Déli Hírlap, 1988. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)
1988-09-17 / 220. szám
sfc Külsőre nem sok az újdonság, ám a motorháztető alatt négyütemű Ottó-molor lapul. A kép a lipcsei vásáron készült. Jövőre már szállítják Négyütemű Wartburg Uj cégtáblát kap a cementgyár Részvénytársaságban különválás nélkül Befektetés a dolgozóknak is Az új négyütemű Wartburg a szakemberek információja szerint kevesebb üzemanyagot fogyaszt, kisebb zajjal üzemel és kevésbé környezetszennyező, mint a régi típus. A zajértéke és a kipufogó gáz kibocsátása megfelel a nemzetközi előírásoknak, E technikai újdonságok mellett modernebb belső kiképzésével is vonzó. Az 1,3 jeMISKOIC Idén is folytatódik A kultu rált városi környezetért moz gaiorn Miskolcon. Mint ismerete», nyolc kategóriában hirdették m<-g a szervezők a versenyt. Azt ellenőrzik és értékelik, hogy a benevezett in tézmények. illetve - épületek működtetői, kezelői mit tesz nek a környezetük szépítéséért. A napokban megkezdődött az értékelés. Ttz-nhat helyen fordult meg például a -hetedik kategória zsűrije. Ebbe a csoportba a pályázó kereskedem mi és vendéglátóipari egységek tartoznak. Benevezte üzleteit a Miskolci vendéglátó- ipari Vá'lalat, a Zöldért, a Borsodi nuháznti Kereskedelmi vállalat, a Bükkvidéki Vendéglátóipar! Vállalat. a Centrum Áruház, az Autóker Vállaia: és a Borsodi Iparcikk Kereskedelmi vállalat is. A zsűri — műynek tagjai a Hazafias Népfront, a Köjál, a Vöröskereszt és a Miskolci Városszépítő Egyesület képviselői — töbo szempont álapján pontozott. Megnézték, hogy mennyire gondozott az épületeket övező 10—20 méteres takarítási sáv. Arra is kíváncsiak voltak, díszítik e virágok az üzletek utcai frontját- Ellen őrizték a kirakatot, és tér mészetesen nemcsak azt nézték meg, hogy tiszta-e, de azt is nagyra értékelték, ha szépen, ízlésesen elrendezve kellette magát az üveg mögött a portéka. Betértek a lű Wartburgot első alkalommal — a napokban — az őszi Lipcsei Vásáron mutatták be a nagyközönségnek. Külföldön a Budapesti Nemzetközi Vásár a hivatalos bemutató első színhelye. A két kiállított autóval együtt érkeztek Budapestre a teszt- modellek is. Frank Würzburg, az NDK budapesti nagykövetsége kereskedelempolitikai osztályának munkatársa elmondta: fogadóhelyiségekbe, az előadóterekbe is, és szemrevételezték a raktárakat. Brei- tenbach József, a városi tanács főelőadója úgy összegezte a vizsgálatok tapasztalatait, hogy bár sehol sem tudtak előre a zsűri jövete léről, mindenütt kedvező kép tárult az ellenőrzésre érkezők szeme elé. Ügy tűnik, a boltokban, a vendég- látöeffysésekben is egyre többet adnak a városképet javító külsőségekre. Az viszont sajnálatos, hogy néhány helyen csak kifelé szép az üzlet, a raktárakra, a dolgozók mosdójára, öltözőjére már nem fordítanak ekkora figyelmet. A versenyt jelenleg a dísztéri Spaten sörbár vezeti. (Az eredményhez valószínűleg nem kis mértékben hozzájárult a nemrég felállított sátor is. Tudomásunk szerint jelenleg vitázik az üzemeltető a tanáccsal, hogy annak érdekében, ne kelljen .lebontani télire a szerkezedet. Szerintünk ha nváron jó volt, télen is ott marad hatna. S mint megtudtuk, egyébként sem volna túl egyszerű a leszerelése. Má sodik az Autoker Zsolcat kapui üzlete, amely tavaly megnyerte e kategóriában a versenyt, s fey jelenleg is ők őrzik a vándorserleget A harmadik helyen a Park Motel áll. De még semmi sem dőlt el: a napokban megtartott ellenőrzés ugyanis a verseny nek csupán az első fordulója volt. A zsűri tagjai mindenüvé visszatérnek més egyszer. Október 30-ig másodszor is ellenőrzik a beneve- . zett intézményeket. A vér- . senv eredményeit novemberben összesítik, s városunk felszabadulásának évfordulóján, december 3-án adják át a mozgalom vala mennyi kategóriájában a díjakat. B. A. az idén — s erre jő alkalom a BNV is — megkezdődhetnek a tárgyalások az új Wartburg jövő évi, magyarországi szállításáról. A szériagyártás az év végén indul meg az NDK-ban. A hosszú távú egyeztetés szerint, az ötéves átlagnak megfelelően, évente 14 ezer Limousir,e-t és 600 kisteherautót szállítanak. Jövőre is ennyi várható. Ennek ellenére nem kizárt a kontingensen kívüli, külön megállapodás szerinti, némi többlet- szállítás. Egyébként az 1989-es őszi BNV-n talán láthatja majd a nagyközönség a Trabant új, négyütemű változatát is. Üdítők Hollandiába Tovább szélesíti külföldi partnereinek körét a Miskolci Likőrgyán Az üzem vezetői szerződést kötöttek a hollandiai Kvest-céggel; október első napjaitól megkezdik a diabetikus sztár üdítő italok gyártását és szál- ! lítását a nyugat-európai or- j szagba. Egy központi irányítású vállalat szervezésének korszerűsítése a mai gazdasási helyzetben elodázhatatlan feladat, ha az ország egyes y területen jól működő, nyereséges gyárai vannak, másutt pedig veszteségesek, vagy gyengébb eredményeket produkálók. A feladat: hogyan lehet a jó kondícióban lévő gyárak gyeplőjét még jobban megengedni, de úgy, hogy közben a testvér- gyárak se lehetetlenüljenek el? Mert köztudott, hogy a közös pénzek bekerülnek a „nagy kalapba”, ám az újbóli osztozkodásnál a nyereségesen gazdálkodóknak aránytalanul kevesebb jut. A Cement- és Mészművek gyárai közül például már évek óta a beremendi és a bejőcsabai működik a legeredményesebben. A szőkébb pátriánkban lévő az elmúlt 12 év alatt például két és fél milliárd forint nyereséget hozott, s az amortizációból keletkező, hasonlóan nagy összeg is mindig bekerült a vállalati egészbe. Ebből körülbelül fél milliárd forint jutott csak vissza a bejőcsabai gyárba, fejlesztésre. Pedig a miskolci vállalatok sorában is az élvonalban gazdálkodók -között van a helyük, a drótgyár és a Borsodi Sörgyár mellett. A vállalat vezetősége elhatározta tehát a szervezet korszerűsítését Az első variáció szerint a tröszti formát képzelték a mostaninál jobbnak, amiről az elemzés során kiderült, hogy nem hozott völna lényegesen kedvezőbb változást. A megoldást a vállalat igazgatótanácsának szeptemberi ülésén abban látták — a minisztérium ott lévő képviselőjével egyetértésben * —, hogy a Cement- és Mészművek a beremendi és a hejőcsabai gyárból részvény- társaságot alapít. Az erről szóló szakirodalomból, tanulmányokból, gazdasági számításokból és kondíció vizsgálatból fél polcnyi kü tet sorakozik, Nagy István gyárigazgató szobájában, Hejőcsabán. — A tervezett új felállás tehát nem jelenti a vállalattól való teljes elválást ... — Nem, de reméljük, hogy mégis sikerült a legjobb megoldást megtalálni. Eddig a pénzgazdálkodás kivételével minden fontos kérdésben önállóan dönthettünk. Ezentúl szabadabban gazdálkodhatunk a fejlesztési összegekkel is, ami az előzetes számítások szerint újabb gyarapodást jelenthet. Mert, ha a mi csatornáink is beszűkülnek, később a nagyvállalatnak innen sem lett volna már miből elvonni. — Mi lesz a részvény- társaságban nem szereplő cementgyárak sorsa? — A nagyvállalatnak ugyanúgy lesz egy közös kasszája, mint eddig. A vagyon egy részét lízing formájában biztosítja a részvénytársaságnak, amely öt év múlva saját tulajdonba megy át Erős gazdasági kényszer lesz tehát hogy a többi gyár is minél hatékonyabban működjön, hogy a mostaninál jobb pozícióba kerüljön. A kockázat nálunk sem kicsi, de csak nyerni lehet vele. A kezdetben várhatóan 100—150 millió forint beruházási forrás képződhet évente. Az a tervünk, hogy a gyár tudjon többet és mást nyújtani, mint eddig. A kapacitásunk 20 századéka még kihasználatlan, s ennek fedezésére tőkés üzletek klnálA garadnai pisztrángok fe- | jésének, mesterséges terme- ! Fenyítésének és keltetésének i ideje még nem jött el, tennivaló azonban most Is van a gaiadnai písztrángíelepen. Mint Hoitsy Györgytől, a telep vezetőiétől megtudtuk, most mérlegelik a halakat, amely amolyan „leltárféle”. Ilyenkor megszámolják, és súlyra is számba szedik az állományt. Az eddigi tapasztalatok szerint a kánikulai nyár, amely az egyébként hűvös völgyben is éreztette hatását, nem tett kárt. Elég víz állt rendelkezésükre a naponta egyszeri cseréhez, így a halak mindig friss, Oxigéndús vízben élhettek. A mostani „leltár” többféle célt szolgál. Elkülönítik az anyahalakat, hogy előkészítsék őket az ősszel aktuális lvásra. Fokozott mértékben etetnek Is ilyenkor, készülnek a jövő -.évben kikeFolyUtódik Miskolcon az egyesülési és gyülekezési törvény tervezetének társadalmi vitája. Hétfőn délután Inát órától a miskolci Nekoznak. Foglalkozni akarunk például kőliszt termelésével, a mész további feldolgozásával, a cementgyártásban pedig igényesebb receptúra szerint más minőségű termékeket is fogunk készíteni. A termelékenységet nem a létszámcsökkentéssel akarjuk növelni. A mostaninál több műszaki és közgazdász szakembert szeretnénk foglalkoztatni. Ha *a beruházásaink megvalósulnak, körülbelül 50 szakmunkást és betanított munkást veszünk fel. Közülük viszont válogatni fogunk. Csupán azért nem fizetünk senkinek munkabért, mert bejön a gyárba. Az az elhatározásunk, hogy a bérgazdálkodásban nem annyira az alapbér lesz a meghatározó, hanem egyre inkább a teljesítmény. — Mikor kerül új cégtábla a hejőcsabai cementgyárra, és lehetnek-e mások is a vállalkozás részvényesei? — A felügyelő hatóságok döntésétől függően várhatóan októberben megalakul a részvénytársaság. Elsősorban olyan cégeknek ajánljuk majd fel a részvételt, amelyek a meglévő kapacitásunk kihasználását segítik elő. Ezen túl a pénzgazdálkodásunkat támogató bankokra is számítunk. Dé részvényesek lehetnek a saját dolgozóink is, többféleképpen. Az első lépésben tízezer forintos részvényeket vásárolhatnak. Az alapítás részleteit hamarosan munkásgyűlésen ismertetjük meg. (oláh) rülő ivadékok nevelésire. A szaporítást sebespisztrár.i'-k- kai kezdik, majd a szivár- ványos fajtával folytatják. Slövet ke éti hetek Az őszi megyei szövetkezeti hetek keretében immár ötödször rendezik meg ma Borsod megye takarékszövetkezete kulturális és sportnapját. A mostani nagyszabású programnak a mezőkövesdi strand és kemping ad helyet, ahol többek között fellép a szentistváni népi együttes is. A rossz idő ellenére nagy érdeklődés mutatkozik a rendezvény iránt, mintegy 800 főt várnak benne városunkból is. hézipari Műszaki Egyetemen tartanak eszmecserét, ahol a résztvevők elmondhatják véleményüket a készülő paragrafusokról. ifc Az elmúlt hét végén nem a kül-, vagy a belföldi utazásra készülők vártak az IBUSZ miskolci, Széchenyi úti kirendeltségén. Az iroda két napra basic-tanyáéá alakult. A KISZ felkérésére adtak helyet a miskolci ifjúsági napok egyik rendezvényének. Az IBUSZ fiataljai vállalták, hogy felügyelnek a számítógéppel ismerkedő, játszó gyerekekre; ők így járultak hozzá az ifjúsági napok sikéréhez. Az ötlet nagyszerűnek bizonyult, örültek neki az iskolások. Kár, hogy hasonló szórakozásra egy évig, a következő rendezvénysorozatig várni kell. Versenyben a kulturált körmeiéiért Kifelé szebb arcot mutatnak az üzletek Nem ártott a kánikula ai mmm Vita az egyesülési és gyülekezési törvényről