni Mihály, Damjanich u. 15. Veszek használt, nagyméretű szőnyeget és 16 literes szőlő- prést. Cím: Rácz, Miskolc. Szamos u. 33. Hízott -crtések eladók. Miskolc, Hernád u. 1. Tctva. 28 kcal kazán eladó. Miskolc. II., Tarr Imre u. 4. sz. alatt. Jó állapotban levő, kis méretű női irhabunda (magyar), és szovjet villanyvarrógép eladó. Érdeklődni: egész nap, Széchenyi út 54. I. em. 14., vagy a 37-288-as telefonon. Táviránvításos video és egyenként 100 kg teherbírású tetőtar- tök (nyugati) eladók. Érdeklődni: délelőtt: 51-883, este: 65- 105. Eladó régi stílusú, 3 ajtós diófaszekrény, 2 fotel, egy kerek asztal és heverő. Érdeklődni . mindennap, délután 3 órától, Miskolc, Killián-észak, Dorottya u. 7. fszt. 3. ajtó. Eladó 1 db téliesített irodakonténer. Eladási ár: 100 000 Ft. Érdeklődni: Takarékszövetkezet, Boldva. Telefon: Boldva 25. Yvetta elektromos orgona, háromoktávos, beépített erősítővel, újszerű állapotban, sürgősen eladó. Érdeklődni naponta, a 65-364-es telefonon. Női, férfi, Csepel, sebességváltós kerékpárok, új állapotban eladók. Köböl, Győri kap« 8. szám. Lada 1300-as S első lámpa komplett és hátsókerék-sárhá- nyóbélés eladók. Gizella u. 14. Eladó téliesített, 12 négyzet- méter alapterületű faház, üzlet- helyiség kialakítására is alkalmas. Ar megegyezés szerint. Érdeklődni: Polyetkó István, Miskolc, Chlepkó E. 11. 11/3. Telefon: 31-972. Jármi! KG-s Skoda 120 L első ké»3 bői eladó. Érdeklődni: 74-483« egész nap. ZAZ 968-as személygépkocsi eladó. Érdeklődni: Miskolc, Oszip I. 8. 6/2. házasság Lányok. fi"reiem! 22 éves. 18* cm maeras. műszaki, elit szakmával. lakással és autóval rendelkező miskolci fiatalember megismerkedne? komoly gondolkodású. családot szerető, zenét, sportot utazást kedvelő lányokkal, házasság céljából. „SZIVÁRVÁNY 240 535»» ieligére a kiadóba. Miskolc. Széchenyi út 15—17. 35 éves, egy gyermek után tartásdíjat fizető, egészségügyi szakdolgozó férfi keres csinos, lakással rendelkező társat, házasság céljából. Kézzel írott leveleket várok. „Tartalmas élet 240 720” jeligére a kiadóba. Takarítás» és vasalást váll«* lók. Telefon: 89-041. Kiadó garázst keresek a Győri kapu és a Wesselényi utca környékén. Telefon: 12-175. Anyakönyvi Hírek SZÜLETETT: Antalik Istvánnak és Balázs Györgyinek Zsolt; Árvái Zsoltnak és Csorba Annának Zsolt; Labanc Dezsőnek és Szilágyi Évának Adrienn ,* Vala József Lászlónak és Tóth Annának Gabriella; Kerekes Bélának és Koznyecova Tatjana Mihajlovának Andrea; Kiner László • Istvánnak és Takács Klárának I Orsolya nevű gyermeke. ,------------------------------------------------------GYÁSZKÖZLEMÉNY Mély fájdalommal tucratjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAKAI LÁSZLÓ, nyugállományú honvéd alezredes, életének 67. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 1988. november 22-én, 12.30 órakor lesz a Szentpéteri kapui temetőben. Szerető felesége, fia, lánya, veje és unokái. sic A felvétel már csak emlék ...Az Augusztus 20. strandon. a diósgyőriek egykori tanmedencéjében gyakorolt Hajdú Gyula, az MVSC hajdani világbajnok kenusa is.