Déli Hírlap, 1988. október (20. évfolyam, 232-257. szám)
1988-10-29 / 256. szám
Grosz Károly Ausztriába utazik Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő» titkára, a Minisztertanács elnöke Franz Vranitzky, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellária meghívására november első napjaiban hiJ vatalos látogatást tesz AuszH riában. Kevesebb nansíités A hét végén eleinte még várható néhány órás napsütés, de vasárnap már esők-i re is számíthatunk. Az éj-4 szakai hőmérséklet tartósan fagypont alatt marad, s a megerősödő északnyugati szél tovább fokozza napközben is a hidegérzetet. A legmagasabb nappali hőmérséklet csak alig valamivel emelkedik 10 fok fölé. A rendőrség kommunistáinak összevont taggyűlése Eredményes munkát végeztek összevont párttaggyűlésen értékelte több mint három és fél esztendős tevékenységét tegnap a Miskolci Rendőrkapitányság pártbizottsága. A felelősségteljes tanácskozás munkájában részt vett és felszólalt Kárpáti Zoltán, az MSZMP Miskolc Városi Bizottságának titkára és Korpás Lajos, rendőr alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemp- lén Megyei Rendőr-főkapitányság Pártbizottságának titkára is. Dr. Pethő József rendőr alezredes, levezető elnök köszöntő szavai után Szabó Aladár rendőr százados, a pártbizottság titkára vonta meg a három és fél éves munka mérlegét, s tett szóbeli kiegészítést az állásfoglalás tervezetéhez. A pártbizottság titkára egyebek mellett arról szólhatott: a Miskolci Rendőrkapitányság kommunistáinak legfontosabb politikai feladata is az volt, hogy elősegítsék a város és a városkörnyék közrendjének, közbiztonságának megerősítését, a nyugodt élet- és munkakörülmények biztosítását, s az állampolgároknak a rendőrséggel kapcsolatos ügyintézése kulturáltabbá tételén munkálkodjanak. A párttag rendőrök fokozott figyelmet fordítottak a lakossá r fal, a helyi állami és pártszervezetekkel való folyamatos kapcsolattartásra. A színvonalas szakmai tevékenységen túl ennek is betudható, hogy a rendőrség megítélése pozitív irányban változott Azok a negatív hatások, amelyek az élet szinte minden területén jelen vannak napjainkban, s amelyek folyásolják az emberek gondolkodását és életmódját, megtalálhatók a rendőrségi állományban, s a rendőrség kommunistái között is. Ezért is szükséges, hogy a szocializmusról szóló felfogásunkat) megtisztítsuk a vulgarizáló leegyszerűsítésektől, a dogmáktól. Ma a pártegység szerepe, léte felértékelődött.' Fontos — különösen a rendőrségnél —, hogy ideológiai^ politikai kérdésekben egyforma álláspontot képviseljenek a párttagok ezek csak vitákban formálódhatnak, így hát a vélemért Vek nyílt, pártszerű ütköztetésére a jövőben még nagyobb szükség lesz. A beszámoló ezt követően a párt belső helyzetével, a tömegszervezetekkel való együttműködés kérdéseivel foglalkozott. (Folytatás a 6. oldalon) 1 Avasi tervek (CIKK A 3. OLDALON) Q Bár csak az aranyérmeket hozhatta magával, az Os- cor-díj megszerzésében is elévülhetetlen érdemei voltak a szakács- és cukrászolimpián Frankfurtban Mátyás Rudolfnak, a Hotel Júnó séfjének. A magyar csapat sikereiről kunk az 5. oldalon. (Kerényi László felvétele) Próbaüzem élőit Két hónap múlva az ablakoknak és ajtóknak tökéletesen kell zárniuk, a műszereknek zavartalanul kell működniük a Csanyik-völgyi injekciógyárban. December 15-én megkezdődik a próbaüzem. A 14 ezer négyzetméter összterületű, hat épületszárnyból álló gyárban az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat szakemberei már az utolsó simításokat végzik. (Az átadás előtti munkákról szól cikkünk a 3. oldalon.) (Kerényi László felvételei) • POLITIKAI NAPILAP • XX. ÉVFOLYAM, 256. SZÁM ÁRA: 1,80 1988. OKT. 29., SZOMBAT FORINT íks/ehi ívták az MSZM PKB-t A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését november 1-re összehívták. A Politikai Bizottság javaslatára a testület jelentést vitat meg a belpolitikai helyzetről és a párt feladatairól. A valószínűen kétnapos ülés második napirendi pontjaként az Országos Tervhivatal elnöke, Hoós János terjeszti elő a népgazdaság ez évi várható fejlődéséről, az 1989—90. évi gazdaságpolitika fő vonásairól és eszköz- rendszeréről szóló jelentést. A gazdaságpolitika fő céljainak többsége ez év eddig eltelt időszakának eredményei alapján úgy ítélhető meg, hogy a terv számszerű előirányzatainak jó része megvalósult, illetve megközelíthető. A társadalom biológiai vagyonáért Az egészségügyi páribizottság küldött értekezlete Talán a csúcstechm" itriák- | nál is fontosabb, hogy meg- ; szűnjenek a gyógyulási esélyek és a betegellátás egyenetlenségei, javuljon az egészségügyi dolgozók munkájának megítélése, kedvezően változzon társadalmi és anyagi helyzetük — hangzott el a többi között az MSZMP Miskolc Városi Egészségügyi j Bizottságának tegnapi kül- döttértekezl étén. Dr. Berkő Péter titkárnak, a pártbizottság korábban kidolgozott kibontakozási programjáról szóló besz olójá- ban elhangzott megállapítások azért fontosak, mert Miskolc, a nagyváros egészség- ügyi hálózata számos vonatkozásban éppen az elmúlt időszakban gyarapodott. A dr. Zeltner György levezető elnök által irányított vitában — amelyben felszólalt Kovács József, a városi pártbizottság titkára is —, j az ellentmondásokat is fel- I táró, őszinte véleménycsere | során a városi egészségügy pártalapszervezeteinek 163 küldötte az értekezlet határozataként hangsúlyozta: szakmapolitikai kérdésekre keresik elsősorban a választ. Ugyanakkor az egészségügy kommunistái ragaszkodnak ahhoz is, hogy véleményük jusson el a legmagasabb szintű áliami szervekhez. A társadalom biológiai vagyonának megóvásáért és a szakma gondjainak orvoslásáért a mindennapok mun-! kásái tehetnek a legtöbbet. A küldöttértekezlet — amelynek a munkájára még visszatérünk — az MSZMP KB 1987. november 11-i határozata értelmében 15 tagból álló egytestületes párt- oizottságot választott. A titkár ismét dr. Berkő Péter. a Semmelweis Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosa, a titkárhelyettes pedig dr. Kónya Károly Csaba, a Vasgyári Kórház ideggyógyászati osztályának osztályvezető főorvosa lett. November 24-re összehívják az Országgyűlést — döntöttek a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának pénteki ülésén. A Minisztertanács a parlament napirendjére javasolja a politikai intézményrendszer korszerűsítését célzó munkálatokról, valamint az ahhoz kapcsolódó törvényjavaslatok és intézkedések ütemtervéről szóló tájékoztatót, beszámolót a kormány stabilizációs gazdasági programjának végrehajtásáról és az 1989. évi gazdaságpolitikai feladatokról. Javasolja a vállalkozói nyereségadóról szóló törvényjavaslat, valamint a gazdasági társaságokról szóló törvényhez kapcsolódó törvényjavaslatok megtárgyalását is. Az Elnöki Tanács törvény- erejű rendeletet hozott a lőfegyverekről, valamint az 1990. évi népszámlálásról. Pedagógusokat tüntettek ki A Magyar Néphadsereg Központi Művelődési Házában, Budapesten, tegnap kitüntették azokat a pedagógusokat, akik a katonai pályára irányítás területén évek óta kiemelkedő munkát végeznek. A honvédelmi miniszter nevében Papp Dezső vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium főosztályvezetője köszönte meg a pedagógusoknak azt az áldozatos munkát, melynek eredményeként egyre több, jól felkészült fiatal választja élethivatásul a katonai pályát. A Borsod megyei kitüntetettek közül A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát vette át: Marosvári Emil, a 100. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézel tanára; Mészáros Gyula, az ózdi 102. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet műszaki tanára és Molnár László, a Blátny Ottó Villamosenergia-ipari Szak- középiskola tanára. Az érdemérem ezüst fokozatát kapta Be- recz Tibor, a sátoral.iaúj helvi Kossuth Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola igazgatóhelyettese és Puch Etelka ózdi általános iskolai tanár. E kitüntetés bronz fokozatával tüntették ki Csonka Lászlót, a Magyar Rádió Miskolc Körzeti és Nemzetiségi Szerkesztőségének riporterét. Katonai Pályára Irányításért Emlékplakettet kapott Szabó János, a Kós Károly Építőipari Szakközépiskola igazgatója. A honvédelmi miniszter kollektív emléktárgyat adományozott a 101. Sz. Szemere Bertalan Ipari Szakmunkásképző Intézetnek, melyet Bujdos János igazgató vett át. O A szabályozások miatt mára a vízivilág területe alaposan megcsappant, de a következetes védő-óvó munka megőrizte a ritka növényeket, a sajátos vízi élet- közösséget. A többi között a Bodrogzug-Bodrogközben, ahol dr. Tuba Zoltán gyűjtötte Vízinövények című könyvének anyagát. (Cikk a 2. oldalon.)