Déli Hírlap, 1988. október (20. évfolyam, 232-257. szám)
1988-10-20 / 248. szám
Nő a községek önállósága Korszerűsítik a menyei tanács szcrvpzptét (Folytatás az 1. oldalról) — A valódi önkormányzat megteremtésének még csak a kezdetén járunk, e e főfolyamatot erősíti majd a kétszintű tanácsigazgatás bevezetése — hangsúlyozta dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke a testület tegnapi ülésén. A kapcsolattartást egyelőre nehezíti, hogy az úthálózat hiányosságai miatt nehézkesen közelíthetők meg a községek. Az adatszolgáltatásban. az információcserében is gondot jelenthet, hogy a távbeszélő-hálózat jelentős bővítésére csak a következő évtized második felében számíthatunk. Tz utóbbin úgy segítenek, hogy a polgári védelem támogatásával rádiótelefonos rendszert építenek ki. A városkörnyéki tanács- rendszer megszüntetéséről az ügyben érdek dtekkel több megbeszélést tartottak. A községi és a városi tanácsok, illetve a pártbizottságok képviselői helyeselték az új rendszer bevezetését. A helyi demokrácia bővítésének lehetőségét látják benne: ezután helyben dönthetnek saját ügyeikről. A vitában telszólalók valamennyien egyetértettek az előterjesztéssel. Volt aki azt szorgalmazta: a január i-jei átállásig mindenütt vizsgálják meg. alkalmasak-e a jelenlegi községi vezetők a megnővekedett feladatok ellátására. Abban is egy véleményen voltak, hogy az információs és adatszolgáltatási rendszert tovább kell fejA verbuválástól a karusszelig Huszár ka Háromszáz évvel ezelőtt állították fel a világ első reguláris huszárezredét Pesten. Ezt követően két évszázadon át a magyar, az európai, az amerikai és más földrészek történetében számtalan csatá ban vitézkedett a magyar hu szár. Nemzeti létünk hírvivői voltak az elnyomatás évtizedei ben, dicsőséget és megbecsü lést szereztek a magyar nép nek. A külföldön ma létező történelmi katonai alakulatok, királyi gárdák stb. nagy része huszárhagyományokat őriz. Az évforduló alkalmából nemzetközi huszártalálkozó lesz Budapesten, évtizedek óta, nem látott lovas-, huszárrendezvényekkel. Ezek közül a legnagyobb szabású, legérdekesebb esemény az október 29-én és 30-án a Budapest Sportcsarnokban sorra kerülő Nemzetközi hu- szárkavalkád című lovas, zenés. táncos műsor lesz. A programban mintegv 100— 100 lovas, azaz huszár, katonazenész, félszáz táncos eleveníti fel a huszárság XIX. századi életét, a verbuválástól a kiképzésig, a huszárrohamon át az ünnepi diAz év nagy részében kihasználatlanul állnak a Miskolci Patyolat Kisvállalat berendezései, ám amikor hidegebbre lordul az idő. hirtelen sok munkájuk akad. Még a régi gépekkel dolgoznak (képünkön), de már megérkezett Angliából az új vegytisztító-berendezés. melyet a központi telepen, helyeznek üzembe. Most végzik a gép alapozását, s a jövő hónapban már használatba veszik. szelgésig, a karusszelig. Külön érdekesség lesz, hogy a szervezők meghívták azokat a férfiakat, akik még huszárkiképzést kaptak. Nagy érdeklődésre tarthat számot a szintén magyar eredetű huszártorna, amelyen a résztvevők magyar és külföldi huszárok izgalmas versengésének lehetünk szurkoló nézői. Magyarország huszárküldöttségein kívül részt vesz a kavalkádon a brit, a francia, a dalmát, a portugál huszárok delegációja. Külön szenzáció, hogy itt lesz a ma is működő francia Bercsényi és Eszterházy huszárezred küldöttsége és zenekara. leszteni. Megfogalmazták azt az igényt is, hogy a megyei tanács inkább kevesebbet, de hatékonyabban ellenőrizzen. s főleg a szakigazgatási ismeretek átadására törekedjen. Dr. Horváth István belügyminiszter az elmúlt évtizedek társadalomvezetési- szakigazgatási gyakorlatát is elemző felszólalásában elmondotta: egyetért azzal, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében bevezessék a kétszintű igazgatást. Rámutatott: igen fontos, hogy a községekből, illetve az országot irányító központokból kiinduló törekvések találkozzanak egymással. Annak a véleményének is hangot adott, hogy a megszűnő városkörnyéki rendszerrel nem szabad megszakadnia a községek és az illető város kapcsolatának, együttműködésének. A megyei tanács munkájának és szervezetének korszerűsítését is megkívánja a kétszintű igazgatás bevezetése. Ezért, ugyancsak január 1-jétől, a pénzügyi és a tervosztályt, valamint az ipari és a kereskedelmi osztályt összevonják. A pénzügyi, gazdálkodási feladatoknak a művelődési és az egészség- ügyi osztályok feladatköréből az egységes pénzügyi és tervosztály feladatkörébe történő átcsoportosításához is hozzájárult tegnapi ülésén a megyei tanács. A szervezet; átalakítást azzal indokolta dr. Ladányi József, hogy kevesebb vezetőt, de több érdemi ügyintézőt szeretnének foglalkoztatni. B. A. Üj töltést építenek Miskolc térségében is a Sajó jobb partján. Szirmabesenyő különleges árvédelmi fala lenőrzés a Sajó mentén ÍJi töltés óvja a húskombinátot, a hú tő ház at es a pamutfonot Az Észak-magyarországi ! Környezetvédelmi és Víz- j ügyi Igazgatóság az őszi, té- ■ li ár- és belvízvédelemre való felkészülés érdekében minden év hasonló időszakában felülvizsgálja a működési területén levő folyók védműveit és a hozzájuk tartozó műtárgyakat. Az igazgatóság szakembereiből álló bizottságok a héten a Sajón és a Hernád folyó mentén tartanak ellenőrzéseket. — Az összesen 223 kilométer hosszú Sajó magyarorMi lesz, ha nem lesz Nysa? Befedek a ment Kiesett a beteggel robogó mentőautó kereke. Sajó- szentpéteren. a közelmúltban. Szerencsére különösebb baj nem történt, a sérültet végül is idejében sikerült kórházba szállítani. Sajnos egyre gyakrabban fordul elő, hogy munka közben robbannak le a fehér kocsik, és rajtuk csak az autómentő segíthet. Egyre öregebb az Országos Mentőszolgálat gépjárműparkja. S mint a Heti Világgazdaságban is olvastuk, a lengyel gyártó leáll a Nysa-mentőautók szerelésével. Emiatt a hazai mentő- szolgálat nem képes felváltani a lefutott járműveit. Müven gondokat okoz ez? — kérdeztük dr. Horváth Endrétől, a mentőszolgálat miskolci vezető főorvosától. ® AZ AUTÓKER NEM AD ELSŐBBSÉGET _ Korábban a 120 ezer kilométert futott kocsikat egyszerűen leselejtezték. Ezt a kilométerszámot csaknem minden jármű alig három esztendő alatt elérte. Most sajnos a megye 130 mentője közül egyre több a 150 ezer kilométert is futott kocsi. A szolgálat autószerelői becsületesen dolgoztak, ám csodákra ők sem kénesek. Rendszeresen átvizsgálják a fehér autókat, de az anvag- fáradás nvomait nem deríthetik fel. Sok kocsinkat már kétszer-háromszor új- ragenerálozták. Ezekkel többször fordul elő, hogy betegszállítás közben mondanak csütörtököt. Gyatra az alkatrészellátás, s régi sérelmünk, hogy amíg az országúton minden járművel szemben elsőbbséget kapunk, addig az Autókernél semmilyen előnyt nem élvezünk. Egy-egy kocsi műszaki állapotától emberéletek sorsa függhet, ezért akarjuk a soronkívüliséget az alkatrészellátásban is! A mentősök akármennyire szidják is a Nysa-gyár konstrukcióját, fájó szívvel mondanak le róla. Igaz, hogy nem tökéletes ennek a kocsinak a benzinfaló motorja, és a kabin rugózása is elmarad a kívánalmaktól, de több előnyük is van. A mentő- főorvos szerint a Nysák nagyon alkalmasak az azonnali betegellátásra. Tágasak, s menet közben is beköthetik az infúziót, elvégezhetik bennük a kisebb ambuláns kezelést. O TAXISOK IS VÁLLALHATNÁK Ehhez hasonló méretű és áru kocsira nincs kilátás a szocialista piacon. Nemrégiben még 100 ezer forintért kaptunk egy Nysát, most körülbelül ennek a duplájáért szállítják. mégis olcsóbb, mint a nyugati országokban kínáltak. A Mercedes gyár sem tudna segíteni az Országos Mentő- szolgálat gondján; ők sem képesek évi 400—450 mikrobusz szállítására. Hazánkban ugyanis legalább eny- nyít kellene kiselejtezni, s felváltani nagyon sürgősen. Felvetődött a gondolat, hogy szabadítsák meg a mentőszolgálatot az egyszerű betegszállítás terhétől; ezzel takarékosabban használhatnánk a járműveket. Jelenleg ugyanis a mentőautók futásteljesítményének csupán egyharmadát teszik ki az eseti sürgős ellátások. A betegszállítást — a kórházakból lakásra, vagy a lakásból a rendelőintézetbe — felvállalhatnák a taxik is, a társadalmi biztosító költségére. Elgondolkodtató, hogy ez mennyivel lenne olcsóbb, s könnyítené a sürgős segítségnyújtásra létesített mentőszolgálat dolgát. • DRÁGA A SZIRÉNA S ha már a mentőkről szólunk, azt sem hallgathatjuk el, hogy a kényszerű takarékosság a draga szirénát is ieparancsolta a fehér kocsik tetejéről. A Nysa- gyár változtatható hangú kürttel szállította a kocsikat az országba. Ez olcsó megoldás, de nem tökéletes. Egy-egy jó sziréna, amely nagyobb tekintélyt és tiszteletet parancsol a közúti forgalomban. 15—20 ezer forintba kerül. Ennek a megvételéről le kell mondania a mentőszolgálatnak. A miskolci mentők költségvetése is jól példázza az egészségügyi tárca helyzetét: a mentőállomás telefon- számlájának a kifizetése is egyre nehezebb. (szántó) szági szakasza valamivel több, mint 125 kilométer — tájékoztatott Nagy Ferenc, az igazgatóság osztályvezetője, az ellenőrző csoport vezetője. — Közúti járművek segítségével tartjuk meg a helyszíni szemléket, melyek során ellenőrizzük a töltéseket, a partvédőműveket, a keresztgátakat, a műtárgyakat, ide értve a hidakat és a zsilipeket is. Mostani ellenőrzésünk fontos része a folyó jobb partján épülő új töltésszakaszok, töltéserősítések felülvizsgálata is. Az igazgatóság IV. számú szakaszfőnökségének területén több helyen, így Miskolc keleti kapujában, a Szinva- torkolat fölött, a jobb parton új töltést építenek, amely elsősorban a húskombinát, a hűtőház és a pamutfonó védelmét szolgálja. Az emlékezetes 1970-es és ’74-es árvizek idején az itt levő vállalatok védelme komoly gondot és munkát jelentett. Az új töltés megépítésével ezeknek az ipari objektumoknak a biztonsága is megjavul. A Miskolctól északra levő települések biztonságának fokozása érdekében a folyó jobb partján Sajópetri és Szirmabesenyő között befejezés előtt áll az új töltés építése. Szirmabesenyő „belsőségének” fokozott védelme érdekében különleges árvízvédelmi falat is építenek be 500 méter hosszúságban az új töltésbe, ahol a házak igen közel vannak a folyóhoz. A gát v’z felőli oldalán pedig terméskőből és kohósalakból álló partvédőműveket alakítanak ki. A parapett falat Pataki László építőmérnök, a IV. számú szakaszfőnökség vezetőhelyettesének újítása nyomán készítik a helyszínen. Az új töltésben gépi réseléssel alakítják ki az alapárkot, amelyben beszerelik az előre gyártott, hegeszteti vasszerkezetet, ebbe kerül a beton. A vasbetonfal hosz- szábah 28 méterenként a két- cen ti méteres hézagokba gumitömítés kerül; ez biztosítja a fal rugalmasságát, ugyanakkor a vízzáróságát is. Többszörös biztonsággal védik tehát ily módon a településeket a vízkároktól. A Sajó 125 kilométer hosszú magyar szakaszából 31 kilométeren teljesen szabályozott, 57 kilométer hosszban részben szabályozott, 6 kilométeres szakasza nem igényel szabályozást, viszont további szabályozásra szorul még 31 kilométer hosszúságú szakasz. Az el.* lenőrzés kiterjed ezekre a területekre is. Különös tekintettel figyelik azokat a részeket, ahol mederelfajulás következhet be. A felülvizsgálat során eljutnak minden közúti és vasúti hídhoz is, amelyekből pedig csaknem húsz van. Megkülönböztetett figyelmet fordítanak a folyó mentén levő vízkivételi műveknek és térségeiknek. Az igazgatóság működési területén levő folyószakaszok védművei több, mint 100 milliárd forint értékű nemzeti vagyon biztonságát őrzik. Az idén 200 millió forintot fordítanak a biztonság növelésére, amiből 29 millió forint jut a Sajó jobb partián levő új gátak, partvédő művek építésére. Az igazgatóságnál októberben fejezik be a folyók, a vízfolyások, a csatornák, a víztározók ellenőrzését. A tapasztalatokat összesítik, s ha szükség van rá, még a tél beállta előtt elvégzik a szükséges munkálatokat. (oravec) Országos oh asz tárás szá'önlőversenv A Lenin Kohászati Művek gazdasági vezetése, a párt-, a szakszervezeti és KISZ- bizottsága holnap rendezi meg a I. országos olvasztár és szálöntő szakmai versenyt. A megnyitót Drótos László, az LKM vezérigazgatója, a verseny fővédnöke mondja. Ezután a résztvevők a kombinált acélműben gyakorlati tudásukról, délután pedig a Diósgyőri Vasas Művelődési és Oktatási Központban elméleti felkészültségükről adnak tanúbizonyságot. Az eredményhirdetés este fél 7-kor lesz. A díjakat dr. Vörös Árpád miniszterhelyettes, a zsűri elnöke adja át.