Déli Hírlap, 1988. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)
1988-09-02 / 207. szám
Diósgyőri gyaloglósikerek A hét végén rendezték meg Svájcban a nagydíjas gyaloglóversenyt. Kitűnően szerepelt a népes mezőnyben a nők 10 km-es versenyében a diósgyőri Szebensz- ky, aki másodikként ért célba. A férfiak 20 km-es számában Kánya ötödik lett. Szombaton a Margitszigeten pénzdíjas gyaloglóversenyre került sor. A Microsystem Számítástechnikai Műszaki Fejlesztő Kisszövetkezet összesen 72 ezer forintot ajánlott fel a győzteseknek és helyezetteknek. A férfiak 20 km-es számában diósgyőri siker született, Veréb Rudolf haladt át elsőként a célvonalon, csapattársa, Kánya a harmadik lett. A női mezőnyben Sze- benszky végzett a harmadik helyen. Sala kmoí orozó s, OB II. A hét végén Szegeden folytatódott a salakmotoros OB II. küzdelemsorozata. Ezúttal a 7. fordulót bonyolították le a Tisza partján. Legjobban a gyulai Gyepes szerepelt, aki valamennyi futamát megnyerve. 15 ponttal végzett az élen. Csak tőle kapott ki, s 14 ponttal a 'második helyen végzett a szegedi Hell. A Borsodi Építők Volán SC versenyzője. Hencz 13 pontot gyűjtve a harmadik helyen végzett, míg a negyedik ugyancsak miskolci versenyző lett. Os- váth személyében Böszörményi — aki egyik futamában vezető helyen defektet kapott — 9 pontjával a 8. helyen zárta ezt a versenyt. Pintér nála is rosszabbul járt, bukott, s kézsérülés miatt, nem is tudta folytatni a versenyt, pont nélkül zárta a szegedi futamot. A 0R tippjei 2^ Ferencváros—Ü. Dózsa 2 2. Rába ETO—MTK-VM 1 3. Pécsi MSC—Békéscsaba 1 4. Siófok—Zalaegerszeg x 1 5. Veszprém—Váci Izzó X 6. Leverkusen— Bayern München X 2 7. VfB Stuttgart—1. FC Köln 1 X 8. Frankfurt—Nürnberg 2 9. Bochum—Mannheim X 10. Hertha BSC—Freiburg 1 2 11. Darmstadt—Schalke 04 X 12. RW Essen—Aachen 1 2 13. Saarbrücken—Meppen 1 X PÓTMÉRKÖZÉSEK; 14. Tatabánya—Bp. Honvéd 1 15. Hamburg—St. Pauli X 16. K ai s ersl aut er n— Stuttgarter Kickers 1 Tenisz. OB III, Remekül kezdett a H. Papp J. SE A hét végén megkezdődött az őszi szezon a tenisz OB III. E-csoportjában. Jól rajtolt a Honvéd Papp József SÉ gárdája. Szombaton Fehérgyarmaton nagy küzdelemben 5:4 arányban nyertek, majd vasárnap Mátészalkán 7:2 arányú győzelmet aratott a csapat. BORSODI AUTÓJAVÍTÓ VALLALAT VÁLLALATI TANACSA Misitek, Zsoicoi kapa 9-M. pályázatot hirdet A NYUGDÍJAZÁS miatt megüresedő IGAZGATÓI MUNKAKOR BETÖLTÉSIRE Az igazgatót a vt 5 évié választja meg. A munkakör 1989. jonuár 1 -tői tölthető be. A vállalat ,P” kategóriába sorolt, 600 főt foglalkoztató vállalat. Fő tevékenysége: gépjárműjavítás, motor- és fődarab-felújítás, alkatrészgyártás, felújítás, egyéb ipari tevékenység és kereskedelmi tevékenység AZ IGAZGATÓ LEGFONTOSABB FELADATAI; # a vállalat stratégiájának kidolgozása # a belföldi piaci igényekhez való rugalmas alkalmazkodás fejlesztése # a vállalat működőképességének, vagyonának és hatékony gazdálkodásának növelése A MUNKAKOR BETÖLTÉSÉNEK ALAPVETŐ FELTÉTEL Eh # műszaki, vagy közgazdasági egyetemi HL főiskolai végzettség # gépiparban szerzett legalább S év vezetői gyakoriéi (?- kellő vezetési, szervezési és tárgyalási készség $ megfelelő egészségi állapot ® legfeljebb 50 éves kor A PÁLYÁZAT TARTALMAZZA A PÁLYÁZÓ: # szakmai útjának részletes életrajzát # eddigi munkaköreinek és tevékenységeinek felsorolását í> jelenlegi munkahelyének nevét, beosztását, munkakörét, besorolását és jöredelmét. $ iskolai végzettségét, zakképesítéseit, egészségi iRaputát és ervóicsi .eddheietien égéi igazoló okmányokat, vagy árok másolatait, 9 elképzeléseit u vállalati hatékonyság növelésére, miamiét az érdekeltségi rendszer fejlesztésére vonotkozc módszereit # alonbérigénvét Az igazgató alapbérét a 2/T98", {X. 25.) ME sz. 2, se, melléklete szerint a vt állapit, meg. Az alapbér külön feladat teljesítése esetén a 10/1987, [X. 25.) ÄBMH sz. í. alapján éves prémiummal egész : d. A pályázatokat SZLPTEMBíiR 3t-iG keli benyújtani a vállalati tanács elnökéhez. A PÁLYÁZATOKAT BIZALMASAN KEZELJÜK A pályázatokról a vállalati tanács dönt. A döntés eredményéről a pályázók értesítést kapnak. A pályázóit«! kapcsosaiban felvilágosítási ad: XÓSÁ TIBOR vt-elnök. Tele on: 37-741/32. mellék. allcis Kőműves szakmunkást állandó, folyamatos munkára felveszek. Jelentkezni: levélben vagy személyesen az alábbi címen lehet : 3711 Szirmabesenyő. Deák F. út 8. Termelőszövetkezet melléküzemága felvesz lakatos, hegesztő, asztalos szakmunkásokat ió kereseti lehetőséggel, egymű- szakos munkarendbe. Csopor- ok jelentkezését is várjuk. Munkásszállást biztosítunk. Érdeklődni lehet 6-tól 14 óráig az alábbi telefonon: 18-691/209 mel lék. Állandó munkára felvesze’ vendéglátóipari alkalmazottat Leveleket .Október 407 134” jeligére a hirdetőbe Kisszövetkezet alkalmaz kőműveseket. betanított kőműveseket. Cím: Miskolc. Rákóczi F. u. 23. sz. alatt a reggeli órákban. MH: 139 885. A Miskolci Hütőház azonnali belépéssel alkalmaz középfokú képesítéssel rendelkező könyvelőket, számítógéphez adaírö" tőket valamint gyakorlattal rendelkező gépszerelő lakatosokat. Jelentkezés a vállalat főkönyvelőjénél. illetve a munkaügyi osztályon. Termelőszövetkezetünk Gép; Berendezéseket Javító Ágazata jó kereseti lehetőséggel, villanymotor-tekercselő sza kmunkáso- kat vesz fel. azonnali belépéssel. Érdeklődni; Miskolc Mésztelep u. 1. Telefon r 69-374. A Miskolci Lakáskarbantartó Szövetkezet felvesz: építészmérnököt építőipari főépítésvezetőnek, szakképzett villamossági kaikulátor-számlázót. totábbá kezdő gépírót, üvegest éjjeliőrt. Jelentkezni lehet: Miskolc. Szpntnyik út 1. sz. MH: 139 878 Az Országos Szakipari Vállalat VI. sz. főépítésvezetősége kiemelt kereseti lehetőséggel felvételt hirdet festő-mázoló és állványozó szakmunkások részére. Leninváros térségébe Jelentkezik lehet: Miskolc. József A. u. 55. sz. alatt, a főépítésvezetőségen. A Kon t akta Kisszövetkezet felvételre keres géplakatost, vas- szerkezeti lakatosokat, továbbá kőműves szakmunkásokat. Bére zés: 37—45 Ft-ig jutalmazási lehetőség. év végi nyereségrésze sedés. étkezéstérítés. Jelentkezni lehet személyesen, a Vécsev u. IT. sz. alatt, vagy a $1-16? telefonszámon, Vidéken lévő magán presszómba középkorú eladónőt keresek, képesítés nem szükséges. Leveleket : „Megbízható 407 266” jeligére a hirdetőbe. A Miskolci Beruházási Vállalat felvételre keres takarítónőt, osztott műszakba. Jelentkezni lehet: Miskolc, Hunyadi n. 5. I. ntgotlcm Miskolc Kon Béla «ti 133. csa látö házam eladom. Most épült nyékládházi tetőteres családi lakásomat elcserélném Avas-déli 2 szobás tanácsi lakásért, OTP-átválialással és kp--t kérek. Érdeklődni: Nyék- ládháza, Bartók Béla út 16. Botos Zoltán, egész nap. Eladók építési telkek. Érdeklődni: délután, Miskolc-Pereces, BoUóalja 36. Családi ház Szirmán, a Mályva n. 16. sz. alatt eladó. Érdeklődni: mindennap reggel 8 b-tól 19 h-ig, a helyszínen. Másfél szoba, összkomfortos családi ház eladó. Érdeklődni lehet: Felsőzsolca. Bolyai út 17. sz.,vagy Onga Tompa Mihály út 98. sz. tTjcsanálos, Hemád-parton, 609 négyszögöl beépíthető telek eladó. Villany van. Érdeklődni lehet: Tóth László. Gesztely, Április 4. út 13. sz. Eladó három szoba, hallos, telefonos, gázos családi ház. Hejőcsabán. Tel.: 63-261. Másfél szobás tanácsi lakásomat elcserélném 1 szoba-összkomfortosra, tanácsira. „Megegyezés 236 674” jeligére a kiadóba. Eladó 2 szobás szövetkezeti lakás a Killián-délen. Cím: Irinyi 15. 2/3. Érdeklődni: Fodor Géza, Csóka 26. 4/3.. 17 óra után. Eladó a Bodőtetőn 268 négyszögöl zártkert kőházzal, szőlővel, gyümölcsfákkal. Víz, villany van. Irányár; 250 000 Ft. Érdeklődni a 85-089 telefonon, du. 5 órától. Elcserélném 1 -f- 2 fél szobás, tanácsi bérleményemet 2 szobás tanácsira, vagy kisebb, kér tes házrá. Érdeklődni: mindennap. du. 4-töl. Hegyalja út 15. sz. 2/1. Eladó Sajökeresztúrban, Lenin út 21. sz.. 220 m2-es családi ház, félig kész állapotban. Érdeklődni: s aj óker esztúr. Vörösmarty út 3. Eladó Miskolc-Tapolcám, a Zója út végén. 310 négyszögöl szőlő-gyümölcsös, körbekerítve. Érdeklődni: Vájár út 21. sz., Gyár út 12. sz., vagy a 86-643- as telefonon. Családi ház a Rosenberg utca 35. alatt eladó. Telefon: 60-227. Miskolc-Martintelep, 2 szoba -f- étkezös. családi ház garázzsal, melléképülettel. 170 négyszögöl telken eladó. Cím: Miskolc, Jósva u. 24. Eladó Taktakenéz. Kttítúrház út 16. sz. alatti. 500 négyszögöl kertes családi ház. Irányár: 500 ezer Ft. Érdeklődni: Budapest, 1136 Hegedűs Gy. 5. Krap- pai. Telefon: 312-273, egész nap. Vagy: Taktakenéz. Kutúrház út 13/a. Telefon; Prügy 27. 2 szobás szövetkezeti lakás eladó. Telefon; 61-960. 20—21-ig. 1 -f- 2 fél szobás lakást két kisebbre cserélnénk, vagy egy kisebbre, értékkülönbözettel, vagy eladnánk. Érdeklődni: Miskolc. Bihari János u. 5. sz. íWl. Kecskés, az esti órákban. 54 négyzetméteres, 1,5 szobás lakás eladó a Győri kapu 60. fszt, 3. sz. alatt. Reális ár. Érdeklődni; 17 óra után. Vologda városrészben 14-2 fél szobás, telefonos, szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: 46—51-464. 17 óra után. 300 négyszögöl vegyes gyümölcsös. a Muszkás-oldalon eladó. Érd.: Lanka« n. 26. sz. Sürgősen eladó kertes ház. Miskolc, Bán T. Ét 13. sz. Másfél szobás. ú*L tflheCTWe tes öröklakás eladó. Ajánlatokat: „Melinda utca 236 677” jeligére a kiadóiba. Budapesten két és «I swrtiás. telefonos, szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: Bp. 06-1 279-388 telefonon, vagy Miskolc ’SG-fM-es telefonon. Másfél szóbás szövetkezeti lakás eladó kevés' OTP-vel. Érdeklődni: Miskolc ttankó P. 24. 1/2., 17—19 óráig Elcserélnénk tanácsi getiraanra Győri kapui, nagykonyha«, 1,5 szobás, TV. emeleti tanácsi lakásunkat a Győri kapu környékére, értékkülönbözettel. Érdeklődni a 84-715-06 telefonon, 20 órától. Eladó régi tfpqsú ház. 400 négyszögöl telekkel. Felsőzsolca. Szabadság út 33. sz. Pokolcsárda után az első út. Érdeklődni: a helyszínen, vagy Mező- csát: tel*: 105. Eladó 1,5 szobás, lewinyárosi lakás. Érdeklődni: Polgarc. Benczúr út 1. (szőlőben*. Miskolc Fazekas a. 1-3. Telefons T7-ÜT1 38-379 A számítástechnikai ismeretek — a korszak szükséglete. A miskolci SZÁMÍTÓGÉPSZERVIZ ősszel induló új tanfolyamai közöletek és magánszemélyek részére: KEZELŐI TANFOLYAMOK: Commodore 64-128 3000 Ft/fö (1 hét) IBM PC XT/AT 5000 Ft/fö (1 hét) PROGRAMOZÁSI ISMERETEK: (kezdő) Commodore 64—128 5 000 Ft/fő (2 hét) IBM PC XT/AT 8-12 000 Ft/fő (2—3 hét) JELENTKEZÉS és részletes felvilágosítás telefonon és helyszínen. UTAZZON MISKOLCON IS Füőxi-vw-i TAXI R ENDELÉS ÉJJEL- NAPPAL T52-222 Elcserélném 2 s^oba-konyhás Ht melléképületből álló. udvaros családi házamat, másfél szobás bérházi lakásra. Minden megoldás érdekel. Miskolc. Bá- bonyibérc. Alsósor 39. sz. 56 m2-es, új, tehermentes OTP- lakás eladó, a Marx téren. Miskolc, Bíró út 20. 1/4. Eladó Tiszacsegén. 90 m^-es, III. o. büfé-falatozó, teljes berendezéssel. (A strand területén.) Érdeklődni; Miskolc, Testvérvárosok 32. 1/3., mindennap. A Vörösmarty 33. fszt. 1-ben, 55 m--es. tehermentes, szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: 18 h után. Telefon: 87-243. Elcserélnénk 3 szoba, összkomfortos. II. emeleti tanácsi bér- hazunkat, 1 db 2 szobás és 1 db 1 + fél szobás tanácsi lakásra. lehet az Avas is. magas ráfizetéssel. Ezen lakás beszámításával és OTP-átválialással magánlakást is vásárolnánk. Érdeklődni; 69-551 telefonon, este 6—«-ig. OTP-társasházban. első emeleti. telefonos, gázos, 54 m-es lakás a Gyula utcán eladó. Telefon: 74-147. Eladó: túl a Lippán, a Tulipán Kert sző vetkezet, viola út 15. számú telek, kis házzal, szőlővel, gyümölcsfákkal. Víz. villany van. Érdeklődni a helyszínen, vagy az esti órákban. Lakásom; Győri kapu 65. sz. 1/2. Alszegi. Kispénzű, hátrányos helyzetű emberek, figyelem! Eladó áron alul. bérházi. összkomfortos, földszintes lakás fele. azonnali beköltözéssel. Érdeklődni; io— 18 óra között. 3 napig. Árpád u. 68. sz. fszt. 1. Diósgyőri város- központ. Eladó egy telken, két különálló. összkomfortos családi ház. 76-259. Sajó!ad. Alkotmány út ÜK. családi ház eladó, vagy miskolcira cserélhető. Érdeklődni: Gesztely, Kölcsey u. 9. Elcserélném 2,5 szobás, fürdőszobás családi házrészemet, melléképülettel. olyan 1 -f 2 fél, vagy 2 szobás, tanácsi lakásra, akinek a szociális helyzeténél fogva a lakás fenntartása nehéz. Leveleket: »Alacsony rezsi 410 425” jeligére a hirdetőbe. Csaba vezér úti, 2 szobás, földszintes, gázos, OTP-!akásom sürgősen eladnám. Irányár: 900 ezer Ft. Érdeklődni: 5 után. 71-645. Készpénzért garzont vennék, első emeletig, csak tehermentest. Érdeklődni; 74-379 telefonon. Hcwtétouii * snobús. telefonos, szövetkezeti lakásomat 1.5 szobás, telefonos, tanácsira. Értékkülönbözetet kérek. Érdeklődni: 51-585 telefonon, reggel 9-tő* este 8-ig. Ernőd, Vasúi ». 2. sz. aúatti, 3 szobás esaiádi ház. plusz egy különálló szoba-konyha, fürdőszobás helyiség, garázzsal, melléképületekkel. 500 négyszögöl telekkel eladó, vagy 2 szobás, saját tulajdonú lakásra cserélhető. értékkülönbözettel. Eladó oxigén- és dissotts-pa- lackok Hinti 72-es, Pionár be- fconvéső, MTZ tolólapos árokásó, 1000 m-es Sanyo URH liá- j lózati telefon, 300 mm asztali gyorsvágó. Tudor csukott kis- teher gépjármű, Volga kaszni, IFA-motor, első-hátsó híd, bontott állapotban és egyéb alkatrészek. Érdeklődni: Hernádkak. 304. hrsz.. csirketelep. 1300-as VW alkatrészként, fődarabonként eladó. Miskolc. Szaívay u. 2. sz. Üj Fisher vide« eladó. 98 000 Ft-ért. Miskolc, Engels 33. fszt 3. Használt régi bútor, szoböv. Olcsón eladó. Érdeklődni 19 órától 20 óráig a 66-648-as telefon- számon. Eladók fekete, közén és fehér kiskutyák. Tel.: 60-941. Interlock gép eladó. Érdek lődni; Miskolc. Szabó Lajos út 50. IX/2. 27 m? töleyparketta eladó Érdeklődni; 67-466 telefonon, 17 óra után. Nyakas László. Ágyneműtartós heverő eladó La n kas n. 26. 900 literes «Hg használt sző- lőkád eladó. Sajóbábony, Kossuth L. 84. Használt lemezradiátor, 135 tag eladó. Miskolc, Fövényszer út 80, Oj. vámkezelt Commodore plus 4 computer, valamint hozzávaló magnó. 2 db joystick játékká- zéttával eladó. Telefon: 65-233. Üj, vámkezelt C+4-es számítógép. magnó +. 2 db irányító olcsón eladó. Telefon: 74-147. Használt széntüzelésű kályha olcsón eladó. Érdeklődni: Füles József 22. 6 éves Wartburg T.T. 199*-*g vizsgáztatva eladó, Érdeklődná; Mályi. Lehel u. 21 Prokaá János. du. 5-tőL Trabant Hycomat Lhnousm, ZN írsz. eladó. I.. Latkóczy n. 2. sz, íZombori u. elején.) Opel Kadett , (21 éves), érvényes műszakival, sok alkatrész- szél eladó, vagy videolejátszóra cserélhető. Cím: Miskolc, Szentpéteri kapu 38. 2/3. Hosszúplatós IFA, májusig érvényes műszakival eladó, vagy szgk.-ra cserélhető. Miskolc, Közdomb út 44. Bíró I. Eladó Honda, négyütemű. 5t cm3 motor. Érdeklődni: Polgár* Hajdú út 8/a. Lada Szamara sürgősen cíadö. Érdeklődni: 18—20 óra között, 78-548. Fehér. Elad« Robur LD 3001 tipostí tehergépkocsi és 1 db, 5 éves Wartburg 353 WDL DL személy- gépkocsi. Érdeklődni; 61-695 vagy 69-193 telefonon. albérlet Másfél szobás, komplett ei**S emeleti lakás kiadó a Tízes honvéd utcában, igényes gyermektelen házaspárnak. Érdeklőd«»-: Zenta u. 15. sz. alat. 17 óra után. Másfél szobás lakás kiadó. Érd.: Katowice u. 13. II/2. oktatás A Jókai lakótelepen vagy kornyékén, 6. osztályos gyermekemhez matematika tanárt keresek korrepetálás céljából. Leveleket „Szeptember 440 437” jeligére a hirdetőbe. hazossag Keresem annak a kerüli. magas, intelligens. férfinak az ismeretségét — esetleg házasság céljából —. aki jó anyar- giakkal rendelkezik, mint én. „Szerelem mindenkor 236 600s* jeligére a kiadóbaIdős néniknél takarítást vállalunk. „Fiatalok 23« 625* jeligére a kiadóba. Kavics, homok, kő száHftása bili. gk.-val megrendefbet» a 84-458-as telefonon. Bérelnék lé—15 mfi helyiséget. raktározásra. Győri kapu vagy Vörösmarty környékén. Lehet pince vagy motortároló is. Telefon: 88-378. Gázkészülékek javítását, karbantartását garanciával vállalom. Tel.: 67-102. Karateoktatás kezdődik gyermekek és felnőttek részére a Korányi Sándor Egészségügyi Szakközépiskolában (a Tüdőkórház mellett), Szigethy M. u. 8. Minden hétfő, szerda, péntek délután 5—7 óráig. Az Erkel Ferenc Zeneiskot» (Vasgyár) pótfelvételit tart, 1988. szeptember 5-én, de. 8—10 és du. 4—6 óra között, minden tanszakon. Jelentkezés; Miskolc, Kabar u. 4. sz. Maszekok. figyelem: erőn egyetemista fiú a tanév idejére, napi 3—4 órás állandó munkát vállal! Érdeklődni: „Csak velem 236 739” jeligére a kiadóban. Anyakönyvi Hírek SZÜLETETT: Fábián Zoltánnak és Böszörményi Ildikónak Ildikó; Farkas Józsefnek és Bengyik Évának Éva Stella; Mile Lászlónak és Juhász Tündének László; Szakács László Istvánnak és Pál Teréziának Judit Mária; Bucsy Ferencnek és Makatóra Juditnak Judit; Szemán Jánosnak és Szakács Erzsébet Máriának Tamara; Kovács Györgynek és Tóth Mártának Noémi; Pintér Ferencnek és Nagy Mar= git Évának Szabina; Dobai Tibornak és Kiss Máriának Szilvia; Márton Józsefnek és Katona Editnek Tímea; Kecskés Jánosnak és Homonnai Gizellának Gergő János: Légrádv Géza Attilának és Kákóczki Már- gitnak Edit: Kiss Józsefnek és Ki aöusovszki Juliannának Gábor; Balogh Gvsának és Ambrus Valériánál Ádám: Kin- sóczkí Lajo-nak és Matusek Máriának Gergely Lajos: Pin- ezés Bélának és Nagy Andreának Vanda neví? gyermeke. Sok szeretette! köszöntjük varosunk legifjabb polgárait!