Déli Hírlap, 1988. november (20. évfolyam, 258-282. szám)

1988-11-24 / 277. szám

A Borsodtávhő székházát alakítják át Körzeti tévéstúdió Miskolcon Körzeti tévéstúdió lesz Miskolcon 1989-ben — jelen­tette be jó egy hónappal ezelőtt a Magyar Televízió elnöke. Az elmúlt napokban Borsod, Heves és Nógrád megye pártbizottságának el­ső titkárai és tanácselnökei tárgyaltak az MTV elnöké­vel az észak-magyarországi regionális körzeti stúdióról. Megállapodtak abban, hogy kezdeményezik a szükséges anyagi források előteremté­sét. Tegnap Miskolcon jártak az MTV műszaki és gazda­sági igazgatói is. réssé válnak a hétfői adá­sok. (Eddig a VTV az MTV adásszüneteiben sugározha­tott.) Az elmúlt hónapokban megkezdődött az az egyez­tető munka, amelynek az a célja, hogy a városi televí­zió önállóan, saját adóval sugározhasson műsort a vá­ros területére. Ehhez azon­ban szükség van az önálló adási frekvencia kijelölésé­re és a sugárzással kapcso­latos műszaki problémák el­hárítására. Addig is, amíg az elkövetkező jó néhány hónapban — várhatóan a jö­vő év végéig — lezárulnak a munkálatok az önálló su­gárzás megteremtése érde­kében, a VTV kéthetenként kábelrendszeren keresztül ad műsort, és esetleg sugároz­hat is az MTV műsorszü­neteiben. Végezetül idézzük dr. Kovács Lászlót, a váro­si tanács elnökét és Be- reczky Gyulát, a Magyar Televízió elnökét, akik leg­utóbb arról nyilatkoztak a sajtónak: az MTV körzeti stúdiójának létrehozása mel­lett a városi televízió meg­tartja szervezeti önállóságát. Űj termékskálával jelentkezik a hazai és a külföldi piacon a Helios Világítástechnikai és Kerámia Vállalat ma­gyar szombat fai üzeme. Szinte teljesen átalakították a ter­mékskálájukat, s ízléses világítástechnikai cikkeket készí­tenek. Sport ■ Görögországban, » sakkolimpián női csapatunk 1,5:0,5 arányú vezetést szer­zett Bulgária ellen, egy játsz­ma függőben maradt. Vezet a Szovjetunió 25 ponttal, Magyarország előtt. Lánya­inknak 23 pontja és egy függője van. A férfi csapat mind a négy tagja remizett a Szovjetunió elleni mérkő­zésen. így 2:2 lett a vég­eredmény. Itt is a Szovjet­unió vezet 29 ponttal. Ma­gyarország 25 ponttal Kíná­val holtversenyben az 5—6. helyen áll. ■ Vendégcsapa­tok nagy napja volt tegnap az UEFA Kupában. Az Inter Münchenben 2-0 arányban verte a Bayern csapatát, az FC Napoli Bor- deaux-ban 2-0-ra verte a Girondins együttesét, Liége- ben pedig a Juventus nyeri: 1-0 arányban. Egyetemisták, demonstrációja A felsőoktatás reformjáért Betörők, garázdák, csempészek A városi bűnmegelőzési tanács ülése A tárgyaláson, amelyen részt vettek a megyei és a városi tanács képviselői, el­sősorban a stúdió megvaló­sításának műszaki kérdései­ről volt szó. Az eddig meg- Bziöetett politikai döntése­ket próbálták most apró­pénzre váltani — mondta dr. Székely László, a váro­si tanács általános elnökhe­lyettese. A Miskolc Városi Tanács a fogadó házigazda szerepét tölti be a tévéstú- dk> létrehozásában. Tegnap a helyszínen tekintették meg a Borsodtávhőnek a megyei pártszékház melletti irodaépületét, és a mellette levő óvodát, ugyanis a ter­vek szerint ide települne a, stúdió. Tisztázták, hogy me­lyek a pontos igényei a te­levíziós szakembereknek. Az Északterv kapta meg a I tervezési megbízást a stú­dió kialakítására. Több al­ternatíva is szóba került a tárgyalásokon, az építészeti megoldást mérlegelve —, de erről döntés még nem szü­letett. * A körzeti stúdiók létesí­tésével ugyan közvetlenül nem összefüggő téma, mégis ide tartozik, hogy a Mis­kolci Városi Televízió az el­következő hónapokban csak az avasi kábelrendszeren közvetítheti adásait, mivel az MTV az év végéig min­den hétfőn sugároz adást, január 1-től pedig rendsze­1988. november 22-én a regge­li órákban. Ernőd község hatá­rában, egy ismeretlen női holt­testet találtak. A nála talált bú­csúlevél alapján öngyilkos lett; feltehetőleg román állampolgár. Személyleírása: 170 cm magas, vékony testalkatú, vállig érő barna haja van. kb. 35—40 éves. * A miskolci egyetemisták is csatlakoztak ahhoz a fel­híváshoz, amely demonstrá­ciók szervezésével kívánja felhívni a figyelmet a fel­sőoktatás megújításának szükségességére. Kari gyűlé­seken és egyéb fórumokon alakult, formálódott az a nyilatkozat, amelyet tegnap délután az új aulában meg­rendezett nagygyűlésen Né­meth László, harmadéves bányászhallgató — párttag —- felolvasott. A nyilatkozatban — alá­írói az NME hallgatói és oktatói — egyebek között így fogalmaznak: „Követeljük a felsőoktatás radikális megújítását! Ennek legfontosabb feltétele, hogy — Az oktatásügy a nem­zeti jövedelemből úgy része­süljön, hogy a kor színvo­nalára emelkedhessen, és legalább a képzés elesni, tárgyi infrastrukturális fel­tételei legyenek meg. — A rendelkezésre álló pénzeszközök hatékony fel- használására csak ,egy való­ságos autonómiával rendel­kező egyetem adhat garain­Különös ismertetője*«^: a szegy­csont alatt 5 cm hosszú. i cm széles műtéi heg található. Ruházata: kék színű egész női télikabát, fekete színű női nad­rág, zöld színű nejlonkombiné, fekete színű nejlon harisnyanad­rág fehér színű női alsónadrág, 1 pár 37-es méretű, szürke szí­nű magasszárú csizma. Az önakasztáshoz sötétkék szí­nű, pliszírozott női sálat hasz­nált. A holttest feltalálási helyénél egy fehér reklámszatyrot talál­tak. melyben egy balkezes, fe­kete színű, kötött női kesztyű volt. Az önakasztást feltehetően 1988. november 21-én, az esti órákban követte el. A rendőrség kéri a lakosság segítségét: amennyiben a fenti személyhez hasonló >eirású nő eltűnéséről tudnak, vagy tudo­mást szereznek, jelentkezzenek a Borsod Megyei Rendőr-főka­pitányság bűnüldözési osztályán (telefon: 36-141. 21-79 mellék), vagy bármely rendőri szervnél. Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztály ciát. Valóban működő in­tézményi demokráciára van szükség... — Egy korszerű és- haté­kony felsőoktatás feltételezi a tanszabadságot, amely a hallgatók oldaláról a szabad kollégium- és tanárválasz­tást jelenti, az oktatók ol­daláról pedig a szabad fcol- iégiuimhirdetóst és a szabad diákválasztást, figyelembe véve a szakirányú képzés sajátosságait... ELengedhetetlenöl szüksé­gesnek tartjuk, hogy a Ne­hézipari Műszaki Egyetem csatlakozzék egy olyan or­szágos felsőoktatási érdek- képviseleti szervezethez, amely hatékonyan és tény­legesen képviselni tudja a felsőoktatásban résztvevő ok­tatók és hallgatók érdeke­it...” A mintegy háromnegyed órás nagygyűlésen körülbe­lül 7—800-an vettek részt, zömében hallgatók, A nyi­latkozat felolvasása után Tóth Pál (Marxizmus—Le- ninizmus Intézet), Pankucsi Márta (Marxizmus—Leniniz- znus Intézet) és Papp Gábor (Állam- és Jogtudományi Kar) tartott előadást, majd Németh László kapott ismét szót. A nagygyűlés a Gau­deamus igitur hangj aival ért véget. A MISKOLCI RÁDIÓ: A KÖZÉPHULLÁMON Ma a Miskolci Rádió adá­sát csak a középhullámon hallhatják az észak-magyar­országi adáskörzetben élők, ugyanis a Kossuth rádió az URH-sávhan délelőtt 10 órá­tól egyenesben közvetíti az Országgyűlés ma megnyílt ülésszakát Hogyan alakult a bűnügyi helyzetkép az év eddig el­telt időszakában az ország második legnagyobb városá­ban? Erről hallgatott meg tájékoztatást a Miskolc Váro­si Bűnmegelőzési Társadal­mi Tanács, amely tegnap Gápelné Tóth Rózsa tanács­elnökhelyettes, a bűnmeg­előzési tanács elnöke vezeté­sével tartotta ülését. Mint dr. Pető József rend­őr alezredes, a BMT titkára elmondotta: a bűncselekmé­nyek száma kismértékben emelkedett. Az elmúlt év hasonló időszakában 4627 bűncselekmény vált ismertté, s az idén már 5076. Erőtel­jesen növekedett a vagyon i Ma hajnalban a novembe­ri tél sorra döntögette eddi­gi rekordjait: az ország leg­hidegebb pontja Baja volt. mínusz 23 fokkal. Miskol­con, a repülőtér melletti me­teorológiai állomáson „csak” mínusz 15 és fél fokot mér­tek. A statisztika szerint az elmúlt évtizedben ilyen ala­csony hőmérsékletet nem mértek november végén. Napközben is marad a hideg, a legmagasabb hő­mérséklet nem haladja meg a mínusz 1 fokot, estére az­tán megint mínusz 6 és 11 fok közötti értékek várha­tók. A kemény fagy nem oko­zott különösebb fennakadást a közlekedésben, mivel pá­elleni bűncselekmények szá­ma, a 2876-tal szemben az idén már 3484-et követtek el. (A rendőrség a közeljövőben ezek megakadályozását te­kinti legfontosabb feladat­nak.) Mintegy 17,5 százalék­kal nőtt az erőszakos, ga­rázda jellegű bűncselekmé­nyek száma (533-ról 626-ra), stagnál a személyek ellen irányuló bűncselekményeké (307 volt, s eddig 309 a re­gisztrált adat). Jóval keve­sebb a házasság, család, ne­mi erkölcs ellen elkövetett bűncselekmény — 339-cel szemben 281 —, s a közleke­dési bűncselekmény is, igaz, itt igen kis mértékű a visz- szaesés (423-ról 415-re). Ami mindenképpen fígyeJ­raleesapódás nem volt, az utak szárasaik, jól járhatók. Az MKV diszpécserei el­mondták, hogy már éjfél után 1 órakor elkezdték melegíteni az autóbuszokat, így minden járat időben el­indult Az első járatok kö­zül két autóbusz levegőrend­szere fagyott le, ezt a vég­állomásokon rendbehozták. A villamosokkal több baj akadt: három kocsi helyett kellett tartalékot beállítani, ugyancsak az ajtóműködtető levegőrendszer lefagyása miatt. meztető adat: nőtt a társa­dalmi tulajdon elleni bűn- cselekmények száma — 804- ről 894-re —, s ennél is job­ban a személyi tulajdon elleni bűncselekményeké — 2078-ról 2590-re —, ezen belül is a lopás és a betöréses lopás viszi a prímet, de sok a rab­lás is, az előző évi 47-tel szemben az idén már 97-et követtek el. A bűncselekmények szá­mának emelkedése mellett csökkent a bűnelkövetők száma: az egy évvel ezelőtti 2503-ról 2297-re. Kevesebb a fiatalkorú — 9,7 százalékkal —, s igen jelentős mérték­ben — 45,3 szézalékkal csök­kent a gyermekkorú elköve­tők aránya. Ezt követően Toldi Árpád pénzügyőr őrnagy, a vámhi­vatal parancsnoka jelentését vitatták meg a pénzügyi bűn- cselekmények alakulásáról; megelőzésük lehetőségeiről.' A világútlevél megjelenésé^ vei megélénkült a turizmus, ám a kiutazók többsége vám- és devizajogsértő cse­lekményeket követ el. Ke­resett árucikkeket hoznak be a vámellenőrzés megke­rülésével, tiltott módon igye­keznek valutát kivinni az országból — amelyet jobbá­ra a feketepiacon vásárol­nak —, s emellett nem rit­ka a forintkiajánlás sem. Mind több a nepper a zá­logház és a Bizományi Áru­ház környékén, de erőtelj e- . sen fellépnek ellenük. Ta-' valy hét tiltott pálinkafőzőt foglaltak le, s az idén is fényt derítettek egyre; bi­zonyára azért nem többre, mert a tetemes pénzbünte­tésnek elrettentő hatása van. Az ügyeleteken történt Gázlánggal olvasztják ki a közkutakat Ma sorsolunk Külföldi utakat nyerhetnek Ma sorsoljuk a DH és a Borsod Volán utazási iroda ke zös tombolájának nyereményeit. A sorsolás délután 1 őrs kor lesz a Borsod Volán irodájának Zsolcai kapui hely ségeben. A fődíjat nyert játékos háromnapos utazáson ve< részt december 30-tól január 1-ig Ungváron. A szilvesztei a Hotel Kárpátiában töltheti el, s az ünnepi vacsora mel lett. három napon át teljes ellátást kap. A második és harmadik díj egynapos bécsi utazás. Akik nem nyerte külföldi utat, azok tárgyjutalomban részesülnek. Rendőrségi felhívás ff! ismeri? Baján: mínusz 23 fok Fagyfőpróba DELI HÍRLAP. ~ A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis­kolc Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: BÉKÉS DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pl.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat: 18-227: gazda­ságpolitikai rovat 18-224: levelezési rovat: 18-225: kultúrpoli­tikai rovat: 18-228: sportrovat: 18-222. Kiadja: a Borsod Me­gyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.t 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon1 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Szé­chenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Pos­ta. Előfizethető bármely nírlapkézbesitő postahivatalnál, a nírlapkézbesítőknél. a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelő- fizetési és Lapellátási Irodánál ÍHELIR) Budapest V.. József nádor tér 1. — 1908 — közvetlenül vagy postautalványon, va­lamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi lelzőszám- ra. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint egy negyedévre 12S forint, egv évre 516 forint Index: 25 951 — Készült a Borsodi Nyomdában Fel vez : HORVATH FERENC - ISSN 9133 0209 A MIK ügyeletesei a Köl­csey utca 21., a Bársony Já­nos utca 27., valamint a Vá­szonfehérítő utca 64. számú házakban javítottak felvo­nókat; az utóbbi helyen a lépcsőházi világítást is rend­be kellett hozni. A Győri kapu 12. alatt a lefolyócsatorna dugult el, az Engels utca 8-ban pedig az egyik lakásban a tartalék elzárócsapot kellett kicserél­ni. ■ A vízművek ügyeletére nem érkezett bejelentés cső­törésről, más jelentősebb hi­ba sem akadt. Maradt azért tennivaló mára is; vízio- gyasztásmérő órákat cserél­nék. Emiatt ma reggel 8 órakor elzárták a vizet a Lankás, a Gőz, a Sugár és az Erdélyi utcákban. A mun­kát várhatóan délután 4 órá­ra befejezik. A kemény hi­deg miatt, eddig csak né­hány helyen fagyott el a közkút, de további esetekre lehet számítani. Ilyenkor a szakemberek gázlánggal ol­vasztják ki az elfagyott csa­pokat. A Hazafias Népfront és a Községi Közös Tanács a If. világháborúban áldozatul esett volt megyaszói lakosoknak emlékművet készíttetett Az emlékmű helye: Megyaszó református templom előtti emlékkert AZ ÜNNEPÉLYES AVATÁS IDEJE: 1988. november 27-én, 11 óro.

Next

/
Oldalképek
Tartalom